Találtunk lakást!!!

Az utolsó apróságokat még tisztázni kell, a napokban megkapjuk a bérleti szerződés tervezetet, amit ha minden jól megy, gyorsan alá is írunk. Mivel a saját (eddigi) lakásbérleti szerződésemet már hetekkel ezelőtt felmondtam, három hónap felmondási idővel, még azt kell valahogy elérni, hogy ne kelljen a hivatalos kiköltözési dátumot (február végét) megvárnom a költözéssel, mivel az új lakásba elméletileg február elejével költözhetnénk be, a szerződésem viszont február végével fut ki. Két lakást egyszerre nem fogok fizetni, bármi történjék is. Nyilván az lenne a legpraktikusabb, ha az enyémbe valaki február elejével beköltözne, így egy hónappal megrövidülne a kiköltözési határidőm. 

Az új kéró tulajdonosa egy finn pasi, aki egy ingatlanközvetítős cégen keresztül adja ki a lakását, mivel nem Németországban, hanem (logikus módon) Finnországban él. A múlt heti lakásnézés után azonnal leadtuk az "önéletrajzunkat." Ez egyébként egy vicc, hogy a lakáskeresés ennyire exkluzív geschäft lett, majdnem olyan szar, mint amikor az ember új munkát keres: önéletrajz, hol dolgozol, mennyit keresel, hogy hívják a nagymamát, miért akarsz pont ebbe a lakásba költözni, dohányzol-e, van-e háziállatod, adjál be keresetigazolást, adjál be ezt azt amazt, a seggedbe is benéznek, hogy minden rendben van-e veled, hihetetlen. Nem elég egy-egy objektumra simán igent mondani, ha megfelel az ember elvárásainak, hanem a kegyet ki kell érdemelni, hogy a százhuszonnyolc másik jelentkező közül, akik ugyanezt a lakást akarják megkaparintani, pont te kapd meg mégis. Őrület. Elég hullámzó volt a hangulatom és a hozzáállásom az egész keresgéléshez, mivel egy újabb költözés nyilván a hátam közepébe nem kellett, P-vel viszont csak így tudunk összeköltözni, mivel sem az ő lakása, sem az enyém nem alkalmas a mocskos kis terveink megvalósítására. Volt egy olyan B-terv is, mely szerint (mivel a saját lakásomat már hetekkel ezelőtt felmondtam) ha nem találunk megfelelő új lakást és lejár a három hónapos kiköltözési határidőm, beköltözöm P-hez. Nyilván ez a verzió volt számomra a legkevésbé tetszős, mivel nem igazán tudom magam elképzelni a lakásában hosszú távon. (Meg nyilván más dolog a hét hét napjából ötöt úgy ott tölteni, hogy csak úgy ott vagyok, meg más dolog a hét minden napját úgy ott tölteni, hogy ott lakom. Nám jó - montaja Babi néni és baromira remélte, hogy ez nem következik be.

Visszakanyarodva tehát az új lakáshoz: összeszerkesztettünk egy rendkívül meggyőző személyes dokumentumot, amiben kifejtettük, hogy mennyire végtelenül jó fejek vagyunk mindketten, mennyi pénzt keresünk együtt egy hónapban, mivel foglalkozunk és csatoltunk hozzá egy nyári Elba-partos közös szelfit is, amin mindketten mosolygunk a kamerába, mint a vadalma. (Monnyuk ha P. a szerkesztéskor megkérdezett volna, hogy melyik közös fotónkat választanám, biztosan nem amellett tettem volna le a voksomat, amit végül kiküldtünk, mert a képen úgy nézek ki, mint egy bandzsa hörcsög.) A finnünket mindenesetre a szuper kis PDF dokumentumunk úgy tűnik, meggyőzte, mert az ingatlanközvetítőnk másnap megkeresett bennünket és közölte, hogy Jouluoukki telefonálni szeretne velünk, mert mi vagyunk a favoritok és addig nem hív fel mást, amíg velünk nem beszélt. Ezzel persze mindkettőnknek okozott egy álmatlan éjszakát, mert úgy rá voltunk izgulva a témára, hogy aznap este egyikünk sem bírt elaludni. Másnap este telefonáltunk vele 20 percet, megbeszéltük az élet nagy kérdéseit, ő nyilatkozott, hogy alszik rá egyet és másnap informál bennünket, hogy akarja-e, hogy a lakásában lakjunk. Aznap éjjel persze megint nem aludtunk az izgatottságtól, másnap munka közben is ki-kiesett a toll klaviatúra a kezünkből, majd jelentkezett végre a közvetítős nő és közölte velünk, hogy megnyertük a hangszórót. Dióhéjban ennyi.

A karácsony első felét Ripityomfalván töltjük a szülőknél, jelenleg is innen, Németország közepéről osztom az észt. Huszonötödikén reggel szépen visszatoljuk a szekerünket Hamburgba és ketten ünneplünk tovább, majd huszonkilencedikétől január másodikáig Dániában ünnepeljük az újévet egy elhagyatott kis kunyhóban a senki földjén valahol az északi tenger partján.

Továbbá: szombaton leadtam a Háromuraknak a batmobilt, miután szépen kiporszívóztam és lemosattam a benzinkúton, íme az utolsó kép (hüpp-hüpp-hüpp):



Barfuß am Klavier

A karácsonyi csomagocskák jól működnek, eddig mindenkinek csupa jóság volt bennük. P. az én csomagjaimhoz szuperul passzoló, 24 darab piros alapon fehér pöttyös papír táskákba rejtette az ajándékokat, ami külön vicces volt, mert nem tudhatta, hogy én is piros alapon fehér pöttyös csomagoló papírral fogom díszíteni az adventi naptárakat. (Azt hiszem, elérkeztem a pöttyös életszakaszomba. Majd biztos elmúlik egyszer ez is, mint minden más.) Hasonló rugóra jár az agyunk, mivel mindketten olyan dolgokat vettünk az ajándékok alapjául, amiket valamilyen formában össze lehet hozni az eddig közösen eltöltött 9 hónappal: az én első adventi ajándékom P-nek egy Maria Solheim CD volt, (lásd itt: második randi, koncert), tőle pedig megkaptam szintén CD formájában Puccini Bohémélet operáját, amiről nem vagyok biztos, hogy itt a blogon tudósítottam anno, mindenesetre ez volt az első közös opera látogatásunk, ahol egy (azóta közös) barátunk szintén énekelt. A Maria Solheim koncertről egyébként mindkettőnknek a hülye kőangyal jut először az eszébe, ami mindvégig meggátolta, hogy bármiféle fizikai közeledés is végbe menjen, mert be volt ékelődve közénk és egyben órákon keresztül beleállt a hátamba, ami nem volt túl komfortos érzés.

Ma szabadnapom van, itthon nyuszogok és hallgatom hogy Barfuß am Klavier, készülgetek az esti nagy eseményre, ahol P. és 3 barátunk DJ-zik és ami egyben a szülinapi bulim. Tek jó lesz. Íme:


- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...