2013. december 18., szerda

Tejeskávé és lazacos zsemle

Khátá, hiányozni fogsz - mondták a három urak a Babi néninek, aki 10 évre Timbuktuba költözött, majd betolták az utolsó falat reggelit az arcukba.

Kis kedveskéim, december végéig eltűnök a blogról, mint szürke szamár a ködben. Annak, akivel nem találkoznék az ünnepekben (és sajna ők vannak többen) boldog karácsonyt kívánok, január elején vadonat új kepesztésekkel jelentkezem. Lesz sok speed dating és lakás keresés, berendezés, megőrülés és természetesen még több három urak. :)

2013. december 16., hétfő

Három urak be vannak pörögve a szerdai hazarepülésemtől.

D-nek kicsit későn esett le, hogy december 18-tól január 6-ig nem dolgozom, nehezen vette az adást: "És ezt O. vagy M., mint cégvezető, komolyan helyben hagyta neked, hogy ENNYI IDŐRE LELÉPJ???? Nemááá!"

O. egyébként is mindent evéssel ünnepel. Ha születésnapja (vagy bármije) van valamelyikünknek, nem a szokásos szemközti menzára megyünk ebédelni, hanem a Steak House-ba, vagy egy közeli étterembe, ahol nagyon jól főznek: "Szerda reggel 9 helyett 8-ra jövünk mindannyian dolgozni, jó? Elmegyünk együtt reggelizni, mert Khátá délben lelécel."

Komolyan kezdem úgy érezni, mintha minimum Timbuktuba mennék legalább 10 évre...

Ma ebéd után O-ra olyan szinten rátört a valahova mehetnék és a valamit csinálhatnék**, hogy miután mondtam neki, hogy akkor én elmegyek gyorsan a sarki postára, mert fel kell adnom valamit, mindjárt jövök, közölte, hogy jó, az ő autójával megyünk és D. is jön (közben az ad hoc programról mit sem sejtő D-nek üvölti a csarnok másik felébe, hogy "Dééééééééééé gyereeeeeeeee, megyüüüüüüüünk!!!", aki természetesen kérdőjel arccal néz rám, hogy mé, most mi van, hova megyünk? Hát nem tudom, én csak postára akartam menni, de úgy tűnik, most mindhárman útra kelünk, mert valakinek mehetnékje van). Szerencsére azért elkanyartunk a postára is, mert tényleg dolgom volt, majd a két urak lelkesen megszavazták, hogy menjünk ki a pár kilométerre lévő hamburgi repülőtérre, "mert ott olyan jó", fel lehet ülni a legfelső szintre kávézni és lehet lefelé lesni az embereket, kritizálni a nőket, röhögni a többieken. El voltam képedve az ötlettől, de ezt valami olyan lelkesen szavazták meg a postáról a főútra kikanyarodófélben (még az öklüket is le kellett pacsizni!), mintha valami nagy horderejű dolgot döntöttünk volna el, hogy még engem is teljesen magával ragadott a dolog, hogy juhú, reptér!!!



**ez az utóbbi hetekben többször előfordult, mindig ebéd után: voltunk már ilyen formán Ikeában és Media Marktban is kényszerbevásárolni és nézegetni... 

2013. december 15., vasárnap

Bekeményítettem

...és lefoglaltam magamnak január 19-re egy speed dating helyet a már rég kiszemelt korcsoportban egy bárban. Eredetileg úgy volt, hogy O-val megyek (ami persze még lehetséges), de miután a héten 4 napig halogattuk az online regisztrálást, mert egyik nap én felejtettem el munka után, másik nap meg ő és ma reggel kellőképpen bal lábbal keltem fel ahhoz, hogy elegem legyen a "Tüdelkram"-ból, úgy döntöttem, kezembe veszem az irányítást, O. meg jön velem ha akar, ha meg nem akar, akkor nem jön, ennyire egyszerű ez. 

Mert mindenki a saját szerencséjének a pogácsa.

Mivel a mai napon a hangulatom minden különösebb ok nélkül a szánalmas, a közepesen ergya és a fogalmamsincshagyjálbékén állapotok között mozog, meghoztam a mai második nagy döntést is: este újra elmegyek a zeneművészeti egyetemre egy koncertre, ami A lovely noise névre hallgat és Benjamin Britten 100. születésnapja alkalmából rendeződik. Mivel semmi kedvem megint a seggemet mutogatni a sötét parkban, miközben 817 kilométert sétálok, úgy döntöttem segítségül hívom hű társamat, Zsolti járművet, aki egyébként is arra hivatott, hogy engem fuvarozzon A-ból B-be. (Tudooom-tudooom, tömegközlekedéssel is biiiiztosan lehetne menni, de utána néztem a neten és ez nem az a nap, amikor agyvérzés nélkül elviselem, hogy eltévedek. Semmi kedvem nincs se átszállni, se keresgélni, se embereket megkérdezni, hogy hol vagyok, úgyhogy most Zsolti a soros.)

2013. december 12., csütörtök

Öreg krumpli

Három urak (úgy ülnek, mint a nyulak) külön kis kifejezéstárral rendelkeznek a régi autókat illetően: nem azt mondják, hogy roncs, vagy hogy öreg mint az országút, hanem das ist ja eine alte Kartoffel / Gurke! azaz a szóban forgó autó egyszerűen egy öreg krumpli vagy uborka. Megemlítettem ma O-nak, hogy rendkívül nagy cukiságnak könyvelném el, ha hosszú távollétemben néha beindítanák a közelben parkoló Zsoltit, nehogy mire visszajövök, ne akarjon működni. 
- "Persze Khátá, nem téma, dann kannst du mit deinem Auto wieder durch die Stadt gurken." 

Pfff...szegény Zsolti, ki lett osztva, megkapta az uborka-minősítést.


2013. december 9., hétfő

Maja a méhecske...

... amikor O. az ikea kellős közepén egyszer csak úgy dönt, hogy a frissen a sárga szatyorba helyezett, tapadós végű mosogató kefékből kettőt a kopasz fejére cuppant. 

Hát mit mondjak? Nem csak én röhögtem visítva, hanem még páran mások is körülöttünk...

2013. december 8., vasárnap

Svábok...avagy a lesújtó véleményem nem változott

Tegnap vidáman netbankolgattam, utalgattam ezt-azt ide-oda, majd teljesen véletlenül belebotlottam egy számomra ismeretlen, viszonylag magas összegbe, ami november végén lett levonva a számlámról. MIAZISTEN??? - háborodott fel a Babi néni és joggal. Megnyitottam a részleteket, ahol a következő pofátlanság fogadott: a göppingeni adóhivatal nagy vidáman levonta a következő évi gépjárműadót Zsoltira, ami azért röhej, mert:
- 3 hónapja hivatalosan elköltöztem a szövetségi államból
- Zsolti is át lett november elején jelentve, HH rendszáma van, az égvilágon semmi közük nincs már se az autómhoz, se a gépjárműadómhoz.
A hamburgi adóhivataltól még levelet is kaptam az autó átjelentése után arról, hogy az összeg és az esedékesség dátuma nem változik a korábban a göppingeni adóhivatal által megállapítottakhoz képest, viszont a lét az itteni hivatal fogja levonni (logikus módon, hiszen 3 hónapja ide fizetek adót). Drága sváb tázsvíreink viszont azt gondolták, a hivatalos bejelentés ellenére miért is ne vonjuk már le mi is a pénzt, milyen vicces lesz már, ha a hamburgiak és mi is jól járunk. A hiba csak az volt, hogy észrevettem és WRÁÁÁ! - montaja Babi néni - bedobom jó igényesen kővel az ablakát - és éktelen haragra gerjedt, majd sztornózta az adóhivatal levonását, aminek köszönhetően az összeg az utolsó centig visszatért a számlájára. (Pozitív meglepetés volt egyébként, hogy van ilyen online opció, hogy a kívülről rám küldött terhelést egyszerűen vissza tudom utasítani, illetve a levont pénzt füttyszóra vissza tudom hívni.)

Hétfőn mindenesetre felhívom őket és kivont karddal a város ellen vonulok úgy megosztom velük a véleményemet ékes német nyelven, hogy csak úgy nyekkennek. 

Ráverek a kezükre, az biztos. Anyád számlájáról vonogassál éves gépjárműadót, köcsög !

2013. december 7., szombat

Büdös, zavarodott és félmeztelen emberek, avagy üdv a nagyvárosban

Voltam ma M-mel (azzal az M-mel, akinek az autóját kicsit megnyomorítottam) vért adni. Az út a véradó központig nem volt teljesen akadálymentes, mivel először elbeszélgettük a metróban az időt és elfelejtettünk a megfelelő megállónál leszállni, majd beszállt a kocsiba egy nő, aki valami olyan leírhatatlanul büdös volt, hogy nem tudtunk hova menekülni, mert az egész metrókocsit elárasztotta a szaga, aztán nagy nehezen elértük a célállomást, felfújt arccal, visszatartott levegővel kepesztettünk ki a szerelvényből, amikor is jött a legrosszabb: egy körülbelül 70 éves bácsi baktatott előttünk, akinek valamilyen megfontolásból le volt félig húzva a nadrágja (és természetesen nem viselt alsónadrágot, mert minek is az), amiből egyenesen az következett, hogy sajnálatos módon láttuk a fenekét. Hát mit mondjak? Nem kellett volna, kifolyt a szemünk, ezt a látványt épelméjű ember nem kívánja magának (nem mintha bajom lenne az idősebb korosztállyal, de ha én nem teszem közszemlére a meztelen fenekemet, akkor légyszi az idősek se tegyék!). Továbbá: a véradó központban a szokásos kérdőív kitöltése után az orvosi vizsgálatra várva röhögőgörcsöt kaptam. Az orvosok a véradókat ugyanis nevükön szólítják be a terembe, ahol leveszik a vért, addig kint az előtérben kell várakozni, ahogy mi is tettük, amikor is a következő pácienst szólították:
- Frau Einhorn! (Einhorn = egyszarvú)
Nálam itt elszakadt a cérna, elkezdtem izomból röhögni, ami lavinaszerűen egyre súlyosabb lett, a végén már M. kérdő tekintete ellenére sem tudtam egy értelmes szót se kipréselni magamból, mert ő nem hallotta, hogy hívták a nénit, belőlem már csak sípoló hangok jöttek ki és csak annyi sikerült, hogy nyíííííííííííhhhíííííííííííííííííí, miközben folyt a könnyem, mint a záporeső. 

(Az is lehet egyébként (és be kell látnom, ennek van több esélye), hogy Eichhornnak hívták a nénit.)

Továbbá: végre sikerült megvennem EM születésnapi és karácsonyi ajándékait is. Mivel december 30-án jön és egy hetet marad, azaz ugyanazon a napon érkezik, amikor én is visszarepülök Budapestről Hamburgba, így nem lesz időm az érkezése előtt további bevásárló köröket tenni. Nagy fejtörést okozott, hogy mi(ke)t ajándékozzak neki, mivel nem tudtam, ő mekkora költségvetéssel számol és nem akartam megint alul maradni. Szerencsére nekem volt hamarabb születésnapom, pontosan 3 nappal ezelőtt (azaz 4 héttel vagyok nála idősebb), kaptam is tőle postán egy szuper cuki ajándékot (és itt meg kell említenem a családomat és a Babi nénit, mert ők is küldtek nekem csomit, benne tök jó dolgokkal, amit nem bonthattam fel idő előtt, bele is őrültem kicsit). Ennek hála, megtudtam, hogy EM körülbelül mennyivel számolt, ami nagyban megkönnyítette az ajándékvásárlásomat: küldött nekem egy home-sörfőzőszettet, ami egyben magyarázat a csatos üvegekre is, amiket gyűjtenem kell. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy január első hetében barna sört fogunk gyártani nálam a lakásban! 

2013. december 1., vasárnap

Autóelhozás - level 999

A berlini utam csütörtök délutánra volt betervezve: odafelé ICE-vel, visszafelé a frissen bevásárolt Infiniti FX 30d-vel. Az egyetlen dolog, amivel nem számoltam, hogy a MÁV-hoz hasonlóan a német vasútnak is vannak rossz napjai, amit sajnos a saját bőrömön meg is tapasztaltam. Este fél 6-ra kellett volna Berlinbe érkeznem, a kiválasztott vonatra viszont több, mint két órát (!!!) kellett várnom a pályaudvaron. Priceless. Hideg volt, sötét volt, mérgemben még haza sem tudtam menni, mert Zsoltit Rellingenben hagytam, M. vitt ki délután a hamburgi főpályaudvarra, így nem volt más választásom, mint kivárni a hatalmas késést. (Mellesleg a vonatra egy másodosztályú jegy 76 EUR-ba került, a pofám leszakad, hogy még így sem sikerült időben odaérni!) A szerelvény fél 8 körül nagy nehezen meg is érkezett, este fél 10 körül értem Berlinbe, ahol újabb 20 percet kellett várnom a nyomorult taxira, mert persze mindenki azzal akart tovább utazni és kajakra sorba kellett állni érte. Miután nagy körülményesen elértem a célul kitűzött Infiniti szalont, átültem T. autójába és elmentünk először enni, mert mindketten farkaséhesek voltunk. Beültünk egy japán étterembe, ahol alaposan bekajáltunk sushiból (itt szeretném megjegyezni, hogy kezdek teljesen kifordulni önmagamból: a sushi az elmúlt 27 évben abszolút no go volt, semmilyen körülmények között nem lettem volna hajlandó nyers halat enni. Így múlik el a világ dicsősége: rászoktam hát a sushira.) T. nagyon cuki volt: evés után még autóval körbevitt, mint foxi a rongyot a berlini éjszakában, majd a mini sightseeing-et az autószalonban befejezve átvettem a dögöt. Nem találok rá jobb kifejezést: 2 méter széles, 4,8 méter hosszú autószörny, négy kerék meghajtású, 7 fokozatú automata váltós, 90 literes tankkal és több, mint 2 tonnás önsúllyal.

                     

Éjjel negyed egykor sikerült is elindulnom vissza Hamburgba, 3-kor értem haza. Be kellett látnom, hogy titokban örülök, hogy éjszaka vezetek, mert a berlini városi forgalom - ha lehet ilyet mondani - még a hamburginál is rosszabb, én meg nem vagyok hozzászokva, hogy egy ekkora tehenet vezessek, nem nagyon éreztem (még), hol kezdődik és hol végződik az autó. Út közben volt is egy kis "vitám" vele, mert derült égből villámcsapás szerűen néha rám pittyegett, amit nem tudtam hova tenni, mivel tankoltam is bele, most mé' kell még mekegni? Bosszantott, na. Egy apró szignál villogott a pittyegés mellett a kijelzőn, amin egy autó volt 2 csík között. Kajakra röhögnöm kellett a helyzeten, mert halvány lila gőzöm sem volt, mi az isten ez??? Értem én, hogy a két csík azt a sávot jelenti, amiben megyek, de ezt miért kell velem külön közölni? Tudom én is, hogy egy autóban ülök az út 2 sávja között, ezért igazán nem kell itt a csipogós hiszti... A kormányon volt egy gomb ugyanezzel a kis jellel ellátva, azt néha megnyomtam, hátha akkor abba hagyja, de nem jártam sikerrel. Beletelt vagy fél órába, mire az autópályán repesztve végre rájöttem, mit akar mondani az autó: az extrát, ami belepofázott a vezetésbe úgy hívják, hogy Spurhalteassistent (departure warning system, azaz LDW) és az a lényege, hogy amikor az autó úgy gondolja, hogy túl közel (vagy nedajisten rá) mentem a felezővonalra, akkor szemrehányást tesz nekem pittyegés formájában. Ha a kormányon található gombot megnyomom és ezzel bekapcsolom a rendszert, akkor pedig még ellen is tart, azaz nehezebben lehet balra kormányozni, mert a kocsi ellenáll. Beszarás.