Alakulgatunk. Illetve inkább a káosz. A káosz növekszik. A nappaliba már nem lehet belépni, mert a plafonig érnek a kartondobozok, a ruháspolcaim 90%-a is dobozokban áll, már csak a legszükségesebb ruhadarabok vannak elő, akiket a következő 2 hétben hordani fogok. Stressznek egyelőre nyoma sincs, minden a tervezett irányba halad. A "csináljunk két lakásból egy harmadikat"- happeninget egy költöztető cég fogja lebonyolítani az irányításunk és némi baráti cipekedős segítségnyújtás mellett, remélhetőleg január 31-én, bár a megálmodott dátumunk alatt kicsit még rezeg a léc.
A lakásomat eddig egyetlen érdeklődőnek mutattam meg, aki a lakásnézés után azonnal igent is mondott, úgyhogy ebből akarva sem jöhettem volna ki jobban, legfőképpen, mert egy hónappal hamarabb, azaz február vége helyett január végén szerettem volna hivatalosan lelépni és a csávó, aki a lakásomat átveszi, egy hónappal hamarabb szeretne beköltözni, úgyhogy mindenki boldog. Ez kérem szépen mázli. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos dolgaimat, amikre viszonylag sok pénzt költöttem a beköltözéskor - mint pl. hűtőszekrény - átveszi tőlem (azaz kifizeti az árát, amit én diktálok), mert neki meg szimplán jól jön. Zseniális.
Az egyetlen stresszfaktor (ha egyáltalán nevezhetjük annak) a régi főbérlőim voltak, akiktől a 2012-2013-as geislingeni mellékköltségelszámolást december végéig kellett volna megkapnom és akik szartak bele a határidő lejártába. Hogy stresszes volt-e? Igazából nem. Miután begyűjtöttem tőlük az elmúlt 2-3 hónapban e-mailben kettő darab írásos kijelentést is, mely szerint az elszámolást legkésőbb 2014 decemberében megkapom, halálos nyugalommal vártam, hogy beperelhessem őket hogy túllépjék a törvény által megszabott elszámolási határidőt. Miért? Mert sejtettem, hogy két lusta, sváb herével van dolgom, akik éjszaka otthon a pénzeszsákon gubbasztanak és reggelig szorongatják, nehogy valaki elvigye (a svábokról alkotott és némi egyéni tapasztalattal alátámasztott/fűszerezett, nem egészen pozitív véleményemet már úgyis ismerjük, ezt nem ebben a fejezetben fejtem ki újra, hanem majd egy másik alkalommal), szóval két büdös, lusta here, akik azt hiszik, hogy túlléphetik a határidőt és majd nem csinálok semmit, mert én meg a hülye külföldi fruska vagyok akivel mindent meg lehet tenni (nah lassan kezdenek kibukni belőlem az elfojtott agresszióim, de no para, mert Je suis Charlie, a sváb is ember, éljen a tolerancia.) Lényeg a lényeg, nem lepett meg, hogy nem kaptam meg az elszámolást (főleg azért nem, mert pontosan tudtam, hogy túlfizetésben vagyok, ezért nem sürgős nekik), így vártam egy kicsit, majd amikor mind a mai napig nem jött semmiféle reakció, reggel szép komótosan megírtam a két majomnak sms-ben (ez egyébként egy majom-házaspár!), hogy ha kedd 12:00-ig (azaz holnapig) nem kapom meg az elszámolást, sajnos kényszerítve érzem magam jogi segítség igénybevételére. Mit gondoltok, mit kaptam ma este e-mailben? Iiiigen, az elszámolást. Az első részét legalábbis, ami 2012-re vonatkozik. Kicsit keserűnek érzem, hogy ügyvéddel kell fenyegetőznöm, hogy ez a két majom megmozdítsa a seggét és elkezdje összeszámolni, mennyi pénzt is utaljanak nekem vissza, de még mielőtt felbosszantanám magam, leszögezném, hogy mindvégig a helyzet úrnője voltam és kicsit sem őrültem meg közben, sőt, ma este kivontam a - még nem véres - kardom és Geislingen felé mutattam vele. Az persze a két majom szerencséje, hogy ma este jelentkeztek (ami bizony benne van az általam szabott, holnap délig tartó határidőben), mert tényleg nem lettem volna rest ügyvédhez fordulni. (Nyilván ez nem akarás kérdése lett volna, hanem kényszer, de essen le a fülem, ha hagyom magam hülyére venni.)
Hát kis kedveskéim, ilyen vad dolgok történnek mostanában. Január végétől viszont minden jó lesz (bár már eddig sem nagyon panaszkodhattam), mert egy nagymancsú, szőke medve fog rám vigyázni minden nap és minden éjjel.
