2013. május 11., szombat

Cordon bleu & Co.

A csütörtöki vacsi baromi jól sikerült, bár fel voltam rá készülve, hogy jó pofát vágjak az esetleges kritikához, mivel valakinek semmi sem elég jó. Meglepő módon ezúttal nem volt semmi kifogása: megállapította, hogy gyakrabban kellene fogadnunk, mondjuk abban, hogy minden héten tartunk egy cordon bleu napot... Mivel egy kicsit több húst vettem a kelleténél (mert nagyon ciki, ha nem elég) tegnap is ez volt a vacsi, a desszert pedig az EM által szerda este készített mousse au chocolat, amitől komolyan hátast dobtam: isteni! Én ilyenbe soha nem fognék bele, csak álltam ott a konyhában és magamban röhögtem, mert nem hittem el, hogy komolyan tojást habosít vízfürdőben (úgy, hogy a serpenyőben, amiben alul bugyog a víz, van egy kanál és ezen áll az edény, amiben rettentő gonddal verte a tojásokat, amik furán habosak lettek. Közben nagyon cuki módon magyarázta, mint egy gyereknek, hogy mit miért úgy csinál, ahogy). Először tehát cordon bleu, krokett, barna szósz, saláta volt a menü (és sör), majd ezt követte a mousse au chocolat. Jól vagyunk tartva a héten nagyon.

Ma este moziba megyünk és megnézzük az Iron Man 3-at, amitől EM napok óta transzban van. Engem is érdekel, peeeersze, de az ilyen képregényből átalakított, szuperhősös akció-komédiákban nem vagyok annyira képben (Pókember, Batman...estébé), már az is csoda, hogy a héten ki tudtuk végezni az első és a második részét, mivel az Iron Man 2-nek konkrétan háromszor álltunk neki, amiből kétszer elaludtam. Végül megegyeztünk, hogy tegnap este előbb film, ha kell akár állva, de nem aludhatok be, majd ha ezt abszolváltam, akkor jöhet a vacsi és a desszert. Rendkívül célratörő.