2013. április 29., hétfő

Remek hétnek nézünk elébe, szerdán éééljeeenmáájuuuselseje itt is munkaszüneti nap lesz, péntekre pedig szabadságot vettem ki, mert a jó-édes-apám és a jó-édes-anyám idetolják a szekeret a közelbe és lesz nagy háton pörgés. Sajnálatos módon a legjobb programok - jellemző módon - mind egyszerre szeretnének bekövetkezni, így természetesen ugyanerre a pénteki napra már EM is jelezte, hogy menjünk Tübingenbe vért adni és Anja is pont arra a 2-3 napra gondolt ki valamit csinálást, amikor nem vagyok fellelhető a környéken. 
Nem baj, mert subidubi, dö femili kámz tugedör!

Tegnapelőtt EM-mel újra tiszteletünket tettük a helyi punkrock kocsmában 1-2 sörre, ahol a kétszemélyes partinknak rend szerint az éjfél vet véget (vagy fél 1?), mivel akkor kezdenek el hamutartókat szétosztani és válik a hely elviselhetetlenné. Hivatalosan továbbra is tilos a kocsmában dohányozni, a törzsközönség viszont furamód elfogadta az íratlan szabályt, így aki nem bírja a füstöt, éjfélkor (fél 1-kor?) haza megy, a láncdohányosok meg kibírják addig. Senki nem jelent fel senkit, abszolút kompromisszumképes a közönség. 
Kártyáztunk. Hogy feldobjuk a játékot, elkezdtünk fogadásokat kötni. (Mé? Legális!) Eredmények: EM vesztett, így  - fájdalom! - brokkolit kell ennie, ahol a fegyvernemet én választom ki, azaz ha csőben sült brokkolit csinálok brokkoliszósszal, azt is meg kell ennie. A következő díjnyertes ötlet az volt, hogy ha már ő beleszaladt a brokkoli-csapdába, akkor fogadjunk Star Warsban. Pföhh... Hülye, nagyon hülye ötlet! Hat rész, amik egyenként 3 órásak... Boah. Kemény, több menetes küzdelem volt. Végeredmény: 2 rész csillagok háborújára kárhoztattam, amiket - nagy kegyben részesülve - egyvalamivel kiválthatnék, de azt hiszem akkor mégis inkább megnézzük mindkét filmet... (Mint a Mátyás királyos mesében: viszek is ajándékot meg nem is, van is rajtam ruha, meg nem is, fel is tudom magam menteni a rettenetes, soha véget nem érő űr-dögunalom alól, meg nem is. Zseniálisan gonosz, magam sem tudtam volna ennél jobban kicseszni magammal!)

2013. április 26., péntek

Meg kell állapítsam, hogy az eddig Németországban eltöltött durván másfél év alatt viszonylag kevés kultúrsokkban volt részem, ami nyilván összefügg a magyar és a német kultúra hasonlóságával, de egyben el kell ismernem, hogy időről időre szemben találom magam hétköznapi furcsa dolgokkal, amik magyar szemszögből nézve hülyeségnek tűnnek mert azok is. Hogy mit értek ezalatt? Sorolom:

- Miért jó úgy bulizni, hogy nem a sörpadon ülünk, hanem azon a keskeny, kb 25-30 centis deszkán ÁLLUNK, táncolunk és egy idő után a sok sör miatt leesünk egész este? Erre gondolok.

- Rendmánia, törölköző és pizsama kényszeres és rendszeres összehajtása. Sznobizmus?

- Amint a hőmérséklet plusz 5 fok fölé emelkedik, minden német kezéből automatikusan kiesik a toll, ceruza, munkaeszköz és minden más és elkezd grillezni. Ha esik, ha fúj. A leghülyébb dolgokat is képesek meggrillezni, mint pl a garnéla vagy a Maultasche, ami könyörgöm, egy főtt, töltött tésztacsomag, nem grillre való!!!

- A négercsókos zsemle, a nutellás és porcukros lángos - de ebbe nem megyek bele újra, tessék elolvasni az ide vonatkozó régebbi blogbejegyzést.

- Minden (ismétlem: minden) dalba - legyen az ACDC, Offspring vagy éppen valami rettenetes német fesztiválzene - bele tudják szőni bizonyos mennyiségű sör elfogyasztása után, hogy zicke-zacke-zicke-zacke oi-oi-oi.

2013. április 24., szerda

Ma csak délig dolgoztam...

...mivel délután Stuttgartba megyünk EM-mel lealjasodni sörfesztivált ünnepelni. Szerzett nekem is ügyesen diákbelépőt, ami azért jó, mert jár mellé 1 ingyenes literes sör és egy fél sültcsirke. A Geislingen-Nürtingeni főiskolának lesz külön sörsátra (ahova csak ezzel a karkötővel lehet bemenni), kb 2000 diákot várnak a napokban. Kicsit félek, hogy mi lesz, mivel nagyon elszoktam ettől, hogy a hét kellős közepén bulizni megyek, a kolléganőim is teljesen el voltak hűlve, amikor bejelentettem, hogy ma délutánra szabit veszek ki:
- ...mert lesz vmi buli Stuttgartban és oda megyünk délután.
- "valami buli???" Te a Stuttgarter Wasn-ről beszélsz???? Az nem valami buli, hanem A SÖRFESZTIVÁL !!! (...mondja ezt az a kettő, akik nem is szeretik a sört. Pfff...) Alaposan beültem a körhintába, azt hiszem.


Az utolsó vonattal jövünk haza, ami azt jelenti, hogy ha szerencsém van és minden jól megy, akár már fél2-kor ágyba kerülhetek, ami 5 óra alvást jelent. Superprächtig.

Valamint: az EM által 1-2 hét alatt produkált térhódítás a lakásban döbbenetes: először kaja-alapanyagokat hagyott a hűtőmben, aztán jött egy üveg fahéjlikőr, aki azóta valami miatt itt lakik, majd egy lila fogkefe fészkelte be magát a fürdőbe... és tegnap bekövetkezett a Sünbalázs-skálán mért eddigi legdurvább fokozat: idehozott egy úgynevezett "biztonsági inget", amit nem vett fel ma reggel, hanem azzal a céllal lóg az ÉN ruháim között, hogy ha véletlenül megint megkapjuk a hírt, hogy - breaking news!!! - reggel innen megy dolgozni és elfelejt csini ruhát hozni, legyen mit felvenni. Pfhöhh...

Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.

Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre

Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

„Ebből elég! Torkig vagyok!”
kiáltott fel Sün Balázs
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház”.

„Éppen ezért én elmegyek
Szervusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.

Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.

„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”

Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.

Éjféltájban vihar támadt
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.

„Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing!”

„Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.

Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?”

Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.

„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”


(Ennyire azért nem rossz ám...) :)

2013. április 20., szombat

Péntek este _ Vol2.

Nekem egyedül az engedtetett meg - és az is csak nagy nehezen, hosszas vitatkozás után - hogy a vajat a sütihez megvehetem én, így minden egyéb vacsora hozzávalót EM szerzett be. Mivel már az előző sütisütésnél is érték támadó megjegyzések a konyhai felszereltségemet, nem bízta a véletlenre a vacsoránkat: vett nekem egy műanyag mérőedényt, amivel eddigi pályafutásom során még nem rendelkeztem, mivel soha semmit nem mérek meg sütés-főzésnél. Ez a mérőedény-hadművelet egyébként igazából egy nagyon udvarias gesztus mögé rejtett, rendkívül alattomos próbálkozás, ami a konyhámba való beköltözést célozza meg, ahol a német überprecízió megpróbálja a bájosan kaotikus magyar rendetlenségemet megerőszakolni. Megkaptam továbbá, hogy: 
- nincs egy éles késem (Ez mondjuk igaz, de én nem is tudok úgy hagymát szeletelni, hogy 1 mm-es szeleteket gyártok a másodperc tört része alatt cakk-cakk, ő meg tud. Én hagymát nyiszatolni tudok, azt pedig remekül lehet tompa késsel is.) 
- nincs habverőm (Most komolyan, melyik férfinek tűnik már fel, hogy nincs habverőm? Melyik akarna egyáltalán önszántából habverőt használni???? EM akart tegnap...)
- mérőedény nélkül nem lehet élni (De lehet!)

Tegnap járt harmadszor a konyhámban és meg kell állapítanom, hogy bámulatosan jól kiismeri magát benne: eltörölgette az elmosogatott edényeket, mindent a helyére rakott (oda, ahol tényleg a helye van, nem pedig ahová ő logikusnak gondolta), tudja hol lakik a turmixgép, a serpenyők, a fazekak, az evőeszközök, tegnap óta azt is tudja hol laknak a tészták, a kuszkusz és hasonló dolgok. Kapásból a helyére tudta tenni a süti összeállítása után a porcukrot, a lisztet és a kristálycukrot is. A külső vinyóját kedd óta azzal a szöveggel nem viszi el, hogy "holnap úgyis jövök filmet nézni", azaz egy használati tárgya már kvázi itt lakik nálam, arról nem is beszélve, hogy a maradék vacsi alapanyagokat is itt hagyta azzal a mottóval, hogy vasárnap majd megfőzzük őket. Hát mit mondjak? Pföhhh.

A vacsi Käsespätzle volt rántott hússal, aminek a Käsespätzle és a rántott hús részét is EM készítette el, én ünnepélyesen ki lettem túrva a saját konyhámból. Ácsorogtam néha itt-ott, iszogattam ezt-azt, de a vacsorakészítéshez érdemben nem sikerült hozzájárulnom. Utána elkészült a süti (a  héten már a második, mivel az elsővel nem volt elégedett), amit szintén nem én sütöttem, csak azt sikerült kiharcolni, hogy ezúttal a hozzávalókat összeturmixolhattam... Újeee. De ez sem tetszett neki - itt mondjuk örültem, hogy nincs közöm a sütihez, így nem tudta rám kenni, hogy megint elrontottam. Az első túl folyós lett, a másodikkal nem tudom, mi volt a baja, de ahogy elnézem, addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatja, hogy képes megsütni a tökéletes sütit. (Nekem már az első is rendben lett volna, a második meg kifejezetten finom lett, de ha nem, hát nem...) 
A maximalista hozzáállása mindenesetre nagyon emlékeztet valakire... akinek a nevét nem árulom el, de V-vel kezdődik és iktorral végződik. :)

Nehéz hetem volt

Első és legfontosabb kódolt közleményem Babi nénihez szól: ma végre nyertél, tartozom neked 2 rekesz sörrel!!! If you know, what I mean - még kacsintok is hozzá. :)

Amióta beszippantott a főiskolás örvény (vagy mit csinál az örvény? Elnyel? Mindegy, beszippantott és kész) nincs időm nagyjából semmire. A mélypontot csütörtökön értem el, amikor is az EM-mel közös program elérte a fájdalomküszöbömet: munka után hazaestem, pontban hatkor ő is betoppant, megittunk 2 pohár bort, majd tovább álltunk a helyi lounge sisha bárba, ahol a fősulis bólés buli kezdődött. Meg kell állapítanom, hogy nem bírom már úgy a tempót, mint a budapesti régi szép időkben. Valami zöld koktél volt épp az aktuális sláger lime szeletkékkel és jéggel, azt toltuk egész este, ami önmagában nem lett volna baj, mert nagyon finom volt, DE:
1. a limonádés íze ellenére alattomosan erős volt
2. előtte bort ittunk nálam, majd amikor a koktélkészlet kifogyott, ittunk még 2 sört is. Sajnos.

A bor-koktél-sör kombináció természetesen nem maradt következmények nélkül:
1. Az este eseményei pontosan az első sör elfogyasztásig állnak rendelkezésemre, valahol éjfél körül ugyanis sajnos elszakad az emlékezés fonala. (Most kaptuk a hírt, EM elbeszélése alapján 2 sört ittunk, nem is csak egyet...Hülye, nagyon hülye ötlet volt!!!!)
2. Tegye fel a kezét, aki szerint van fogalmam arról, hogyan mentem haza... Biztos forrásból tudom, hogy EM hazakísért, de magára a hazaútra nem emlékszem sajnos.
3. Reggel már megint arra ébredtem, hogy csörög a telefonom FÉL KILENCKOR (tudjátok, mi 8-tól dolgozunk...) és az egyik kolléganőm kedvesen érdeklődik hollétem felől.

Mit is mondhatnék? Ma délelőtt próbálgattam összeilleszteni az emlék-puzzlet, a következő építőkockákból:
1. Találtam egy "mitbringen" tárgyú e-mailt a postafiókomban, amit EM küldött még a bárból éjfél körül, amire még pont emlékszem, mert akkor fogyott el az átkozott koktél és akkor hozta nekem az első (és eddig egyetlennek hitt) sört. Az e-mail tartalma szó szerint: Käse, Butter, Bier, Mehl, Zucker. Húha, montaja Babi néni, EZ MIAZISTEN? Lehet, hogy mára találkozót beszéltünk meg és főzni kell???
2. Bevillant, hogy megegyeztünk, hogy csinálunk nokedlit (!!!), ne kérdezzétek miért, ez akkor-ott mélyen logikusnak és szuper jó ötletnek tűnt.
3. Kaptam tőle péntek délelőtt egy e-mailt (ami tehát azt jelenti, hogy még szóba áll velem, annyira talán mégsem lehettem gáz), hogy szerintem még mindig jó ötlet-e ma tequilát inni? (Mé, ez ugyan mikor volt jó ötlet??? Nem is szeretem a tequilát.) Mire nagy nehezen kisakkoztam, hogy péntekre bizony együtt főzés volt megbeszélve, eltelt a délelőtt a trollok pedig sikítva hánytak a teherautóra

A vacsorakészítés menete külön megér egy misét, de ezzel majd a hétvégén, a következő epizódban szórakoztatlak benneteket, mivel az információ pillanatnyilag még feldolgozás és cenzúra alatt áll.

2013. április 14., vasárnap

Eseménydús hétvégét zártam...

A Babi néninek üzenem, hogy megvolt a 4, feloldozhat a Nagy Szent Eskü alól. :)

A tegnapi program elég viccesre sikerült, már az elején belecsaptam a lecsóba, mivel beleszaladtam 50 helyett 60-nal az ulmi IKEA-nál lévő több sávos körforgalomban egy traffipaxba, úgy, hogy EM előtte megpróbált (sajnos túl szerényen) figyelmeztetni. Kijelentette, hogy: Blizter. Mit csináltam erre? Semmit, mert félreértettem és azt hittem, épp belepofázott a vezetésbe és azt mondta, blinken, amin még fel is háborodtam magamban, hogy milyen kis pofátlan, azt se tudja, melyik kijáratot fogom választani a körforgalomból, mert nem ismeri ki magát Ulmban, de már rinyál, hogy indexeljek. Mire ezt végiggondoltam, már jött is a traffipaxos narancssárga atomvillanás, akkor esett le a tantusz, hogy hoppá, nem is azt mondta, hogy blinken, hanem hogy Blitzer. Persze azonnal elindult a lavina, hogy nem figyelek oda, mit mond, meg hogy ignorálom és blablabla. Facit: megállapítottuk, hogy az egyezményes titkos szó ezentúl a Panzer lesz, azt hátha jobban regisztrálom.

Közben megkaptuk a hírt: a nőies külsőm ellenére gyanúsan férfias tulajdonságaim vannak. Pfff... Erre a coming out-ra őszintén szólva nem voltam felkészülve. Az okok: folyton azon vitatkozunk, hogy ki fizet, férfiasan vezetek (???), türelmetlen vagyok, szeretem a sört (ráadásul a búza sört is, ami még jobban gyanúba hoz, mint a sima), és irreálisan nagy az autóm, amivel ráadásul tudok rendesen parkolni is. Erre nem nagyon tudtam mit mondani, EM-nek egy picike citromsárga (!) járgánya van, feleannyi lóerővel és Ulm felé egész úton azon hüledezett, hogy Zsolti olyan hosszú, mint egy kamion és ha a felét lefűrészelnénk, még mindig maradna egy rendes autónyi hely elöl. Közöltem hát vele - mivel nem hagyott más választást - hogy íme hát, megfejtette szörnyű titkomat, én nem mindig voltam Kata, születési nevem Karl és nemrég az utolsó operációkat is sikeresen végrehajtották rajtam, semmit nem fog észre venni, herzlichen Glückwunsch, tádáááám!

Este 6 körül értünk vissza Geislingenbe, úgy volt megbeszélve, hogy mivel Zsoltival mentünk Ulmba, így ő állja utána az itthoni sörözést, mert közben az "Ismerjük meg a geislingeni kocsmákat"-programot futtatjuk, a vasárnapi Spitze söröző után a tegnapi állomás a Le Clochard punk-rock-kocsma volt. A hangulat, a zene és a publikum is nagyon hasonló, mint Győrben a Torock volt 8-10 évvel ezelőtt, egész este die toten Hosen, Black Sabbath, Metallica és hasonló zenék szóltak. Letelepedtünk egy asztalhoz, majd EM 2 sörrel és 2 röviddel tért vissza, amit elmondása alapján azért kellett kipróbálnom, mert aki először jár itt, annak ez kötelező, vele is végigcsináltatták anno. A szaga a Hubertuséhoz hasonló, az íze pedig pont olyan ótvar, mint azé a rettenetes paprika pálinkáé, amit 4-5 éve Viktorral ittunk a kiskunhalasi Veterán Motoros Találkozón. Brutálisan szar, nagyon erős és csíp. Feltételezhetően kiríttunk a helyi publikumból, mivel a raszta hajú csapos csávó, amikor EM közölte vele a rendelést, ezt válaszolta: "Ezt nem gondolod komolyan.

Nehéz este volt, na...

2013. április 10., szerda

EM, a tüdőhólyagocskák és a rózsaszín bólé, avagy ideje emberek közé menni...

Tegnap este részt vettem egy helyi főiskolai alapozós bulin, nem is tudom, honnan fussak neki a történetnek, hogy kerek legyen. A lábfétises csávó remek ajánlatát visszautasítottam - tudom gonoszság, de ez egy remek jó ok volt egyértelmű nemet mondani és azonnal leépíteni a tagot, mert a dolog már az elején is több sebből bűzlött vérzett. Még most is röhögnöm kell, ha eszembe jut, amikor leesett a tantusz: hazafelé az autóban azon pörgettem az agyam, hogyan kellene kiadni az útját minél gyorsabban és egy elborult pillanatomban az jutott az eszembe, mondhatnám például, hogy nincs is lábam... na de elkalandoztam a tárgytól, hogyaszongya: időközben összeakadtam a hálón egy geislingeni utolsó éves főiskolással (hívjuk mondjuk EM-nek), váltottunk néhány érdektelen e-mailt, megbeszéltük, hogy nahát te is Geislingen, én is Geislingen, majd én ezzel a lendülettel el is engedtem a dolgot (vagy hogy mondjam, es ging mir am Arsch vorbei), az utolsó írására egy hétig nem is válaszoltam, mert valahogy nem jött át a feeling, aztán a hétvégén derült égből villámcsapás, egyszer csak meghívott kávézni. (Nem teljesen értem a gondolatmenetét, mivel ha engem koptatnának így le, nem feltétlenül próbálkoznék meg személyes találkozót szervezni.) Ennek a fele sem tréfa - gondoltaja Babi néni - ilyet nem utasítunk vissza, ha másra nem is, arra jó lesz, hogy tapasztalatot cseréljünk. A kávé után aztán fura mód elmentünk sétálni is, a séta után pedig sörözni, amit azzal zártunk - miután haza kísért (!) - hogy kedden lesz ez a főiskolás izé, ha van kedvem, ott visszahívhatom valamire, mivel a kávétól a sörön át mindent ő fizetett és nem hagyta, hogy érvényesítsem az akaratomat (azaz, ha a kávét ő állta, akkor a sört én szeretném...).

Meg kell állapítanom, hogy az itteni főiskolások furán buliznak - bár ahogy észrevettem ez inkább talán alapozás volt csak: nem volt semmi más, csak bólé a büfében, amit egy kurvanagy műanyag kádból, merőkanállal osztottak 2 decis műanyag poharakba 1 euróért. Rózsaszín, lájtos lötyi (talán prosecco vagy valami pezsgőszerű történet lehetett benne), amibe - EM elmondása alapján minden buli alkalmával más gyümölcsöt kevernek, így mindig más az összetétel - ezúttal konzervmálnák úszkáltak benne, amik úgy néztek ki, mint a tüdőhólyagocskák... Guszta! A rendszer lényege, hogy ha megtartod a műanyag poharadat (azaz nem 20 poharat fogyasztasz el egy este, hanem csak egyetlen egyet), ingyen újratöltik neked akárhányszor rózsaszín lötyivel, csak az első pohárnál kell kifizetned érte 1 eurót (ami egyben azt jelentette, hogy a "visszahívhatom egy bóléra"-nagyképű szöveg pontosan 2 eur kifizetését jelentette az egész esti fogyasztásunkért. Erről majd még beszélnünk kell, azt hiszem). A móka hivatalosan 19:00-23:00ig tartott a kampusz területén, majd 23:00tól át lehetett menni a Papagayo nevű bárba, ott kezdődött a hivatalos after party, amin mi nem vettünk részt, mivel EM-nek órái voltak ma, nekem mint mindig, dolgozni kellett mennem, így aztán fél 11 körül hazakísért (!) és 3 dologban maradtunk:
- lesz Stuttgartban tavaszi fesztivál, amire csak a Geislingen-Nürtingen-i főiskoláról 2000 diákot várnak kedvezményes jeggyel, erre megpróbál nekem is diákbelépőt szerezni, amiben benne van egy ingyen kaja és egy ingyen literes sör, az egyetlen félelmem, hogy mindez egy április végi szerdai napra fog esni, nem igazán tudom, hogy megyek másnap dolgozni, ha az utolsó vonattal hajnali 1 körül érünk vissza Geislingenbe (eleve hogy fogok felkelni???)
- most a hétvégén Ulmba megyünk, mert American Idols kiállítás van a műcsarnokban, amit már a múlt hétvégén is meg akartam nézni, csak valahogy hisztis lettem és inkább nem mentem sehova.
- holnap újra ilyen bólés összeröffenés lesz, ha úgy tartja az úri kedvünk, oda is elmegyünk.

Mivel EM-nek az első 2 blikkre nagyjából ki van minden kereke és (még) a lábamat sem akarja megszagolni (mondjuk ha akarja, sem érdekel, csak ne tudjam meg), úgy döntöttem, sutba dobom a 2 legfőbb szűrési kritériumom egyikét, melyek a következők: 1: a delikvens nem lehet kisebb nálam (ezt mondjuk nem nehéz teljesíteni, cserébe nagyon fontos) és 2: nem lehet fiatalabb sem nálam, amelytől ebben az esetben - mivel csak 1 év van köztünk - talán eltekintek.

2013. április 8., hétfő

Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van és ne legyek kemény?!

Kis kedveskéim, ma nagy dáridónak lehettem részese, nem is tudom, hol kezdjem a történetet: úgy döntöttem, nem fontos, hogy értsétek a teljes összefüggést, nem futok neki túl messziről a magyarázásnak: különben is minden O. hibája, mivel kb. 2 hete nagy nehezen rávett, hogy regisztráljunk mindketten egy hülye-nagyon hülye, ismerkedős platformon, mivel az a vesszőparipája, hogy "Khátá, túl introvertált vagy, többet kellene emberek között lenned." (Nem is vagyok introvertált, csak ebben a városban nem áll rendelkezésemre a megfelelő társadalmi réteg, azzal pedig nem segített, hogy bedobott a hülyék közé a mély vízbe. Mondjuk az is igaz, hogy hagytam magam meggyőzni.) Elérte hát, hogy az alábbi történetben szereplő és számos hasonló ökörnek individuumnak a célpontjává váljak: végül is megszokhattuk már, hogy - ha minden napra nem is, de - majdnem minden hétre akad egy hülye, akin lehidalok. 

A mai lehidalást nagyon praktikusan azonnal össze is köthettem némi nyelvészeti megfigyelésekkel, feltaláltam ugyanis a spanyol viaszt: vannak idiómák, amiket az ember megszokásból használ, anélkül, hogy a szó szoros jelentésébe igazából belegondolna. Hogy mit értek ez alatt? A stehen - auf - etwas kifejezést. A következő döbbenetes e-maillel lettem ma ugyanis gazdagabb: "Sagmal Süße, wäre es für dich eigentlich schlimm, wenn ich auf Füsse stehe?" (Mondd már Édes, kellemetlennek találnád-e, ha azt mondanám: a lábakra gerjedek?") Pfff...  
Mivel a fenti mondandó csupa alapszóból áll, nem valami nehéz megfejteni/lefordítani, miről is van szó. Ezen a ponton jöttem rá arra, hogy az agyam szándékosan blokkolja a durva dolgokat (tudat alatt mégis királylány vagyok!), mivel elsőre egyáltalán nem vágtam le, mit akar ezzel mondani. A következő gondolatmenet zajlott le a fejemben, miközben az agyam a közeledő sokkhatást elkerülendő, segítségért kiáltva inkább a csillámpónis érthetetlenségbe menekült: Mi az, hogy wenn ich auf Füße stehe? Hiszen mindannyian lábakon állunk... Nem értem, így még nyelvtanilag is hibás. Miért zavarna az engem, ha ő lábakon állna? Hát megkérdeztem. Azt kell mondjam, kevésbé fájt volna a szépérzékemnek (is), ha erre inkább nem jövök rá. Még a válaszból sem derült ki elsőre - nekem legalábbis - hogy egy vadidegen kőkemény lábfétisével van dolgom: "Naja ich riech halt gerne dran aber nur bei meiner Freundin was ja du in dem Fall dann wärst, is aber nichts schlimmes eher lustig." (Na igen, szívesen szaglászom, de csak a barátnőmét, aki ebben az esetben te lennél. Nincs ebben semmi rossz, inkább vicces.) Pfff... Hát mit mondjak? Nekem még ezen a ponton sem volt teljesen tiszta a kép, hogy miről is van szó, még mindig azon tipródtam, hogy miért nem jó az neki, ha két lábon áll és mit akar szaglászni... Félre tettem hát egy kicsit a témát pihenni és nekiálltam dolgozni. Valahol aztán egy megrendeléshez tartozó szállítólevél elkészítése közben, teljesen váratlanul csapott bele az agyamba a villám, hogy aztakurva, ich stehe auf Füße, BASSZUS!!! ENNEK A LÁBAKRA ÁLL FEL! JAJJJ! Rég volt ekkora AHA-effektusban részem... mondhatni sokkot kaptam. Aztán röhögőgörcsöt. Aztán munka után itthonról felvilágosítottam Herr Lábfétist, hogy ezzel a fantáziájával baromi rossz ajtón kopogtat, amiből ő természetesen azt szűrte le, hogy gonosz és felszínes vagyok. Hát jó, nem baj, akkor az vagyok.

Hogy mit tanultam ebből? Két dolgot is:
1. Soha nem gondoltam volna, hogy a lábfétis így megbotránkoztat, de be kell valljam, hogy ezek szerint létezik a téma, amiben prűd vagyok.
2. A történet sajnos belepasszol O. tegnap este felállított tézisébe, amely szerint minél délebbre mész az országban, annál hülyébbek az emberek (ez utóbbi igaz még nem nyert végső megerősítést, de kutatás alatt áll). :)

2013. április 3., szerda

Ömlik a cukiság

Ma a következő e-mail üzenetet kaptam az egyik magyar ügyfelünktől, miután telefonon tájékoztattam róla, hogy itt is esik, nem csak otthon és hogy lehetetlen, amit kér nem lehetünk egymáséi, mivel az általa megadott méretű acéltárolókat csak újonnan tudom neki beszerezni, használtan (ami nyilván sokkal olcsóbb lenne) nem, csak más méretben, ami neki persze nem felel meg, valamint megbeszéltük, hogy küld nekem képet a jelenleg bevetésen lévő ládákról, hátha eszembe jut valami alternatív megoldás. A mondandó tehát a következő volt:

"Kedves Kata!
A csatolásban küldöm a képeket, a lentiekben pedig a láda dimenzióit. Nem tudom, hogyan csinálja, de ha Önnel beszélek, mindig kivirul minden körülöttem. Még az esőcseppek is mosolyogva hullnak alá, mint megannyi smile. Legyen szép napja."

Ettől azért lehidaltam, ezzel nem számol az ember. Az esőcseppek teljesen új értelmezést nyernek, sőt, ha lehet ilyet mondani, elnyerik végső értelmüket és megannyi mosolygó szmájliként manifesztálódnak. Wáó. Ez kérem szépen a csillámpóni mesterszint legfelső foka, Level 999, még Walther von der Vogelweide is elszégyellné magát egy-egy ilyen lazán odamondott megannyi esőcsepp-szmájli-metafora hallatán, pedig ő aztán értett a Minnesänger-cukiság ömlesztéséhez, nem volt kispályás a bácsi sem. Hát mit mondjak? Még hazafelé jövet is felröhögtem, ha eszembe jutott, tök jó szöveg!

Valamint: rájöttem, hogy a kolléganőim miért nem értik a telefonálás közben készített jegyzeteimet. Ma - mivel délután tök egyedül voltam, nagyjából szétszedtek az ügyfelek, ezerfelé kellett egyszerre figyelni, a következő világbajnok jegyzetet sikerült egy telefonálás végeredményeképpen írásban rögzíteni:

4 m hoch
3 m laden
1,20 
2,80 übrig

Ebből, kis kedveskéim, azt lehet kiolvasni, hogy a teherautó, amibe 72 rácskonténert kellett volna beleszuszakolni, nem sztenderd magasságú volt, hanem egy kicsit alacsonyabb, ami azért nem jó, mert nem lehet a boxokat 3-szorosan egymásra rakásolni, mert a megszokott 3 méter rakodómagasság helyett csak 2,80 áll rendelkezésre. Hogy ebből nem lehet rájönni? Sajnálom, lájf iz hárd.

Most pedig menjetek békével, hulljanak nektek is az esőcseppek mosolyogva alá, mint megannyi szmájli. :)

2013. április 2., kedd

Keresési kulcsszavak

Szárvusztok kis kádváskéim, 

igazán szívmelengető érzés, amikor néhanapján megnézem a blog statisztikájában a keresési kulcsszavakat, amiket beadtok a google-be vagy a blog keresőjébe bizonyos régebbi posztok megtalálásának reményében. Örülök neki, hogy a régebbi írások is időről időre előkerülnek, akkor is, ha ilyenkor - mihelyt abbahagytam a röhögést - el kell gondolkoznom azon, vajon mennyiben és hogyan járulok hozzá a társadalom épelméjű internethasználatához / olvasási szokásainak pozitív alakulásához? A keresési kulcsszavakat olvasva újra és újra bizonyosságot nyer a tény: SEMENNYIRE.  Sőt... Azt kérditek miért? Az ilyen és hasonló keresési kulcsszavak miatt (és nem, nem írtam át őket, szó szerint idézek a teljesség igénye nélkül). Hogyaszongya:

- "ingyen sex osnabrückbe" Hát mit is mondhatnék? Ingyen volt az igaz, belátom, de akkor még bőven együtt voltam M-mel, szerintem ez normális. Nem? A szexről ráadásul nem is írtam!!!

- "24/7 sexrabszolga" Ezzel őszintén szólva nem tudok mit kezdeni, ilyen poszt nem volt. A feltételezést megköszönöm, de visszautasítom.

- "a kund búvár története" Petőfi Sándor: Részlet

- "germania története" Ezt a kötetet sem én írtam, de nagyon megtisztel a feltételezés. :)