Knapp und bündig, mert nincs ma kedvem pötyögni

R. szülinapja jól sikerült, nagyon örült az ajándékoknak. Kb 14-15 fős társasággal mentünk vacsizni, ebből ugye hét hat fő csak a család, a másik hét meg mi voltunk, a pórnép: a baráti kör. Andiról két ténnyel tudok szolgálni: 

1. nem jelent meg

2. házasodik

Erről ennyit, egyik sem volt nagy hír, mindkettőt sejtettem. 

Ha már így benne vagyok a felsorolásban, még két pontot prezentálhatok a tegnapi estéről: 

1. úgy tűnik, hivatalos védjegyemmé vált a búzasör

2. a kelet-európai akcentus szexy (Ezt így szó szerint, bele a pofimba. A kelet-európai kifejezésen már fenn sem akadok, ez még mindig sokkal jobb, mint az Ostblock, amin annak idején számtalanszor össze is vesztem valakivel... )

Süninap

Holnap este Andi egyik tesójának, R-nek lesz a 18. szülinapja, melynek keretében vacsira vagyok hivatalos a családhoz, úgyhogy munka után eltolom Zsoltit Niederstotzingenbe. Megszenvedtem, mire kitaláltam, mit lehetne beszerezni egy 18 éves férfikezdeménynek. Mivel a családdal ünneplünk, nem rendelhettem neki se sztriptíztáncosnőt, se semmi gusztustalanságot, így íme hát megleltem hazámat az ötlet: 18 év - 18 gyertya - 18 sör 20 sör. Minden sörön lóg egy Ritter Sport, vagy egy Kinder csoki, valamint a kísérő: Rainer, a birka! (Ő a legjobb fej, bevizsgáltam a boltban is, puha, szőrös, szeretjük az ilyet. Én legalábbis...)

Kíváncsi vagyok, Andreas jön-e és ha igen, hozza-e a díszribancot kedves barátnőjét. Majdnem teljesen kizártnak tartom mindkét variációt. 

M. szülinapja is most lesz, illetve lenne, ha szökőév lenne, mert február 29-én született. Krisztusi korba ér. Mivel december harmadikán, amikor ugyan nincs szülinapom, de másnap de, ő volt az első, aki nagyon lelkesen telefonon (meg úgy összességében is) felköszöntött, azt hiszem, én is joggal üdvözölhetem az alkalomból már február 28-án. :)

Búvár Kund

Khátá, én most elmegyek fürdeni. Ok, akkor hagylak lazulni, ha befejezted majd beszélünk. Neee, beviszlek téged is a telefonnal a kádba. Oké. Úúúúúúúúúúúúúúú... Mivan? Mekkora ötletem támadt!!! Tudod mit csinálunk most? Na mit? Én kiteszem a kád szélére a telefont és amikor azt kiáltom hogy "most", te onnantól méred az időt, mennyit tudok merülni! (És igen, kitette a telefont a kád szélére és amikor kiáltotta hogy most, mértem, mennyit tud merülni.)

Hát mit mondjak? Sok minden átfutott az agyamon, de ez pont nem. :)

Maga a Zsülike?

Munka után volt a magyar telefonomon 5 nem fogadott hívás egy teljesen ismeretlen mobilszámról, az illető hatodszorra végül el is ért, épp úton voltam Heubachból haza:

- Borbély.

- Jó napot kívánok, XY hadnagy vagyok a Budapest-Zuglói Rendőr Főkapitányságról. 

(Pfff wáááztakurva... Vajon mit művelhettem? Nem csináltam semmit!!! De ha csináltam is valamit, az se én voltam miért egy évvel azután keresnek és találnak meg, amikor már elhagytam az országot? Nem értem nem értem nem értem!)

- Üdvözlöm XY hadnagy, miben segíthetek?

- Ön Zsülike?

(Pffffff... )

- ööö... Nem.

(Na itt kezdett el érdekelni a dolog, mivel nem engem keresett a jó ember, hanem a Zsülikét...)

- Óóó. És nem ismeri véletlenül a ... Takács Lajost? (vagy valami hasonló tömegnevet mondott)

-  ööö... Nem.

Elbeszélgettünk még erről-arról, elmondtam neki, hogy ez a SIM kártyám, aminek a számát ő most hívta és ami az ő gyanúsítottjának vagy kijének a telefonjában Zsülike néven van elmentve, csak 3 hónapja van meg nekem, a Vodafone-nál vettem decemberben (ezúton gratulálok nekik is) és már több, mint egy éve nem élek Magyarországon, viszont az Otp-től is rendszeresen kapok rá sms-eket egy bizonyos Balogh Vilmos bankszámlájának a pénzmozgásáról, (aki talán tényleg az előző tulaj volt, akár maga a Zsülike?!) ami azért nagyon jó, mert fogalmam sincs, ki az a Balogh Vilmos és őszintén szólva ha én a Balogh Vilmos lennék, nem biztos, hogy örülnék neki, hogy egy vadidegen minden felvett vagy átutalt forintomról sms-t kap. Mindegy is. Nem vagyok benne tökéletesen biztos, hogy a rendőr bácsi megértette, amit mondtam neki, mivel utána a következőképpen összegezte a hallottakat: tehát Ön a Borbély Zsuzsa... és... ez a SIM kártya... egy éve van Önnél...

(Az bazzeg. Borbély Zsuzsa vagyok egy éve, született Lakatos Zsülike SIM Kártya. Örvendtem.)

Mit is mondhatnék? Hazáig hangosan vinnyogtam az autóban és csapkodtam a kormányt.

A cicanokedli eltűnt ugyan, de nyomok nincsenek

Bármi is legyen az, amit a teraszon etetek, nagyon rafkós: vagy egyáltalán nem hagy nyomokat, vagy ügyesen eltünteti őket... Megfigyelési módszert kell tehát váltanom, mert ez a lisztes ötlet nem vált be, pedig igazán zseniálisnak tűnt. Akinek van tippje (a rejtett kamerán kívül), ossza meg velem bitte!

Olvastam a hírekben ezt az ELTE BTK HÖK-ös gusztustalan listás botrányt, meg a Tótawé írást is. Megdöbbentő, nem csodálom, hogy a Dezső Tamásnak ég az arca, meg azt sem, hogy a rektor köszönte, de inkább felfüggesztette ma az egész bölcsész Hallgatói Önkormányzat működését. Nem gondoltam volna, hogy az egész bagázs ennyire szélsőjobbos, ez anno nem tűnt fel, nem is igazán forogtam ilyen politikai körökben, bár ha belegondolok, kapásból kettő név is eszembe jut, akik anno HÖK-ösök voltak és most a Jobbik soraiban ülnek és aktívan minden nap visszafoglalják Erdélyt. Egyikük pont a "Pistának jó lesz" megjegyzés Pistája az említett listáról... Akkoriban, amikor még én is ott tengettem a gólyák kialvatlan kis hétköznapjait, ő is az Ajtósiban lakott. A másikukról meg... höhö... hát mit mondjak? Annyira, de aaannyira jó kis posztot tudnék erről összehozni a kis kepesztéseimmel megtarkítva, hogy öröm lenne olvasni, bepisilnétek a gyönyörűségtől, viszont másnap tuti eljönne értem a Jobbik és statáriálisan megsemmisítenének, úgyhogy inkább magamban tartom a szaftos szofisztikáltan humoros kis történeteimet, amiken természetesen csak én röhögök, azt is kizárólag magamban. :)

Szövögetem inkább tovább sötét, nagyon sötét terveimet, melyek megvalósításának kezdete lassan, de biztosan közeledvén egyre inkább körvonalazódik.

"Bármit felér Babi, bármit felér !!!"

Minden a tegnapi cicanokedlivel kezdődött...

Itt nincs mit magyarázni, inkább nem mentegetőzöm. Bemutatom nektek Babi néni (általam megrajzolt) újabb agyszüleményeit, akik a gonosz és a kedves lépcsőfetisiszta sünök, akik (a kis létrájuk segítségével, amit mindig magukkal visznek) "bármit felérnek."

Cicanokedli

Meséltem, hogy két hete meglátogatott a zoknis vendégcica. Vettem is neki mindjárt ini-fini 80%-os hústartalmú, Whiskas rudacskákat, hogy ha még egyszer erre jár, meg tudjam kínálni, de mivel azóta sajnos nem jött újra, tettem neki a teraszra a falatkákból egy darabot, hátha azzal meggyőzöm. A cicanokedli két hétig itt rohadt, minden nap megállapítottam, hogy még mindig nem evődött meg... Le is tettem volna a további próbálkozásokról, ha tegnap nem tűnt volna el a falatka a teraszról. KI ETTE MEG??? Nem tudni... Tettem hát egy újabb darabkát helyette, majd elmentem aludni. Ma reggel O. ébresztett telefonon, elújságoltam neki, hogy eltűnt a cicanokedli és tegnap készítettem ki helyette másikat, mire kiugrasztott az ágyból, hogy azonnali hatállyal menjek és nézzem meg, ott van-e még. Mit gondoltok, mit láttam? EZ IS ELTŰNT! Nyomtalanul. Megvitattuk, hogy a madaraktól kezdve a cicán át egészen a hegyi gorilláig bármi lehetett, de annyi tuti, hogy ideszoktattam, mert másfél napon belül kétszer járt a teraszomon és szereti a csirkehúsos cicanokedlit. Felvetettem, hogy (mivel ez az egész cirkusz a hátsó teraszon zajlik, ahol nem marad meg a hó) a nyomkövetés érdekében hozok havat az utcafront felőli teraszról és beszórom vele a hátsót, így a hóban hagyott nyomok alapján kideríthetem, ki eszi meg éjjelente a cicafalatkáimat, mire O.-nak ezerszer jobb ötlete támadt - bár látok rá némi esélyt, hogy csak viccből mondta: szórjak lisztet a teraszra! Szerintetek mit csináltam? Empirikus kutatásba kezdtem hát:

Holnap reggel remélem nyomokat fogok találni a liszten és kiderül, hogy ki eszegeti meg a cicafalatkákat. Utána elmegyek dolgozni és morzsákat szórok ki az autóból az út szélére, hogy visszafelé megtaláljam a hazavezető utat, majd este megkeresem a mézeskalácsházat az erdőben.

Szívják a véremet

Úgy tűnik, nemzetközi Tudjuk-Meg-Katától-Meddig-Marad-Németországban - napokat tartunk. Komolyan kezd az agyamra menni.

O.kezdte el tegnap (beismerem, az még cuki volt), miután kedden este eljutottam arra a hisztériaszintre, hogy másfél órás telefonos fejmosást kaptam. Phöhh... Tegnap aztán nekem szegezte a kérdést a rá jellemző kis kockanémetes pontossággal, hogy "Khátá, ha egy 0-100-as skálán, ahol a 100 a legvalószínűbb, meg kellene jelölnöd, hány százalék esélyt adnál arra, hogy egyszer visszaköltözöl Magyarországra, mit válaszolnál?" Ezek a 0-10es skálán, ahol a 10 a legjobb- típusú kérdései egyébként meglehetősen gyakoriak, általában azt szoktuk ezzel esténként felmérni, hogy milyen napja volt a másiknak. Meglepett, hogy ez a kérdés egyáltalán eszébe jut, mivel én magam nem foglalkozom ezzel, nem igazán voltam rá felkészülve. 

A történet ma délután folytatódott: van egy MPK Zrt-s ismerősöm, akivel egyetlen egyszer találkoztam Budapesten kb ezer évvel ezelőtt, mert valamelyik kedves ismerősöm tovább adta neki a számomat és tanácsadhatnékja volt, de nem én, a csóró egyetemista voltam neki a tökéletes hallgatóság, mert nem igazán éreztem át a 159-féle biztosításkötési lehetőség szenzációs és egyedülálló előnyét. (Megjegyezném, a hozzáállásom azóta sem sokat változott.) Miután kiköltöztem Németországba, megint megtalált a néni (nincs olyan ügyfele, akit Magyarországon lehet basztatni???), azzal a plusz kéréssel, hogy adjam meg egy csomó ismerősöm telefonszámát, hogy legalább őket hadd zaklassa a szarsággal és volt egy halom nagyon releváns  kérdése, mint például, hogy az anyagiak, vagy a szerelem hozott-e külföldre, valamint, hogy meddig maradok itt. Hát mit mondjak? Udvariasan, de nagyon határozottan kiosztottam, hogy mégis mit képzel már?! Azt hittem, nem hallok róla többet, mert regisztrálta, hogy ez nem az a csatorna, ahol bárkivel is üzletet fog kötni, de úgy tűnik, szabályos időközönként csörög nála a vekker, vagy minden 4-5 hónapra be van írva a kis noteszkéjébe, hogy "Katát alaposan felcseszni", mert ma a következő, egyáltalán nem tolakvó szöveggel keresett meg e-mailben, azt hittem rosszul látok:  

"(...) levélváltásunk óta - kb. 4 hónapja - eltelt időszakban kiderült-e, hogy végleges-e a "kitelepülésed"? Változott-e, mennyiben pl. a lakáscélod, vagy bármi más célod? Ismeretségikörödből nem kaptam visszajelzést/megkeresést."

Pffff... A legjobb lesz, ha pontokba szedem a gondolataimat. Nos:

1. Mi az, hogy kiderült-e? Ez olyan, mintha engem, mint valami sakkfigurát valaki putty, idetett volna és azóta minden nap türelmetlenül várnám a hírt, hogy KIDERÜLJÖN, vajon végleges-e a kitelepülésem.

2. Ehhez neki mi a köze?

3. "Változott-e a lakáscélom?" Mé, nekem van lakáscélom? Még tovább megyek: MI az a lakáscél? Ilyen szó nincs is. Szeretnék lakni, ez a lakáscélom, amit minden nap gyakorlok is, aktív és folyamatos valahol lakással. ("IKEA. Wohnst du noch, oder lebst dus schon?")

4. "vagy bármi más célom..." HE??????? Ki vagy te és mit akarsz tőlem? Kell egy pofon?

5. "Ismeretségikörödből nem kaptam visszajelzést/megkeresést." Csodálkoznék is nagyon, ha kapott volna, mivel senkinek nem küldtem tovább az e-mailt. Valamint: társadalmi célú közlemény - most kaptuk a hírt: az ismeretségi kör szót külön írjuk.

Mit is mondhatnék? A 0-100 pontig terjedő tenyérbemászási skálán, ahol a 100 a statáriális kivégzéssel egyenlő, ő 200 pontot kapott ma.

Khhhh...

Azt hiszem említettem már, hogy valamiben sántikálok. Vaj van lesz a fülem mögött. Sok is. Sötét, nagyon sötét terveimnek az elmúlt bitangpusztulatosan szar hétvégét követően hivatalosan is teret engedek. Hogy megmondom-e, mi fog történni? Nem. Majd kiderül, ha eljő az idő.

Viszont: ha találgatni támad kedvetek és véletlenül valaki beletrafál, nem hallgatom el előletek, beismerem.

Ma csak ezt szerettem volna mondani. :)

Agyrágó bogár

Egy Ady vers töredéke van a fejemben és nem akar távozni. Nem tudom sajna az egészet kívülről, ez a két kis részlet foglalja a tárhelyet az agyamban szakadatlan:

Hideg az este. Néha szaladunk,
sírva szaladunk
s oda nem érünk.

( ... )

s mondjuk szomorúan:
holnap, majd holnap.

Karnevál és a tolatós néni

Németország karnevált ünnepel. Aki tavaly ilyenkor lemaradt a tudósításról, itt és itt elolvashatja, milyen ez. Északrajna-Vesztfáliában persze izmosabban karneváloznak, mint itt Baden-Württemberg tartományban, de azért a svábok sem szégyenlősek: reggel a pékségben itt is bohócnak voltak öltözve az eladók, már meg sem lepődtem. A Weiberfastnacht-ot megünneplik errefelé is, aznap a nők a férfiak nyakkendőjét - akár az utcán ismeretlenül is - büntetlenül levághatják ollóval, nem vicc, sokan meg is teszik, de nem ide akartam kilyukadni, hanem oda, hogy munka után ülök itthon szépen a seggemen, nézem az esti híradót a tv-ben, ahol a kölni karneválos felvonulást mutatják, amit tavaly ilyenkor személyesen is volt szerencsém kipróbálni: rengeteg ember, brutális tömeg, mindenki részeg, a felvonulók kb 10 tonna csokit és cukrot dobálnak szét a bámészkodók és a gyerekek között, a politikusok sincsenek kímélve, kegyetlenül kifiguráznak mindenkit. Idén készítettek a kölni felvonulásra Angela Merkel kancellárról egy szobrot, amit most láttam a híradóban és konkrétan kiesett a kezemből a villa, mielőtt röhögőgörcsöt kaptam. Merkelt, mint Európa szimbólumát, szoptatós anyakocának ábrázolják - kihasználva a zseniális Merkel-Ferkel szóviccet - akinek az emlőin csüngenek az eladósodott országok, azaz a kismalacok (a képen konkrétan Portugália, Görögország, Olaszország, Írország és Spanyolország), akiknek a háta az adott ország zászlajának színére van festve. Megmutatom nektek:

Hazafelé beugrottam a dm-be ezt-azt venni, a parkolóban, ahogy kiszálltam az autóból, elkapott egy idősebb néni, hogy segítsek mán neki legyek szíves kitolatni a parkolóhelyről. Így utólag visszagondolva egyszerűbb lett volna, ha odaadja a kulcsot, én meg kijárok, mert mire ezzel a mutogatós módszerrel kiimádkoztam a helyéről, lement a Nap. Egy ősöreg Mercivel állt be pontosan mellém, ahonnan a kijárás sem lett volna bonyolult, nem is teljesen értettem, mi a gondja, mivel csak egyenesen hátrafelé kellett volna kitolatni, semmi szeddalájobbra-szeddalábalra nem volt benne, így hát nem vágtam, mit kell, hogy mutogassak neki. Mielőtt beszállt a kocsiba, még panaszkodott egy sort, hogy nem tud kijönni, mert állandóan jön valaki. Nem tudom, hány napja próbálhatott már kijárni onnan, mert a rohadt nagy forgalom a bevásárlóközpont parkolójában, ami miatt nem bírt hazamenni, kb 1 autót jelentett 5 percenként... Miután elkezdtem tellegetve-gesztikulálva kinavigálni a parkolóhelyről, megértettem, hogy a néni vagy egyáltalán nem tud tolatni, vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem tud vezetni. Az autó eleje, hátulja és mindkét oldala tele volt horpadásokkal, 5 centinként jött hátrafelé gyök kettővel, közben folyton kinyitotta az ajtót, a végén már ordítottam neki, hogy üljön vissza és tessék mán tolatni, mert van még 10 méter a mögötte álló autóig, ha percenként 3 centit jön hátra, itt öregszünk meg. Közben persze már ketten vártak ránk rá, mindkét sofőr teli szájjal vigyorgott és türelmesen nézték az ingyen mozit. Engem akkor kerített hatalmába a kétségbeesés, amikor a néni ahelyett, hogy csont egyenesen hátrafelé tolatott volna, elkezdte alászedni a kormányt. Ez közveszélyes banyek, közveszélyes! Mondom, Zsolti állt mellette... Közben nyomta svábul a dumát kifelé a lehúzott ablakon, hogy de ő inkább megvárja, amíg ez a 129 ember elmegy, akik közben betorlódtak miatta a parkolóba, miközben már annyira kint volt a parkolóutca közepén, hogy senki nem fért el tőle, nem volt más megoldás, csak az, ha végre kijön a lukból. Na én valahol itt untam meg a banánt és belé fojtottam a szót, csak annyit voltam hajlandó mondani neki egyre hangosabban ismételve-tellegetve, hogy továbbtovábbtovábbTOVÁÁÁÁÁBBBTOVÁBB, hátrafeléhátrafeléhátrafeléHÁTRAFELÉÉÉÉ, sokhelyvanmégsokhelyvanmégsokhelyvanmégSOKHELYVANMÉÉÉÉÉG!!! Beletelt jó pár percbe, de végül véremmel és verejtékemmel kijárt a néni... 

Soha nem láttam még senkit cikkcakkban tolatni, ha másért nem is, ezért megérte ma felkelni.

A mai posztot drága Gizimnek ajánlom...

... mert mindenkinek megvannak a saját magára jellemző kis verbális jegyei, amik alapján, ha valaki igazán karakteres, pusztán a szövegéről fel lehet ismerni, ami alatt nem az országspecifikus vagy régiótipikus (szociolingvisztikai vagy dialektológiai összefüggéssel/színezettel rendelkező) jellegzetességeket értem, hanem az egyénre jellemző, individuális szóhasználatot. Hogy ismerek-e ilyet? Akad néhány, ha alaposan nagyító alá veszem a tisztelt publikumot, de az ász nem lehet más, mint Ő, akiről ma Gizi kedvéért megemlékezem hát. Róla, Akit Nem Nevezünk Nevén, mert jobb lesz úgy mindenkinek, páran úgyis rá fogtok ismerni. Teljesen untipikus módon a legfontosabb autóipari szót is tőle tanultam - hogy a germanisztikai hozzáértését és végtelen nyelvi kompetenciáját érzékeltessem, fonetikusan írom le: FÁRGESTELLNUMMER.

Íme tehát néhány karcolat ŐANNN-től (Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén), a legjellemzőbb beszélt nyelvi fordulatait dőlt betűkkel szedem. Figyelem, az idézett trágárság(ok)ért nem vállalok felelősséget! Hogyaszongya:

- Haaaaaliiii! / Haaaaaaalihó!

- Légyszi csinálj nekem egy fincsi facsart narancsot! 

- ...most nincs rá időm, de majd ha visszajöttem, megdumcsikázzuk.

- Sziaszia de rég láttalak! Na, mik a hírek, támadnak az írek?

- Csumidázlak!

- Betettem a páncélba két csokoládét! (és nem, soha nem a Sport szeletről volt szó)

- Mi az, hogy nincs COC papír?????? Szórakozik velem ez a Büdösgecipatkányholland!

És zárásul ŐANNN-hez - mivel átfésültem az e-mailezésemet további, rég feledésbe merült aranyköpések után kutatva - egy igazi gyöngyszemre bukkantam. Egy mondatra, amely nem emberünktől származik, hanem egy üzletfelétől. Egy mondat, amin akkoriban annyit röhögtem, hogy elküldtem magamnak e-mailben, hogy ne felejtsem el. Totál megérte:

"Kedves ŐANNN, tisztellek, szeretlek, de ha nem életbevágó, ne kommunikáljunk!"

Hát ezt szerettem volna mondani, Gizi, szólj, ha kihagytam valamit! :)

Megint szakad a hó...

Meg lehet nézni, a fotó a ma reggeli állapotot tükrözi:

Heidenheim felé a megszokott út persze nem volt járható, lezárták, úgyhogy megint a másik, egyébként magasabban fekvő hegyi úton kellett munkába mennem, nem is értem, hogy van az, hogy az alacsonyabban fekvő szakasz nem járható, a magasabb meg igen.

Valamint: utálom, hogy O.az összes hirtelen felindulásból megvásárolt édességet itt hagyta. Nekem kellettek? Nem. Én vagyok a haspók? Igen. Nem!!! Magával vitte őket? Nem. Pedig megkértem rá? Meg. Blöe... Attól tartok 2 db négercsókon fogom kikísérletezni, mennyi idő kell nekik ahhoz, hogy minden bennük található tartósítószer ellenére a saját lábukon távozzanak a hűtőből. Szeretem a négercsókot? Nem. Mondtam neki? Igen. Elhitte? Nem. Túl édes az a fehér szar, amivel az egész meg van töltve, egyszerűen ehetetlen. Zsemlével is. (Pláne zsemlével...!) Ugyanolyan rossz, mint a habcsók. Itt maradt továbbá egy zacskónyi kókuszos-tejcsokis tört istennyila is (Máténak biztos nagyon bejönne), sajnos elég finom is, sajnos rá is járok, mert sajnos ezt sem vitte el, pedig az sem az én ötletem volt, hogy megvegyünk belőle 300 grammot, amit aztán természetesen nem eszünk meg. A szóban forgó ulmi cukrászda nagyon tudja egyébként, hogy kell az utolsó csokitartalmú hulladékot is jó áron eladni, lehet ugyanis kapni Ulmer Spatzendreckle nevezetű, kis guszta zacskókban árusított csokis keksztöredéket (ránézésre legalábbis az), amit nyilván már mint csokis kekszet nem tudnának eladni, mert apró és nincs formája, de mint ulmi verébszart igen. Spatzendreckle = verébszar. Mert Ulmban minden nagyon megy, ami veréb mintás, veréb formájú, vagy bármilyen köze van a verébhez. Nem vicc, egy ilyen kis minizacskó kerül vagy 5 EUR-ba és a márka, azaz az Ulmer Spatzendreckle név 1935 óta hivatalosan le van védve, utána néztem a neten. 

Maaargit... hát noooormális?

Semmittevős hétvége

Biztos elhíznék, ha O.gyakrabban jönne: péntek este elmentünk vacsizni a sarki sörfőzdés étterembe (ahol mindig maultáskát kell enni, mert az a legfinomabb), másnap délelőtt bőséges reggeli nálam, kora délután egy kis evés Ulmban, majd vacsora nálam, ma reggeli egy geislingeni kávézóban, majd délután süti, kávé és fagyikehely Ulmban... Mindezek között 1-1 óra délutáni alvás itthon, mese nézés, fetrengés, az evések alapos kipihenése... Iszonyatosan fel vagyok táplálva. 

Beszélgettünk közben a kajáról, szóba jött, hogy régebben mennyivel egyszerűbb ételek voltak, meg hogy gyerekként miket evett az ember. Mindeddig szentül meg voltam róla győződve, hogy a parízeres kalácsos kombináción nem lehet túltenni, de be kell lássam, hogy a németeknek ez is sikerült. Itt nem csak az undorító porcukros/nutellás lángos fut, hanem - és most kapaszkodjatok - a négercsókos zsemle is. Hát mit mondjak? Ez nagyot ütött. O.persze el volt hűlve, hogy nem ismerem, mert ez mekkora szenzációsan finom dolog és hogy ilyet gyerekkorában lehetett kapni a menzán és hogy ezt ki kell próbálnom, mert majd mennyire rá fogok kapni, úgyhogy az ulmi progi után el kellett menni szépen négercsókot meg zsemlét venni és itthon megmutatta, hogy kell ezt mesterien elkészíteni. Mert ugye nagyon nem mindegy, hogy a szakértelemmel kettévágott zsemlébe hogyan teszed bele a négercsókot, hogyan csukod rá a másik felét, meg arra is figyelni kell, hogy hány bár (vagy Pascal?) nyomást fejtesz közben ki, amikor újra összecsukod, mert az nem szakszerű, ha nagyon összeplaccsan. Még jó, hogy feldobtam itthon a mentőötletet, hogy mi lenne, ha nem 1-1 egész zsemlét rontanánk el csinálnánk meg mesterien, hanem egyet elfeleznénk, mert így neki végül nem 2-t kellett egyedül megennie, hanem csak egyet... Mit is mondhatnék? Nem szeretem a négercsókos zsemlét. Akkor sem, ha ennyire tehetségesen, hozzáértően és mesterien van elkészítve.

Tegnap megbeszéltük, hogy ma 10-11 körül elmegyünk szépen a már előre kinézett kávézóba reggelizni, ő pedig utána visszaindul északra, mert ha nincs dugó az autópályán, akkor is 5-6 óra az út, mégiscsak jobb világosban hazaérni. Ok, rendben, ezt el tudtam fogadni, mert magam is hasonló véleményen lennék, ha nekem kellene még utána ennyit vezetni. Megettük a reggelit, megkávéztunk szépen, majd jött a nagy ötlet O.részéről: Khátá, de nem akarunk evés után mégis egy kicsit visszasunyni? Hogy a viharba ne akartunk volna. Ez végül a kanapén történő Jancsi és Juliska mesefilm nézést jelentette, ami épp az egyik gyerekcsatornán ment. Utána feltápászkodás, nademosthazaindulok mondás, tényleges táskaösszepakolás. Lementem vele a mélygarázsba kikísérni, elbúcsúztunk, beült, kitolatott, majd visszaállt a kocsival. Ablak lehúz, majd jött az újabb ötlet: Khátá, de nem akarunk mégiscsak felmenni a hegyre megnézni a várat? Hogyaviharbane. Bepattantam és felautókáztunk hát a várhoz, ahol megmaradt a tegnapi hó, aminek köszönhetően még a jól megérdemelt, 10 centis hóemberemet is megkaptam. Autóhoz visszabaktatás, engem lakásnál kivetés, újra elbúcsúzás. Ő haza indult, én meg szépen átöltöztem kényelmesbe, begömbölyödtem a tv elé, majd 10 perc múlva csengettek. Nem találjátok ki, ki volt: O.jött vissza, mert: 

1. nála maradt a kocsiban az esernyőm

2. sehol nem találta a telefonját

Hát mit mondjak? Röhögtem. Nekiestünk megkeresni, megcsörgetni persze nem tudtam, mert az egész itt levés alatt ki volt kapcsolva, hogy ne zavarja senki. Nem találtuk sehol, pedig arra kifejezetten emlékeztem, hogy amikor pakolta be a táskáját, akkor még a kis asztalon volt a teló. Felvetettem, hogy menjünk ki a kocsihoz, segítek megkeresni, mert csak ott lehet. Vagy a táskájába dobta bele a pulcsikkal együtt, vagy a középkonzolban lesz, vagy csak lecsúszott az ülés alá... stb. Ebben meg is egyeztünk, majd jött a következő nagy ötlet: Khátá, nem akarunk mégis inkább még valamit csinálni? Nem akarok még hazamenni, inkább vezetek sötétben... (Hogyaviharbane. Visszaöltöztem rendes cuccba, beültünk a kocsiba és újra elmentünk Ulmba 1-2 órára, beültünk a tegnapi kávézóba egy laza leves-tortaszelet-fagyikehely kombinációra, körbejártuk a dómot, majd visszahozott Geislingenbe, harmadszor is elbúcsúztunk és tényleg haza indult.

Zoknis vendégcica!!!!!!!!!

Ő ma érkezett a teraszomra. Benézett az ablakon, becsábítottam a lakásba, körbejárt mindent a kis vizes, csapzott macskalábacskáival, levert egy fényképet a polcról, kirohant, újra bejött, sündörgött kicsit, adtam neki tejet, ivott és remélem még sokszor visszajön...