2013. szeptember 6., péntek

Status quo


Szárvusztok kis kedveskéim, ma az irodai ebédszünetböl jelentkezem, mivel otthonról pontosan nulla percem van blogolni. A német billentyüzet nem rendelkezik hosszú ö és ü betükkel, így ettöl ma el kell, hogy tekintsek.


Tegnapra terveztem be az egész lakás tartalmának összepakolását, ami minden költözési gyakorlatom ellenére jó nagy hülyeség volt, nem is értem, hogy gondoltam, hogy majd egy este alatt mindennel készen leszek.

Mivel sikerült az internet segítségével megkerülni az Europcar-on keresztül történö, méregdrága autóbérlést, sikerült privátban szert tennem egy Ford Transitra, amiböl a német fazon az üléseket kiszedte nekem, így kb harmadannyi zséböl megúszom az autóbérlést. Ma munka után szépen felkerekedek (nem mintha nem lennék már így is elég kerek) és eltolom Zsoltit a halál fa**ára, Pforzheim környékére, ami innen laza 100 km-re van, de közelebb nem találtam vállalható, biztonságos és megfizethetö autót. A jogsim és a személyim bemutatása után felmarom a Transitot, Zsolti jármüvet pedig ott hagyom, majd a nagy autóval haza robogok Geislingenbe.

EM tegnap este kapott kulcsot a lakásomhoz, mivel úgy beszéltük meg, hogy mire ma este 8 körül hazaérek a halál fa**áról Pforzheimból, addigra ö csinál vacsit és evés után a tegnap összekészített huszonhárommillió kartont és estébét bepakoljuk a Transitba, hogy másnap korán reggel már csak útra kelljen kelni Hamburgba. 
Tegnap kicsit kiverte a hisztit, amire volt is oka, meg nem is: mivel pontosan tudtam, hogy majd nem akar átjönni, mert csomagolok, észrevétlenül manipulátorkodni kezdtem és úgy rendeztem mindent, hogy ö maga döntötte el: mégis átjön. Szétszerelte a ruhaállványomat, lecsavarozta a falipolcokat a falról, majd amikor mondtam neki, hogy a konyhával lehet folytatni, elöször nem mondott semmit, csak nekiállt kirámolni a szekrényeket, majd amikor gyanús lett, hogy rég óta nem szólt semmit és megkérdeztem, hogy fel van-e cseszödve, elszakadt nála a cérna: merthogy ö pontosan tudta, hogy ez lesz és nem is akart igazából ma átjönni (hozzátenném, hogy két hete nem aludt a saját ágyában, még úgy sem, hogy nálam idöközben már a nappaliban a kanapén csövezünk, mert nincs már ágyam), és hogy ez az én költözésem és nekem kellene a pakolást megcsinálnom és hogy ez olyan, mint amikor a hóhért akasztják, mert nem igaz, hogy pont neki kell a csomagolásban segíteni, amikor ö nem is akarja, hogy elmenjek. Blablabla... 
Hát mit lehet erre modnani? Annyira nagy manipulátor én sem vagyok, hogy az akarata ellenére vezényeljem oda, én csak kicsit rásegítettem a dologra némi kínai kajával, de végsö soron ez az ö döntése volt és különben meg haza is lehet menni, nem várom el és nem is mondtam egy szóval sem, hogy segítenie kell. Erre mit mond? Tudja, de nyilván nem örül ennek az egésznek és hogy tudott volna erre rosszabb reakciót is adni, például ha minden kötél szakad, eldughathá a kulcsaimat, így nem tudnék elemenni. 
(Höhh. Milyen kis rafkós.)

Summa summarum: szombat hajnalban elindulunk Hamburgba a Transittal, majd vasárnap jelentkezem, ha nem öljük halomba egymást a 16 órás úton.