Találtunk lakást!!!

Az utolsó apróságokat még tisztázni kell, a napokban megkapjuk a bérleti szerződés tervezetet, amit ha minden jól megy, gyorsan alá is írunk. Mivel a saját (eddigi) lakásbérleti szerződésemet már hetekkel ezelőtt felmondtam, három hónap felmondási idővel, még azt kell valahogy elérni, hogy ne kelljen a hivatalos kiköltözési dátumot (február végét) megvárnom a költözéssel, mivel az új lakásba elméletileg február elejével költözhetnénk be, a szerződésem viszont február végével fut ki. Két lakást egyszerre nem fogok fizetni, bármi történjék is. Nyilván az lenne a legpraktikusabb, ha az enyémbe valaki február elejével beköltözne, így egy hónappal megrövidülne a kiköltözési határidőm. 

Az új kéró tulajdonosa egy finn pasi, aki egy ingatlanközvetítős cégen keresztül adja ki a lakását, mivel nem Németországban, hanem (logikus módon) Finnországban él. A múlt heti lakásnézés után azonnal leadtuk az "önéletrajzunkat." Ez egyébként egy vicc, hogy a lakáskeresés ennyire exkluzív geschäft lett, majdnem olyan szar, mint amikor az ember új munkát keres: önéletrajz, hol dolgozol, mennyit keresel, hogy hívják a nagymamát, miért akarsz pont ebbe a lakásba költözni, dohányzol-e, van-e háziállatod, adjál be keresetigazolást, adjál be ezt azt amazt, a seggedbe is benéznek, hogy minden rendben van-e veled, hihetetlen. Nem elég egy-egy objektumra simán igent mondani, ha megfelel az ember elvárásainak, hanem a kegyet ki kell érdemelni, hogy a százhuszonnyolc másik jelentkező közül, akik ugyanezt a lakást akarják megkaparintani, pont te kapd meg mégis. Őrület. Elég hullámzó volt a hangulatom és a hozzáállásom az egész keresgéléshez, mivel egy újabb költözés nyilván a hátam közepébe nem kellett, P-vel viszont csak így tudunk összeköltözni, mivel sem az ő lakása, sem az enyém nem alkalmas a mocskos kis terveink megvalósítására. Volt egy olyan B-terv is, mely szerint (mivel a saját lakásomat már hetekkel ezelőtt felmondtam) ha nem találunk megfelelő új lakást és lejár a három hónapos kiköltözési határidőm, beköltözöm P-hez. Nyilván ez a verzió volt számomra a legkevésbé tetszős, mivel nem igazán tudom magam elképzelni a lakásában hosszú távon. (Meg nyilván más dolog a hét hét napjából ötöt úgy ott tölteni, hogy csak úgy ott vagyok, meg más dolog a hét minden napját úgy ott tölteni, hogy ott lakom. Nám jó - montaja Babi néni és baromira remélte, hogy ez nem következik be.

Visszakanyarodva tehát az új lakáshoz: összeszerkesztettünk egy rendkívül meggyőző személyes dokumentumot, amiben kifejtettük, hogy mennyire végtelenül jó fejek vagyunk mindketten, mennyi pénzt keresünk együtt egy hónapban, mivel foglalkozunk és csatoltunk hozzá egy nyári Elba-partos közös szelfit is, amin mindketten mosolygunk a kamerába, mint a vadalma. (Monnyuk ha P. a szerkesztéskor megkérdezett volna, hogy melyik közös fotónkat választanám, biztosan nem amellett tettem volna le a voksomat, amit végül kiküldtünk, mert a képen úgy nézek ki, mint egy bandzsa hörcsög.) A finnünket mindenesetre a szuper kis PDF dokumentumunk úgy tűnik, meggyőzte, mert az ingatlanközvetítőnk másnap megkeresett bennünket és közölte, hogy Jouluoukki telefonálni szeretne velünk, mert mi vagyunk a favoritok és addig nem hív fel mást, amíg velünk nem beszélt. Ezzel persze mindkettőnknek okozott egy álmatlan éjszakát, mert úgy rá voltunk izgulva a témára, hogy aznap este egyikünk sem bírt elaludni. Másnap este telefonáltunk vele 20 percet, megbeszéltük az élet nagy kérdéseit, ő nyilatkozott, hogy alszik rá egyet és másnap informál bennünket, hogy akarja-e, hogy a lakásában lakjunk. Aznap éjjel persze megint nem aludtunk az izgatottságtól, másnap munka közben is ki-kiesett a toll klaviatúra a kezünkből, majd jelentkezett végre a közvetítős nő és közölte velünk, hogy megnyertük a hangszórót. Dióhéjban ennyi.

A karácsony első felét Ripityomfalván töltjük a szülőknél, jelenleg is innen, Németország közepéről osztom az észt. Huszonötödikén reggel szépen visszatoljuk a szekerünket Hamburgba és ketten ünneplünk tovább, majd huszonkilencedikétől január másodikáig Dániában ünnepeljük az újévet egy elhagyatott kis kunyhóban a senki földjén valahol az északi tenger partján.

Továbbá: szombaton leadtam a Háromuraknak a batmobilt, miután szépen kiporszívóztam és lemosattam a benzinkúton, íme az utolsó kép (hüpp-hüpp-hüpp):



Barfuß am Klavier

A karácsonyi csomagocskák jól működnek, eddig mindenkinek csupa jóság volt bennük. P. az én csomagjaimhoz szuperul passzoló, 24 darab piros alapon fehér pöttyös papír táskákba rejtette az ajándékokat, ami külön vicces volt, mert nem tudhatta, hogy én is piros alapon fehér pöttyös csomagoló papírral fogom díszíteni az adventi naptárakat. (Azt hiszem, elérkeztem a pöttyös életszakaszomba. Majd biztos elmúlik egyszer ez is, mint minden más.) Hasonló rugóra jár az agyunk, mivel mindketten olyan dolgokat vettünk az ajándékok alapjául, amiket valamilyen formában össze lehet hozni az eddig közösen eltöltött 9 hónappal: az én első adventi ajándékom P-nek egy Maria Solheim CD volt, (lásd itt: második randi, koncert), tőle pedig megkaptam szintén CD formájában Puccini Bohémélet operáját, amiről nem vagyok biztos, hogy itt a blogon tudósítottam anno, mindenesetre ez volt az első közös opera látogatásunk, ahol egy (azóta közös) barátunk szintén énekelt. A Maria Solheim koncertről egyébként mindkettőnknek a hülye kőangyal jut először az eszébe, ami mindvégig meggátolta, hogy bármiféle fizikai közeledés is végbe menjen, mert be volt ékelődve közénk és egyben órákon keresztül beleállt a hátamba, ami nem volt túl komfortos érzés.

Ma szabadnapom van, itthon nyuszogok és hallgatom hogy Barfuß am Klavier, készülgetek az esti nagy eseményre, ahol P. és 3 barátunk DJ-zik és ami egyben a szülinapi bulim. Tek jó lesz. Íme:


Adventi naptár

P-vel adventi naptárazunk. Meghúztunk egy felső limitet, mennyibe kerülhet a 24 ajándék összesen maximum és december 1-től ugyanazt a minden nap egy ajándékot kibontós játékot játsszuk, mint tavaly ilyenkor a három urakkal. Az én csomagocskáim már készen vannak (P. szerintem még sehol sem tart, úgyhogy nagyon remélem, hogy a jövő héten alkot valamit a témában és nekem is lesznek ajándékaim, nem csak neki). Hogy mi van a kis összehajtogatott papírságok belsejében, nem merem ide leírni, mert hátha titokban olvassa az illetékes a blogot néha. Akit érdekel, annak december 1 után elárulom.


Közben minden hétvégén megnézünk száz néhány lakást, készülünk a karácsonyra, amit részben itthon töltünk, részben P. szüleinél, előre örülünk a szilveszternek, ami innen nem messze, Dániában lesz, tervezgetem a jövő év elejét, amit nagy valószínűséggel batmobil nélkül fogok kezdeni, mivel a mostanit az év végén leadom a három uraknál, céges járgány gyanánt. Az az ördögi gondolat fordult meg a fejemben, hogy mi van akkor, ha nekem nem is kell másik autó? De kell! Mindamellett, hogy megspórolnék egy valag pénzt az ily módon be nem fizetett adón és biztosításon, arról nem is beszélve, hogy magát az autót is meg kellene vennem, ami szintén nem tartozik a nagyon spórolós programok közé, igazából nagy kedvem lenne biciklivel járni. Hogy ez a lázálom meddig tart, nem tudom még megmondani, minden esetre meglehetősen elszánt vagyok és ha a próbakör jól megy a következő héten (biciklivel dolgozni menni!), januártól feladom az autós luxust és átállok a télen-nyáron biciklizésre. (Tudom, most páran röhögnek a markukba, P. is kuncogott, amikor a tervemet vázoltam neki, de majd mindenkinek jól megmutatom, hogy kell felhagyni a konformista életformával és télen a biciklin megfagyni).

Elhagyom a három urakat

Ezt már tudom pár hete, csak az nem volt még világos, mikor és hova tovább. Mivel azonnal két ajánlatot is kaptam, amikor kipattant, hogy keresgélek, meghallgatván mindkét félig ismerős céget, az egyik be is jött, így egynapos főpróba után megállapítottuk, hogy remekül tudunk együtt dolgozni, nem kezdek el rendesen munkát keresni, úgyis annyira utálom/nám. A másik ajánlat is szuper lett volna, ha nem azt kellett volna csinálnom, amit csinálnom kellett volna. Értitek na. A két szupercuki cégvezetővel mindenesetre jót kávéztam tegnap este, elmeséltették velem, hogy kerültem ide, teljesen el voltak bűvölődve (pedig kezdettől fogva tudtam, hogy ez nem nekem való meló lesz, de az interjút akkor is hülyeség lett volna kihagyni, így elmentem rá mégis.) Jövő héten majd kedvesen lemondom, másik ajánlatra hivatkozva. Apropo másik ajánlat, meg kellene becsülnöm magamat, hiszen mások hetekig, hónapokig, fél évekig keresnek munkát, én meg nem csináltam semmit és mindjárt két helyről is át akartak venni. 

Három urak vegyesen viselik a válásunkat és az ezzel járó következményeket: O. félig örül, félig nem. Nyilván örül, hogy előrébb vagyok egy lépéssel, mint eddig, pontosan tudja, hogy kellett a változás, de kicsit szomorú is, mert azonnali hatállyal lecsapott rám egy másik banda és karvaly módjára egyik napról a másikra lenyúltak, így esélyünk sem volt hozzászokni a gondolathoz, hogy nem megyek többet, hanem hirtelen egyszer csak nem mentem többet. Mindenki beleegyezésével ugyan, de mégis túl gyorsan. "Khátá, du bist unser Baby, tudod, hogy mindig, mindhárman melletted állunk."- ennyit fűzött hozzá. Baromi nehéz odébb állni, basszus. D.-vel volt a legrosszabb megbeszélni a dolgot, mivel csak ült velem szemben és szomorúan, mindenbe beletörődve bámult, nem szólt semmit, amikor a keddi próbanap után visszafurikáztam Rellingenbe megbeszélni velük a dolgot és együtt levonni a konzekvenciát. Hazaindulás előtt, kint az autó mellett álldogállva párszor megölelgettük egymást, hozzáfűzte, hogy "Määäääääuscheeeeeeeen" (azaz "Egérke." Ez volt a számos  beceneveim egyike, az O-tól eredő Oma Yallah és a Khátúúúschka mellett), majd lefixáltuk a következő coffee to fly-os sörözés időpontját és az utána következőét is. Nemrég összeszámoltuk a közösen "etetett" malacperselyünk tartalmát (amiről csak D. és én tudunk és ami a munkaidőben, O-val és D-vel céges pénzen játszott darts party-k győzelmeinek köszönhetően minden héten jellemzően 5-10-20 euróval gyarapodott, mert kettőnk közül akármelyikünk is nyert akármennyit is az elmúlt fél évben, azt mindig belegyömöszölte a malacba, aki hát mit volt mit tenni, megtelt papírpénzzel, és mielőtt kiderült volna a botrány a többiek előtt, inkább disznóölést tartottunk). Mindkettőnk legnagyobb meglepetésére volt benne több, mint háromszázötven euró, ami azért jó, mert így az elkövetkező fél évben biztosan nem kell egy centet sem fizetnünk a szokásos, heti egyszeri munka utáni sörözés (néha evés a Champs-ben) alkalmával, mert a malac egy jó darabig fedezi minden, ilyen irányú költségünket.

P.-vel még a legelején, amikor kikristályosodott, hogy mindenképpen változás lesz, krízis meetinget tartottam. Megbeszéltük, hogy nem most jön el a világ vége (amit mégis minden munkahelyváltás után beképzelek, nem tudom miért), biztosított róla, hogy mindenben mellettem áll, nem történhet semmi baj, no para. 
Lakáskeresés még zajlik, most a hétvégén is megnézünk kettőt, egyet a múlt héten lestoppoltunk, ott még ki kell várni, hogy a bérbeadó akar-e árat növelni és ha igen, mennyit. Lassan ugyan, de azért alakul a dolog, a következő 50 évben biztosan találni fogunk egy megfelelő lakást.

A héten van/lenne/lesz miről beszámolnom, de mielőtt teljesen segget csinálok a számból, inkább a kivárás módszerét alkalmazva, majd csak akkor tudósítok, ha már ténylegesen lesz miről. Cserébe - Blanka kedvéért - megmutatom a csizmámat, amit a konyhai napsütésben fényképeztem le:




Winnetou és a motoros csávó

Mondjuk ki nyíltan: szar napom volt ma. Az estét a következő két történés mentette meg:

Nr1:
Úton a batmobillal munkából hazafelé, nyomorgunk a dugóban egyik piros lámpától a másikig. (Hédervári dialektusban szólva "nyeszpetülünk".) Egyszercsak feltűnik egy motoros mögöttem, akinek a hőmérőzését először csak a visszapillantóból követtem nyomon, majd időről időre sikerült neki befurakodnia a mellettem haladó sávba. Kilestem hát oldalra - mer méne, legális! - a motoros meg ezzel egy időben belesett az autóba. Kedves mosolya volt. Elindult a sor, 20 méter múlva újra piros a lámpa, látom ám, hogy a motoros megint mellettem somolyog befelé az autóba. Nem bírtam hát tovább, nyíltan felvállaltam, hogy mindketten egymásra nézegetünk és kivigyorogtam én is az ablakon. Szerencsére gyorsan zöld lett és nem kellett vállalnom a tettem következményét, még rötyögtem is magamba, hogy höhh, lemaradt mögöttem, egészen addig, amíg a következő lámpa piros nem lett. A motoros persze megint megtalálta a módot mögülem mellém kepeszteni, majd megint bemosolygott az ablakon. Én megint kimosolyogtam, majd ő beintegetett, amire én visszaintegettem. Tisztára, mint az oviban. Közben azon járt az eszem, hogy nem én voltam nem is csináltam semmi rosszat, hiszen mekkora bunkóság mán ignorálni, ha valakire rámosolyognak? Én csak kedves vagyok, különben is szar napom van és tessék, itt egy motoros, aki nem is ismer és milyen kedvesen integet a piros lámpánál. Miután gondolatban tisztára mostam a lekiismeretemet - mer méne, legális! - elértünk kb a 100. piros lámpához, ahol egy felfelé mutató hüvelykujjal kísérletet tettem szavak nélkül megdícsérni a motorját, ami valami böszme sok lóerős Suzuki versenymotor volt. Csávó vette a lapot, látszott hogy örül, majd egy hátrafelé mutató kézmozdulattal jelezte, hogy elvisz egy körre. Közben újra zöld lett, gázt adtunk, én lehagytam, ő utolért, majd az utolsó előtti lámpánál megint piros, én  röhögve szántam-bántam tettemet, hogy erre most ugyan mit fogok mondani, ha megint mellém jön, majd lássatokcsodát, újra utolért. Lehúztam az ablakot és mondtam neki, hogy köszönöm a meghívást, de túl gyáva vagyok az ilyenhez. Jött persze az ellenszél, mely szerint légyszi-légyszi menjek vele, ő tud ám vele lassan is menni, majd szerencsére megint zöld lett, én még egyszer megköszöntem a kedves felkérést, mosolyogtam egy sort és lefordultam a mellék utcába parkolóhelyet keresni.

Nr2:
Miután hüledezve ugyan, de 100%-kal jobb hangulatban kiszálltam a batmobilból, gondoltam bemegyek a sarki törökhöz egy falafelre/dönerre, mert egész nap csak egy zsemlét ettem és már az éhhalál küszöbén álltam. A török csávó a pult mögött nem beszélni túl jól német, vagy én beszélni nagyon rosszul török, mindenesetre minden általa feltett kérdésre kétszer vissza kellett kérdeznem, hogy wie bitte?, mert nem értettem, mit akar. Nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy megbeszéltük, mit szeretnék, majd azt kérdezte tőlem, hogy minden rendben van-e?, amivel őszintén szólva nem tudtam mit kezdeni, mert hát ezt most mé kérdezed tőlem, bölcs Winnetou? Persze, minden rendben - montaja Babi néni, majd hozzátette, hogy a dönert csirkehúsból kéri, mert nem szeretni bárány hús. Csávó áll a pult mögött és bámul. Nem teljesen értettem, hogy most mi ez az áramkimaradás, én nem voltam elég világos, vagy félreértettem valamit..., kicsit aggódtam is tán, hogy mélázgatás közben véletlenül mégis a bárányból nyeszetüli le a cafatokat, én meg majd az hajába kenem, mert tényleg nem szeretni bárány, majd hirtelen felébredve a rám bambulásból belenyúlt egy nagy, porcelán edénybe, kivett belőle egy NYALÓKÁT (!) és rajongása jeléül rendkívül nagylelkűen nekem adta. 

Beszarás Danke schön - montaja Babi néni és elnyomta a kitörni készülő, artikulálatlan röhögést. Próbáltam nem ránézni Winnetoura, mert miután a motorossal akaratlanul is beszédbe elegyedtem vezetés közben, nem tudom, mi vár rám a dönerezőben, ahol se gázt adni nem tudok, se az ablakot felhúzni nem tudom a betüremkedő Winnetou előtt, a kaja nélkül meg elszaladni mekkora tulokság mán...?! Miután emberünk becsomagolta elvitelre a tápot, az egyik mellettem sorban álló nő megbámulta a nyalókámat, majd amikor magyarázatképp gyorsan hozzáfűztem, hogy Winnetoutól kaptam az imént, nevetve megjegyezte, hogy "A te estéd akkor már megvan mentve!"

És tényleg meg volt mentve. 

Lakásnézés, rákos zsemle & shopping

A hétvégén megejtettük az első közös lakásnézésünket Hamburg Blankenese városrészében. A lakás szép volt, nagy volt, nagyjából rendben is volt, de abban maradtunk, hogy szeretnénk még továbbiakat is megnézni, hátha találunk még jobbat. (Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten megérné még várni, mert a jelenlegi rendkívül hülye províziós törvényt 2015 elején akarják végre megfordítani, úgy, hogy - mint minden normális országban - a puska csöve ne a bérlőre nézzen, hanem a bérbeadóra, azaz a lakást bérbeadó kispajtás fizesse az ingatlanközvetítő által követelt, 2,38 havi albérleti díjnak megfelelő provízió összegét és ne a bérlő, aki csődbe megy tőle.)

A lakásnézés után megzabáltunk a piacon egy-egy hatalmas rákfasirtos zsemlét, amiből kérek még tízet, annyira finom volt, amire P. biztos ami biztos alapon majonézes ráksalátát pakoltatott az eladóval (arra az esetre, ha a rákfasirt nem lenne elég rákos). A beszélgetés a 65-70 éves standos bácsival kb így nézett ki:
- moin-moin, 3 nagy rákfasirtot szeretnék.
- huh, maguknak aztán van étvágya! Ezen kívül még valami?
- igen, szeretnék még egy olyan kis tégely büsumi majonézes ráksalátát is, rákennénk a rákfasirtos zsemléinkre.
- ezt nem mondja komolyan...
Pfff... De komolyan mondta és tényleg megkentük a rákfasirtos zsemlét ráksalátával. :)

Utána a közeli lépcsőnegyedben és az Elba partján bolyongva ránk tört valami megmagyarázhatatlan shopping hullám, aminek keretében nem bírtam elmenni az egyik cipőbolt előtt, aminek a kirakatában megláttam egy barna csizmát. P. persze tök lelkesen betuszkolt az üzletbe, támogatva a cipővehetnékemet, ahol belém nyilallt a fájdalmas felismerés, hogy éppen két különböző színű zokni van rajtam, ami egy évben kb. 2-szer fordul elő, de természetesen azon a napon kell cipőt vennem magamnak... Jellemző. 




A zoknikra egyébként van épelméjű magyarázat: volt ugyanis a lilának és a zöldnek is párja, de elvesztek. Megsajnáltam a két pár nélkül maradt zoknit és mindig együtt hordom őket, hogy egyikük se érezze magát kirekesztve. Ezért volt hát rajtam két különböző színű zokni. 

P. persze csak röhögött, amíg én próbálkoztam, a csizmákat úgy felpróbálni, hogy lehetőleg senki ne lássa, hogy egy lila és egy zöld zokni van rajtam, de a tervem befuccsolt, amikor a túlbuzgó eladó csaj odasündörgött megkérdezni, hogy mizu... Bevallottam hát, hogy szeretném a csizmákat megvenni, ő pedig rendkívül udvarias módon, mellettem állva megvárta, amíg leveszem őket, hogy becsomagolhassa. Pfff... 

Igen, két különböző színű zokni van rajtam, szándékosan. NAÉSAKKORMIVAN?

Péntek reggel rulez

Ma reggel a következö jelenet játszódott le: elöször mérges voltam, majd a dühöt elnyomta a röhögés.

Többször kértem már P-t, hogy ha nálam alszunk és reggel zuhanyozni megy, légyszilégyszi vegye fel a papucsát, mert amikor csurom vizesen kijön a zuhanyzóból és nincs rajta papucs, összevizezi a folyosón a padlót, ami alapjában véve még nem annyira rossz (bár ha nem nagyon muszáj, ezt is ki lehetne kerülni), de mivel a fürdöszoba közvetlenül a lakás bejárati ajtaja mellett van, a folyosón a kövezet nem annyira tiszta, mint egyéb helyeken, amit ha bevizez és mezítláb (vagy utána már bárhogyan) belelép, azzal széthordja az utcai koszt az egész lakásban. Nem szeretem és kész, kiver a víz a gondolatától is. Többször megbeszéltük tehát, hogy ez nem jó.

Ma reggel, amikor kikecmergett az ágyból, természetesen nem volt rajta papucs, a szemem sarkából láttam is, de úgy voltam vele, hogy péntek reggel van, én ezen nem vagyok hajlandó vitatkozni, nem teszem szóvá a dolgot, akármennyi vizet pancsol is ki a folyosóra. Kerültem-fordultam, teát föztem magunknak, megkentem két szelet kenyekeret reggelire, közben ö végzett a tusolással és (természetesen) mezítláb kihuppogott a fürdöszobából. Nem tudtam megállni, hogy lopva, csak egy tized másodpercre ne nézzek le a földre, ahol épp tapicskolt… látni akartam, na, a katasztrófa helyszínét. P. természetesen elkapta a pillantásomat, majd kapcsolt, hogy huppsz, hibát követett el, majd hogy mentse, ami még menthetö (mivel szegény nem tudta, hogy én már magamban elkönyveltem, hogy békésen türöm, hogy széthordja a koszt a lakásban), szóval hogy mentse, ami még menthetö, fogta a tiszta törölközöjét és (ahh, még leírni is rosszul esik!) ledobta a padlóra és még rá is lépett, hogy így itassa fel a vizet A FÖLDRÖL. Na nekem itt húzták le a rolót, a sokktól nem tudtam megszólalni, de az arcomon pontosan látható volt a "nemhiszemelhogyatisztatörölközövelitatodfelakosztaföldrölazonnalhagydabbamertmegnyúzlak" - gondolatmenet.

Ehhhh… 

Ma megtanultuk hát, hogy a tiszta törölközövel nem törölgetjük a padlót. Akkor sem, ha elötte nagyon összevizeztük, mert a kettö közül ez a sokkal rosszabbik rossz.

Má megin'

Az van, hogy nem bírok a seggemen nyugton maradni. Illetve én bírnék, de P-vel összeköltözni nem tudunk sem az ő lakásába, sem az enyémbe, így megint lakást kell majd váltanom. Majd. Ha találunk is valamit. Egy olyan város olyan negyedében, ahol tömegek szeretnének lakni, mert annyira király. A kevésbé vonzó, illetve halandó emberek számára fenntartott negyedekben, ahol pl most én is lakom, is alig találni értelmes lakást, lásd. a mostanira is vagy fél évet vártam. Tök jó, remek kilátások. Minden esetre kb két hónappal ezelőtt, amikor P-vel megbeszéltük, hogy kb a jövő év elején összebútorozunk, azt az egyezséget sikerült kialkudnom, hogy kettőnk közül csak ő keresgél, én nem csinálok semmit (Illetve persze csinálom, amit mindig is szoktam, intézem nyuszi barátai és üzletfelei ügyeit, de a lakáskereséssel nem terhelem az idegrendszeremet, mert megtehetem királylány vagyok.) Khhhh. Mivel - most kaptuk a hírt - az elmúlt három évben négyszer költöztem el, így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy agyvérzést kapjak a költözés szó puszta hallatától is, ezért aztán P. rendkívül megértő módon hajlandó volt átvenni a komplett keresgélési feladatot, nekem csak igent vagy nemet kell mondanom, ha talál valamit az interneten. További nehezítő tényező lesz az is (de majd csak a második lépésben), hogy meg kell majd egyezni, ki mit ad el a saját cuccaiból, mivel egy halom kramancból kettő van: mosógép, hűtőszekrény, konyhai gépek, estébé estébé. Ehhez azt tudom hozzáfűzni, hogy könnyen konszenzusra fogunk jutni, mivel semmit nem vagyok hajlandó eladni. (Annyira rendes vagyok, egy öröm lehet velem együtt lenni.) Hogy miért? Mert a legutolsó előtti költözésemkor, Geislingenből Hamburgba, mindenemet eladtam és azt a konzekvenciát vontam le belőle, hogy kurvára nem éri meg. Hatalmas mínuszt csináltam, cserébe a legutolsó, Hamburgon belüli költözésem után mindent vehettem meg újra, amiből az adódik, hogy vadonatúj hűtőszekrényem van 2 év garanciával, zsírúj mosógépem van (2 éven belül a második, beteges!!!) szintén 2 év garanciával, vadiúj bútoraim vannak, ágyam, matracom, polcok, kanapé. Semmit nem vagyok hajlandó eladni. Mivel P. 12 éve ugyanabban a lakásban él, nincsenek új cuccai, úgyhogy stipistopi én győztem. 

Hát most mondja valaki, hogy nem vagyok jó fej!?

Album

Aktuális projekt: egy bazi fotóalbum összeállítása. 
Az első 139 fényképet már fel is töltöttem a dm fotóelőhívatós weboldalára, remélem a héten meg is kapom őket és a hétvégén lehet nagy fotóragasztgatást rendezni. Egyikünk lelkesebb, mint a másik. :)




El vagyok bűvölve

Ma hírolvasgatás közben bukkantam erre a gyöngyszemre. A csávó egyszerűen zseniális. Zse-ni-á-lis. Mocskos, 21. századi ifjúsági nyelv, gettó szleng, valami gyönyörű gondolatokkal megfejelve, bele vagyok szeretve a muki soraiba, nem tudok velük betelni.


ülök a kanapén

és arra gondolok,
hogy te most mással
ülsz a kanapén

_________________________________________________________________________________


a kurva anyját a postásnak
amiért nem hozza a csomagomat
a kurva anyját a laci bácsinak
amiért főzés közben csurog a nyála
a presser béna szemüvegének is
a kurva anyját
a rajzolós bácsinak is
az örsön az aluljáróban
neki is a kurva anyját
meg a gyöngyvirágot tukmáló
cigánynak is a sugár előtt
az árufeltöltőnek is
mert képtelen arrébb húzni
a szájba baszott kosárkáját
kurva anyját a napnak
amiért süt
és a kurva anyád neked is
amiért ma is veled álmodtam

_________________________________________________________________________________


mindegy, hogy nappal van
vagy éjjel
mindegy, hogy tél van
vagy nyár
ürességem végtelen
mióta elhagytál
bűzölgő joghurtos doboz vagyok
félre rúgva a szemétledobóban
ágon fent akadt szakadt teszkós szatyor
leégett szemetes a 47-es megállójában
csöves úr szakállába tapadt csirkemócsing
rühes kiscica egy trabant roncs alatt
siránkozok mint valami emós köcsög
te meg éled a világodat

_________________________________________________________________________________


nekem te voltál a legfinomabb
after eight-ben a mentolos krém
mozartkugel díszdobozban
lindt nyúl aranycsengővel

most már sajnos tudom hogy
olvadt balaton szelet vagy
egy lajosmizsére tartó vonat
húgyszagú kabinjának
szakadt, forró
bőr ülésén

_________________________________________________________________________________

Palacsinta

Mivel P. már több hétvégén is csinált nekem reggelit, mire feltápászkodtam az ágyból, úgy döntöttem, egyszer én is lehetek jófej, holnap reggel sütök neki meglepetés-palacsintát, azt már úgyis többször emlegettük, hogy kellene csinálni, mert ő nem ismeri a túrósat, pedig közismerten az a legfinomabb. Mivel ma O. közvetlenül ebéd után lelépett az új nőjével romantikus szexhétvégézni, a cégnél elszabadult a pokol és az egerek cincgoni kezdtek már fél3-kor befejezték a munkát és haza mentek, így volt időm megcsinálni a palacsinta tésztát és a túrókrémet is. Ahogy az összetevőket készítgettem elő, feltűnt, hogy nincs itthon ásványvíz, ami pedig azért lett volna jó, mert a tészta kicsit könnyebb tőle, nem olyan tömör, így erősen gondolkodóba estem, vajon mit lehetne beletenni helyette??? Az az opció, hogy elmenjek a boltba és vegyek egy üveggel, lustasági okokból eleve ki volt zárva, ma egészen délután fél3-ig dolgoztam, hadd ne menjek még boltba is, így kénytelen voltam másképp megoldani a helyzetet: nagy örömömre találtam a hűtőben egy megkezdett (!) 0,33-as prosecco-t, ami azért hülyeség, mert akik ezidáig átlépték a lakásom küszöbét, mindannyian képesek egyedül meginni 3 deci proseccot, sőt, ismerek olyat is, akivel már ittunk meg ketten egy egész üveg pezsgőt, nem akarok ujjal mutogatni... no de visszakanyarodva a témához, először is a hűtő előtt ácsorogva értetlenségemnek adtam hangot, mert olyan nincs, hogy egy fél üveg 0,33-as prosecco boldog tulajdonosa vagyok, ez kérem szépen hülyeség. KI VOLT EZ? Noooormális? Erre a rejtélyre soha nem fog fény derülni... mindenesetre ez a másfél deci prosecco tökéletesen beleillett az immáron exkluzív palacsinta tésztámba. A vaníliás túrókrém külön fejezetet érdemelne a sütemények nagy könyvében, annyira finom lett, de ma már inkább nem ajnározom magam, már így is alig látok a jófejségtől. :)



Tervek

O-nak (végre) új barátnöje van. Már legalább két hete. A töle megszokott határtalan lelkesedés természetesen újra jelen van:

- Khátá, jól figyelj, mert most behozzuk A-val (így hívják a nöt) a lemaradást. Lekörözünk benneteket P-vel, khhhhh! 
- ööö… oké. Azt szeretném mondani, hogy ez nem verseny ezt most nem értem. 
- khhhh… fogadok veled, hogy hamarabb lesz gyerekünk, mint nektek!
- pfff… na ebben fogadhatunk is, mert szerintem is hamarabb lesz gyereketek, mint nekünk. Tudom, ha rajtad múlna, a kilenc hónap helyett 2 hét alatt születne meg a kölök.
- úúúú tudod mi lenne még jobb? 
- na mi?
- az, ha egyszerre születnének a gyerekeink! Na aaaaaaz tök jó lenne.
- minden bizonnyal. :-)

Hétvégi izgalmak

Szombaton újra a Schaalsee-n horgásztunk. Az volt a taktika, hogy az úszóval felszerelt bottal én fogok egy kisebb halat, akit P. csalinak felhasználva nagy halat fog. Az elképzelés mindenesetre jónak tűnt. A fogtunk-e valamit? - kérdésre azt tudom mondani, hogy de legalább az idő szép volt... A halak egész idő alatt rajtunk röhögtek, bosszantó dolog, amikor a csónak körül azt látom, hogy minden tele van velük, kicsikkel, nagyokkal és még nagyobbakkal, ugrálnak ki a vízből, de a horogra egy sem hajlandó ráharapni... Mindegy, így is remek nap volt. Visszaérve Hamburgba kicsit még lazulgattunk P-nél az erkélyen egy kis murcival és megemlékeztünk a többiekről, akik szombaton Ravazdon szüreteltek.

Ma reggel volt egy kis gubanc, mivel amikor dél körül haza akartam indulni, megállapítottuk, hogy P. autója eltűnt az utcából, illetve nincs már ott, ahol tegnap leparkoltuk. Rövid telefonálgatás után kiderült, hogy elvontatták. Pfff... Elindultunk tehát (a hazamenésemtől gondolatban rövid búcsút véve) a világ valagára, a város másik végébe, ahova a rendőrség által elvontatott autókat bezárják:
ő: - meglepően lazán kezelted ezt az elvontatósdit, tök jó, nem erre számítottam tőled, hanem némi feszültséggel vegyes pánikhangulatra. (Ebből most ki is derült, általában ki a lazább kettőnk közül.)
én: - höhh... bocs, de a te autódat nyúlták le, nem az enyémet, én ebben az esetben csak segítek neked, nincs mitől félnem.
ő: - khh, hja, én azt hittem, hogy MI egy egység vagyunk.
én: - az is vagyunk, egy egység, két autóval. Az egyik az enyém, a másik a tiéd. Mivel a te autódat vontatták el, nekem nincs okom pánikra, szívesen elfurikázlak a világ végére is, mert nem nekem kell utána sok lét kipengetnem, hogy visszakapjam a járművemet.
Ezzel a mottóval elmentünk szépen az "autóbörtönbe" összeszedni P. kocsiját, amiért - és most kapaszkodjatok - háromszázhúsz eurót kellett fizetnie. (Előtte találgattunk, ő 250-re tippelt, én 300-ra... Kár, hogy nem fogadtunk, megnyertem volna.) Minden estre: Baaaaaaaaaah. Eddig is a legnagyobb félelmeim közé tartozott, hogy véletlenül tilosban parkolok és bünti helyett elszállítanak, de ezek után azt hiszem, bekerült a dolog a "Mitől félek nagyon?" listán a top5-be.

Ma este pedig az autóbörtönös sokkot kiheverendő, Editors koncertre megyünk a városligetbe.

Széchenyi fürdő / Széchenyi Bad

Sejtem, hogy a hazamenésünket nem fogom tudni elintézni egy "nagyon jó volt"-tal, úgyhogy jól figyeljetek. A címadást majd menet közben elmagyarázom...

Magyarországon tartózkodásunkat három +1 részre oszthatjuk: Budapest, Ravazd, Balaton, Ravazd, így jó kockanémetesen a mondandómat is 3+1 részre bontom:

1. Budapest
Három nap, négy éjszaka. Nappal kettecskén kóborlás, eszegetés-iszogatás, nézegetés, este csoportosan kóborlás, eszegetés-iszogatás, csacsorászás. Baromi megerőltető, de remek napjaink voltak a városban. Végig jártuk a lényegesebb romkocsmákat, mint az Istant, az Anker't és az Élesztő, habár az utóbbinál meg kell, hogy jegyezzem: a lenyűgöző sörválaszték mellett valami rettenetes áporodott-öregember/öregasszony-szag van mindenütt, amit persze rajtam kívül senki nem érzett. Cöhhh... 
Találtunk továbbá egy pofás kis új kocsmát a Dessewfy utcában, aki a Lost in Budapest névre hallgat és ahol a legelső esténken az utolsó három jaj-nem-kellett-volna-sörünket fogyasztottuk P-vel. A sztenderd látnivalók mellett egy gyenge pillanatomban beleegyeztem abba az ötletébe, hogy menjünk el egy fürdőbe, azzal a mottóval, hogy Budapest erről (is) híres, majd milyen jó lesz, úgyis esik az eső. Nincs rá mentségem, mondom, el voltam gyengülve, amikor P. rábeszélt, pedig pontosan tudtam sejtettem, hogy nem kéne. Amennyiben van a Széchenyi fürdőnek sajtófigyelő osztálya, akik esteleg social media-t és/vagy blogokat is olvasnak, az ő figyelmükbe kiemeltem ajánlom a következő élménybeszámolót, ami sajnálatos módon a saját tapasztalatomon alapul és sohatöbbetnemmegyekoda. A téma külön bekezdést is kap, ott egye meg a fene a 3+1-es felosztásomat:

1.1 Széchenyi fürdő
 A 4100 forintos napi jegy, ami magyar viszonylatban szerintem böszme drága (nem, ez nem volt így elég, mondom még egyszer: BÖSZME DRÁGA), szekrényes öltözőre jogosít fel, ami mellett lehetőség nyílik 500 Ft-tal mégdrágábbért kabinos öltözőre is (akkor sem értettem és most sem értem a különbséget, de mindegy, se így, se úgy nem éri meg). Beszavaztuk tehát magunkat, kettőnkért összesen 8200 forintért a mocsokba  dicsőséges, nemzeti Széchenyi fürdőbe. Közben nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hülye ötlet volt, de mivel P. nem tudhatta, hogy mihülyeségminemaz, vállalom helyette a felelősséget, nekem kellett volna azt mondanom a felvetésére, hogy NEIN, nyomni egy puszit a buksijára és megvárni, amíg elmúlik a fürdőbe mehetnékje. Szóval bementünk, na. Bánom, hogy nem csináltam fényképeket a fürdő belső állapotáról, mert most elküldhetném őket nekik e-mailben, hogy tegyék fel a weboldalra ezeket is, ne csak a csini, restaurált külső homlokzatos fotókat lehessen mán megnézni, hanem azt a redvát is, ami a felkészületlen turistát várja: REDVA!!!!! Bűz, húgyszag, ordibálás. Potyogó vakolat, repedező csempék, rozsdás-dzsuvás (zuhany)csapok, félig utcai ruhában, pólóban, szoknyában fürdő emberek (?????) és még több húgyszag. Kettőnk közül P. viselte jobban a kalandot, nekem az első zuhanyozás után lefagyott a vigyor a képemről és beindult a menekülési reflexem. Indítványozta, hogy menjünk szaunázni - mivel odakint hideg volt és esett, alapból jó ötletnek tűnt volna. Volna. Voltunk két (!) szauna szobában és egy gőzkabinban is: a szaunázók nem terítenek maguk alá semmit (még egyszer mondom: SEMMIT), azaz a mindenhonnan csöpögő, itt most részletezésre nem kerülő testrészekből kifolyó izzadság és víz&miegyéb egyvelege direktbe a fa deszkákra csurog, amin a jó nép gubbaszt. Mindezt törölköző nélkül, így abban a szerencsében részesülhet az ember, hogy az előtte ott ülő Mari néni, Feri bácsi, vagy Günther testnedveibe ül bele. Fúj. FÚJ! A mókának ezzel még nem volt vége, megnéztük a kinti medencét, mert már nem bírtam a benti szagot, majd amikor fázni kezdtünk, kerestünk egy benti meleg vizes termált: engem eddig is kivert a víz az ilyen közös pancsi-medencéktől, mert gusztustalannak tartom és nem szívesen megyek bele olyan vízbe, amiben előttem kitudjahányan és mit csináltak, de a kor (és a neurózis) előrehaladtával meg kell állapítsam, hogy ezt a fajta "kikapcsolódást" még mindig, sőt, egyre jobban utálom. Belemásztunk tehát egy közepesen kicsi, 38 fokos vizű medencébe, amiben annyival alacsonyabban ültünk, hogy rendkívül sajnálatos módon (és főleg akaratlanul) megláttam egy mellettünk/a fejünk fölött elhaladó, idősebb nő szoknyája alatti, fedetlen testfelületet - nem volt rajta bugyi - majd a kegyelemdöfést az adta meg, miután ettől a látványtól félig kifolyt a szemem, amikor ugyanezen nőszemély pólóban és szoknyában (még mindig bugyi nélkül), ugyanezzel a lendülettel beleült a mi medencénkbe. Hát most mit mondjak? Valószínűleg megdöntöttem a helyből magas- és a helyből távolugrás világrekordját, valamint a rövidtávú sprintet is. A fénysebességnél kétszer gyorsabban távoztam a medencéből. P. is látta az arcomon a végső kétségbeesést, így megtette az évszázad javaslatát: guruljunk le, jó lesz! menjünk innen! Mentünk. Kőkemény 60 percet bírtunk ki Budapest leglátogatottabb fürdőhelyén, 8200 forintért. Ehhez csak gratulálni tudok. Nem magunknak, hanem a fürdő üzemeltetésének. Mindazoknak, akik csak beszedik a pénzt, megtömik vele a zsebüket, de arra nem fordítanak belőle egy fityinget sem, hogy legalább elviselhető körülményeket teremtsenek. Arra nem telik a 4100 forintos napijegyekből, hogy a húgyszagot a fürdő területén kívül tartsák, vagy hogy a lepotyogó csempéket és vakolatot kijavítsák. Arra sem telik, hogy egy házirenddel "megtanítsák" az embereknek, hogyan kell higiénikusan szaunázni. Hogy mit szabad és mit nem. Annyira szar volt a fürdőben, hogy a gyors zuhany és felöltözés után a cipőcserét már nem vártam meg, fürdőpapucsban rohantam ki a Városligetbe és egy padon vettem át a zoknimat és a cipőimet. A poszt címe pedig szándékosan Széchenyi fürdő, remélem minél több emberhez elér a leírás, akik rákeresnek az interneten és akiknek ezzel megspórolom a borsos belépőt, amiből lazán vacsorázni lehet menni, vagy meginni kb 12 sört. A Széchenyi fürdő pedig tövig bekaphatja, hiba volt odamenni, teljes 60 percig szégyelltem magam miattuk, legszívesebben elsüllyedtem volna.

2. Ravazd
Kellemesebb vizekre evezvén, elfelejtve a Széchenyi fürdő okozta sokkot, elvonatoztunk haza. Itt a Máv-nak és a Keletiben működő maffia-pénzváltónak is szentelhetnék egy-egy külön panaszkodási fejezetet, de nem teszem, mert úgysincs semmi értelme. Apuval és Mátéval kirándultunk egyet Sopronban, majd folytattuk a láblógatást otthon, Ravazdon. Finomakat ettünk, ittunk, boros pincéztünk, szüreteltünk, nagymamát látogattunk, Pannonhalma, Blanka&Zsigi&szuperfinom torta, kismacskák...stb stb. Repültünk továbbá Péren motoros sárkánnyal, ami anyu meglepetése volt kettőnknek, viszont P-ről nem tudta, hogy fél a repüléstől. Szegény mackó... Büszke vagyok rá nagyon, mert annak ellenére, hogy a sima utasszállító repülőgépben még az ablakon sem hajlandó kinézni, "csakazértis" beült a képen látható sárkányrepülőbe és 40 percet repült vele 600-700 méter magasan: Szuper ajándék volt, köszönjük!






3. Balatonalmádi
Lazulgatás, borfeszt, Füred, Tihany (vagy ahogy P. mondja: Tihuáná), hegyoldal, eszegetés-iszogatás, fürdés, horgászás, nyuszogás, fetrengés, visszaúton Veszprém, óváros, vár...  nothing special.







4. Ravazd
A hazarepülés előtti utolsó estét és éjszakát a Balatonról megtérve (há-há) otthon töltöttük Ravazdon. Remek 10 nap volt, köszönöm mindannyiótoknak, hogy olyanná tettétek a hazalátogatásunkat, amilyen lett.: egyszerűen szuper. 

Azt sajnálom csak, hogy egy kismacskát sem hoztunk haza magunkkal...


Készülünk haza...

...ami abban nyilvánul meg, hogy P. folyton szavakat kérdezget: ez mi magyarul? és az mi? Elmondom neki, majd elmondom még egyszer. Elmondja ő, elmondom én, elmondja ő és tudúúúú, meg is tanulta. A legeslegjobb, amikor azt mondja, hogy tehén: táhééén. 

Minden alkalommal összepisilem magam, annyira cuki. 

Táhééén. Überelhetetlen...


Ripityomfalva 2.0

Újra itthon.

Remek hétvégénk volt, P. szülei szupercukik, legalábbis ilyen péntek estétől vasárnap délutánigos adagolásban mindenképpen. A négyszáz kilométert Ripityomfalváig 3 és fél óra alatt lenyomtam a batmobillal, este 7 körül már ott tornyosultam az ajtóban. Alig érte a lábam a küszöböt, már volt egy pohár pezsgő a kezemben, a grill a teraszon be volt izzítva és P. szülei ott nyüzsögtek egymás hegyén-hátán, egyikük izgatottabb volt, mint a másik.

A visszaúton persze öt perccel, miután beültem az autóba, kigyulladt, majd újra elaludt a motorolaj-lámpácska, ami azért rossz, mert nem jó, na meg azért, mert így nem tudtam megállapítani, hogy tényleg olajat kell, hogy öntsek bele, vagy csak szívat az autó, mert Hamburgból Ripityomfalvára kicsit jobban meghajtottam, hogy gyorsan ott legyek és éppen nem tudja eldönteni, hogy kell-e olaj vagy nem, pedig igazából nem kell. (Tudom, olajszintet kellett mérni, meg is tettem, de így sem bírtam eldönteni, hogy kell-e, mégiscsak 400 kilométer volt az út visszafelé.) Mit volt mit tenni, megálltam hát az autópályán egy benzinkútnál, ahol alaposan próbára tettem a benzinkutas tudását és segítőkészségét, mert hát mezei Giziként HONNAN tudnám mán, hogy milyen motorolaj való a batmobilba? A pali a pult mögött annyira képben volt és olyan gyorsan rávágta a választ a kérdésemre, hogy ugyanazzal a lendülettel el is bizonytalanított: vajon tényleg tudja, amit beszél? Miért vágta rá ilyen gyorsan? Miért a 9,90 EUR-s szupernagyonolcsó olajat ajánlotta, miért nem a 29,99-eset??? Kétszer visszakérdeztem, hogy de biztos-e, hogy nem robbanok le sehol és hogy AZ az olaj tényleg az-e, ami nekem kell, majd meggyőzött és megvettem az általa javasolt 9,90-est. Mivel hazaértem simán, hivatalosan is köszönetet mondok a Großenmoor-West Aral benzinkúton dolgozó Herr Becker-nek. Herr Becker for President!

A héten annyi minden történik, hogy azt sem tudom, hova kapjam a fejem: csütörtök este ünnepeljük P. születésnapját munka után a barátaival (most persze kényszerem van leírni, mit kap tőlünk közösségileg és mit kap tőlem egyedül, dá nám táhátám, mert mi van, ha olvassa a blogot???), majd miután alaposan megünnepeltük, pénteken munka után jó igényesen elmegyünk kicsit egy dán kempingbe (ide) és ott is maradunk egészen vasárnapig, ami azért szuper, mert P. remekül fogja tudni használni/felavatni az improvizált mini-nyaralásunkon a csütörtöki ajándékát, amiről most sajni nem beszélhetek, mert meglepetés.

Útnak indulok

Nu. 

Holnap munka után új kalandok várnak rám beülök a batmobilba és elzúzok újra a Hamburgtól mindössze négyszáz kilométerre fekvő Ripityomfalvára, aminek a rendes nevét a beazonosíthatóság miatt nem szándékozom megosztani a nagyérdeművel, no meg a Ripityomfalva is tök jól hangzik. Azok kedvéért, akik (már) nincsenek képben, ez volt a legutóbbi odamenés története.

P. már ma délután haza rötyögött a szüleihez, ahol jövő csütörtökig ott is marad, holnap estig pedig előkészíti nekem a terepet, ami alatt mindenki azt ért, amit akar, magam sem tudom, mit fed a kijelentés, P. mindenesetre nagyon komolyan veszi. Nem terveztem/tük egyébként az október előtti, Ripityomfalván ketten történő újbóli megjelenést, de amikor P. anyukája megtudta, hogy csak egyetlen drágalátos csemetéje teszi otthon tiszteletét a következő egy hétben, a törpe barátnője nélkül a barátnője nélkül - aki egy centivel sem kisebb, mint a mama - tüntetésbe kezdett, amivel ügyesen el is érte, hogy a hétvégére mégis odatoljam az arcomat. 

Beszámoló vasárnap (apu, anyu, meg én. Fejünk fölött faágak, a lombon enyhe fény...), ha időben hazaérek.

A nagy ho-ho-ho-horgász

A hétvégén horgászni voltunk a Schaalsee-n. 

Nem vicc, teljesen komoly, három darab horgászbottal, élö kukacokkal (akik szegények egy éjszakát P. hütöszekrényében töltöttek elötte), ezerháromszázhetvenkettö csalival, gumihalakkal, horgokkal, és egyéb kétezerhatszázötvennyolc aprósággal felszerelkezve, vasárnap reggel 8-kor útnak indultunk. Béreltünk egy csónakot egész napra (szenzációs 10 euróba került csak, tök menö, volt benne még igazi vasmacska is) és szépen kisiklottunk a nyílt vízre. A Schaalsee egyébként (és most jön a Landeskunde rész, amit valami miatt már rég hanyagolok) Hamburgtól kb. egy órányi autóútra van a Hamburg-Lübeck-Schwerin háromszögben, bazi nagy természetvédelmi terület, 24 négyzetkilométer nagyságú, baromi mély tó. A baromi mélyet úgy kell érteni, hogy tényleg baromi mély, átlag 17 méter, de a legmélyebb pont eléri a 72 métert. A rendszerváltás elött egyébként a tó volt a határ kelet- és nyugat-Németország között. 

Fel voltunk szerelkezve pulcsikkal, kendökkel, 2 flakon 30 faktoros naptejjel, hütötáskában kenyérrel, kolbásszal (mert amióta P. tud a kolbász létezéséröl, valamint amióta a Babi néni volt oly kedves és 10 szállal megdobott bennünket otthonról - az Isten fizesse meg a jóságát :-), reggelire és vacsorára is azt eszik, ha teheti), retekkel, édességgel, jeges teával, fürdöruhával, törölközökkel és háromszáznegyvenhét egyéb aprósággal. Mivel kettönk közül ö a nagy ho-ho-ho-horgász, viszont én vagyok az, aki biztonsággal mozog a csónakban és tudja, mi-merre-hogyan, nem volt egyszerü megértetni vele, hogy amit mondok, az tényleg úgy van és ha nem úgy csinálja, akkor felborulunk (mert persze ugyanolyan kemény feje van, mint nekem, én sem csináltam volna csak úgy, amit mond, addig, amig ki nem próbálom, amit én gondolok és rá nem jövök, hogy az úgy nem jó és neki van igaza). nem volt könnyü meccs, na, de végül megúsztuk felborulás nélkül az akciót. "Találtunk" a tavon egy kb 50 négyzetméteres, jól eldugott, mini szigetet, amit ki is sajátítottunk gyorsan, majd némi tereprendezgetés és faág-hurcibálás után kitüztük rá a zászlónkat, leterítettünk egy plédet, eszegettünk, iszogattunk, fetrengtünk és fürödtünk/úsztunk is. A tó annyira gyorsan mélyül, hogy a vízbemenés után még lehet 2-3 kisebb lépést tenni, majd hirtelen jön az 5 méteres és a nagyobb mélység és már csak úszni lehet, amit P. horgászással ötvözött, amin én a partól teli szájjal röhögtem: beúszott szépen a csónak elejéhez, ahol már rég nem ért le a lába, nagy nehezen kiszegedette a horgász motyót, kutyaúszással ki a nyílt vízre és onnan tekergette az orsót, meg küldözgette be a csali-müanyag halat egyre messzebbre. Vicces volt, na. Föleg, miután már felöltözve, a csónakból koordinálgatva, mit csinálnak a horgász botok, úgy sikerült az egyiket bedobnia, hogy az a müanyag izé, ami a víz felett szokott lebegni és jelzi, hogyha kapás van (kapásjelzö???), leszakadt a damilról és kisodródott a nyílt vízre:
- Schatz, nincs kedved még egy kört úszni?
- Pfff… de persze, hogy van. Azért szárítkozom itt a napon, mert még pont be akartam menni még egyszer a csali-izédért a tóba. ;)

Mindenesetre a kirándulás remek volt, 8 órát töltöttünk a vízen, fogtunk még egy sügért is, akit aztán szerencsére visszaengedtünk a vízbe, mert csak kb 20 centis volt, de mégis elmondhatjuk magunkról, hogy fogtunk valamit a boton kívül is.  A szigetünkön pedig majdnem ráléptem egy bazinagy kígyóra, aki aztán bepucolt a vízbe baromi gyorsasággal, én meg persze üvöltöztem 10 percet, meg ugráltam fel-le, hogy wráááá kígyóóóó, P. meg játszotta közben a nyugodt pasi szerepét, mondván, hogy nem kell a pánik, de rövidesen rájöttem, hogy ö is ugyanannyira be van fosva az ilyenektöl, mint én… 


Íme néhány kép:







Vízi macska

Két dologra jöttem rá (persze többre is, de a posztot ezek közül közvetlenül csak kettő érinti):

1. a P-vel közös 10 napos augusztusi hazamenés úgy tűnik, eléggé foglalkoztat tudat alatt.
2. a reggeli felébredés után nem szabad magunkat visszakényszeríteni aludni, mondván, hogy szombat reggel nyolckor NEM KELÜNK még FEL, mert onnantól csak hülyeségeket lehet álmodni.

Hogy miért?

Ma reggel valamilyen tragikus okból már nyolckor felébredtem... és azzal a lendülettel vissza is csuktam a szemem, majd azt álmodtam, hogy P-vel a Balatonon vagyunk, ahol éppen valami vízbemenős lépcsőnél állunk sorba. A környezet és a vízivilág meglepően hasonlított a Balti-tenger & környékére. Nagy nehezen leküzdöttük a rettenetes tömeget (ami megint inkább Balaton), belemásztunk a vízbe, ahol nézegettük a rengeteg vízi növényt, halakat és egyéb élőlényeket (ez meg valami Tropicarium, mert ilyen se a Balatonon, se a tengeren nincs), majd felfedeztem valami nagyon furát: egy vízimacskát, aki a halak között úszkált, halál cuki volt és teljesen ugyanúgy nézett ki, mint egy sima házi cica, azzal a különbséggel, hogy a víz alatt élt. 

Hát most mit mondjak? Nem ittam lefekvés előtt semmit és tele sem zabáltam magam. A vízimacska viszont annyira jó volt, hogy egész nap azon jár az eszem...

Waiting for Babi néni...

Ma este 6-kor a reptéren Babi&Babi reunion! Jihááá!
Nehéz hétnek nézünk elébe, több szempontból is: holnap P-vel és Babival valami mecklenburg-vorpommerni tavakhoz megyünk lazulni, fürdeni, nyuszogni, majd este 9től német-argentin vb döntőt nézünk egy eimsbüttel-i görög kajáldában tizedmagunkkal... Hétfőre rendkívüli előrelátásról téve tanúbizonyságot, szabadságot vettem ki. Ha az időjárás is követi a tervemet, akkor a vasárnapi esti másnaposságot (akár világbajnok lesz Németország, akár nem) a Falkenstein Ufer nevű, homokos szabad strandon töltjük heverészve az Elba partján, tegnap próbaprogramot futtattam P-vel, elég jól sikerült:







Az autó-forgalombahelyezés az új hobbim

Hihetetlen, mennyire hülye vagyok…

Az egész úgy kezdödött, hogy a múlt hétre tervezett Fordból inkább egy fekete 1.9 TDI Golf lett. Olyan, mint az eddigi, csak fiatalabb és nem 4, hanem 2 ajtós. Nodenemezalényeg - montaja Babi néni. Szépen foglaltam magamnak a múlt héten online forgalombahelyezési idöpontot, ami ma lett volna, de mégsem ma volt. Hogy nem értitek? Elöször én sem értettem.

Tegnap munka után szépen elzötyögtem P-hez, mert úgy volt megbeszélve, hogy nála nézzük a német-algír meccset, mert egyikünknek sem volt kedve este 10-töl éjfélig valami kocsmában nyomorogni, így nagy mennyiségü epres-pezsgös szmötyivel felszerelkezve, rendkívül kényelmesen, ágyból néztük a focit. Elöre fájt a gondolat, hogy 7:40-kor már a forgalmi bázison kell lennem, azaz legeslegkésöbb fél hétkor fel kell kelnem, átfurikázni fél Hamburgon, majd a világ másik feléröl újra át a városon, vissza dolgozni. Evvan, el kell fogadni, ez a feltétele, hogy végre vezethessem az új járgányt. Ennek szellemében fel is keltem szépen, kicsit nagyon szenvedtem, elmondtam P-nek, hogy nyüüühüüüüüüü és azt is, hogy nyüüühüüühüüüüü, majd hajnalok hajnalán elindultam szépen a dógomra. Ezerháromszáz útlezárás, elterelés és hatszáznyolcvan zsákutca után végre nagy nehezen, sok idöveszteséggel elértem a célt, persze rohannom kellett, hogy 07:40-re felérjek a második emeletre (ehhez hozzá tenném, hogy 7:39-kor szálltam ki a kocsiból), nem gyenge sprintet nyomtam, csak úgy lifegett mögöttem a piros kosaram, amiben a P-töl reggel elhozott bugyik, zoknik és egyebek laknak (mert a múlt héten ugyan kiharcolta magának, hogy egy darab használt bugyit a szennyestartójában hagytam azzal a jelszóval, hogy ha én mosok rá nálam, akkor ö is akar, de én jobban szeretem az ilyet mégis inkább magam intézni, na…), lényeg a lényeg berobbantam nagy nehezen pontban 7.40-kor a nyüves forgalmi bázisra, épp megjelent az ügyfélszámom a váró kijelzöjén, levegö után kapkodva beromboltam a megfelelö irodába, ahol az egyik munkatárs közölte velem, hogy nem is mára van idöpontom, hanem holnap 7:40-re.


Hát mit mondjak? Visszakullogtam a parkolóba, újra átautóztam fél Hamburgon és csiribí-csiribá, huss a sok csiga, röpke 60 perc alatt már a munkahelyemen is termettem. Remek móka volt, holnap is elmegyek!

Ismét Berlin...

Tudjátok milyen az, amikor az ember ácsorgás közben a jobb kezével - amivel egy üveg sört tart - megpróbálja ügyesen a válláról lelógó szürke vászontáskát megigazítani, hogy a bal kezével ne kelljen elengedni P. övét, mert olyan jól bele van csimpaszkodva és közben saját magát háton borítja sörrel? Nem? Én igen... P. majdnem bepisilt a röhögéstől.

Berlin nagyon jó volt, szombat délelőtt először felmartuk a célautót T-nél, elvergődtünk vele a hotelig, ahol vérrel és verejtékkel beszuszakoltam a mélygarázs parkolójába, alig fért be:


Némi Kreuzbergben csellengés, ilyen-olyan boltokba bemenés és nézegetés után délutáni alvás a hotelben, majd estére kocsmázós focinézés volt betervezve P. két luxemburgi barátjával, akik Berlinben élnek. A városban minden kocsma dugig volt a Németország-Ghana meccs miatt, amit nem németként elég vicces volt figyelemmel kísérni, ahogy módszeresen mindenki kifordul magából: fekete-piros-sárga pólók, zászlók, kalapok, arcfesték, sálak...stb minden négyzetméteren. Az összes gólhelyzetnél hallani lehetett, melyik kocsmákban csúszik a közvetítés 1-2 másodpercet, mert a felhorkanás/megijedés/őrjöngés hullámszerűen vonult végig az egész utcán/városon. A kocsmában volt egy túlpörgött német csaj, aki végig járta az asztalokat és mindenkit megkérdezett, aki nem volt fekete-piros-sárgára festve, hogy szabad-e... Hát mit mondjak? P. azonnal rápörgött a vissza nem térő lehetőségre és felkérte, hogy nyilvánosan germanizáljon bennünket: a luxemburgi lányt és engem. Ez lett belőle:




Vasárnap délelőtt még elmentünk reggelizni, a BMW-vel gyök kettővel majdnem elkaszáltunk elkaszáltam egy biciklist, ami kapcsán P. megtanulta, hogy agyvérzésem van attól, amikor csak annyit mond, hogy VORSICHT, mivel akkor csak megijedek, cserébe pedig nem tudom beazonosítani, melyik irányból jön a milyen fajta veszedelem. Minden esetre senkinek nem lett semmi baja, időben megálltam (nem mellesleg éppen egy macskaköves utcában, halálos 8 km/h-val próbáltam bevenni egy kanyart, amikor a biciklis fazon úgy döntött, hogy ő akkor is kitolja a biciklijét elém, ha már félig a kanyarban vagyok a kocsival és őt egyáltalán nem is látom, mert az utat nézem, nem a mellettem lévő holt teret. Ezután jött az ominózus VORSICHT P. előadásában, gyökkettes tempónál satufék, a pali meg úgy megijedt, hogy leesett a bicikliről, pedig volt köztünk vagy 2,5 méter, senki hozzá sem ért.

Dögunalom pénteken

Ma olyan szinten nem történik semmi, hogy munkaidöben blogolok. Munkamorál egyes, leülhet…

Este P-vel péniszlesre szaunázni megyünk. Külön üdvözlöm az ötletet, mivel az idöjárás a június közepét meghazudtoló módon fos szomorkás, 16-17 fok körül mozog, így egy kis munka utáni "melegedés" jól fog esni. 

További közérdekü információ (mert az elözö kettö minden kétséget kizáróan rendkívül közérdekü volt), hogy tegnap hirtelen felindulásból, félig elöre megfontoltan eladtam George jármüvet, így egyelöre részben autó nélküli állpotban leledzem, ami azért csak részben autó nélküli, mert az autómentes napjaim végéig lenyúltam D. céges járgányát. Az "új" szerzemény nagy valószínüséggel egy 5 évvel fiatalabb, ezüst színü, 5 ajtós Ford lesz, akiben 170.000-rel kevesebb kilométer van. Reméljük a legjobbakat…

Valamint: új hosszútávú projekten dolgozom: elöre megfontolt, aljas szándékkal meg szeretném próbálni leszoktatni szívem virágoskertjének egyetlen szál ibolyáját a dohányzásról, mivel nem csak rá nézve állapítható meg egy halom egészségügyi probléma, hanem a passzív dohányzástól én is köhécselni kezdtem az utóbbi idöben, amit pillanatnyilag nem tudok más rovására írni, bármennyire is szeretném. (A célszemély természetesen mit sem tud a pokoli tervemröl, így ha ezzel az írással nem buktatom le magam, egyben azt is jelenti, hogy ünnepélyesen ráunt jelen szellemi melléktermék konzumálására felhagyott a blogom olvasásával és újra lehet szókimondani. Muhaha.) Le is töltöttem egy csomó infót az internetröl, mivel németes alapossággal elöbb szépen lexikálisan felkészülök a leckéböl, mielött elkezdeném szegényt lassan, finoman megbombázni az irreális elképzelésemmel, mely szerint belátható idön belül le kellene tenni a cigarettát és ha ez sima hétköznapi légyszilégyszivel nem elérhetö, akkor ezt kérem a szülinapomra vagy ha kell, akár a Jézuskától is, ami aló ugye köztudottan nincs kibúvó. Belelóg a kezem a bilibe. Há de nem? Há de.

Berlin

Újabb autóelhozós projektem van Berlinben, amit rendkívül ravasz módon összekötünk némi szórakozással: péntek helyett szombat reggel utazom a fővárosba vonattal, P. is jön, egyet ott alszunk és vasárnap az elhozás tárgyát képező X1-es BMW-vel jövünk haza Hamburgba. 
Jiiííhá!!!

Foci VB

A foci VB pár hetében nehéz életünk van: egyik este itt grillezünk, másik este meg ott... nem győzi az ember kapkodni a fejét, folyton kaja meg sör van előttünk, úgyhogy ma hivatalosan, magam előtt is beismertem, hogy ez nem mehet így tovább: elkezdek újra futni. Bäääh.

Péntek este munka után J-vel és P-vel a sarki görögnél néztük a spanyol-holland meccset, ahonnan fél1 körül még nagy lelkesen átmentünk a szemben lévő bajor kocsmába egy utolsó (meg egy utolsó utáni) sörre, mert az még nagyon kellett... Szombat este T-nél grilleztünk csoportosan a teraszon (ez P. önmagunkat meghívós taktikája, mivel mindkettőnknek szánalmasan kicsi erkélye van, ahol nem lehet grillezni, így inkább meghívatja magát (magunkat) azokhoz a barátaihoz, akik nagy tetőterasszal vagy kerttel rendelkeznek). Az esti Uruguay-Costa Rica meccs és az azt követő Chile-Ausztrália után még T-éktől tovább másztunk egy belvárosi lebujba, ahol live golf közvetítést szoktunk nézni (azzal a nagy hátránnyal, hogy amikor Amerikában az US Open-en délután ütögetik a labdát, azt mi Hamburgban este 10 és hajnali 3 között tudjuk élőben követni), P. és baráti köre ugyanis szenvedélyes golfozók. Tegnapelőtt, tegnap és ma az egyik német profi játékos rekordot állított fel, így nem volt kibúvó az éjszakai golfnézés alól, a fiúk teljesen be voltak zsongva. (Mondjuk én már titokban péntek este tudtam, hogy nem fogom bírni végig nézni a játékot, mentségemre szóljon, hogy eddig egyszer véghezvittem a lehetetlent, amikor is 5 órán keresztül golfközvetítést néztünk az említett kocsma hátsó traktusában Sky tv-n. Igen, én is.) Hát mit mondjak? Engem nem erre teremtettek, hogy öt órán keresztül egy helyben üljek és nézzek ki a fejemből, nekem ez nem megy, még úgy sem, ha folyamatosan van sör a kezemben - tudom, sokan azt hiszik, hogy sörrel mindezt lehetséges elviselni, de most kaptuk a hírt, hogy ez mégsem igaz - úgyhogy szombat este éjfélkor, pontosan másfél óra bámulás, kínlódva ébren maradás és némi hezitálás után fellázadtam és bejelentettem a többieknek a hivatalos távozásomat. Mivel van kulcsom P. lakásához, nem volt nagy kunszt elmenekülni lelépni, így hát ott hagytam őket és haza battyogtam hozzá, ami utólag igencsak jó döntésnek bizonyult, mert ő maga hajnali fél 3-kor esett haza és egy öngyújtó fényénél csetlett-botlott a lakásban, hogy ne ébresszen fel... (Kell, hogy mondjam, hogy nem sikerült? Most kaptuk a hírt: felébredtem. Arra a robajra, ahogy a fagyasztóládába belefagyott jégkockatartót kiszakította az őt körülvevő jégtömbből és véletlenül ledobta az egész kramancot a földre. Mert lefekvés előtt létfontosságú volt még 3 kiló jeget kibányászni a fagyasztóból. Öngyújtófénynél. Kis cukikám...)

Íme egy kép, amint T. konyhájában nyakig turkálok a darált húsban, amit a grillezéshez készítettünk elő:


Nyami...

  1. Vegyél 3 kiló (vagy kevesebb, vagy sokkal több, vagy pont annyi) epret a piacon (vagy küldd el inkább P-t beszerző körútra, úgyis olyan szívesen trécsel az eladókkal...)!
  2. A megmosott epret botmixerrel zúzzad szarrá rommá és keverjél bele némi frissen durvára vagdalt menta levelet.
  3. Aki csipázza a pikáns dolgokat, őrölhet bele egy kevés piros borsot és csilit is...
  4. Öntsd nyakon az így elkészített szmötyit egy kisebb adag grappával és/vagy vodkával. (A mennyiséget nem kell eltúlozni, nem ez e lényeg!) Adj hozzá egy kevés citromlevet és mézet (vagy folyósra karamelizált cukrot)!
  5. Töltsd a cumót műanyag dobozokba és fagyaszd le!
  6. A kásásra/fagyi állagúra (az alkohol miatt nem csont keményre) fagyott műremeket kanállal lehet porciózni, csini üvegpoharakba mérni, nyakon borítani pezsgővel és forró nyári (vagy langyos őszi, hideg téli stb...) napokon, a teraszon/Duna parton/udvaron/kanapén/bárhol ücsörögve elcsócsálni és örülni magunknak.




PS: ma reggel bevillant, hogy pontosan egy héttel ezelőtt reggel 7-re volt időpontom a Polgárúrnál a Jenőnél a hivatalba' a lakhelyem dél-Barmbek-ből észak-Barmbek városrészbe történő átjelentése céljából. Hát mit mondjak? Elfelejtettem megjelenni, na... de ma milyen ügyesen eszembe jutott!

Nyüzsgünk

Az van b*meg, hogy kidobott az ágy 7:00-kor. Vasárnap reggel. Nem is tudom erre mit mondjak. Kiosontam a nappaliba és próbálok lehetőleg úg...