Khátá & Khátá hét

Kádváskéim, tudom, elhanyagoltalak benneteket az utóbbi héten, de nem volt idő írni, mert itt volt T.Kata, amiről előtte nem írhattam, bármennyire is nagyon vártam, mert top secret volt.

A végén kezdem a történetet: ma feltettem Katát a vonatra Ulmban biciklistől-cuccostól. 

Egy héttel ezelőtt pénteken érkezett meg nagy titkosan Ulmba, (Mosonmagyaróvárról végig a Duna mentén) biciklivel. Az úti kalandjait sajna nem tudom közvetíteni, ez az ő saját kiváltsága, bővebb infót tőle lehet kérni a "landwirtschaftlicher Verkehr frei" jelszó használatával.

Munka után múlt pénteken az ulm-i Barfüßer sörözőben találkoztunk, begyömöszöltük a biciklit az autómba - ami közben legálisan parkolt a tilosban, mert a szupernagyonkedves ellenőrbácsi megengedte. Miután láttam a leparkolás után, hogy épp arra jön, megkérdeztem tőle, hogy jó helyen állok-e (mert gyanús volt, hogy nem), mondta is, hogy ott nem szabad, majd csak nekem exkluzíve megengedte, hogy másfél órát ott maradjon az autó, nem büntet meg. Andi is csatlakozott a Barfüßer-programunkhoz, majd némi sör elfogyasztása után szépen hazajöttünk Geislingenbe. És tényleg nem büntetett meg. Blankának külön: nem, még mindig nem fizetnek a pozitív országimázs építésért.

A günzburgi Volksfesten másnap együtt mulattunk Andival és a tesójával, Anjával. Rá kellett jönnöm - némi sokkolódás kíséretében - hogy a Volksfestről a fejemben élő elképzelés merőben eltér a valóságtól - most kaptuk a hírt: ez egy búcsú! (Utólag mondjuk logikusnak tűnik, nem tudom miért nem gondoltam ebbe bele.) Mivel élből elutasítom az ilyen szórakozási formákat, mindegy, hogy Volksfestnek, Kirmes-nek vagy éppen búcsúnak hívjuk, belém állt az ideg kicsit, hogy hogyan fogom ezt túlélni, amikor önszántamból ilyen helyre nem mennék... A képeken szerintem látszik, hogy azért elég jól éreztük magunkat. A háttérben látható világító képződmény egy ringlispiel volt. (Nyelvészeti percek keretében most mindenki megtudhatja, hogy a magyar ringlispíl szó az osztrák Ringelspiel szóból származik, ami a német Karussel megfelelője) Andi ötlete volt, hogy üljünk fel valami gyomorforgatóra, hát mit mondjak, belső harcot vívtam, el kellett határoznom mélyen magamban, hogy nem vágok képeket, nem szólok le semmit, hanem szépen mindent megcsinálok, amit a többiek szeretnének, ha már így eljöttünk idáig, úgyhogy ennek tükrében - némi magamban baszdmegolást követően - beültünk a cuccba, ami kívülről nem tűnt annyira veszélyesnek, aztán megkaptuk a hírt, hogy tévedtünk, mert mind a négyünknek fél óráig liftezett a gyomra - annak ellenére, hogy utána egyezményesen megszavaztunk magunknak egy literes sört.

A vasárnap azzal telt, hogy próbáltuk a szombatot kipihenni, a hét további napjain pedig dolgoztam, reggelente együtt kávéztunk, Kata utána pihent, járta a svábföldet a bringával - miután teljesen egyedül beszerzett egy alkatrészt a geislingeni bringaboltban -, munka után vállalkozgattunk, felmentünk az Ödenturmnak nevezett toronyhoz, voltunk a belvárosban fagyit enni, a stadtpark-i sörkertben lenyomtunk némi búzasöröket, Andi is volt itt egyik este, együtt vacsoráztunk: Kata mexikóit főzött, én meg Andi gonoszsága és a saját hiszékenységem miatt leharaptam egy macskapöcsepaprika felét, mert azt mondta - miután ő a tövéig leharapott egy másik paprikát - hogy nem is csíp. És csípett. Kurvára csípett. (Kata csinált a leharapott paprikacsutka és az általunk aznap este elfogyasztott Törley pezsgő dugólezáró rácsának kombinációjáról egy művészi fotót, ami pont úgy néz ki, mint a Kis hercegben a rózsa, ami búra alá van téve, csak esetünkben a rózsa a macskapöcsepaprika csutkája volt. Tudom, "köszönjük, Emese", ezért tettem zárójelbe, mert olyan nagy mértékben gazdagítom ezzel infóval a világot...)

O. is jelentkezgetett közben esténként, miután - amikor elért hozzá a hír, hogy Kata nem 2 órára, hanem egy hétre jön - így kommentálta az esetet: "deh-deh űűűűűűűűűűűűűűűű!" Kiderült továbbá az a szörnyűség, hogy nem olvasta a Kis herceget (Adél, átvettem sajnos a felmérési módszeredet). Amellett, hogy engem ezzel a ténnyel sokkolt, feldolgoztam az infót, titokban megvettem neki a könyvet és meglepiből postára adtam. Itt szeretném jelezni, hogy a német postával sokkal jobb kapcsolatokat ápolok, mint a magyarral: szerdán feladtam a csomagot Heubachban, csütörtökön reggel megérkezett északon. (690 km! Bárminemű biztosítás vagy extraszarság nélkül és csak 1,5 EUR-ba került. Le a kalappal, ezt hívják úgy, hogy szolgáltatás. A magyar posta zrt - nemecsek ernősen direkt kicsivel írva - nem képes 100 km-es távon sem egy héten belül úgy kézbesíteni, hogy ne lopják ki a postások közben a tartalom kétharmadát! Vaffankúló, ezen még most is hogy fel tudom cseszni magam!) Szóval feladtam, megkapta, nagyon örült neki.

Valamelyik reggel nem csörgött az ébresztő a telefonomon és saját magamtól ébredtem fel 8.05-kor. Zusatzinfo: normál esetben 6.45-kor kelek fel és 7.30-kor indulok el otthonról, hogy 8-kor Heubachban kezdeni tudjam a munkát. Ránéztem az órára, megijedtem, majd arra gondoltam, hogy heeehhee szombat van nyugi, majd még jobban megijedtem, amikor tudatosult, hogy csütörtök van, én nem mentem dolgozni és még mindig az ágyban ülök. Végül nem lett belőle gáz, felhívtam az egyik kolléganőmet negyed 9-kor, hogy most keltem fel és bocsánat, jól kiröhögtek és ennyivel megúsztam. A főnök is titokban somolygott a bajsza alatt, láttam.

Ma sajna vége lett a Khátá-Abenteuer-nek, de Ulmban a főpályaudvaron még dokumentáltuk a hazaindulást:

Gizi, gyere máskor iiiis!

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...