2014. január 26., vasárnap

Peti kedvéért

Aranyoskáim, nem kell a hiszti, délben keltem ki az ágyból, mert éjjel fél 2-kor estem haza és nem bírtam magam hamarabb kikényszeríteni a takaró alól. Meg nem is akartam.

Tegnap este 8-ra volt megbeszélve a találkozó a Sternschanze metrómegállónál G-vel (aki nem Jürgen), az eddigi összbenyomásom azt súgta, hogy pontos lesz, úgyhogy én sem akartam késve érkezni, főleg azért, mert -11 fok volt egész nap és nem akartam megfagyasztani szegényt, így hát miután kikecmeregtem a "jajmitvegyekfel"-krízisből és minden rajtam lévő ruhadarabot hivatalosan is elfogadottnak minősítettem, elindultam szépen a metró irányába. Így utólag belegondolva nem is én lettem volna, ha sikerült volna a Sternschanze megállónál úgy találkozni, ahogy megbeszéltük. Halálosan pontos voltam, 8:00-kor már ott ácsorogtam a bejáratnál és mérgelődtem, hogy jól kezdődik az este, ő NINCS még ITT és kesztyű+sapka ellenére is nagyon fázom. Fuck. Ökölbe voltam szorulva, csikorgattam a fogaim és próbáltam magam meggyőzni, hogy még ne kapjak agyvérzést, még ne menjek haza, adja neki egy kis időt, hiszen biztosan van elfogadható magyarázata arra, mi a szarért nincs itt 8:00-kor: kigyulladhatott a metrókocsi (hja nem, az Budapesten van, bocsi), vagy ő is olyan mint Csuvi és ilyenkor még kisgyerekeket ment ki különböző égő házakból és azért késik. Alkut kötöttem hát magammal, hogy maradok és várok még egy kicsit, majd 8 óra 10 perckor küldtem neki egy sms-t, hogy mégis hol a rákban van? Azonnal felhívott. Háromnegyed 8 óta várt rám, csak egy másik kijáratnál. Be kellett látnom, hogy neki volt igaza, mert a Sternschanze-n nem csak az U3 áll meg, amivel én jöttem, hanem számos S-Bahn, busz és vonat is, G meg nem tudta, mivel jövök (mivel hogy megbeszéltük, jaj de szar vicc), így rendkívül logikusan a főbejárathoz ment, csak azzal nem számolt, hogy én nem tudom majd, hogy a Sternschanze-n ennyi bejárat meg kijárat van. (Különben is egyértelmű, hogy mindig AZ az egyetlen és igazi bejárat/kijárat, ahol ÉN vagyok, de ezt ő nem tudta még...) Így indult hát az este, mindkettőnknek befagyott a segge a -11 fokban, amíg egymásra vártunk tök feleslegesen.

Az általam kiszemelt bárok persze tele voltak, úgyhogy nagy körülményesen találtunk egy harmadik helyet, ahol ittunk egy teát, mert sörre gondolni sem lehetett, annyira fáztunk. Soha nem gondoltam volna, hogy a Schanzenviertel (szórakozó- és diáknegyed) ilyen szinten tele van szombat este, hogy vérre megy a küzdelem 2 ülőhelyért és csak a 129. bárban találunk magunknak egy szabad asztalt, miután aznap este immáron másodszor is befagyott a seggünk. A teát egy negyedik lokálban süti és sör követte, majd még egy kör sör, és hirtelen - vagy ahogy D. mondaná: schwuppdiwupp - hajnali egy óra lett. Mivel G. autóval volt, amikor lenyomtam a második búzasörömet is, nagyon kedvesen felajánlotta, hogy hazavisz, mivel úgysem lakunk egymástól túl messze.

Mivel az egész estét ő finanszírozta - mert nem hagyott fizetni, pedig akartam -, abban maradtunk, hogy a következő alkalommal én állom a fogyasztásunkat. Nem beszéltünk meg semmi fix programot, tekintve, hogy a jövő hetem már eléggé tele van, szerdán érkezik a Babi néni és február 6-ig ketten rontjuk a levegőt, na meg Maltével is tervben van egy újabb tali, már csak a kilátásban lévő lakás miatt is, így halvány lila gőzöm sincs, mikor találkozunk újra G-vel, arról nem is beszélve, hogy ő esetleg még másokkal is találkozik a speed datingről, mert ezt természetesen nem kérdeztem meg tőle, mert taplóság lett volna.

Nem fogok ezen túl sokat stresszelni, egyszerűen nyitva hagyom ezt az ajtót, aztán meglátjuk, mi jön be rajta.


PS: Peti, örülök, hogy olvasol!

2014. január 25., szombat

Blanka kedvéért

Múlt hétvégén egyetlen jelölt volt, akit méltónak találtam további találkozásokra is (illetve igazából kettő, de a második urat, egy francia csávót különböző okokból végül nem jelöltem be, úgyhogy összegezve mégiscsak egy volt a publikumból, akit beikszeltem). A rendezvény után otthon ki kell tölteni a bár weboldalán egy kérdőívet, amin a résztvevők fel vannak sorolva, minden név mellett egy nem és egy igen panel, így az ikszet a megfelelő helyre téve egy perc alatt el lehet küldeni az értékelést. Ahol a szervezők találnak egyezés(eke)t, a két kölcsönösen egymás iránt érdeklődő kispajtás megkapja egymás telefonszámát, nevét, mail címét és mehet a móka.

A rendezvényen 100% sikerem volt, mivel az az egy kispajtás, akit bejelöltem, visszajelölt és mára, azaz szombat estére beszéltünk meg egy találkozót a Schanzen negyedbe, egy általam kiválasztott bárba: ide

Ha megérte az este, majd tudósítok. Három urak körében mindenesetre nagy érdeklődés tárgya az egész speed dating történet, minden nap hemzsegnek, megkérdezik, hogy beszéltünk-e, smseztünk-e, felhívott-e, mit beszéltünk, mikor találkozunk...stb, nem győzök mindenkit biztosítani róla, hogy nem marad le semmiről, nem kell tornyosulni.

2014. január 23., csütörtök

Seggfej vagyok, vállalom

Három urakkal együtt ebédelünk minden nap, néha csatlakozik egy idősebb fószer is, Wolfgang (kb. 60), akinek valami hideg-meleg burkolós, vagy fűtésszerelős, mittomén milyen berhelős cége van az utcában és ha egy időben érkezünk, oda szokott ülni hozzánk, fossa az okosságot és megy a szokásos farokméregetés, meg egymás szívatása. Nincs róla igazából semmilyen véleményem, a napomból nem vesz el a jelenléte semmit, de hozzá sem tesz, úgyhogy részemről tökmindegy, hogy ott van-e, vagy nincs. Legalábbis így volt ez egészen a mai napig, amikor is berágtam. Mert Khátááá kedves, aranyos és szerény, kivéve, amikor nem. Hogy mi történt? Leültünk szépen a három urakkal W-hez, majd megállapítottam, hogy jé, O-nak van salátája a gyros mellé, nekem miért nincs és neki HONNAN van? Khátá, ez a gyroshoz jár, szaladj vissza nyugodtan és hozzál magadnak - mondá O, én meg már fel is vettem a nyúlcipőt. A háttérben még valami foszlányokat hallottam, hogy W. kiadja a parancsot, hogy "hozzál hármat", de ezt már csak a hangnem miatt is viccnek véve nagyvonalúan eleresztettem a fülem mellett, még majdnem röhögtem is magamban, hogy persze, hozzál még 15-öt, oszt jóság lesz... Felmartam tehát egy kis tál salátát a lelőhelyen, majd visszavágtattam az asztalhoz, ahol W. minden előzmény nélküli,  hangosan hozzám intézett, rendkívül pofátlan nyitómondatával elejét vette a botrány:

- HÁÁÁÁR-MAAAAT!

Nah ez volt az a pont, ahol ledobtam az ékszíjat, nem tudom megindokolni pontosan miért, de úgy elöntötte a szar az agyam, hogy minden előzetes átgondolás nélkül csuklóból visszareplikáztam (na ez az igazi Schlagfertigkeit, még magamat is megleptem a pitbullságommal), leb*sztam a kurva kis salátámat az asztalra és állva maradva (szerintem kb fél métert nőttem is erre a másfél percre) felvilágosítottam az asztalnál ülő (és egyre kisebbre töpörödő) W-t arról, hogy egyrészt nem vagyok se pincérnő, se teljesen idióta, másrészt nem vettem komolyan, amit mondott, ezért hoztam csak egyet, egyébként meg álljon fel és hozzon magának ő HÁÁÁ-ROOOOM salátát, még azt is hozzá téve leülés közben magam elé murmogva, hogy Alteeeer!!!, amit úgy tűnik az ideg hozott ki belőlem, mert a kifejezés nem része az aktív szókincsemnek, de ilyen elegánsan, trágárság nélkül még soha nem sikerült elküldeni senkit sem a vérbe.

Hát mit mondjak? A három urak kezéből majdnem kiesett az evőeszköz, halálos csend, mindenki a tányérjába meredt, csak W. pislogott teljesen leforrázva/meghökkenve, de mondani nem mert semmit - gondoltam is magamban, hogy nah, ezt fogom a hét hátralévő részében hallgatni, hogy mekkora seggfej vagyok - majd egyszer csak M. megtörte a hulla csendet, szélesen elvigyorodott, rám nézett, feltartotta a hüvelykujját és megszólalt:
- Kháátáá, EEEEZ de király volt!

Ahogy felocsúdott a megdöbbenésből, hogy ki merem nyitni a számat, O. is bekapcsolódott:
- D. fogadok veled 100 euróban, hogy W. nem mer most Khátá mellé ülni!

W.-nek nem volt több mondanivalója, máma már nem hasad tovább, csak annyi, hogy bocsánatért hebegett, főleg, miután kegyelemdöfés képpen - hogy lásd kivel van dolgod, azér' bazmeg hogy örüjjé' - visszamentem és hoztam neki HÁÁÁ-ROOOM salátát.

Ebéd után D. még az irodában is sokáig emlegette, hogy "Hallod, Wolfgangot ma lekaptad a tíz körméről alaposan, legközelebb háromszor meggondolja, kivel keveredik konfliktusba."

2014. január 20., hétfő

Te elmondtad otthon...?

A hétvégi eksön előtt beszélgettem a többi csajokkal, volt köztük egy nagyon visszafogott, kedves, szemüveges hölgyemény, 30 körüli lehetett, arról diskuráltunk, hogy milyen a rendezvény felépítése, mikor kezdődik már végre stb, majd a következő kérdést tette fel:

"Te elmondtad a családodnak / barátaidnak, hogy részt veszel egy speed datingen?"

Most őszintén? Nem értettem a kérdést. Úgy adta elő, félig suttogva, mintha valami titkos, rendkívül botrányos dologról lenne szó, amiről az ember még magával sem beszél. Mert persze mindjárt más a helyzet, ha például az a terv, hogy jövő hét végén egy padlizsánt dugok a seggembe, arról természetesen nem informálnám a baráti körömet, meg a családomat sem... 

2014. január 19., vasárnap

Power hétvége

Voltam szombaton bikram-jógát kipróbálni: 40 fok szobahőmérsékleten végződnek a gyakorlatok, könyörtelen. Szépen, gondosan elolvastam előtte, amit a bikramos kezdőknek írtak a weboldalon, hogy mit vigyek magammal, hogy öltözzek fel stb, egy dologra viszont nem hívták fel a figyelmet: Váltás bugyi! Hülyén hangzik, de mindenemet úgy teleizzadtam, hogy utána ki kellett csavarni a ruháimat, a törölközőmet... Mivel mint mondám, nem volt nálam második bugyi, így a vizesben kényszerültem hazasétálni (mert inkább vizesben mint teljesen bugyi nélkül)... Magamban persze végigröhögtem a 10 perces utat, hogy ilyen a világon nincs, a szembe jövők nem is tudják, hogy vizes bugyi van rajtam és nem azért, mert mocskos gondolataim vannak (de ha vannak is, nem azért vizes)! Közben kaptam D-től egy sms-t, hogy ha a Mundsburg-centrumban van valami dolgom, nézzem már meg legyek szíves a zöldség-gyümölcs-kajáldánál a pultos csajt, mert egy haverja délután volt ott és az ő véleménye szerint neki való a lány. Mivel az utam a jóga stúdióból hazafelé pont átvezetett azon a szakaszon, ahol a bevásárló központ is van, nem hagyhattam ki a ziccert és bekanyartam csajt lesni. Pontosan tudtam, hogy kit kell keresni, illetve nem tévesztett meg, hogy 3 eladó csaj is állt a pult mögött, azonnal vágtam, melyikről beszélünk, majd megírtam D-nek, hogy szerintem rá van írva a neve, annyira passzol... Nem lepődnék meg, ha a jövő héten munka után még előfordulnánk kicsit a zöldség-gyümölcs préspult környékén.

A mai speed datingről csak annyit, hogy maga a bár, ahol az esemény zajlott, nem annyira tetszett, illetve a helység kivételével, ahol mi voltunk, eléggé Jurassic Parkos hangulat uralkodott. Rendkívül eklektikusan a bejárat fölött pl egy életnagyságú Batman figura figyelt, amit nem tudtam se a Jurassic Parkkal, se a speed datinggel, meg a rengeteg biliárd asztallal sem kapcsolatba hozni. Alapvetően 10 férfi és 10 nő jelentkezett be, viszont a férfiak közül - jellemző módon - 4 berezelt és nem jött el, így 10 nőre jutott 6 férfi... No comment. Összességében mindenki kedves volt és előzékeny, többen megállapították, hogy cuki francia akcentusom van. Az egyik pali nagyon képben volt mindennel kapcsolatban (kár, hogy sem a kora, sem a kinézete nem passzolt, cserébe nagyon vicces volt), amikor kiderült, hogy honnan szalasztottak, megkérdezte, hogy tudok-e lovagolni? Hát mit mondjak? Elsőre nem esett le, hogy miért kérdezi, furcsállottam is, hogy ez ugyan miért fontos (vagy ez megint valami kétértelmű mocskos kis kérdés, amit nem értek?), aztán amikor végre leesett, hogy ezzel csak azt akarta tudatni velem virágnyelven, hogy képben van, hogy a magyarok ilyen lovas nép, meg hogy nyereg nélkül stb, mondtam neki, hogy persze, hogy tudok, hétvégente néha amikor megunom a ló szőrén történő megülését, olyankor visszafelé nyilazok.

2014. január 18., szombat

Berlin Vol.2

Szavatok nem lehet, mert tegnap is volt poszt és ma is van. Nah. 

Tegnap egész nap úton voltam D-vel, mivel el kellett hozni Berlinből újabb két darab Infiniti-t, lásd régebbi poszt. O-nak két kérése volt az elhozáson kívül, indulás előtt reggel letetette velünk a nagy-szent-esküt, hogy mindkét kívánságát beteljesítjük:
1. Első osztályon utazunk az ICE-vel, nem másodon, mint legutóbb.
2. Elmegyünk ebédelni a berlini Block House-ba.

Sem D, sem én nem vettem volna első osztályra jegyet, mert nincs értelme erre a 300 km-re, amit csupán másfél óra alatt teszünk meg, arról nem is beszélve, hogy a jegy a duplájába kerül: kettőnkre fizettünk összesen 261 eurót, csak az odaútra. Az ICE pontosan jött, háromnegyed 11-re Berlinben voltunk, 11-re az Infiniti centrumban. Csacsogtunk kicsit T-vel, megnéztük a két objektumot, felszereltük a piros rendszámokat, majd elhatároztuk, hogy elérkezett a kettes kérés teljesítésének az ideje (amúgy is baromi éhes voltam már), felmartuk az egyik kocsit és T. ötlete nyomán elkezdtük beadogatni a Block House utcáját a naviba: "Tök egyszerűen oda fogtok találni, úgy tudom a Ku'Damm-on van egy éttermük, ahogy végig mentek, a bal oldalon lesz..." - mondá T, majd D-vel elkezdtük a navit betanítani az útvonalra:

- Khátárííínáá, szerinted hogy írják, hogy Ku'Damm? H-val?
- Őszintén szólva nem tudom, próbáld meg, hátha ismeri.
- Nem ismeri. Akkor H nélkül: Kudamm. De így sem ismeri. Blöeh.
- Akkor csak azt add be, hogy Ku... Egyébként az nem lehet, hogy a Ku'Damm az a Kurfürstendamm rövidítése a berlini szlengben?
- Bazeg. De lehet.

Persze, hogy az volt... Egész nap azon röhögtem, hogy Kuhdamm... amit biztosan valami tehén után neveztek el a jó berliniek, mi meg halál komoly fejjel mondogatjuk a navigációnak, hogy Kuhdamm. Még szerencse, hogy T. nem látta/hallotta, mit művelünk, mert megszakadt volna a röhögéstől.

Meg is találtuk a Kurfürstendamm-on a steak helyet, D. teljesen be volt lelkesülve, hogy Khátáríínáá, a Büsumer ráksalátát meg kell kóstolnod! Ettél már olyat, amikor a hamburgi Block Houseban voltunk? Rendeljünk 2 előételt (is) és felezzünk???
Meg kell állapítanom, hogy a Büsumer Krabben névre hallgató előétel valami olyan szinten állati finom volt, hogy majdnem sajnáltam elfelezni D-vel: vannak benne (sajnos kis kukacoknak kinéző, nagyon apró) rákok (akiknek a kinézetétől erősen el kellett vonatkoztatnom), akik az északi-tengerből jönnek és uborkával, kaporral, retekkel, olíva olajjal, lila hagymával és egy szelet fokhagymás pirítóssal szervírozzák. Ha ebből rendeltünk volna még fejenként hármat, nem is kellett volna főételt enni... 
Kaja után visszamásztunk T-hez, aki addigra irányba rakta a másik járgányt is, megölelgettük és haza indultunk: beigazolódott a rettenetes sejtésem, hogy péntek délután nem lesz vicces két ekkora szekrénnyel kikepeszteni a berlini belvárosi csúcsforgalomból (mert ráadásul a hülye Infiniti centrum a város kellős közepén, a Brandenburgi kapu közvetlen közelében van, csak hogy az ember életét jól megkeserítse). D-vel megbeszéltük, hogy megpróbálunk együtt maradni egész úton, az ő felvetése az volt, hogy menjek én elöl, akkor olyan tempót diktálok, amilyet akarok, ő alkalmazkodik hozzám. Meg kellett sajnos torpedóznom az udvarias ötletét, mert nem akartam elöl menni, inkább vállaltam, hogy 007-es ügynöknek képzelem magam és rátapadok hátulról (ami egyébként nehezebb, mint csak menni elöl, mert folyton mindenki közénk akart tolakodni és állandóan vissza kellett kepesztenem D. mögé, amikor kitúrtak, ami sajnos gyakran előfordult, arról nem is beszélve, hogy párszor a lámpa is leharapott). Nagy nehezen kivergődtünk hát a városból, fel az autópályára, nálam már egy ideje vinnyogott a járgány, hogy már csak 45 km-re elég az üzemanyag, itt egy perces néma csenddel megemlékeztem EM-ről és a Ford Transitos Hamburgba költözésemről, amikor majdnem megtörtént a katasztrófa. Később tankoltunk, megbeszéltük, hogy a pályán is menjen csak D. elöl, ott végképp nem nagy feladat rajta maradnom, a gázt meg pont annyira tudom nyomni én is, amennyire ő, ilyen típusú gátlásaim/félelmeim nincsenek, főleg ha az ember segge alatt egy 238 lóerős "szekrény" van, ami bírja is a kiképzést. Szó se róla, D. nem is nagyon fogta vissza magát, a következő pisilős megállónál vigyorogva kérdezi, hogy "na, bírod? Ne cseréljünk helyet? 200-zal mentünk ám!" Köszönöm a kedves tájékoztatást, de mivel én mentem mögötted és nem a Nyúl Béla, meg nem is a Schulz Gizi, pontosan tudom, mennyivel mentél, mert én is pontosan annyival mentem, hogy le ne morzsolódjak és nem, ne cseréljünk helyet, ez így teljesen jó, ahogy van.

2014. január 17., péntek

3 pontba foglalom a mondandómat...

1. EM itt tartózkodása alatt voltunk egy koncerten, ahonnan hajnali fél 1-kor majdnem nem sikerült haza jönni, mert Zsolti a béka bedobta a törölközőt. Hogy ez mit jelent? Nem indult be, hiába adogattam rá a gyújtást. Remek érzés volt: kb 3 fok, eső, bent ülünk mindketten a telelehelt autóban, aki nem indul, csak köhög. Még egyszer mondom, hajnali fél 1-kor. Kb fél óra próbálkozás után beláttam, hogy ennek nincs értelme, felhívtuk az ADAC-t (Allgemeiner Deutscher Automobil Club), ahol szerencsére kb 2 hónapja klubtag vagyok, így ingyen elvontatnak, ha úgy hozza a sors, vagy csak kivonulnak, feltöltik az akksit, átnézik a kocsit, megpróbálnak segíteni, bár az elvontatás puszta gondolatától felállt a szőr a hátamon. Mondta az ügyeletes telefonos csaj, hogy a kolléga legkésőbb egy órán belül kiérkezik oda, ahol éppen nyomorgunk. Egy óra??? Bazeg, HONNAN jön, Timbuktuból??? Mit volt mit tenni, vártunk. Fél órát, negyven percet, háromnegyed órát... én közben nem tudtam feldolgozni, hogy Zsolti nem hallgat rám, újra és újra beültem, újra és újra gyújtást adtam... hiába... majd egyszer csak, kb 45 perc kudarcra ítélt próbálkozás után beindult a disznó...!!! Remek. ADAC újra felhív, kolléga nem kell, haza mehet - úgyse ért még ide, pedig mindjárt letelik az egy óra. Biztos elmormolt egy imát értünk, amikor vissza lett fordítva egy óra kocsikázás után telefonon... Summa summarum: ezt a húzását nem tudtam megbocsátani Zsoltinak, ez volt az utolsó csepp a pohárban, aminek az lett a vége, hogy nagy eséllyel belátható időn belül lecserélődik, de erről majd csak akkor tájékoztatom a nagyérdeműt, ha ténylegesen nyélbe is ütődött az üzlet, talán a jövő héten.

2. A speed datingre megkaptam a visszaigazoló e-mailt, nem úszom meg, vasárnap délután 5-kor esemény lesz. Ide perpill nincs mit hozzáfűznöm, majd meglátjuk.

3. Maltével is találkoztam tegnap este, mivel 6 hétig itt van a városban (és valószínűleg a jövőben hetente rendszeresen több napot itt fog tölteni), újra felmerült hát, hogy mi lenne, ha összefutnánk a számos lemondott találkozók után most már tényleg...? Egy éve nem találkoztunk (utoljára akkor, amikor képes volt tavaly januárban egyetlen este miatt Brémából Geislingenbe utazni, másnap meg vissza). Megittunk egy kávét és egy sört, megbeszéltük ki mit csinál hol, elmondtam, hogy még mindig (vagy inkább megint) lakást keresek, majd rákontrázott, hogy egy haverja kiköltözik a hozzám viszonylag közel fekvő albérletéből, ahol most egy darabig ő csövezik a hamburgi melója miatt és fizeti a havi lét a spannak, de hajlandó lenne nekem átengedni, ha szeretném. Pfff. Hát mit mondjak, baromira furdalhatja a lelkiismeret, ha a neki is ugyanannyira kellő lakást képes nekem lepasszolni. Meglátjuk mi lesz, másfél hét múlva elmegyek hozzá és szemügyre vételezem az objektumot, hogy egyáltalán szóba jön-e.

2014. január 12., vasárnap

Változás(ok)

EM-nek már a múlt hét végén felvetettem, miután hazament Hamburgból, hogy szerintem nem haladunk jó irányba, illetve hogy semmilyen irányba semmiféle mozgást nem végzünk, így miután először alaposan irritálódott a helyzettől és az ötletemtől, a héten több fordulóban elemeztük a helyzetet és ő is belátta, hogy ennek így tényleg nincs értelme és igazam van. Micsoda meglepetés. Mit is mondhatnék? Mindkettőnknek szar hete volt, a tényfelismeréssel vegyített kupaktanácskozás nem volt éppen fájdalommentes, de abban általános volt az egyetértés, hogy az útjaink nem válnak el teljesen.

A jövő vasárnaptól már most fázik a lábam... Nem vagyok rá felkészülve, hogy zsinórban 7 germánnal folytassak bájcsevejt, akiket utána kis papíron értékelnem kell és ha egyezés van, találkozni is velük. Tisztára, mint a piacon: szép darab répa / hús / karalábé! Lemérem. (Na jó, a pasikat talán nem.) Ha tetszik, magammal viszem haza. Mármint a karalábét és a répát. Pfff... ezt inkább abba hagyom.

D. szerint ugyan általánosan szupercuki, ha valakinek egy kis akcentusa van (márpedig nekem van egy kevés, minden gyúrás ellenére, csak azt nem tudják a jó germánok felismerni, hogy milyen), bár azt is el tudom képzelni, hogy csak meg akart nyugtatni, úgyhogy a jövő héten ki fogom dolgozni a leginkább logikus kérdésekre a leginkább logikus válaszaimat, amiket utána betanulok, biztos, ami biztos. Ennyi emberrel egy este alatt már rég nem volt dolgom. 

Hogy túlzásba viszem-e az ökölbeszorulást? Igen, tudom!!! Áh, deeeehogy! 

2014. január 10., péntek

Tigris és oroszlán vs. pingvin

O. remekbe szabott és egyben kurva drága társkereső oldalán vagyunk, ahol kapott valami üdvözlést egy ismeretlen nőtől, amit azonnal látnom kellett nekem is, a többi no comment:

- Khátá, kkkhhhhh szerinted válasz képpen küldjünk neki ilyen rendszer által generált vicces kérdéseket?
- Hát nem tudom... Küldjünk. Vagy inkább válasz képpen rendes válaszokat is küldhetnénk neki... Ez komolyan olyan, mint az oviban.
- Rendben! Nézd, itt lehet 5 kérdést kérni, amit a rendszer tesz fel először neked, aztán neki is. Első kérdés: az állatkertben mit nézel meg legszívesebben?
- Nem hiszem el, hogy 2 felnőtt ember (velem együtt már 3!) ezzel a szarral komolyan foglalkozik. Mondd a lehetőségeket, amik közül választani lehet!
- a) oroszlán és tigris, b) pingvinek, c) majmok, d) madarak. Szerintem a pingvinek a legaranyosabbak, én őket nézném meg. Te?
- Én a tigrist és az oroszlánt. 
- Oké, akkor beikszelem, hogy tigris és oroszlán. Khhhh...
- MÉ ikszelnéd már be, hogy tigris és oroszlán???? Hát nem most mondtad, hogy te a pingvineket néznéd meg? Ne a tigris és oroszlánt ikszeld, mert az hazugság!
- Mööhh... de mi van, ha azt hiszi a csaj, hogy ilyen puhapöcs vagyok, mert a pingvineket ikszeltem be?
(Na én itt már az asztal alatt fetrengtem, mert nem hittem el, hogy komolyan ezen vitatkozunk.)
- Hát figyelj, szerintem ha a férfiasságodat az alapján fogja a csaj megítélni, hogy nem a tigrist és az oroszlánt szereted, hanem a pingvineket (a majomról meg a többiről nem is beszélve), akkor ahhoz csak gratulálni tudok.


És bátor volt és kőkemény és felvállalta a véleményét és beikszelte, hogy pingvin.


2014. január 8., szerda

A bantunéger autóvásárló

Néha vannak felettébb furcsa telefonhívásaink: bácsi a vonal túlsó végén halandzsázik valami olyan bantunéger nyelven, amit egyikünk sem beszél, nem is értem az ilyen miért telefonál, amikor ott a remek google fordító, akinek csak beadod a szöveget és nagyjából lefordítja, már küldhető is az e-mail (amivel persze nem azt akarom mondani, hogy a lefordított mondat nyelvtani és/vagy morfológiai összefüggéseiben száz százalékosan rendben lenne, hanem azt, hogy az online összetákolt-hegesztett mondandó lényege kábé nagyjából átjön)... na szóval vannak ezek az emberek, akik annak ellenére, hogy a bantunégeren kívül semmilyen másik nyelvet nem beszélnek (ami persze alapvetően nem baj, mer' méis lenne az), fogják a kis maroktelefonjukat és felhívnak bennünket ékes, bantunéger nyelven. Ha szerencséjük van, én veszem fel a telefont és amikor megunom, hogy nem értjük egymást, akkor leteszem. Ha kevésbé szerencsések, akkor O. veszi fel és a következő (vagy valami hasonló) történik:

- Halló.
- líbvésbámbnálnbésnheféoaehgal - montaja bácsi
- Tessék? - mondta O. furcsa fejjel.
- nékbékbegsfbéoohdmblá khhfdxáljjgc jgrdrs
- Wie bitte? What? Que? - próbálta szegény a lehető legtöbb nyelven feltenni a kérdést, amely a vonal másik végén lévőtől azt volt hivatott megtudakolni, hogy tulajdonképpen MIT is AKAR?
- nlgfáoojqeegéihhnckéaéésoej éanojg éaowfálma áaélnadohébdk - mondá a bácsi.

Ez még egy darabig így ment, egyik sem értette a másikat, aztán röhögnöm kellett, mert O. fején pontosan látszott, hogy hirtelen támadt egy ötlete. Szélesen elvigyorodott, gondolatban kigyulladt a kis villanykörte a feje fölött, kajánul hátradőlt a székben és kéjenc fejjel a következőt mondta a telefonba:

- A hétvégén anyáméknál ebédeltem, fincsi fasírozottat és tepsiben sült krumplit lila káposztával. Ja?
(Rendkívül gonosz módon még beszúrta a végére, hogy ja?, amire a kolléga a vonal túlsó végén természetesen rávágta - akkor is ha nem értette - hogy ja!) Otthon esténként lazacot szoktam serpenyőben pirítani, vagy csak eszem egy szelet sajtos kenyeret, utána pedig betömök egy tábla tejcsokit, ja? (Erre a pali persze megint rávágta, hogy ja!)

Majd miután mindezen gasztronómiai bréking nyúzt megosztotta a szerencsétlennel, elegánsan letette a telefont.