Óda a mosógéphez

...és a hetedik napon megteremté Isten a mosógépet. És látá Isten, hogy ez jó és megteremté az okos mérnök néniket és bácsikat, akik létrehozzák azt, meg a Viktort, aki meg tudja mondani, hogy "ne vegyek Siemenst meg felültöltőset se, mert közel van a műanyag kezelőpanel a csuklóponthoz, beszorul a mosópor a résbe és fölkaristolja a műanyag bevonatot, alá megy a víz és kampó, ha takarítgatja az ember sűrűn, akkor nem." 

Külön köszönet a két heidenheim-i német szállítónak, (akik közül talán az egyik mégis inkább török volt, de kifogástalanul beszélt németül) akiknek a munkaideje ugyan 18:00-kor lejárt, de a nagy csúszás és hó ellenére 20:00-kor még kiszállították és bekötötték nekem őt.

Tegnap R. felrakta a téli gumikat Zsoltira, ma reggel óta pedig esik a hó. Hát mit mondjak? Ki volt centizve.

Khátá on Tour

V. idősebb török kurd barátja is (hívjuk mondjuk E-nek) velünk tartott a Kehl-Strasbourg körútra. Na jó, nem csak velünk tartott, hanem az egészet ő finanszírozta. Mivel nincs közeli török ismerősöm (meg kurd sem), hagytam magam V. által kulturálisan kicsit kiképezni út közben. Neki Geislingen nagyjából útba esett, így megoldottuk az utat az ő autójával, az úriember pedig Kelhben a hotelben várt ránk. 

Valami olyan szédületes török vendéglátásban volt részem, hogy a sztereotip előítéleteim nagy része leépítésre került. Királylány voltam két napig. Odaérve mindketten (!) virágcsokrot kaptunk, E. telerakta az autója csomagtartóját mindennel, amire csak szükségünk lehetett: egy karton RedBull, egy üveg nagyon régi, nagyon nemes vörös bor, Ballantines, Raffaello, Toblerone, egy üveg Cinzano, kóla, ásványvíz, gyümölcsök... stb. Ő maga nem iszik alkoholt, ez mind nekünk lett bekészítve, mivel nem tudta, mihez lesz kedvünk, hozott mindenből. Nagyon alapos.

Elmentünk egy török helyre vacsizni, ahol E. a pincértől törökül rendelt valamit. Mindhármunknak. Hú, jól átvette az irányítást - gondoltaja Babi néni magában, mert hangosan mondani nem merte. V.-nek ez úgy tűnt megszokott, hogy E. rendel helyette, mert nyilván ő ismeri ki magát az étlapon a temérdek értelmetlennek tűnő kajanevet illetően. Két fura, hosszú, hasáb alakú, fasírt szerű, grillezett húst kaptunk, alatta török lepénykenyér és bulgur, fokhagymás szósz és grillezett pepperoni paprika. E. fogta a paprikát és a villájával lehúzta róla a külső réteget, ami a grillezés közben elválaszthatóvá vált, majd szó nélkül átnyúlt V. tányérjára, kivette a paprikáját, arról is lehúzta a bőrt, visszatette, majd átnyúlt hozzám, az enyémről is elvette és meghámozta nekem is. Hogy néztem-e nagyot? Igen. Hogy látszott-e rajtam? Remélem nem.

Evés után a hotelben folytattuk a rötyögést, E. és V. szobája volt a főhadiszállás, én az enyémbe 2 napig csak aludni jártam vissza. Reggel fél 6-ig beszélgettünk és boroztunk/pezsgőztünk, kicsit húztam a belem utána, mivel csak 3-4 órát aludtam. Másnap V-vel már a reggeliző asztalnál ültünk a hallban, amikor E. megjelent. Megcsókolta, majd láttam, hogy felém jön. Na erre kíváncsi vagyok - gondoltaja Babi néni, mert erre nem volt felkészülve. Kaptam egy arcsimogatást és egy homlokpuszit. Hogy meglepődtem-e? Meg. Kicsit? Nem, nagyon. Ez másnap reggel és a visszaindulásunk előtt, búcsúzásnál is ugyanígy ment. E. egy végtelenül jó lelkű, nagyon bőkezű, igazi gentleman.

Reggeli után megnéztük Strasbourgot, a belvárosa nagyon szép (a strasbourgi münster gyönyörű), de ezt leszámítva maga a város ronda. Ahogy az ember átlépi a határt, megszűnik a jó kis német élére állítottság és valami francia káosz veszi kezdetét. Az emberek mind nagyon jól öltözöttek, a férfiak mind ugyanúgy néznek ki és az összes nő 3 kiló sminket visel (meg kellett volna kérdeznem O-t, biztos van valami megfelelő elmélete a franciákra is, nem csak a melegekre). Este újra a töröknél vacsoráztunk Kehlben, de mivel nap közben megtudtam, hogy E. báránysteak-et akar enni (ami az előző napi tapasztalatok alapján azt jelenti, hogy mindhárman azt "akarunk" enni) így hát - egy életem egy halálom alapon - valahogy ki kellett, hogy vonjam magam ez alól, mert már a báránysteak szó puszta hallatán kivert a hideg verejték.

Apropo báránysteak: előző este a fura, hosszú, hasáb alakú, grillezett húsfasírt is bárány volt, utólag tudtam meg. (Az úri közönség tapsol.)

Események

Megismertem egy velem veszélyesen gyanúsan egy kaliberű, München környékén élő magyar lányt - hívjuk mondjuk V-nek - aki egy spedíciós cégnél dolgozik. Első körben csak árajánlatot akartam bekérni tőle egy törökországi LKW-fuvarra, menet közben derült ki véletlenül, hogy ő is magyar. Fura, mert amióta itt vagyok, lassan 9 hónapja, egyáltalán semmilyen itt élő magyarral nem találkoztam. Elkezdtünk e-mailezni, hogy ki hogyan-miért került Németországba, neki épp volt a napokban valami dolga a környéken Göppingenben, összehoztunk hát hétfő este egy találkozót. Kb másfél óra dumálás után megegyeztünk, hogy a hétvégén is csinálunk valamit közösen, mert nagyon csavarogni kéne, aminek a megvalósítása - annak ellenére, hogy München innen kb 160 km - elég sikeresnek tűnik: úgy néz ki, hogy pénteken munka után Kehl-be megyünk, ami közvetlenül a francia-német határon van, Geislingentől kb 200 km-re. A cél természetesen a másik oldal: Strasbourg!

Amikor V. itt volt, teljesen belebolondult a sétálóutcában található szökőkútba, aminek később az "elefánt szoborcsoport" nevet adtuk. Egy fotót már egy előző posztban közöltem róla, de nekem eddig fel sem tűnt, hogy az elefántokon kívül is vannak a szökőkútban figurák, nem is akármilyenek:

Kecskeszarvú hal:

Esernyős hal (ahogy elnézem, szüksége is van rá):

Hajfonatos hal:

Cica és egér:

Lady & Gentleman hal cilinderrel:

Nyúlfülű hal:

Pegazus-hal:

T.Kata: ma kétszer is eszembe jutottál. Először reggel, amikor megláttam egy Mengele-traktort, másodszor pedig a bevásárlóközpontban a Kukident nevű fogkrémről (ami majdnem annyira perverz, mint a dickmilch).

Én győztem!

Íme hát megleltem hazámat a régóta hajkurászott szemétmatrica, alatta pedig a "szemét ABC", amit kaptam mellé, hogy a korlátolt kis agyam és ennek segítségével szépen szét tudjam válogatni a szemetet. Remek. Sőt: traumhaft! Nem mintha rajtam múlott volna, én már rég örömmel válogatnám a szemetet, ha ezek időben kiküldik a nyomorult ragacsot és nem nekem kell hisztérikát játszva jobbra-balra telefonálgatni.

Múlt pénteken találtam egy alternatív utat, amin azóta munkába járok, így nem kell napi több, mint 80 km-t hajtanom, csak 1-2 km-rel többet, mint egyébként. Jó kis kerülő, egy még nagyobb hegyen kell így átmennem, mint amin amúgy átkelnék. Mivel először munkából hazafelé menet próbáltam ki a kolléganőim tanácsait követve ("...és a kis körforgalomból kell a második kihajtón kimenni, majd lekanyarni jobbra, aztán balra, és a hatodik körforgalomnál a harmadik kijáratnál kimenni...") rendben haza is értem - csodálkoztam is, hogy navi nélkül milyen simán ment. Ilyen esetekben őt sajna nem tudom igénybe venni, mert hülye és nem tud az útlezárásról és folyton vissza akar navigálni a rossz útra. Egyszer hagytam csak neki magam az utóbbi időben  megszívatni, péntek reggel: tök jó, mert amikor elindulok 7 körül, még akkora köd - és sötét - van, hogy semmit nem látni, ilyen körülmények között toltam szépen Zsoltit munkába. Át a hegyen. Bekapcsoltam a navit, aki ügyesen fel is ismerte, hogy nem arra megyek, amerre akarja, így tervezett egy olyan utat, amiről én azt hittem, hogy jó lesz, így hát követtem (mivel az útvonal ebbe az irányba még ismeretlen volt), de a mocsok sunyiban visszanavigált Böheimkirch felé és azt vettem észre, hogy minden hegymászás és ellentétes irányba menés ellenére megint az útlezárásnál vagyok. Egy cirkalmas káromkodás után aztán szakítottam az undok kis döggel és most büntetésből nem használom - érdekes módon azóta IQ-ból simán oda is találok a munkába, meg vissza is. Wunderschön.

Valamint: a Norah Jones albumokban az a megunhatatlanul jó, hogy korszakonként, életszakaszonként, periódusonként - kisebb szüneteket tartva - mindig találok bennük valami újat, valamit, amit fel tudok használni a magam épülésére. Akkor is, ha ramatyul vagyok, akkor is, ha jó kedvem van. Most éppen ezt. Fazit: tessék szépen Norah Jonest hallgatni, mert az jó! - montaja Babi néni.

Ingyenes téli gumi továbbképzés mindenkinek

Na kedveskéim, most kiokosítalak bennetetek. Eljött ugyanis a nap, mit várva vááártúúúnk amikor már nem lehetett tovább halogatni a téli gumi vásárlást. Gondoltam Andin keresztül majd egyszerűbb lesz, mert mégiscsak autó kereskedő, biztos tud valami tuti tippet, bár voltak félelmeim, mert nem jellemző rá, hogy túl sokat mérlegelne vásárlás előtt. Tudott is egy "nagyon jó" beszerzési forrást: 280 EUR-ért 4 gumit. Annak ellenére, hogy soha életemben nem vettem még se téli, se nyári gumit, egyértelmű volt, hogy ennyiért nem is fogok, megint nekem kell utána járnom, ha nem akarom anyagi csődbe kormányozni önmagamat. Találtam is, majdnem fele ennyiért, ráadásul vadi újakat, amiket ma meg is rendeltem, remélem a jövő héten házhoz is hozzák, mert éjszakánként gyanúsan bitangpusztulatosan hideg van már, nehogy megüssem a bokámat.

Bámulatos, hogy az ember mennyi szarságot meg tud tanulni kínjában. Soha semmi közöm nem volt semmilyen kerekekhez vagy gumikhoz, egy bicikligumit se lennék képes kicserélni - erre nem is vagyok büszke - így például nem volt egyértelmű, hogy a kerékméret, ami nekem csak egy halom szám és betű, logikus adatok alapján épül fel. (Mint ahogy az alvázszámok is, itt most egy pálinka mellett Pusira és Gyöngyvérre kell, hogy gondoljak és arra, hogy még mindig tudom, hogy a Mitsubishi L200-asok alvázszáma MMCJNKB40BD-vel vagy MMCJYKB40BD-vel kezdődik, attól függően, hogy kézi váltós, vagy automata a járgány. Ha álmomból keltenek, ez akkor is megy.) Vissza a kerékmérethez: jóvanna, honnan tudtam volna? Viszont: magamtól, egyedül jöttem rá, kínomban, valahol a 362. és 498. gumikereskedő weboldalának bogarászása és az idegösszeomlás között. Vegyük például Zsolti kerék adatait a jelenlegi nyári gumit tekintve: 195/60 R14 86H. Nekem ez eddig kínai volt. Aki nem tudja, annak most ha akarja, ha nem, elmondom, mire jöttem rá:

A 195 a kerék névleges szélessége mm-ben, a 60 a magasságot jelöli (itt van valami százalékos kavarc, amit még meg kell értenem), az R a radiál rövidítése, a 15 a felni mérete zollban megadva, a 86 a teherbírási jel (ez pontosan 530 kg-ot jelent Zsolti esetében), a H pedig a sebességi szimbólum. A sebességi szimbólum azt mutatja, hogy a gumik mekkora maximális sebességet bírnak elviselni. A régi nyári gumijaim H jelzése 210 km/h-t jelent, én ennél eggyel alacsonyabb fokozatú téli gumit vettem, ami T jelzéssel van ellátva, ami 190 km/h-t jelent. Zsolti bírja ugyan ezt a tempót, de ennyivel nem megyek, úgyhogy teljesen megfelel a 195/60 R14 86T-s téli gumi. 

Ezt szerettem volna mondani. Tudom, ezzel az ömlesztett információval ma újra nagy hasznára voltam a világnak.

Fellázadtam

Mivel még mindig nem kaptam meg a szemetes matricát, amit a kukára kell ragasztanom, mivel csak a vonalkóddal viszik el a házi hulladékot (ami nem a sárga zsák és nem papír). Felhívtam hát először a göppingeni, majd a geislingeni hivatalt, ahol ezt a történetet intézik:

- én: Hááálllóóóó, Khátá Booohbeli vagyok és van egy gondom. Geislingenben lakom.

- csávó: Remek.

- én: Nem, nem remek, mert 3 hete átutaltam a fél éves szemétszállítási díjat és még mindig nem kaptam meg a nyüves matricát, ami miatt nem viszik el a szemetemet. Be vagyok teljesen rágva.

- csávó: be van jelentve Geislingenbe?

(Nem vazz, Vlagyivosztokba vagyok bejelentve és ennek ellenére minden nap várom, hogy megkapjam a geislingeni szemétmatricát...)

- én: be hát. Lassan 4 hónapja.

(Itt jött némi születési dátum, állampolgárság és személyazonosság egyeztetés, majd:)

- csávó: Ön tanul?

- én: Persze, minden nap valami újat. Pfff. Nem, már nem.

- csávó: Elküldöm Önnek postán a matricát.

- én: Jól sejtem, hogy ha a születési dátumomat tudja, akkor a lakcímem is megvan?

- csávó: Jól. :)

- én: Akkor hajrá.

1. Az útépítési munkálatokkal kapcsolatos félelmeim beigazolódtak: előreláthatóan egész hónapban tart az útlezárás Geislingen és Bartholomä között, ami azért nagyon jó, mert így a napi 56 km helyett 82-t mehetek. Több hétig. Útépítés, áj láv jú. A jó svábok remélem október végén abba hagyják ezt a mókát és újra járhatok a megszokott útvonalon dolgozni, mert határozottan nem tetszik a kényszer-sightseeing.

2. Kaptam ma egy e-mailt, a következőképp kezdődött: "Kedves Mónika!" Nem értem a jóember logikáját: be kellett írnia a saját kezével az e-mail címemet, ami tartalmazza a nevemet. Hogy ebből közben mikor, miért és hogyan lett Mónika, nem tudjuk. B is röhögött, mivel a hétvégén személyesen is találkoztunk az emberünkkel KÉTSZER, mégis Mónika lettem. Nem baj.

3. G-ről kiderült, hogy a barátnője - aki ott volt velünk egy estét a hétvégén Magyarországon - Bubunak hívja. Ezt B. mesélte hazafelé úton a kocsiban, mondtam is neki, hogy nagy mázli, hogy ezt akkor este épp nem hallottam, mert visítva röhögtem volna. Mondjuk így is visítva röhögtem, a két kolléganőmmel együtt. A csaj egy rakás idegen előtt egyszerűen lebubuzta. (A. még egy passzolós nótát is talált hozzá, ezen majdnem bepisiltem: Turaluraluralu. Ich mach Bubu, was machst du?)

4. Mától új kedvenc szavam van, olyan ez, mint Andreasnak a vonóhorog, csak nálam ez a futómacska. Nagyon jó! Mondok egy példamondatot: "Eladó új, 500 kg-ig használható 220 V-os motoros futómacska." Vagy: "3 fázisú hálózatról üzemeltethető, elektromos futómacska." 
Kell nekem egy futómacska.

A borospincében

Ülünk B-vel, G-vel és I-vel a boros pincében. Jelen van még I. felesége és ovis kisfia is. Épp a gyerekről van szó.

- G. I-hez: Wie heißt ER? (hogy hívják a kisfiút?)

- I: Fünf!

- G: nem, nem... HOGY HÍVJÁK?

- I: István.

Ezt a választ elfogadtuk, regisztráltuk, rendben volt / rendben lett volna. Kisvártatva I. felesége: 

- De hülye vagy! Hát dehogy István! Zsombor!

Az étteremben

- Herr B, Ön mit iszik?

- B: hát ez elég egyértelmű ...

- pincérnek: ...akkor kérnénk 2 nagy Unicumot. (Pincér el.)

- B: jegyezze meg Frau Booohbelii: az Unicum gyógyszer, nem alkohol!

Hát jó.

Tag der deutschen Einheit...

...avagy holnap itt nemzeti ünnep van, sünnap, a német egység napja. Tag der deutschen Einheit: 1990 október 3-án egyesült ugyanis a BRD és a DDR, az akkori Kelet- és Nyugat-Németország. A jó németek nem nagyon gondolnak ebbe bele, csak annyi jut el hozzájuk - furcsa módon - hogy nem kell dolgozni menni, mert tegnap előtt O. is azon filozofált, miután kérdeztem tőle, hogy mivel tölti a szabadnapját, hogy ez vajon egységes szünnap-e Németországban. Megdöbbentett vele, talán még egy halk jézusmária is kicsúszott a számon. Ha én, az Ungarin tudom, hogy mit ünneplünk holnap, akkor neki is tudnia kéne. Sőt. Aztán ma A-val is szóba került, hogy holnap sokáig alszunk, majd megkérdezte tőlem, hogy Magyarországon is ünnepnap lesz-e. Persze! Utcabál keretében, önkívületben ünnepeljük a német egység napját. Nanáhogy.

Valamint: ma reggel gyanútlanul mendegéltem Zsoltival munkába, hát Bartholomä-nál egyszer csak azt látom, hogy ahol mindig is le szoktam kanyarni balra, ott a jó németek áthúzták az Aalen és Bartholomä szavakat a lekanyarós táblán. Természetesen nem hittem nekik, muszáj volt megpróbálnom mégis arra menni, mivel kerülőutat nem ismertem. Talán nem lep meg senkit a hír: nem vicceltek, tényleg le volt zárva az út, valami munkások is nyüszörögtek arrafelé, keltették a munka látszatát, támaszkodtak a lapáton és nem engedtek tovább menni. 10 percet késtem a munkából, mivel mindenféle kukoricaföldek között kellett szegény Zsoltival elkommandóznom Heubach-ig navi nélkül, mert ő meg nem ismerte a kukorica földek közötti utakat (nem mintha én ismertem volna). Magic! Hazafelére persze egyrészt elfelejtettem, hogy még ez is szembe jön ma velem visszaúton, másrészt haladtak a munkával a jó németek: nagyon poénos ötlet volt nem kitenni a táblát, hogy 10-15 centi szintkülönbség jön az útfelmarás miatt, ahogy az ember megpróbálja kikerülni a félsávos lezárást, mivel ahogy rongyolsz le a hegyről, nem látszik, hogy nem csak kikerülni kell az úttorlaszt, hanem kurvára le kell lassítani gyök kettőre, különben kitörik a kerék. Annyira nem röhögtem nagyot, annak ellenére sem, hogy nem törtem tengelyt. Semmi tábla, semmi torlasz, mentem szépen amerre kellett, erre mindkét sávban valami úthenger jött szembe, a munkások meg, akik először mutogattak, hogy nyugodtan kerüljem ki őket balról - nem látták, hogy onnan az a hengergetős, 2 tonnás szűzmária jön szembe teljes sávszélességben, igencsak képben voltak a saját munkájukkal - szóval amikor észrevették, hogy mégsem tudok arra tovább menni, elkezdtek izomból ordibálni, hogy gyorsan tolassak vissza. Hát mit mondjak? Remek érzés volt 100 métert úgy tolatni, hogy közben 10 munkás leste. Több kilométert kellett visszafelé mennem, mivel a hülyék a kukoricásba és a környező mezőkön át vezető összes betonos és földutat lezárták. Biztos ami biztos alapon, nehogy már haza tudjon menni, aki reggel arra tévedt valami miatt. Gondoltam is magamban többször, hogy ez most komoly? HOGYAN menjek vissza? Repüljek? Végül találtam egy (szó szerint) mezei utat, amin kb 40 percet bandáztam, bevitt valami fenyőerdőbe, ahol eléggé nehezemre esett nem arra gondolni, hogy a horror filmeket is ilyen helyeken forgatják, ahol mindenféle szörnyűségek ugrálnak ki a kocsik elé a sötétben (mert az erdőben igenis sötét volt) és beleállítják az ember fejébe a fejszét. Volt olyan keskeny földút - szegény szegény Zsolti! - amin traktor jött szembe ezerrel, meg olyan is, ami 3 felé ágazott és aminek mind a 3 elágazásán végig mentem és egyik sem vezetett sehova. Nagyon jó volt, remélem csütörtök hajnalban mindezt ismét átélhetem. Az annyival lesz fokozott élvezet, hogy reggelente köd is van.

Nyif-nyif-nyaff.

Az utóbbi időben sokat hallok M-ről. Jelentkezik. Illetve csak próbál, mert azt játszom játsszuk, hogy ő felhív, én szándékosan nem hallom meg, vagy nem érek rá, megbeszéljük, hogy majd visszahívom és nem hívom vissza. Mert ilyen kis vicces vagyok. Mivel már meglévő, működő kontaktot elvből nem szakítok meg, igazi kihívást jelent a helyzet kezelése: egyszerűen nincs türelmem (és kedvem se) mesélni neki: mindent tudni akar, nagyon kíváncsi. Elégedett vagyok-e, boldog vagyok-e, kivel mikor hogyan ismerkedem, milyen a lakásom, milyen a munkám, mit csináltam a hétvégén... estébéestébé. Hihetetlen mértékű önvédelmi reakciót vált ki ezzel belőlem, rosszabb vagyok, mint egy csiga: a nagy érdeklődésre való tekintettel gyorsan visszavonulok és udvariasan, de nagyon határozottan (résnyire) becsukok előtte ablakot-ajtót. (Csak annyira, hogy ne menjen el teljesen, de itt se maradjon. Inkább messzebb legyen, mint közelebb. Remek játék.) A legújabb slágere az, hogy találkozzunk. Erre a sztenderd válaszom általában a "wir gucken." Július óta gucken wir. A hozzáállásom nem éppen ideális: nem vagyok hajlandó sehova elmenni, ami annál messzebb van, hogy a tali után egyszerűen haza tudjak jönni kocsival (vagy ha közben felszívom magam, akkor gond nélkül faképnél tudjam hagyni). Vannak, akik ellen/mellett kellenek a biztonsági óvintézkedések, na.

Heily: Én is "megtsüntem!" Csak én máshogy. :)