Cukiék

A héten levelet kaptam lájf a szupercuki geislingeni szomszédaimtól, az idős házaspártól, akiktől közvetlenül az elköltözésem előtt már nem sikerült elbúcsúzni, így a kolléganőimtől tavaly születésnapomra kapott lila orchideámat egy búcsúlevélkével körítve az autójuk mellett hagytam a garázsban, mielőtt elindultam Hamburgba.

A növényke sorsa napokig komoly fejtörést okozott, mert:

- szerettem, mert szép volt, de különösebben szoros kapcsolatot nem alakítottam ki vele, szemben a többi növényemmel, akik most kivétel nélkül itt laknak velem a városban és köszönik, mindannyian jól vannak.
- nem volt már több hely az autóban és a szállítást sem élte volna valószínűleg túl.
- semmit nem akartam megtartani, ami Heubach-ra és az ottani munkahelyemre emlékeztet, amely halmazba sajnos az orchidea is beletartozott.

Végül indulás előtt bevillant, hogy cukiékkal a ritka találkozásaink ellenére úgyis nagyon jóban voltam, a néni biztos örülne a virágnak, én meg jó szívvel hagyom itt, jó kezekben lesz. 

Tegnap végre megkaptam a postaládakulcsomat, tele is volt alaposan mindennel (mivel az oda érkező postámat átirányíttattam a hamburgi címemre), amik közül egynek nagyon örültem: köszönő levélke a geislingeni szomszédaimtól, benne valami olyan mennyiségű cukisággal, hogy teljesen meghatódtam.


A hétvégém sűrű lesz: rendbe kell tennem a lakást, mosni kell sokat, kozmetikushoz menni, bevásárolni, hogy mire EM hétfő este berobban, minden rendben legyen. Ha terv szerint alakulnak a dolgok, egészen jövő hét szombatig vagy vasárnapig itt lesz. Holnapután O-val előreláthatólag a műcsarnokba megyünk, mert "Khátáá, nem akarunk valamit csinálni a hétvégén?" Hát hogy a viharba ne akarnánk! Felvetettem a Kunsthalle ötletét, amiben meg is egyeztünk, bár O-t ismerve vasárnapig még hetvenkétszer meggondolja és átszervezi a programot, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy inkább ebédelni/vacsorázni/sütizni/tortázni akar majd menni.

A jövő hét is hasonlóképpen túl van szervezve: amíg én nap közben dolgozom, EM szépen itthon írja a szakdolgozatát, esténként pedig erre-arra megyünk, ezt-azt csinálni. Október 3. csütörtök nemzeti ünnep és egyben munkaszüneti nap, amit kihasználva elzsoltizunk Niendorfba, ami egy kis falu a Balti tenger partján, innen kb 70 km-re. EM nem tud róla semmit, csak annyit mondtam neki, hogy a csütörtököt fenntartom a saját kis privát céljaimra és nem Hamburgban fogjuk a napot eltölteni. Ugyanazzal a módszerrel szeretném odavinni, ahogy ő engem legutóbb a meglepetés koncertre: egészen a végcélig fogalma sem lesz róla, merre tartunk.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...