Gyámügyi hivatal

Szóval az úgy volt, hogy ma reggel nem volt jobb dolgunk és elmentünk megnézni, mi újság a hamburgi gyámügyi hivatalban, mivel ott még soha nem járt egyikünk sem. (...)

Khhh... na jó, ez így nem teljesen igaz, mert már jártunk ott, ez az az épület, ahol egy, még a 60as években épített paternosterrel lehet az emeletek között közlekedni (tök jóóó!!!), aminek a liftjei folyamatosan, megállás nélkül mennek fel-le és úgy kell beleugrani, meg leugrani róla, amikor az ember elérte a kívánt emeletet. Ide már önmagában csak ezért is simán megéri elmenni ilyen-olyan hivatali ügyet intézni, hogy mehessen az ember pár kört a paternosterrel (és tényleg, ez már tegnap este téma volt elalvás előtt, hogy tuti nem liftezünk és titokban már mindketten a ki-be-ugrálásra gyúrunk).

Na jó, javítom magamat, a gyámügyre sem teljesen önszántunkból mentünk, hanem mert az apaságot el kellett ismertetni, még mielőtt a baba megszületik, többek között a névadás miatt. Ahogy odaértünk, mindjárt meg is lettünk kérdezve, hogy csak ezt az apasági témát szeretnénk tolni, vagy egy kalap alatt a gyermekfelügyeleti jog megosztását is, amire - logikus módon - P. egyből mondta, hogy mindkettőt, én meg közben néma beleegyezéssel könyékig túrtam a táskámban, mert nem találtam meg az útlevelemet. Enélkül a lépés nélkül az aktuális német jog szerint kettőnk közül kizárólag nekem lenne gyermekfelügyeleti jogom, P-nek pedig nem, csak egy  halom kötelezettsége. Őrület egyébként, hogy ilyen Németországban 2017-ben előfordulhat. A meglepetés aztán akkor jött, amikor a hölgy ezt a választ így nem fogadta el, hanem egy lépéssel közelebb jött hozzám, a szemembe nézett és nagyon kedvesen, de nyomatékosan hozzá tette, hogy azért az édesanyát is megkérdezné, hogy ő (aki én vagyok) ezzel egyetért-e, mert az én rábólintásom nélkül mondhat P. amit akar, nem csinálnak semmit. WÁÓ (wtf és miegyebek), ezen azért kicsit ledermedtem, aztán amikor kezdtem megérteni, hogy tényleg nem történik semmi, amíg nem mondom, hogy szabad akaratomból úgy döntöttem, hogy a gyermekfelügyeleti jogot megosztjuk, bejelentettem, hogy igen, én is szeretném és igen, légyszi, mindkettőt intézzük el egy kalap alatt. Döb-be-net...!

Azért ezzel párhuzamosan megnyugtató az a tudat is, hogy ennyire odafigyelnek arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami miatt az anya joga sérül, vagy olyan férfi is gyermekfelügyeleti jogot kaphasson, akinek nem kellene**, mert sok esetben nyilván ebben a témában nem csak a vérszerinti apa jöhet szóba. Úgy tűnik, rendkívül ingoványos talajra léptünk, úgyhogy ennek a miértjét nem is nagyon firtattuk tovább, P. is szépen félre tette a férfiúi önbecsülését és szépen azt csináltuk, amit mondtak - mondván, úgyis az övék az utolsó szó. Egyébként pozitívan csalódtunk az egész ügyintézésben: nem kellett sokat várni, azonnal foglalkoztak velünk, mindkét hivatali munkatárs, akivel kapcsolatba kerültünk szuper kedves volt és rendkívül segítőkész. Magyarázatot kaptunk az öröklési témától kezdve a pénzügyeken át egészen a legapróbb jogi dolgokig mindenre, kiállították az apai elismerést és a közös felügyeleti jogot rögzítő dokumentumot is, amikkel majd a babát anyakönyveztetni lehet és amik P-nek is biztosítják 100%-ban ugyanazokat a felügyeleti jogokat, amik engem megilletnek.

** és itt nyilván nem P-re gondolok, mert erre a témára nála alkalmasabb jelöltet keresve sem lehetne találni. Ő már most annak örül, hogy majd mennyi féle kását és pempőt készíthet és hogy nem baj, ha az általam a múlt héten vásárolt új kanapépárnákat a baba lehányja (miért is hányná már le pont azokat?), mert levehető és mosható a párnahuzat (ami ugyan az én bevásárlási kompetenciámat dícséri, pedig aztán kettőnk közül garantáltan csak egyvalakinek jutott olyan eszébe, hogy bárki is le fogja hányni őket)... 
No comment. :)

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...