Herr Van de Looij, du Arsch!

Lenyűgöző, hogy németül milyen hanyag eleganciával lehet az ember egyszerre udvarias és betonbunkó. Van egy kb 2 hete húzódó ügyünk egy Van de Looij nevű beszállítónkkal. Az ominózus árajánlatot, amiből a baj lett, az egyik kolléganőm, A. készítette, ami azért nagyon jó, mert így az egész stresszt ő bonyolítja a beszállítóval, az ügyféllel és a főnökünkkel is, C-nek és nekem nem kell ezzel törődnünk. Lényeg a lényeg, rég óta megy a cirkusz, szegény A. már attól rosszul van, ha meglátja a bácsi telefonszámát a kijelzőn, mert nem lehet vele egyről a kettőre lépni. Ma a következő - nyelvészeti szempontból zseniális - mondat hagyta el a száját: "Herr Van de Looij, du Arsch!" Percekig levegővétel nélkül röhögtem. Mit csinált a drágám az udvarias, Herr-es, magázós kezdetű mondattal? Mögé tette, hogy te segg. Fantasztikus. Nem csak simán Van de Looij du Arsch, hanem Herr Van de Looij, du Arsch. Megadta neki azt a tiszteletet, hogy úrnak szólította, mielőtt leseggezte. Néhány perc szünet nélküli visítás, könnytörölgetés és térdcsapkodás után mondtam A-nak, hogy ez valami gyönyörű volt. Tudta még fokozni, mivel azt hitte, abba kötöttem bele, hogy du-t mondott. Javította hát magát: Herr Van de Looij, Sie Arsch!

Délután egy hirtelen jött sugallat hatására eldöntöttem, hogy munka után megszabadulok a hajamtól. Mivel utoljára körülbelül a 17. században, még Pannonhalmán voltam fodrásznál, a hajam ennek megfelelően is nézett ki, eltoltam hát a szekeret az egyik geislingeni fodrászatba, ahol röpke fél óra leforgása alatt ezt készítették belőlem:

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...