Kádváskéim, harmadikától újra tudósítok...

...addig nem, mert:
1. épp meghízom,
2. épp iszom,
3. épp eszem,
4. épp iszom,
5. épp eszem,
6. épp iszom,
7. nem emlékszem...

Hazajöttem otthonról

Philipp Poisel napok várhatók, újra csak ajánlani tudom mindazoknak, akik nem ismerik. Ezt, azt és amazt. Budapest-nosztalgiám van tőle, egészen konkrétan Révay utcai albi-feeling: amikor a Babi nénivel hétköznap munka előtt együtt reggeliztünk, amikor minden este futni mentem a ligetbe és abban a kis lukban laktam az opera utcájában...
Elért kicsit a Budapest-honvágy, na.

Eközben Geislingenben...

Babi néni mosogat a konyhában, én a mézeskalácsokat nyújtom és szaggatom az ebédlőben. Közben sörözünk. A csobogó víz miatt nem igazán értjük egymást, de ki nem sz*rja le... A háttérben szól a tv, épp valami viva tv-s toplista visszaszámolás megy. A következő értelmiségi beszélgetést emelném ki:

- én: Babi, a Rihanna lett az első!
- Babi: MIH??? Az első tepsi kész lett?
- én: NEM! Az első tepsi a Rihanna lett!

Szárvusztok kádváskéim!

Zúzda volt a héten, megjártam a hadak útját fél Európát, kedden Bécsbe mentem B-vel, ahol G-vel és a főnökével P-vel (aki az apósjelölt is, de ebbe nem megyek most bele) vacsoramegbeszélésünk volt. A dolog céges része nem annyira érdekes, viszont az étterem, ahol vacsoráztunk, odaverős volt. A kezdeti örömöm, hogy juhú, nem valami Steakhouse-t választottak, hanem olaszt, gyorsan elmúlt, amikor megláttam az étlapot: az egész olaszul volt és csak nyomokban tartalmazott német fordítást, ráadásul az előételek is több csoportba voltak osztva, ami engem megzavart és meg is ijesztett egyben, nem teljesen tudtam felmérni, hogy hol ér véget az előétel és hol kezdődnek a főételek, mivel a választék nagyon kevés volt, ám annál bonyolultabb és az árak alapján sem lehetett egyértelműen eldönteni, mi hova tartozik. B is meg volt akadva, láttam rajta, de ügyesen kivágta magát azzal a szöveggel, hogy hagyja magát tanácsadásban részesíteni, mivel nyilvánvaló volt, hogy G és P gyakrabban megfordulnak ezen a helyen, ismerik a felhozatalt. 

Nagy sikerrel bele sikerült nyúlni egy olyan marhahúsos előételbe, amit így utólag inkább kihagytam volna: én hülye carpaccio-t rendeltem, aminek az elfogyasztása közben rájöttem, hogy nyers húst eszem és apró vérfoltok vannak a tányéromon. Hát mit mondjak? Erősen kerülgetett a szívroham. Ebből tanulva úgy döntöttem, hogy a főfogásnál nem hagyom magam befolyásolni a három urak által és ha közben kell megtanulnom olaszul, akkor is találok valamit a kevés kaja között, ami katakompatibilis. Nem volt könnyű feladat, mivel az étlapon fellelhető étkek vagy - nagyon bécsi módon - trüffel szósszal voltak szervírozva, vagy rákkal / kagylóval telerakva, vagy gyanúsan nyers húsos benyomást tettek, amely csapdába az este folyamán köszöntem szépen, bőven elég volt egyszer beleesni. Vérrel és verejtékkel megtaláltam a számomra egyetlen eledelt, ami - viszonylag kis kockázattal - szóba jöhetett: fogas filé grillezett zöldségekkel! Remek volt. Se nem trüffel, se nem rák/kagyló, se nem nyers hús. Közben megittunk 3 üveg isteni olasz fehérbort, ez valamelyest elfeledtette velem a carpaccio által okozott nagy lelki megrázkódtatást.

Másnap Bécsből Magyarországra mentem B-vel, ottani céges karácsonyi vacsi céljából. Rettenetesen odavertünk, azt hittem másnap, nem kelek fel, fizikai fájdalommal járt a reggel fél hetes kelés, meg a délelőtti munkának álcázott önsajnálat is a csarnokban. Reggeli közben azért röhögtem magamban, mert B és G is viszonylag rosszul festettek, azon vitatkoztak, hol állt melyik autó, amikor hazajöttünk (nem emlékeztek rá, mondjuk mentségükre szóljon, hogy nekem is meg kellett erőltetnem magam, hogy rájöjjek, egyáltalán hogyan mentünk haza éjjel). 

Tegnap visszajöttünk Németországba, ma este pedig 10-re Ulmba megyek a pályaudvarra, mert jön a Babi néni és itt lesz egész jövő hét péntekig.

Számolásom háromig legyen!

Egész napos hószakadás. Sváb barátaink valami miatt nap közben nem kotorták az utakat, aminek az eredménye az volt, hogy délutánra rettenetes állapotba kerültek: jeges, havas, fagyos, csúszós, néhol hóátfúvással, hótorlasszal tarkítva. Már reggel is elmentem 2 árokba csúszott LKW mellett, ez az arány estére sem javult, így 1 falunál nem is jutottam messzebb Heubachtól: szuper kis dugó volt, mert valami hülye azt képzelte, hogy 40-nél gyorsabban tud menni a jeges úton és meglepő módon fejre állt a járgánnyal. Mivel én álltam a sor végén, még meg tudtam fordulni és az ismert, szép hosszú kerülőúton haza tudtam indulni, ami ugyanolyan jeges és havas volt, csak annyival izgalmasabb, hogy erdőn keresztül vezet, így megvan az a csodálatos előnye, hogy ha az ember elakad, nem csak megfagyhat az erdő közepén, de a vadállatok is remekül felfalhatják, meg a különböző baltás gyilkosok is minden bizonnyal ott tanyáznak a közelben. Kicsit fenn voltam a plafonon. Felhívtam O-t, hogy közöljem vele a véleményemet, ami nagyjából annyi volt, hogy HÖÖEE!!, majd felszólítottam rá, hogy küldjön értem egy helikoptert, hogy haza tudjak menni. Minden rendben is lett volna, ha a nagy idegrohamban a helikopter helyett nem targoncát mondok.

Hogy kiröhögött-e? Mint a szél. Ezt hány évig fogom még hallgatni, jaaaj hány évig... "Küldj értem egy targoncát, hogy haza tudjak meeeenniiiiiiiiiiii!"

Újra nagyon hasznos vagyok

T-nek hála - akivel az utóbbi napokban távsörözünk - súlyos grammatikai probléma ütötte ma fel a fejét: hogy lehet a következő mondatot a legértelmesebben meg/átfogalmazni?

"Én is szét szoktam esve lenni sokszor."

Mivel a szétesni ige igekötős, tiszta sor, hogy ha az igekötő az ige előtt áll, akkor egybe írjuk. Nem téma. Esetünkben az igekötő az ige után áll(na), tehát külön kell(ene), hogy írjuk, illetve írnánk, ha ez a szó lenne az ige. De nem az, mert az esni szóból T. ügyesen jelzőt csinált: esve. Hogyan? Esve. (Vagy inkább módhatározót? Ez a kettes számú grammatikai dilemma.) A szétesve lenni kettesbe én magam nem sűrítettem volna bele a szoktam szót is, de most T. mondatszerkesztését követjük. A lenni igét emelném az állítmányi pódiumra, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyéb alternatív elemzési lehetőségek is vannak, itt javítson ki, aki a témában okosabb. A következő - talán kevésbé szerencsétlen, de még mindig nem megfelelő - megoldási lehetőség jutott az eszembe:

Én is sokszor szoktam szétesve lenni.

(Na, eggyel jobb-eggyel jobb, kettővel jobb-kettővel jobb? Kérdezteja Babi néni)
Mivel ez a mondat még mindig kifejezetten fáj, további csiszolásra szorul. Véleményem szerint a bonyodalom a szoktam segédige, illetve a szoktam lenni- szókapcsolat használatával indul el. Hagyjuk a lenni szót (illetve főnévi igenevet) egy kicsit pihenni: a szét szoktam esni esetében az esni a főnévi igenév, mivel -ni-re végződik. A szoktam segédige a cselekvés, történés folyamatának rendszerességére, gyakoriságára vonatkozik, tehát csupán grammatikai jelentést fejez ki. Legfőbb jellemzője, hogy hiányos ragozású: csak a múlt idejű alakja létezik. T. ott követte el az első morfológiai hibát, hogy a lenni szót (minek nevezzelek? főnévi igenévnek vagy létigének?) is belepakolta a mondatba. Miért baj ez? Mert így nincs értelme. Miért nincs? Erre ő maga is szépen rájött: mert magyartalan. Ha pusztán a "szoktam lenni" jelentését vesszük, sokkal egyszerűbb (és kevésbé megerőltető) azt mondani, hogy esetenként vagyok, mivel a két kifejezés egy és ugyanazon jelentést fedi, mégpedig azt, hogy én magam nem rendszeresen valamilyen vagyok, azaz alkalmanként valamilyen szoktam lenni. A szókapcsolat az egyszerű igéknél gond nélkül használható, mint az előző mondat is mutatja, szerény véleményem szerint a további probléma - ami miatt a szoktam lenni-kapcsolatot nem lehet sikerrel alkalmazni a fenti kijelentésben - az igekötővel került a mondatba, ami olyan bonyolulttá tette a szerkezetet, hogy a mondandó elvesztette a magyarságát, az ember nem tudja a rengeteg mondatrészt megfelelő sorrendben a mondatba rendezni. 

Összegzés: a  legjobb megoldás az én is néha szét vagyok esve vagy időnként én is szét vagyok esve kifejezés használata. Ezt tovább díszíthetjük egyéb, a tartalmat módosító vagy gazdagító tagokkal, például, ha a szétesési gyakoriságot szeretnénk fokozni: én is gyakran szét vagyok esve / én is sokszor szét vagyok esve.

Tudom, ezzel a blogbejegyzéssel újabb, súlyos társadalmi (és grammatikai) problémákat oldottam meg, ismét nagy hasznára váltam a világnak. Jobb vagyok, mint a Pindúr Pandúrok. Szegény T., ha holnaptól nem áll szóba velem, tudom miben keressem az okát (ám ha ez bekövetkezik, kedves T., számolnod kell azzal, hogy megiszom a 2 hordó nálam pihenő Paulaneredet!)

Jó estét, jó szurkolást!

Volt ma egy kis időm búvárolni a magyar online sajtót. Mivel az Indexet már nagyon rég óta nem olvasom, mert nem tudnak helyesen írni (én meg az a hülye vagyok, akit ez tényleg zavar), maradt a hvg. Fantasztikus. Az "itthon" rovattal kezdtem: megölte, fejbe vágta, megerőszakolta, felrobbantotta, kirabolta, megkéselte, megfagyott, csődbe ment, kihasználta, túszul ejtette, nyomorog, szexrabszolga, fajtalankodás. (Helló, normális emberek, hol vagytok?)

Átugrottam hát a "panoráma" rovatba, ahol olyan hasznos hírekkel gazdagodtam, mint például:

 "Mókus ugrott be egy nyitott tetejű személyautóba menet közben Nagy-Britanniában és éppen a vezető fején landolt, aki ettől annyira megrémült, hogy fának hajtott. Hogy a mókus véletlenül esett a kocsiba egy út fölé hajló fáról, vagy szándékosan ugrott bele, nem tudni." (Én személy szerint be is tojtam volna valószínűleg a fának hajtás előtt, de erről komolyan internacionál tudósítunk ma, 2012.12.06-án, hogy egy mókus - lehet, hogy előre megfontolt szándékkal - beugrott egy autóba? És ha kiderül, hogy szándékosan ugrott be, megbüntetik? Vagy elveszik a mogyoróját?)

 "A vádlijára tetováltatta egy férfi az egyik Barátok közt-szereplő arcát." (Herzlichen Glückwunsch! Ezért komolyan megérte ma felkelni.)

"Meghalt a pók, aki megjárta a világűrt. Az űrutazás befejeztével nem engedték szabadon, hanem figyelték viselkedését és a minap kiállították a washingtoni természettörténeti múzeumban. Négy nap után halva találták. Boncolni nem fogják (...) nem tartják kizártnak, hogy természetes halállal végezte." (Húha, van itt baj!)

"Kiengedték a kórházból Katalin hercegnőt, akit terhességi rosszullét miatt kezeltek pár napig a VII. Edward magánklinikán." (Ide először valami nagyon frappánsat találtam ki, de végül rájöttem, hogy nem túl királylányos a kifejezésmódom, úgyhogy nem osztom meg veletek, mi jutott eszembe hogy anyáknapján legyen virág mind a két kezemben Kate Middletonról. A német sajtó se sokkal jobb egyébként, most, írás közben megy a híradó a háttérben, ez itt is hír: még nyilatkozták is, hogy Kate-nek oda kell figyelnie, hogy ne száradjon ki. Pfff... Meg mosson kezet pisilés után.)  

Bontok is egy sört, nehogy kiszáradjak.

Furdal kicsit a lelkiismeret, mert igazam volt M-mel kapcsolatban: nem csak sajnálja magát, hanem még mindig a burn out-tal küzd, ami nem hogy másfél év alatt nem múlt el, de mostanra addig fajult, hogy januártól pszichológiai kezelésre szorul és legalább 2 hónapra komplett elszeparálják a külvilágtól valami kórházban. Se telefon, se személyes kapcsolatok, semmi, csak terápia, hogy ne csavarodjon be teljesen. Hát mit mondjak? Baromira sajnálom. Így valamennyire már meg tudom érteni, miért akart kicsit ide jönni. 

Ő volt ma az első szülinapi köszöntőm, pedig nem is ma van a napja, hanem holnap, de teljesen meghatódtam, hogy eszébe jutott és felhívott. Rendesen ökölbe vagyok ettől szorulva, nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul van.

...eközben Geislingenben

A teraszomra új lakó költözött: bemutatom Herr Schneemann-t.
Az udvar kicsit havas:

A bal oldalon a korlátba kapaszkodva féltettem az életem, amíg leértem rajta... A lépcső jobb oldalán közben 2 gyerek lefelé SZÁNKÓZOTT.



Weihnachtsmarkt

M.-nek mégis dolga van hétfőn, nem jön. Hát mit mondjak? Egyáltalán nem bánom, ezen valahogy meg sem lepődtem. Megmenekültem több személlyel folytatott, több kínos beszélgetéstől és további (nála fontosabb) emberek felesleges megbántásától. Feltételezem, hogy a burn out-ja nincs még teljesen elfelejtve, na meg előtte is folyton volt valami kínja, ami miatt aktuálisan sajnálnia kellett magát szenvednie kellett. Summa summarum: meg vagyok könnyebbülve, jobb így mindkettőnknek nekem.

Tegnap - Luise meghívása nyomán - a családdal tartottam adventi vásározni Neuburgba. Érdemes a képeket meglesni, gyönyörű volt a vásár és a kastély is. A nap "vicce" az volt, hogy összefutottunk Andival, a ribi barátnőjével, annak anyjával és annak aktuális hapsijával. Felment bennem a pumpa alaposan. Mivel tök véletlenül találkoztunk össze a vásári buherálás közepette, nem tudott elmenekülni, muszáj volt bemutatni a ribit barátnőt, meg az egész fantasztikusan összeválogatott pereputtyot is körülötte: a csaj rettenetesen ki volt nyalva, úgy viselkedett, mintha ő lenne őexcellenciája XY főhercegnő, a válláról lógott egy ilyen hónaljtáska, amiben egy törpeméretű dög figyelt. Csak gratulálni tudok. Kezet fogtunk. Elég erős(nek hitt) kézfogása van, de én győztem - pedig ez az, amire nem lehet felkészülni, nekem legalábbis soha nem jut eszembe, hogy kézfogás előtt arra gondoljak, hogy jaj csak az enyém legyen erősebb. (Igen, ez nálam presztízs-kérdés.) Az eredményt mindig utána szoktam kiértékelni és ezúttal nagy fölénnyel ledomináltam a ribancot főhercegnőt, ami sovány vigasz, mert legszívesebben lelöktem volna a kastély teraszáról, bele a szökőkútba, amiben annyira fagypont körüli hideg víz volt, hogy ha hógolyót dobáltunk bele, az nem esett szét hanem háborítatlanul ott úszkált benne tovább. Ide löktem volna legszívesebben bele kutyástul mindenestül a második emeletről, de úgy, hogy a szökőkútból előbb leengedjük a vizet és csak akkor folyatjuk bele újra vissza, amikor ő már landolt a beton aljzatban. Ha rajtam múlott volna, előtte apró szögekkel is kiköveztem volna a szökőkutat, biztos ami biztos alapon... Gonosz vagyok? Szerintem nem. Az a gonosz, aki fellázítja a másikat a családja, barátai, eddigi környezete ellen és mindezek után barátnőnek nevezi magát. Aki meg mindezt hagyja, sőt, elhiszi, hogy ez így van rendben... hát... ezt inkább most nem is véleményezem.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...