Autóelhozás - level 999

A berlini utam csütörtök délutánra volt betervezve: odafelé ICE-vel, visszafelé a frissen bevásárolt Infiniti FX 30d-vel. Az egyetlen dolog, amivel nem számoltam, hogy a MÁV-hoz hasonlóan a német vasútnak is vannak rossz napjai, amit sajnos a saját bőrömön meg is tapasztaltam. Este fél 6-ra kellett volna Berlinbe érkeznem, a kiválasztott vonatra viszont több, mint két órát (!!!) kellett várnom a pályaudvaron. Priceless. Hideg volt, sötét volt, mérgemben még haza sem tudtam menni, mert Zsoltit Rellingenben hagytam, M. vitt ki délután a hamburgi főpályaudvarra, így nem volt más választásom, mint kivárni a hatalmas késést. (Mellesleg a vonatra egy másodosztályú jegy 76 EUR-ba került, a pofám leszakad, hogy még így sem sikerült időben odaérni!) A szerelvény fél 8 körül nagy nehezen meg is érkezett, este fél 10 körül értem Berlinbe, ahol újabb 20 percet kellett várnom a nyomorult taxira, mert persze mindenki azzal akart tovább utazni és kajakra sorba kellett állni érte. Miután nagy körülményesen elértem a célul kitűzött Infiniti szalont, átültem T. autójába és elmentünk először enni, mert mindketten farkaséhesek voltunk. Beültünk egy japán étterembe, ahol alaposan bekajáltunk sushiból (itt szeretném megjegyezni, hogy kezdek teljesen kifordulni önmagamból: a sushi az elmúlt 27 évben abszolút no go volt, semmilyen körülmények között nem lettem volna hajlandó nyers halat enni. Így múlik el a világ dicsősége: rászoktam hát a sushira.) T. nagyon cuki volt: evés után még autóval körbevitt, mint foxi a rongyot a berlini éjszakában, majd a mini sightseeing-et az autószalonban befejezve átvettem a dögöt. Nem találok rá jobb kifejezést: 2 méter széles, 4,8 méter hosszú autószörny, négy kerék meghajtású, 7 fokozatú automata váltós, 90 literes tankkal és több, mint 2 tonnás önsúllyal.

                     

Éjjel negyed egykor sikerült is elindulnom vissza Hamburgba, 3-kor értem haza. Be kellett látnom, hogy titokban örülök, hogy éjszaka vezetek, mert a berlini városi forgalom - ha lehet ilyet mondani - még a hamburginál is rosszabb, én meg nem vagyok hozzászokva, hogy egy ekkora tehenet vezessek, nem nagyon éreztem (még), hol kezdődik és hol végződik az autó. Út közben volt is egy kis "vitám" vele, mert derült égből villámcsapás szerűen néha rám pittyegett, amit nem tudtam hova tenni, mivel tankoltam is bele, most mé' kell még mekegni? Bosszantott, na. Egy apró szignál villogott a pittyegés mellett a kijelzőn, amin egy autó volt 2 csík között. Kajakra röhögnöm kellett a helyzeten, mert halvány lila gőzöm sem volt, mi az isten ez??? Értem én, hogy a két csík azt a sávot jelenti, amiben megyek, de ezt miért kell velem külön közölni? Tudom én is, hogy egy autóban ülök az út 2 sávja között, ezért igazán nem kell itt a csipogós hiszti... A kormányon volt egy gomb ugyanezzel a kis jellel ellátva, azt néha megnyomtam, hátha akkor abba hagyja, de nem jártam sikerrel. Beletelt vagy fél órába, mire az autópályán repesztve végre rájöttem, mit akar mondani az autó: az extrát, ami belepofázott a vezetésbe úgy hívják, hogy Spurhalteassistent (departure warning system, azaz LDW) és az a lényege, hogy amikor az autó úgy gondolja, hogy túl közel (vagy nedajisten rá) mentem a felezővonalra, akkor szemrehányást tesz nekem pittyegés formájában. Ha a kormányon található gombot megnyomom és ezzel bekapcsolom a rendszert, akkor pedig még ellen is tart, azaz nehezebben lehet balra kormányozni, mert a kocsi ellenáll. Beszarás.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...