Nyif-nyif-nyaff.

Az utóbbi időben sokat hallok M-ről. Jelentkezik. Illetve csak próbál, mert azt játszom játsszuk, hogy ő felhív, én szándékosan nem hallom meg, vagy nem érek rá, megbeszéljük, hogy majd visszahívom és nem hívom vissza. Mert ilyen kis vicces vagyok. Mivel már meglévő, működő kontaktot elvből nem szakítok meg, igazi kihívást jelent a helyzet kezelése: egyszerűen nincs türelmem (és kedvem se) mesélni neki: mindent tudni akar, nagyon kíváncsi. Elégedett vagyok-e, boldog vagyok-e, kivel mikor hogyan ismerkedem, milyen a lakásom, milyen a munkám, mit csináltam a hétvégén... estébéestébé. Hihetetlen mértékű önvédelmi reakciót vált ki ezzel belőlem, rosszabb vagyok, mint egy csiga: a nagy érdeklődésre való tekintettel gyorsan visszavonulok és udvariasan, de nagyon határozottan (résnyire) becsukok előtte ablakot-ajtót. (Csak annyira, hogy ne menjen el teljesen, de itt se maradjon. Inkább messzebb legyen, mint közelebb. Remek játék.) A legújabb slágere az, hogy találkozzunk. Erre a sztenderd válaszom általában a "wir gucken." Július óta gucken wir. A hozzáállásom nem éppen ideális: nem vagyok hajlandó sehova elmenni, ami annál messzebb van, hogy a tali után egyszerűen haza tudjak jönni kocsival (vagy ha közben felszívom magam, akkor gond nélkül faképnél tudjam hagyni). Vannak, akik ellen/mellett kellenek a biztonsági óvintézkedések, na.

Heily: Én is "megtsüntem!" Csak én máshogy. :)

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...