2014. június 22., vasárnap

Ismét Berlin...

Tudjátok milyen az, amikor az ember ácsorgás közben a jobb kezével - amivel egy üveg sört tart - megpróbálja ügyesen a válláról lelógó szürke vászontáskát megigazítani, hogy a bal kezével ne kelljen elengedni P. övét, mert olyan jól bele van csimpaszkodva és közben saját magát háton borítja sörrel? Nem? Én igen... P. majdnem bepisilt a röhögéstől.

Berlin nagyon jó volt, szombat délelőtt először felmartuk a célautót T-nél, elvergődtünk vele a hotelig, ahol vérrel és verejtékkel beszuszakoltam a mélygarázs parkolójába, alig fért be:


Némi Kreuzbergben csellengés, ilyen-olyan boltokba bemenés és nézegetés után délutáni alvás a hotelben, majd estére kocsmázós focinézés volt betervezve P. két luxemburgi barátjával, akik Berlinben élnek. A városban minden kocsma dugig volt a Németország-Ghana meccs miatt, amit nem németként elég vicces volt figyelemmel kísérni, ahogy módszeresen mindenki kifordul magából: fekete-piros-sárga pólók, zászlók, kalapok, arcfesték, sálak...stb minden négyzetméteren. Az összes gólhelyzetnél hallani lehetett, melyik kocsmákban csúszik a közvetítés 1-2 másodpercet, mert a felhorkanás/megijedés/őrjöngés hullámszerűen vonult végig az egész utcán/városon. A kocsmában volt egy túlpörgött német csaj, aki végig járta az asztalokat és mindenkit megkérdezett, aki nem volt fekete-piros-sárgára festve, hogy szabad-e... Hát mit mondjak? P. azonnal rápörgött a vissza nem térő lehetőségre és felkérte, hogy nyilvánosan germanizáljon bennünket: a luxemburgi lányt és engem. Ez lett belőle:




Vasárnap délelőtt még elmentünk reggelizni, a BMW-vel gyök kettővel majdnem elkaszáltunk elkaszáltam egy biciklist, ami kapcsán P. megtanulta, hogy agyvérzésem van attól, amikor csak annyit mond, hogy VORSICHT, mivel akkor csak megijedek, cserébe pedig nem tudom beazonosítani, melyik irányból jön a milyen fajta veszedelem. Minden esetre senkinek nem lett semmi baja, időben megálltam (nem mellesleg éppen egy macskaköves utcában, halálos 8 km/h-val próbáltam bevenni egy kanyart, amikor a biciklis fazon úgy döntött, hogy ő akkor is kitolja a biciklijét elém, ha már félig a kanyarban vagyok a kocsival és őt egyáltalán nem is látom, mert az utat nézem, nem a mellettem lévő holt teret. Ezután jött az ominózus VORSICHT P. előadásában, gyökkettes tempónál satufék, a pali meg úgy megijedt, hogy leesett a bicikliről, pedig volt köztünk vagy 2,5 méter, senki hozzá sem ért.