Megint szakad a hó...

Meg lehet nézni, a fotó a ma reggeli állapotot tükrözi:


Heidenheim felé a megszokott út persze nem volt járható, lezárták, úgyhogy megint a másik, egyébként magasabban fekvő hegyi úton kellett munkába mennem, nem is értem, hogy van az, hogy az alacsonyabban fekvő szakasz nem járható, a magasabb meg igen.

Valamint: utálom, hogy O.az összes hirtelen felindulásból megvásárolt édességet itt hagyta. Nekem kellettek? Nem. Én vagyok a haspók? Igen. Nem!!! Magával vitte őket? Nem. Pedig megkértem rá? Meg. Blöe... Attól tartok 2 db négercsókon fogom kikísérletezni, mennyi idő kell nekik ahhoz, hogy minden bennük található tartósítószer ellenére a saját lábukon távozzanak a hűtőből. Szeretem a négercsókot? Nem. Mondtam neki? Igen. Elhitte? Nem. Túl édes az a fehér szar, amivel az egész meg van töltve, egyszerűen ehetetlen. Zsemlével is. (Pláne zsemlével...!) Ugyanolyan rossz, mint a habcsók. Itt maradt továbbá egy zacskónyi kókuszos-tejcsokis tört istennyila is (Máténak biztos nagyon bejönne), sajnos elég finom is, sajnos rá is járok, mert sajnos ezt sem vitte el, pedig az sem az én ötletem volt, hogy megvegyünk belőle 300 grammot, amit aztán természetesen nem eszünk meg. A szóban forgó ulmi cukrászda nagyon tudja egyébként, hogy kell az utolsó csokitartalmú hulladékot is jó áron eladni, lehet ugyanis kapni Ulmer Spatzendreckle nevezetű, kis guszta zacskókban árusított csokis keksztöredéket (ránézésre legalábbis az), amit nyilván már mint csokis kekszet nem tudnának eladni, mert apró és nincs formája, de mint ulmi verébszart igen. Spatzendreckle = verébszar. Mert Ulmban minden nagyon megy, ami veréb mintás, veréb formájú, vagy bármilyen köze van a verébhez. Nem vicc, egy ilyen kis minizacskó kerül vagy 5 EUR-ba és a márka, azaz az Ulmer Spatzendreckle név 1935 óta hivatalosan le van védve, utána néztem a neten. 
Maaargit... hát noooormális?

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...