Utolsó nap Wuppertalban - Hendrik kétszeres legyőzése

Ez a poszt a szombati napra vonatkozik, csak vasárnap éjszakába nyúlóan írtam meg.

Voltam ma egy második búcsú körre is Hollandiában, végre sikerült Svent is elcsípni, persze nem volt otthon, amikor megérkeztem Vlodropba, de Klaus felhívta, hogy "unsere Kata ist da", teljesen meg is hatódtam. Átadtam az otellópálinkát is hozzáfűzvén, hogy nem csak tőlem, hanem a csókacsaládtól is, úgyhogy üdvözölnek benneteket innen a kéklő messzeségből és nagyon köszönik. Mindenkit végigölelgettem, meg engem is mindenki végigölelgetett, megegyeztünk, hogy szeptemberben jönnek München felé az Oktoberfest-re, mint minden évben, így hát legkésőbb akkor látjuk egymást újra. 

Tegnap este még O-percek voltak, telefonáltunk egy laza órácskát éjféltől egyig. Először - mint mindig - elmondja, hogy az észak-németek nagyon keveset beszélnek és elkezd kurva sokat dumálni, én meg csak hallgatom és figyelek, és amikor már régóta mondja és még mindig nem szóltam semmit, közbeszúrja, hogy Kannst du mir folgen? Verstehst du das? Ein bisschen? - engem itt (titokban) mindig elkap az ideg, hogy mi az, hogy tudom-e követni, meg hogy ein bisschen? Kivétel nélkül mindent megértek, amit mondasz apám, nicht nur ein bisschen. Vagy csak ahhoz nincs hozzászokva, hogy nem szakítják félbe beszéd közben, nem tudom. Szóval csak mondta-mondta-mondta, hogy a 750-es BMW, meg a próbakör és micsoda Soundsystem van benne, meg hogy a Porsche túl hangos, meg a mézeskalács, amit majd karácsonykor sütök (???) és a fagyi, meg stb... én meg azon kaptam magam, hogy nem is figyelek teljesen oda arra, amit mond, hanem magamban állatira örülök. Hogy minek? Nem tudom. Kényszerítenem kellett magam, hogy arra figyeljek, amit mond, mert a semminek nyilván később is tudok örülni, amikor már nem kell odafigyelnem, hogy mit mond, mert a kettő egyszerre láthatóan nem ment, valahogy elnyomták egymást.** Vagy örülök, vagy telefonálok. Lehet, hogy ha kevésbé örülnék, akkor tudnék közben rendesen telefonálni is. Tudja fene, tény, hogy az utóbbi hónapokban viszonylag keveset örültem, feltorlódott bennem biztos az igény rá, most meg nem tudom kezelni. Utána nem is tudtam sokáig elaludni, mert azon gondolkoztam, illetve próbáltam konkretizálni, hogy pontosan minek is örülök ennyire? Mit mondhatnék? Nem jöttem rá. (Annak, hogy két fülem van, mégsem vagyok szatyor, tudom-tudom...)

**ez olyan, mint a matekban a minusz x minusz = plusz, vagy O. elmélete arról, hogy nein + nein = ja, valamint ja + ja = leck mich am Arsch. (Nyald ki a seggem) A legutóbbi tényleg így van.

Más téma: ma este vacsizni voltam Hendrikkel és Anne-val Wuppertal belvárosában. Nem is ez a lényeg, a vacsi fini volt, a bor fini volt, Hendrik meg hozta a formáját (Klugscheißer). Ennek kapcsán kell megemlítenem (csak magam miatt, mert egoista önző dög vagyok és dokumentálnom kell a fényes győzelmemet), hogy ma este kétszer is igazam volt, ami Hendrikkel szemben nehéz ügy, mert neki akkor is igaza van, amikor nincs! Itt szeretném is megragadni az alkalmat, hogy (csakis saját magam számára) megőrizzem az utókornak eme két fényes eseményt. Időrendi sorrendben:

1. A wuppertali Tony Cregg szobor. 
A Wuppertal-Eberfeld Sparkasse előtt található méregdrága "alkotás", amely mellett elhaladva - épp szupersznob módon művészetről (mi másról?) beszélgetve - mert az ily kései órán hazafelé baktatva fontos - Hendrik balszerencséjére feldobta a témát, hogy Khátá, mit gondolsz erről a szoborról? Mit is mondhatnék? Mutatok előbb egy képet, hogy világos legyen a szenny, amiről szó van:

Épp abbahagyta a lelkendezést a szoborról, ami szerinte mekkora egy kortárs műremek és ahogy az apró lyukakon átragyog a fény és a többi és a többi, én meg ha már így megkérdezett, gondoltam nem palástolom a lesújtó véleményemet, nyilatkoztam, hogy szerintem ez egy iszonyatosan nagy halom, laza állagú szar. Anne közben megállt a döbbenettől a járdán, rám nézett és közölte: Ugye?! Szerinted is???!! Hendrik alig kapott levegőt, próbálta bizonygatni, hogy ez de csuhaj  menő és így a fény meg úgy a fény, de akkor már mindegy volt, mert egyezményes úton 2:1 arányban egyértelműen eldőlt, hogy ez bizony egy kibaszott drága darab szar, ami Wuppertal "ékessége". 

2. A német zászló. 
Körülbelül 10 perccel a kutyaszar-incidens után szóba jött, hogy a foci EB kapcsán milyen sok itteni autón látni német zászlót. Blablabla, szó szót követett, Hendrik közben tolt valami elcseszett kelet-német fikázós megjegyzést a zászlóval kapcsolatban (erre nem tudom miért, de kifejezetten agresszív tudok lenni, amikor ilyen arrogáns nyugat-német módon elkezd kelet-némezetni), mire mondtam neki, hogy hoppá, ácsi, a mostani szuperdicsőséges fekete-piros-arany zászló a Weimari Köztársaságra eredeztethető vissza (1919-1933), ami ide csak azért kibaszott elegánsan releváns, mert Weimar bőven keletnémet város... Persze kapásból le lettem torkollva, hogy de nem, mer' az sokkal régebbi. (Gondoltam is, hogy persze, a Neander-völgyiek is fekete-arany-sárga zászlókkal vonultak anno fel s alá, csak a hendrikista tudósok ezt még nem tudták bebizonyítani napjainkban...) Mivel ez pont az a téma volt, amit tudom, hogy pontosan tudok és akkor is igazam van, ha a hátán pörög, rá is hagytam flegmán nagyvonalúan, hogy jó, akkor nem, biztos igazad van. 
10 perccel később beismerte, hogy "tényleg lehet benne valami." Jó, hogy én mentem elöl, ők meg ketten mögöttem baktattak, mert így nem látszott, hogy csataüvöltést színlelek és széles vigyorral vonulok egészen a bejáratig.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...