Peti kedvéért

Aranyoskáim, nem kell a hiszti, délben keltem ki az ágyból, mert éjjel fél 2-kor estem haza és nem bírtam magam hamarabb kikényszeríteni a takaró alól. Meg nem is akartam.

Tegnap este 8-ra volt megbeszélve a találkozó a Sternschanze metrómegállónál G-vel (aki nem Jürgen), az eddigi összbenyomásom azt súgta, hogy pontos lesz, úgyhogy én sem akartam késve érkezni, főleg azért, mert -11 fok volt egész nap és nem akartam megfagyasztani szegényt, így hát miután kikecmeregtem a "jajmitvegyekfel"-krízisből és minden rajtam lévő ruhadarabot hivatalosan is elfogadottnak minősítettem, elindultam szépen a metró irányába. Így utólag belegondolva nem is én lettem volna, ha sikerült volna a Sternschanze megállónál úgy találkozni, ahogy megbeszéltük. Halálosan pontos voltam, 8:00-kor már ott ácsorogtam a bejáratnál és mérgelődtem, hogy jól kezdődik az este, ő NINCS még ITT és kesztyű+sapka ellenére is nagyon fázom. Fuck. Ökölbe voltam szorulva, csikorgattam a fogaim és próbáltam magam meggyőzni, hogy még ne kapjak agyvérzést, még ne menjek haza, adja neki egy kis időt, hiszen biztosan van elfogadható magyarázata arra, mi a szarért nincs itt 8:00-kor: kigyulladhatott a metrókocsi (hja nem, az Budapesten van, bocsi), vagy ő is olyan mint Csuvi és ilyenkor még kisgyerekeket ment ki különböző égő házakból és azért késik. Alkut kötöttem hát magammal, hogy maradok és várok még egy kicsit, majd 8 óra 10 perckor küldtem neki egy sms-t, hogy mégis hol a rákban van? Azonnal felhívott. Háromnegyed 8 óta várt rám, csak egy másik kijáratnál. Be kellett látnom, hogy neki volt igaza, mert a Sternschanze-n nem csak az U3 áll meg, amivel én jöttem, hanem számos S-Bahn, busz és vonat is, G meg nem tudta, mivel jövök (mivel hogy megbeszéltük, jaj de szar vicc), így rendkívül logikusan a főbejárathoz ment, csak azzal nem számolt, hogy én nem tudom majd, hogy a Sternschanze-n ennyi bejárat meg kijárat van. (Különben is egyértelmű, hogy mindig AZ az egyetlen és igazi bejárat/kijárat, ahol ÉN vagyok, de ezt ő nem tudta még...) Így indult hát az este, mindkettőnknek befagyott a segge a -11 fokban, amíg egymásra vártunk tök feleslegesen.

Az általam kiszemelt bárok persze tele voltak, úgyhogy nagy körülményesen találtunk egy harmadik helyet, ahol ittunk egy teát, mert sörre gondolni sem lehetett, annyira fáztunk. Soha nem gondoltam volna, hogy a Schanzenviertel (szórakozó- és diáknegyed) ilyen szinten tele van szombat este, hogy vérre megy a küzdelem 2 ülőhelyért és csak a 129. bárban találunk magunknak egy szabad asztalt, miután aznap este immáron másodszor is befagyott a seggünk. A teát egy negyedik lokálban süti és sör követte, majd még egy kör sör, és hirtelen - vagy ahogy D. mondaná: schwuppdiwupp - hajnali egy óra lett. Mivel G. autóval volt, amikor lenyomtam a második búzasörömet is, nagyon kedvesen felajánlotta, hogy hazavisz, mivel úgysem lakunk egymástól túl messze.

Mivel az egész estét ő finanszírozta - mert nem hagyott fizetni, pedig akartam -, abban maradtunk, hogy a következő alkalommal én állom a fogyasztásunkat. Nem beszéltünk meg semmi fix programot, tekintve, hogy a jövő hetem már eléggé tele van, szerdán érkezik a Babi néni és február 6-ig ketten rontjuk a levegőt, na meg Maltével is tervben van egy újabb tali, már csak a kilátásban lévő lakás miatt is, így halvány lila gőzöm sincs, mikor találkozunk újra G-vel, arról nem is beszélve, hogy ő esetleg még másokkal is találkozik a speed datingről, mert ezt természetesen nem kérdeztem meg tőle, mert taplóság lett volna.

Nem fogok ezen túl sokat stresszelni, egyszerűen nyitva hagyom ezt az ajtót, aztán meglátjuk, mi jön be rajta.

PS: Peti, örülök, hogy olvasol!