2013. augusztus 19., hétfő

Bútornézés 2.

Ma jelentkezett a második érdeklődő, ezúttal e-mailben. Nem török, hanem német.

EM mindjárt tippelgetni kezdett, hogy biztos valami diák lehet, amit szerintem alapból kizárhatunk, mivel Herbertnek hívják. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy 30 év alatti pasast Herbertnek hívjanak, bár meg kell hagyni, errefelé is minden bizonnyal vannak szerencsétlen fiatalok, akikkel - már ami a névadást illeti - kitoltak a szüleik: Herbert-ek, Günther-ek, Manfred-ek, Waldemar-ok (be kell valljam, ez utóbbi nekem perverz mód nagyon tetszik, akkor is, ha totál divatjamúltnak számít), Wilfried-ek és Heinz-ek. Az e-mail szövegezése alapján egyáltalán nem tudom a csóka korát belőni, mivel szuperhivatalos "sehr geehrte Frau Booohbeliii"-vel indított (ami viszont remek, hogy felismerte, hogy lány vagyok, mivel ma két olyan üzenetet is kaptam munka közben, amiben le lettem Herr Borbélyozva), a mondandója után viszont azzal zárt, hogy liebe Grüße, aminél személyesebb talán már csak az "ich umarme dich herzlich" vagy az "alles Liebe" lenne, úgyhogy tanácstalanul széttárom a karom és kijelentem, hogy recece. Fogalmam sincs, hány éves lehet Herbert. Mivel meg szeretné nézni a bútoraimat, ez záros határidőn belül ki is fog derülni, úgyhogy kíváncsian várom, melyik napra jelentkezik be.

Apropo bejelentkezés: holnap este a kuchen-i kínai-mongol étterembe megyünk EM-mel a "Végig esszük a környéket, amíg még itt vagyok, mert utána nem sűrűn lesz rá lehetőség" - című legújabb programunk keretében. A múlt héten Türkheim-ban ettünk sváb kaját, szombatra pedig egy újabb Tübingenbe menés keretei közt a Neckarmüller nevű helyen tömjük majd meg a bendőnket, ahol legutóbb a véradás után csak egy sört ittunk, mert el voltunk dugulva a kiadós klinikai reggelitől. Csütörtökön munka után elmászom Niederstotzingenbe, mert - ne ítéljetek el - amióta Zsolti megvan, nem volt még benne olaj cserélve (csak utántöltve) és nem merek nekivágni a Geislingen-Hamburg útnak enélkül, így aztán megörvendeztetem Andi tesóit egy kis olajcserével. Péntek este pedig magányos leszek, mert EM az egyik kollégája legénybúcsújára megy a szomszédos Türkheimba, viszont a hajnalban történő értemenéstől szerencsére megmenekültem, mert lesz, aki hazafuvarozza a seggét.

Ennyi volt a móka mára, zárul Miki mókatára.