Guruljunk le, jó lesz...

Legurultak, jó lett. 

A tegnapi és mai nap a szórakozás jegyében telik, mert buli van. A Geislinger Hock egy minden évben megrendezett fesztivál, ahol 4-5 színpadon délutántól hajnali 2-ig megy a móka. Miért csak 2-ig? Mert az egész cirkusz a sétálóutcán van, ahol a lakók délutántól hajnali 2-ig így is agyvérzést kapnak, főleg azok, akiknek a lakása két színpad között van, mert ők vegyesen kapják egyszerre a kétféle zenét egyhuzamban kb. 10 órán keresztül az ablakuk alatt.

EM-mel tegnap este elsétáltunk az óvárosba, ahol a banzáj van, megnézni, mi a hányás mi újság: rengeteg ember, rengetek sör, rengetegféle kaja és 5 zenei színpad ötféle zenei stílussal, 20-30 méterre egymástól, ami vicces, mert ahogy az ember sündörög a sétálóutcán a kis sörével a kezében, egyik zenei irányzatból baktat át a másikba. Mint ahogy a helyi kocsmáknak, így a közelükben felhúzott színpadoknak is mindegyiknek megvan a saját kis stílusuk. Megpróbálom illusztrálni: a sétálóutca a Maxim nevű bárral indul, előtte áll az első színpad, elektropop zenével, majd kb. 25 méterrel mellette a Campus nevű fősulis lokál bulizik drum&bass-re. Közben persze a sétálóutca két szélén sörpadok és bárpultok, kajás kocsik és társaik állnak. Őket követi 20 méterrel odébb a standard német buliszínpad, ahol a helyi hülyék folkpop rajongók tömörülnek és Micki Krause dalokkal felváltva éneklik, hogy viiivaaa Colooonia (amit még mindig nem értek, hogy képesek a Baden-Württembergiek Kölnt éltetni, amikor még a szomszéd falu sörét sem hajlandóak meginni, de azt bezzeg teli torokból üvöltik 1-10 sör után, hogy viva Colonia. Nem baj, nekem sem kell mindig mindent megértenem.) és ritmusra dülöngélnek a remek kis bajor nótára, hogy links, rechts, vor, zurück. Na ez az a 30 méter, amit sör nélkül nem lehet elviselni. Ezt követi az utca végén az olasz színpad, bevallom, erre csak 1-szer fordultunk meg, mert nagyon gány volt. Nem maga a zene, hanem a szegény ördög, aki azt hitte, hogy tud énekelni, pedig nem is. Kis kerülővel, letérve a sétálóutcáról megérkezünk a törzskocsmánkhoz, a Le Clochard-hoz, ahol rendkívül meglepő módon a geislingeni alvilág sötét katonái punkok és különböző alternatív alakok gyülekeznek vidáman, a színpadon pedig a lokáltól megszokott kőkeménység van.

Közben ismét jót röhögtem a FICKEN nevű likőrön, amit Andreas révén ismertem meg kb. 2 évvel ezelőtt egy karácsonyi mintaflaska küldeménynek köszönhetően, amivel drága Gizimmel annak idején egy szép téli reggelen alaposan beindítottuk a méhészközi munkanapot... (emlékszel, Gizi?) Ez egy errefelé nagyon ismert és bevált erdei gyümölcsös (egészen pontosan jostából készített) party-ital, a neve egy zseniális marketing ötlet, főleg amikor az ember beáll a bárpult elé és azt mondja:
- zweimal FICKEN bitte...


- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...