2013. július 13., szombat

Nem szeretnek a kulcsok

Miután egyszer már sikeresen kizártam magam a duisburgi lakásból, majd következő lépésben kipróbáltam mindezt a geislingeni lakással is, eljött a nap, mit várva vártunk amikor sikerült bezárnom a slusszkulcsot az autóba.

Nem vicc, véresen komoly. Délután elmentem a Shell kútra tankolni, majd amikor bejártam a garázsba és kiszállás után az ajtón lévő kallantyú segítségével lezártam Zsoltit, feltűnt, hogy gyanúsan kevés dolog van a kezemben: blokk, pénztárca, lakáskulcs. Mégis megvan minden - gondoltaja Babi néni, majd hirtelen belé hasított a szörnyű felismerés: a slusszkulcs bizony az autóban maradt! Remek, kiváló. (Kínomban még az is bevillant, hogy EM-mel nemrég beszédtéma volt, hogy sok autós a pótkulcsot a kocsi alvázára ragasztja, hogy ha beüt a krach, ne kelljen elvontatni, vagy feltörni...Hát mit mondjak? Én ezt nem tettem meg.)

Hogy mi történt ez után? Semmi. Rám egyáltalán nem jellemző higgadt profizmussal 3 perc alatt megtaláltam a lakásban a pótkulcsot és mivel akkora mázlim volt, hogy a lakáskulcsomat nem zártam be vele együtt, na meg hogy mindez itt a mélygarázsban történt, nem valahol az Isten háta mögött (Buxtehude egyébként a német Mucsajröcsöge), ahonnan autó nélkül nem tudok hazajönni a pótkulcsért, simán ki is tudtam szedni.