Készítsünk házilag pizzát!

Első lépés: vitatkozzunk legalább fél órát azon, hogy a tésztát magunk gyúrjuk-e meg, vagy inkább vegyük meg készen. Ha ezzel megvagyunk, egyezzünk ki a kész tésztában.

Második lépés: menjünk el együtt bevásárolni (memoárjaimban a "Bevásárlás svábokkal" külön fejezetet fog kapni), vegyünk paradicsompürét, pepperoni paprikát, szalámit és darált húst (!), vitatkozzunk fél órát a húsos pultnál azon, hogy van-e értelme a darált húsos-szalámis pizzára még sonkát is tenni (gondolhatjátok, hogy nem az én ötletem volt a félig vega életmódommal a darált húsra még szalámit is kívánni...), tanulmányozzuk további 32,5 percig a kész pizzatészta felhozatalt és az árakat, miközben gondolatban mérjük meg a tepsimet és hozzá a tésztát, majd kerüljünk krízishelyzetbe, mert nem teljesen passzol. Magyarázzuk el nekem legalább 10-szer, hogy miért nem passzol, mert nem értem, mi a baj vele. Még most sem. Hagyjuk rá a döntést a másikra: azt a pizzatésztát válassza, ami neki a legjobban passzol én leszarom melyiket vesszük meg. Határozzuk el, hogy két kisebb négyszögletes tésztát veszünk, amiket otthon majd összehegesztünk. Értetlenkedjünk további 11 percet azon, hogy miért röhögök sikítva az überprecíz pizzatészta méricskélésen és mit nem lehet azon megérteni, hogy nem jó a mérete, mert kicsit kisebb, mint a tepsim (hol a baj???), majd tegyük végre az istenverte tésztákat a kosárba és induljunk el a kassza irányába.

Harmadik lépés: álljunk meg a szupermarket kellős közepén és jusson eszünkbe, hogy az elsőre kiválasztott pizzatészta mégiscsak jobb lenne, mert akkor 2 különálló, kör alakú pizzát tudnánk sütni és nem kell a két négyszögleteset összehegeszteni. Semmilyen körülmények között ne említsük meg a másiknak, hogy én már az elején is így akartam volna csinálni, majd értetlenkedjünk további 9 percig azon, hogy már megint mi a bajom, amitől könnyezve röhögök. Menjünk vissza a tésztákhoz, cseréljük ki a 2 négyszögletes csomagot a kör alakúakra.

Negyedik lépés: jaj, sör is kell! Egyezzünk meg, hogy nem sixpack-et és nem is rekeszt veszünk, hanem 5 literes hordót, amin hattyú van. Menjünk a kasszához, fizessünk.

Ötödik lépés: hazaérve essünk neki a darált hús megpirításának. Vitatkozzunk 13 percet azon, hogy van-e értelme a paradicsom alapszószt fűszerezetlenül a pizzára kenni, vagy inkább hallgassunk kapásból rám, mert kettőnk közül én tudok főzni. Lepődjünk meg rajta, hogy a paradicsomszószt a húshoz is lehet keverni és az egészet egyszerre befűszerezni és úgy a pizzára kenni.
 
Hatodik lépés: hagyjuk abba a visítva röhögést és verjük csapra a hordót. Ne hallgassunk rám, hogy a tetjén lévő szelepet lassan légtelenítsük, különben az egész konyha sörhabban fog úszni. Ha mindez megvan, lássuk be, hogy igazam volt és kezdjük el letörölgetni a habot a hordó tetejéről és lassabban tekerjük a szelepet. Koccintsunk a sörrel és tegyük be a darált húsos, szalámis, pepperonis, sajtos pizzát a 200 fokra előmelegített sütőbe.
 

PS: megint elvesztettem egy fogadást, szerdán újra cordon bleu-t készítek.

Jössz te is?

Előre nem tervezett, ad hoc. kocsmaprogramon veszek ma este részt: kártyázni megyünk a kedvenc punkrock kocsmánkba, ami után minden alkalommal azt éneklem 3 napig, hogy zweitausend Mädchen, ich ruf' sie an...

Mondandómat pontokba szedem:

1. Anyu, most kaptam a hírt: az otthoni macskapöcse paprika-őrleményednél van gyilkosabb: tegnap kaptam EM-től egy üveg őrölt chilit, ami náluk termett és szó szerint úgy elrontottam vele a kajámat, hogy megbántam azt is, hogy nekiálltam enni. Soha nem fog elfogyni.

2. Az adóhivatalban közölték velem, hogy nincs is adószámom. Pfff... Az úri közönség tapsol.

3. ... ich ruf' sie an. Zweitausend Mädchen, ich ruf sie an...

4. Vicces beszélgetés zajlott tegnap, egy ideje téma ugyanis, hogy EM nyaralni szeretne menni, de valami nagyvonalúbb lazítást csak jövő márciusra tervez, miután februárban végre végez a főiskolával. Én mindezt tudomásul veszem, mert nincs/nem volt különösebb hozzáfűzni valóm a témához, mindenki azt csinál, amit akar:
- blablablabla... mert majd inkább márciusban, hú milyen jó lesz, de nem S-sel megyek (aki egyébként világi nagy span), mert az túl megerőltető, inkább lazítani szeretnék. Egyedül fogok nyaralni menni. (Erre nem mondtam semmit, mert mit mondjak? Hát menjél, teljesen rendben van.)
Közben eltelt 1 hét, érdekes módon újra feljött a téma:
- mert blablabla meg majd amikor végre márciusban blablabla, olyan helyre szeretnék menni, ahol azidőtájt is meleg van. (Ok, hát olyan helyre menjél akkor.) - Itt egy pár perces dramaturgiai szünet következett - Jössz te is?
  
(Pfff... Minő nem várt fordulat!) :)

Adja meg az adószámát!

Ma este: második nekifutás az elektronikus adóbevallásnak. Nagy nehezen megszültem, hogy a 4 lehetséges adóhatóság közül melyikhez tartozom a 2012-es adóbevallás kapcsán. Tovább gomb, következő lépés: adja meg az adószámát.
(keres-keres, kutat-kutat...beidegesedik...)
NEM TALÁLOM AZ ADÓSZÁMOM! Minden adatom egy mappába van rendezve, azok között van háromszáz féle azonosító, ID-Nummer, kiskutya fasza, de olyan, hogy mezei adószám, na olyan nincs. Ha nem határoztam volna el tegnap, hogy bármi legyen is, ügyesen egyedül megcsinálom az adóbevallásomat, most tuti agyvérzést kapnék. 
Megoldás: holnap korán reggel a napot a geislingeni adóhivatalban kezdem munka előtt. Egy istenáldása, hogy nem csak 8-kor nyitnak, hanem már 7-kor...

Megtudtam továbbá, hogy a költözésemet az adóhatóság utólag megtéríti (részben legalábbis). Úújeee. Van egy ismerős, aki annak idején kb. ugyanakkor költözött dél-Németországból Berlinbe, amikor én Duisburgból Geislingenbe. A táv is hasonló volt, 500-650 km. Az ő elmondása alapján, ha megadom a km átlagot, amit a költözéssel megtettem (googlemaps alapján simán elég nekik) oda-vissza (!!!), vagy megvannak az akkori benzinszámláim (dehogyis vannak meg...) abból vissza tudják az adóhivatalban számolni, hogy mennyit térítenek meg belőle. De nem csak a költözést, hanem neki pl. a munkahelykeresés és az utazással járó összes költséget megtámogatták ami a munkahelyváltásával és a költözésével összefüggésbe volt hozható és valamennyire bizonyítható, így (vissza)kap 1000 eurót (azaz ezer eurót, ezen én is seggre ültem) a berlini adóhivataltól. Pfff...

Ez persze nem változtat a micimackós szorult helyzetemen, mert amíg meg nem szültem, hogy mi az adószámom, nem tudok visszaigényelni semmit, de nem baj, mert holnap kora reggel: Finanzamt, ich komme! :)

Minden áldott évben...

... agyvérzést kapok, amikor eljő a nap, mit várva vááártuuunk amikor el kell készíteni az adóbevallást. Ez az a téma, amivel ki lehet üldözni a világból. Amitől felfordulok. Inkább megadom magam, csak hagyjatok már békén, erre nem vagyok hitelesítve, nem vagyok kiképezve, nem értem, nem akarom, UTÁLOM!

Mivel most a 2012-es bevallásokat kell csinálni - senkinek nem lehet egy rossz szava sem, mert becsülettel és jó szándékkal nekiestem, hátha meg tudom csinálni: volt egy baljós érzésem, hogy ez itt sem fog jobban menni, mint Magyarországon, de mégis elkezdtem. Letöltöttem a programot, amivel az elektronikus adóbevallást csinálni lehet, feltelepítettem a gépemre, előszedtem a munkaügyes papírjaimat, megnyitottam a programot, beikszeltem az első rubrikát, amit be kellett ikszelnem, elkezdtem a kért infót keresni a papírjaimban és ezen a ponton ért el a már jól ismert érzés: kidobom az egész szarságot az ablakon!!! (Nem volt rossz kör egyébként, legalább 15 percig dolgoztam az adóbevalláson, eddig ez a rekord.) A program azt szerette volna tudni, melyik az az adóhatóság, amelyiknek a bevallást el szeretném küldeni. Ez a kérdés 2 sebből vérzik: 
1. én ugyan nem szeretném egyiknek sem elküldeni, én erre kérem szépen kényszerítve vagyok.
2. mi az, hogy melyik adóhatóságnak? Utána néztem a papírjaimban és meg kellett állapítanom, hogy a kérdésre a válasz kizárt dolog, mert nem tudom. 2012-ben dolgoztam Északrajna-Vesztfáliában és Baden-Württembergben is. Az hagyján, hogy nem tudnám eldönteni, hogy a kettő közül melyik adóhatóságot ikszeljem be, mert a dolog mindkettőre tartozik, de a 2 szövetségi államban kb. harmincnégymillió adóhatóság van. Ok-ok, nem esünk pánikba - gondoltaja Babi néni, majd mégis pánikba esett és elkezdte feltúrni a papírjait azzal a jelszóval, hogy a könyvelőtől havonta kapott kimutatáson tuti rajta van az is, melyik adóhatósághoz tartozom. Akarjátok tudni, a fent említett 2-ről hányra szűkült le a választható hatóságok köre? NÉGYRE! Miért? Mert Duisburgba voltam lakhelyileg bejelentve, de a munkahelyem Düsseldorf-Mettmann-hoz tartozott, itt pedig Geislingenben vagyok bejelentett polgár, de a munkahelyem Schwäbisch Gmündhöz tartozik.

Éreztem, hogy elér a nem kívánt agresszió, úgyhogy bezártam szépen az adóbevallás készítő programot és e-mailben segítséget kértem a Pindúr Pandúroktól.

Mert nem tud ellenanyag nélkül atommagot hasítani...

Tegnap eljött a nap, mit várva vááártuuunk, az égen csillagfény ragyooog, Jézuska fáját ím elhozták a halkan szálló aaaangyaloook amikor végre sorra került A Film, ami miatt - csak hogy megértsem ki kicsoda és miért olyan, amilyen - 5 másik filmet kellett végig néznünk: The Avengers, azaz a Bosszúállók. Rendeltünk mellé egy eltúlzottan nagy family pizzát, amit ketten nem bírtunk begyűrni két nekifutásra, EM pedig hozott két sixpack sört, amit az este folyamán alaposan megcsócsáltunk. A film meglepő módon nagyon jó volt, de a megnézése tényleg csak azoknak ajánlott, akik látták az össze Iron Man-t, a Hulk 1et és 2t, a Captain America-t és a Thor-t, különben egyáltalán nem érthető a történet. (Ezek közül a Vasember1 és a Hulk2 jó, a Thor nézhető, a Captain America, a Vasember 2 és 3 pedig ramaty.)

Valamint: a múltkor ki lettem röhögve a nézetemért, amely Magyarországon teljesen elfogadott és amely szerint ha későn nehezet eszik az ember, rémálmai lesznek. Ezt itt fura módon senki nem ismeri és el sem hiszik, tegnap EM meglehetősen szemtelenül még röhögött is vacsora közben, hogy na majd a pizzától biztosan rémeket fogok álmodni. Ha rémeket nem is, de hülyeséget mindenképpen: egy étteremben ültem vele kettesben, valamiket ettünk, meg kávéztunk elég sokáig, majd kitalálta, hogy lopjunk el néhány csészét, tányért és poharat, mert milyen jól néznek ki, majd közölte velem, hogy a büntetés az éttermi lopásért egyébként 1050 EUR-ba kerül. Ezzel a lendülettel el is kezdte a csészéket a táskájába pakolni és engem is felszólított, hogy a kisebb poharakkal kezdjem, mert azok szebbek. (Hát mit mondjak? Én ilyet nem szeretek csinálni, mert azonnal látni rajtam, ha illegális dolgot művelek, a vérnyomásom fel is ment kb. ezerre), eltettünk pár ezt-azt, majd amikor a pincérnő - akit egyébként valami miatt rég óta jól ismertünk - nem figyelt oda, a távozás mezejére léptünk. A várost azonban csak egy hajóval lehetett elhagyni, amire persze a kikötőben várni kellett és teljesen paranoiás lettem, hogy el fognak bennünket kapni... és itt megszakad az álom, nem tudom, hogy elértük-e a hajót, mivel kicsit felébredtem, mert EM reggel 9-kor azt tolta mellettem, hogy Aufstehen-Aufstehen-Aufstehen (este a film után az ment, hogy Schlaf-Schlaf-Schlaf, úgy tűnik szereti ezeket a rövid, 3szor elismételhető utasítás-jelszavakat használni), odamorogtam neki, hogy ja klaaaar, majd ezzel a lendülettel vissza is aludtunk. Az álom furán folytatódott, egy bazi nagy, több emeletes házban voltunk, amit én béreltem. Épp hazaértem, amikor meg kellett hogy állapítsam, hogy a ház legfelső szintjén 2-3 ember van, akik festményeket adnak el (???), majd megjelent T. Kata valami jegyzettel, amelyen az állt (németül!!!), hogy ő sajnos nem tud ellenanyag nélkül atommagot hasítani - itt EM újra beleduruzsolta a fülembe, hogy Aufstehen-Aufstehen-Aufstehen, így már nem derült ki, hogy mennyi képet sikerült a házamban az idegeneknek eladni és hogy Katának milyen ellenanyagra volt szüksége a további atommag hasításhoz... Talán jobb is így. 

Természetesen mindehhez az őrülethez semmi köze annak, hogy este 11-kor még szalámis-pepperonis-gombás pizzát zabáltunk.

Villámposzt

...mert most nincs időm írni, csak 2 dolgot szeretnék megosztani a nagyérdeművel (természetesen mindkettő rendkívül hasznos a világ számára - mint mindig):

1. szar volt a tegnap este.
2. fejlődőképes vagyok, mert annak ellenére, hogy a nagyon gány estét követően szar hangulatban feküdtünk le aludni (én legalábbis, EM csak simán fáradt volt) és még szarabb hangulatban keltem fel (aki ismer, tudja, hogy ez nagyjából világégést jelent), szóval mindezek ellenére reggel úgy tudtam iszonyat bunkóparaszt lenni vele, hogy nem vette magára!!! :)

Tegnap esti diskurzus

- möhh (**sóhajt-sóhajt), holnap este egy szülinapra vagyok hivatalos a Spitze-be.
- és??? (kérdem én és joggal)
- hááát, az egyik fősulis lánynak lesz a szülinapja, de nem tudom, menjek-e...
(Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy mire megy ki a játszma: ezzel azt szeretné-e velem udvariasan közölni, hogy lesz más, jobb programja, én meg bekaphatom (nem szó szerint) és most azt kellene reagálnom, hogy sááámmi baaaj, menjél csak bulizni, én elleszek itthon egyedül - és nem hisztizni, mert az, hogy megismerje a valódi, hisztérika énemet, még túl korai -, vagy ezzel azt akarja mondani, hogy menjek én is, vagy esetleg azt, hogy maradjunk mindketten itthon...???)
- szeretnél részt venni rajta?
- nem tudóóóm... Ez a lány alig ismer valakit itt a városban (bocsánat, ez véletlenül nem én vagyok?) és eddig csak 2-en jelezték neki vissza facebookon, hogy jönnek. (Fasza. A szociális érzékenységem már el is kezdte sajnálni az ismeretlen ribit. Ez nem ér! Közben alátámasztva amit mond, megmutatja fb-on az eseményt, ami tényleg 3 résztvevővel fut, akikből az egyik maga a szülinapos.)
- úúúh ez de gáz. Mindenképpen igazold vissza, hogy mész. Szegény csaj... (Ennyi, megtörtem... Bármit akar is ezzel elérni, EM-nek mennie kell a kocsmázásra.)
- de űűű... Akkor legalább éjfélig ott kell, hogy maradjunk... Egyedül nem akaróóók.
- hát szeretnéd, ha mennék én is? (Ezennel meghívom magam egy ismeretlen nő szülinapi rendezvényére.)
- iiigeeen.

:-) 

Mozi után

- ez egynek jó volt. Szerinted? (- kérdem én és joggal)
- nekem nem tetszett.
- ????
- mert el volt túlozva, nem volt hihető.

Erre hagynék némi időt... "Mert nem volt hihető." 
Áhá. Mert szerintetek a Vasember1 és a Vasember2 hihető volt? Az hihető, hogy valakinek egy afganisztáni barlangban, mindennemű orvosi felszerelés nélkül egy elektromágnest ültetnek a mellkasába - mert egy ezt megelőző támadás során a testébe egy vasrepesz került, ami a szíve felé kezdett húzódni - az elektromágnes azonban egy táskányi méretű akkumulátorból táplálkozik, amelyet mindig hordoznia kell...? Ezzel kezdődik az első rész. Ez tehát még hihető. Hihető továbbá az is, hogy emberünk egy olyan speciális páncélt készít el, amivel képes repülni és amelyhez az energiát egy miniatűr reaktor szolgáltatja, ami az elektromágnesben kap helyet (még mindig a mellkasába építve). Majd jön a film harmadik része, ami már nem hihető (kezdve a szuper-ellenséggel, akinek izzik a teste és vissza tudja növeszteni a levágott tagjait). Belekevertek azért - biztos ami biztos - némi közel-keleti konfliktust is, mert nem elég a génmanipulált embertömeg az izzó testrészekkel fő gonosznak, manapság minden szuperhősös amerikai filmben szerepet kap valamelyik közel-keleti terrorista csoport is, mint legyőzendő ellenség. (Arról persze fogalmuk sincs, hogy pontosan melyik országról van is szó, kik a terrorista-gyanúsak, felmerül Pakisztántól kezdve Afganisztánon át minden, ami persze lehet, hogy csak engem, a szőrszálhasogatót zavart, hogy nem derült ki konkrétan, melyik ország is az, akit ennyire nem szeretünk, mert látszólag csak az a lényeg, hogy a kötelező szakáll-turbán-közel-kelet sztereotípia-egység meglegyen, de a térképen már nem tudjuk elhelyezni az adott nációt. Talán túl magasra tettem a lécet.) EM tehát - összegezve az elmondottakat - azt kifogásolta, hogy a Vasember1 és 2-vel ellentétben a 3-ról már nem tudja elképzelni, hogy a következő 20 évben odáig fejlődne a tudomány, hogy a filmben ábrázolt tartalmat képes legyen megvalósítani (zárójelben teszem csak hozzá: én már nem szeretnék életben lenni akkor, amikor a tudomány eljut a Vasember1 és 2 szintjére).

A fent említett trilógián mindenesetre szerencsésen túlestünk. A to-do listára felkerült időközben az Avengers (Bosszúállók) is, de nem csak egyszerűen mint 2012-es film, hanem az azt alkotó 5 másik is (mert "Khátá, különben nem érted meg a főfilmet"), úgyhogy bővült a lista további Marvel-filmekkel: Hulk1, Hulk2, Thor, Captain America, IronMan. Nehéz esték elé nézek, úgy érzem: a Hulk1-et egyébként tegnapelőtt láttuk (közvetlenül a Vasember 2 után, ami nagy teljesítmény, mert egyszer sem aludtam el egyik film közben sem). 
Valamint: EM-nek olyan brutális filmgyűjteménye van - rendkívül németesen egy excel táblázatban számon tartva - hogy a múltkor kiszámoltuk: ha feltételezzük, hogy minden este 3 filmet nézünk meg (ami alapvetően lehetetlen, de tegyük fel hogy...), akkor még így is több, mint két és fél évbe telne a komplett listát befejezni.

Cordon bleu & Co.

A csütörtöki vacsi baromi jól sikerült, bár fel voltam rá készülve, hogy jó pofát vágjak az esetleges kritikához, mivel valakinek semmi sem elég jó. Meglepő módon ezúttal nem volt semmi kifogása: megállapította, hogy gyakrabban kellene fogadnunk, mondjuk abban, hogy minden héten tartunk egy cordon bleu napot... Mivel egy kicsit több húst vettem a kelleténél (mert nagyon ciki, ha nem elég) tegnap is ez volt a vacsi, a desszert pedig az EM által szerda este készített mousse au chocolat, amitől komolyan hátast dobtam: isteni! Én ilyenbe soha nem fognék bele, csak álltam ott a konyhában és magamban röhögtem, mert nem hittem el, hogy komolyan tojást habosít vízfürdőben (úgy, hogy a serpenyőben, amiben alul bugyog a víz, van egy kanál és ezen áll az edény, amiben rettentő gonddal verte a tojásokat, amik furán habosak lettek. Közben nagyon cuki módon magyarázta, mint egy gyereknek, hogy mit miért úgy csinál, ahogy). Először tehát cordon bleu, krokett, barna szósz, saláta volt a menü (és sör), majd ezt követte a mousse au chocolat. Jól vagyunk tartva a héten nagyon.

Ma este moziba megyünk és megnézzük az Iron Man 3-at, amitől EM napok óta transzban van. Engem is érdekel, peeeersze, de az ilyen képregényből átalakított, szuperhősös akció-komédiákban nem vagyok annyira képben (Pókember, Batman...estébé), már az is csoda, hogy a héten ki tudtuk végezni az első és a második részét, mivel az Iron Man 2-nek konkrétan háromszor álltunk neki, amiből kétszer elaludtam. Végül megegyeztünk, hogy tegnap este előbb film, ha kell akár állva, de nem aludhatok be, majd ha ezt abszolváltam, akkor jöhet a vacsi és a desszert. Rendkívül célratörő.

Sünnap

Tegnap rendkívül németesen nekiálltunk EM-mel egy "to do"-listát összeállítani azokról a dolgokról, amiket a közeljövőben meg szeretnénk csinálni (gondolhatjátok, hogy nem az én ötletem volt...) Íme:

Kitűzött céljaink között szerepel a moziba menés, mivel a retkes kis geislingeni mozi nyert másfél millió euró támogatást és átépítik az egészet, lesz 3D meg minden szar, no meg most a hétvégétől vetítik az Iron Man3-at, amiért EM teljesen meg van veszekedve (az 1-et tegnap láttam, a 2-t ma este fogom megnézni, úgyhogy nagyon up-to-date vagyok a témában, szombaton irány a mozi). Ezen kívül megyünk még a hegy tetjén lévő kereszthez (hogy miért, azt nem tudom), vért adni és várost nézni Tübingenbe, a Ritter Sport múzeumba és az itteni Fisch Halle-ba. Látnom kell továbbá az új Sherlock Holmes filmet is. A lista folyamatosan bővül és németes überprecízióval vezettetik, nem maradhat ki semmi. További hír, hogy ma este az újabb elveszített fogadás miatt én csinálom a vacsorát, ami - a kívánságoknak megfelelően - cordon bleu lesz krokettel, barna szósszal és salátával (vészhelyzetre ketchuppal). Ma délelőtt, ahogy EM hazaindult, el is kezdtem előkészíteni a terepet, leellenőriztem az interneten, hogy az-e a cordon bleu, amire én gondolok (nehogy a vacsikor nemzetközi hahota tárgyává váljak és valaki fejére kenjem az egészet), tegnap vettem húsklopfolót (ez már a második teljesen felesleges dolog, amit megveszek EM irreális kajaelképzelései miatt), kiklopfoltam a pulykamelleket, ami külön megért volna egy misét, mivel néhol kicsit rongyosak lettek - hála a remek klopfolási szakértelmemnek és gyakorlatomnak - úgyhogy volt pár perc, amikor arra gondoltam, hogy kidobom az egészet úgy ahogy van az ablakon, de végül öntöttem magamnak egy pohár bort és újra helyreállt a világ rendje. A húsok egyik felét bekentem az anyukámtól a múlt héten kapott medvehagyma krémmel, arra jött rá a sajt és a sonka. Mivel összegöngyölni nem mertem, mert az egyik legnagyobb félelmem az, hogy farkas van az ágyam alatt a hús félig nyers marad, így inkább félbehajtottam (azaz önmagával betakartam) a szeleteket és hústűkkel "becsuktam" őket (igen, hústűt is vettem, nem csak klopfolót. Botrányos). Atombiztosra bepaníroztam mindent, hogy sehol ne folyjon ki a sajt - bár ezt illetően vannak még fenntartásaim. Az internetes recept szerint 40 perc kell mindezen lépések megtételéhez, amit én 2,5 óra alatt sikeresen abszolváltam is, exkl. fél óra takarítással utána, mivel a plafonról is húscafatok lógtak le és a padló az étkezőben be volt borítva liszttel, tojással és zsemlemorzsával. A krokettek még a mélyhűtőben pihennek, a barna szószt és a salátát pedig majd frissen csinálom meg. Phöhh. Király vagyok vagy királylány?

A keményfejűségnek ára van...

Addig-addig gyűjtöm az anyagot és a szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb személyes tapasztalatokat, amik azt támasztják alá, hogy a mindennapi nyelvhasználat internacionális szinten (legalábbis a kétnyelvű helyzetekben) nagyon is sok - nem tudatosan generált - szociolingvisztikai buktatót rejt magában, hogy egyszer tényleg beváltom a fenyegetést és megírom a memoárjaimat.

Az első kötetet az tenné ki, hogy ami magyar fejjel vicces, azt a németek vagy nem értik, vagy még meg is sértődnek rajta. A második kötet arról szólna, hogy van egy halom olyan dolog, amit ők teljesen normálisnak tartanak, ami viszont magyar ésszel felfoghatatlan pofátlanságnak minősül és statáriumot érdemel. Hogy miért mondom mindezt? Mert egy ma délelőtti remekül (félre) sikerült reakciómmal (ami egy tegnapi, még elcseszettebb német akcióra vonatkozott) elértem, hogy ma este egyedül fortyogjak a saját levemben, mert Miszter Önérzetes inkább házi feladatot beadandót ír, mintsem hogy a megbeszélteknek megfelelően idejöjjön az oroszlán barlangjába, ami talán inkább jobb is így, mert - és ez lenne a harmadik kötet tartalma - a germánok hamarabb békülnek (vagy inkább kevésbé lobbanékonyak és haragtartók), amely tulajdonságok közül sajnos egyiket sem mondhatom magaménak, mert még most, 4 óra elteltével is úgy érzem, hogy ha megjelenne, bizonyára a falhoz kenném, aminek nyilván további - nem csak szociolingvisztikai - következményei is lennének.

Mit tanultam ebből? Azt, hogy néha jobb lenne befogni a számat.

Rammingen

Tegnap megkaptam a régen várt szerelmes levelet Ulmból, mely szerint az IKEA-nál található körforgalomban a megengedett 50 helyett 56-tal mentem, keményen meg is lettem büntetve 15 euróra. Legközelebb körültekintőbben járok el - montaja Babi néni és átutalta a pénzt.

Jelentkezett Anja is, hogy Rammingenben épp sörfeszt van a napokban, találkozzunk ott munka után. Mivel EM-nek is épp csömöre volt az esti otthon üléstől, eredetileg moziba akartunk menni, rábólintott a sörtémára és minimális civakodás után meg is állapodtunk, hogy ő vezet, én döntök és iszom. Az odaút szenzációs volt: egy kicsi, citromsárga Twingoja van, amiben egész úton - kompenzáció gyanánt - kőkeményen Rammsteint hallgattunk. Maga a sörfeszt nem volt nagy durranás, a szokásos népviseletes, sörpadra felállós és néha leesős gajdolás és óbégatás volt, viszont meg kell állapítanom: a múlt heti stuttgarti muri után sajnos voltak zenék, amiket felismertem. A repertoár itt is ugyanolyan vegyes volt, mint legutóbb, a Cotton eyed Joe-tól kezdve a legszörnyűbb Micki Krause zenékig minden. (A kegyelemdöfés: ma délelőtt arra ébredtem, hogy az megy a fejemben, hogy Schatzi, schenk mir ein Foto. Baaaahhh... Ezért fejbelövés jár.) Hátha ez segít: 2000 Mädchen... ich ruf sie an!

Éjfél körül indultunk haza a sárga szörnyeteggel, közben ment a vita, ami még előtte, munkaidőben kezdődött el írásban és röviden-tömören az volt a lényege, hogy EM viccesen utalt rá: van egy bilincse, amit én természetesen nem hittem el. Blablabla, szó szót követett, Rammingenből hazafelé tartva fogadtunk - mivel szentül meg voltam róla győződve, hogy csak nagyon jól blöfföl:
- nem hiszed el?
- nem hát.
- fogadjunk, hogy van?
- fogadjunk, úgysincs.
(Kézfogás)
- nyúlj be melletted jobbra a kesztyűtartóba. Fekete szövetdarab. Megvan?
- meg...
- csomagold ki. 
- BAZEG, EGY BILINCS!!!
De nem sima (gyenge, plüss) bilincs, amit az ember Budapesten az Erzsébet körúton a szexshopban megvesz, hanem igazi, nehéz rendőrbilincs 2 kulccsal. Pfff... De szép bauxit! HONNAN VAN? Azt hiszem, inkább nem szeretném tudni, milyen egyéb felszerelése van még a másfél év katonaságból. Hát mit mondjak? Gombóc volt a torkomban, amíg hazaértünk, hogy feljön-e velünk a bilincs is a lakásba vagy a kesztyűtartóban marad és megnyugodhatok. A következő szemtelenségig sem kellett sokat várni: hazaértünk, belép a hálószobába, ránéz az ágyamra:
- miért van a pólóm az ágyon? (Nem értettem a kérdést. Miért, HOL legyen a pólód?)
- hogyhogy miért van a pólód az ágyon? Mert TE, kedves EM, tegnapelőtt reggel ott hagytad, azért!!! 
Ahogy ezt kimondtam, megértettem, mire céloz a pofátlanja: arra, hogy tegnapelőtt reggel óta nem ágyaztam be. Pffff...!!!

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...