Winnetou és a motoros csávó

Mondjuk ki nyíltan: szar napom volt ma. Az estét a következő két történés mentette meg:

Nr1:
Úton a batmobillal munkából hazafelé, nyomorgunk a dugóban egyik piros lámpától a másikig. (Hédervári dialektusban szólva "nyeszpetülünk".) Egyszercsak feltűnik egy motoros mögöttem, akinek a hőmérőzését először csak a visszapillantóból követtem nyomon, majd időről időre sikerült neki befurakodnia a mellettem haladó sávba. Kilestem hát oldalra - mer méne, legális! - a motoros meg ezzel egy időben belesett az autóba. Kedves mosolya volt. Elindult a sor, 20 méter múlva újra piros a lámpa, látom ám, hogy a motoros megint mellettem somolyog befelé az autóba. Nem bírtam hát tovább, nyíltan felvállaltam, hogy mindketten egymásra nézegetünk és kivigyorogtam én is az ablakon. Szerencsére gyorsan zöld lett és nem kellett vállalnom a tettem következményét, még rötyögtem is magamba, hogy höhh, lemaradt mögöttem, egészen addig, amíg a következő lámpa piros nem lett. A motoros persze megint megtalálta a módot mögülem mellém kepeszteni, majd megint bemosolygott az ablakon. Én megint kimosolyogtam, majd ő beintegetett, amire én visszaintegettem. Tisztára, mint az oviban. Közben azon járt az eszem, hogy nem én voltam nem is csináltam semmi rosszat, hiszen mekkora bunkóság mán ignorálni, ha valakire rámosolyognak? Én csak kedves vagyok, különben is szar napom van és tessék, itt egy motoros, aki nem is ismer és milyen kedvesen integet a piros lámpánál. Miután gondolatban tisztára mostam a lekiismeretemet - mer méne, legális! - elértünk kb a 100. piros lámpához, ahol egy felfelé mutató hüvelykujjal kísérletet tettem szavak nélkül megdícsérni a motorját, ami valami böszme sok lóerős Suzuki versenymotor volt. Csávó vette a lapot, látszott hogy örül, majd egy hátrafelé mutató kézmozdulattal jelezte, hogy elvisz egy körre. Közben újra zöld lett, gázt adtunk, én lehagytam, ő utolért, majd az utolsó előtti lámpánál megint piros, én  röhögve szántam-bántam tettemet, hogy erre most ugyan mit fogok mondani, ha megint mellém jön, majd lássatokcsodát, újra utolért. Lehúztam az ablakot és mondtam neki, hogy köszönöm a meghívást, de túl gyáva vagyok az ilyenhez. Jött persze az ellenszél, mely szerint légyszi-légyszi menjek vele, ő tud ám vele lassan is menni, majd szerencsére megint zöld lett, én még egyszer megköszöntem a kedves felkérést, mosolyogtam egy sort és lefordultam a mellék utcába parkolóhelyet keresni.

Nr2:
Miután hüledezve ugyan, de 100%-kal jobb hangulatban kiszálltam a batmobilból, gondoltam bemegyek a sarki törökhöz egy falafelre/dönerre, mert egész nap csak egy zsemlét ettem és már az éhhalál küszöbén álltam. A török csávó a pult mögött nem beszélni túl jól német, vagy én beszélni nagyon rosszul török, mindenesetre minden általa feltett kérdésre kétszer vissza kellett kérdeznem, hogy wie bitte?, mert nem értettem, mit akar. Nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy megbeszéltük, mit szeretnék, majd azt kérdezte tőlem, hogy minden rendben van-e?, amivel őszintén szólva nem tudtam mit kezdeni, mert hát ezt most mé kérdezed tőlem, bölcs Winnetou? Persze, minden rendben - montaja Babi néni, majd hozzátette, hogy a dönert csirkehúsból kéri, mert nem szeretni bárány hús. Csávó áll a pult mögött és bámul. Nem teljesen értettem, hogy most mi ez az áramkimaradás, én nem voltam elég világos, vagy félreértettem valamit..., kicsit aggódtam is tán, hogy mélázgatás közben véletlenül mégis a bárányból nyeszetüli le a cafatokat, én meg majd az hajába kenem, mert tényleg nem szeretni bárány, majd hirtelen felébredve a rám bambulásból belenyúlt egy nagy, porcelán edénybe, kivett belőle egy NYALÓKÁT (!) és rajongása jeléül rendkívül nagylelkűen nekem adta. 

Beszarás Danke schön - montaja Babi néni és elnyomta a kitörni készülő, artikulálatlan röhögést. Próbáltam nem ránézni Winnetoura, mert miután a motorossal akaratlanul is beszédbe elegyedtem vezetés közben, nem tudom, mi vár rám a dönerezőben, ahol se gázt adni nem tudok, se az ablakot felhúzni nem tudom a betüremkedő Winnetou előtt, a kaja nélkül meg elszaladni mekkora tulokság mán...?! Miután emberünk becsomagolta elvitelre a tápot, az egyik mellettem sorban álló nő megbámulta a nyalókámat, majd amikor magyarázatképp gyorsan hozzáfűztem, hogy Winnetoutól kaptam az imént, nevetve megjegyezte, hogy "A te estéd akkor már megvan mentve!"

És tényleg meg volt mentve. 

Lakásnézés, rákos zsemle & shopping

A hétvégén megejtettük az első közös lakásnézésünket Hamburg Blankenese városrészében. A lakás szép volt, nagy volt, nagyjából rendben is volt, de abban maradtunk, hogy szeretnénk még továbbiakat is megnézni, hátha találunk még jobbat. (Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten megérné még várni, mert a jelenlegi rendkívül hülye províziós törvényt 2015 elején akarják végre megfordítani, úgy, hogy - mint minden normális országban - a puska csöve ne a bérlőre nézzen, hanem a bérbeadóra, azaz a lakást bérbeadó kispajtás fizesse az ingatlanközvetítő által követelt, 2,38 havi albérleti díjnak megfelelő provízió összegét és ne a bérlő, aki csődbe megy tőle.)

A lakásnézés után megzabáltunk a piacon egy-egy hatalmas rákfasirtos zsemlét, amiből kérek még tízet, annyira finom volt, amire P. biztos ami biztos alapon majonézes ráksalátát pakoltatott az eladóval (arra az esetre, ha a rákfasirt nem lenne elég rákos). A beszélgetés a 65-70 éves standos bácsival kb így nézett ki:
- moin-moin, 3 nagy rákfasirtot szeretnék.
- huh, maguknak aztán van étvágya! Ezen kívül még valami?
- igen, szeretnék még egy olyan kis tégely büsumi majonézes ráksalátát is, rákennénk a rákfasirtos zsemléinkre.
- ezt nem mondja komolyan...
Pfff... De komolyan mondta és tényleg megkentük a rákfasirtos zsemlét ráksalátával. :)

Utána a közeli lépcsőnegyedben és az Elba partján bolyongva ránk tört valami megmagyarázhatatlan shopping hullám, aminek keretében nem bírtam elmenni az egyik cipőbolt előtt, aminek a kirakatában megláttam egy barna csizmát. P. persze tök lelkesen betuszkolt az üzletbe, támogatva a cipővehetnékemet, ahol belém nyilallt a fájdalmas felismerés, hogy éppen két különböző színű zokni van rajtam, ami egy évben kb. 2-szer fordul elő, de természetesen azon a napon kell cipőt vennem magamnak... Jellemző. 




A zoknikra egyébként van épelméjű magyarázat: volt ugyanis a lilának és a zöldnek is párja, de elvesztek. Megsajnáltam a két pár nélkül maradt zoknit és mindig együtt hordom őket, hogy egyikük se érezze magát kirekesztve. Ezért volt hát rajtam két különböző színű zokni. 

P. persze csak röhögött, amíg én próbálkoztam, a csizmákat úgy felpróbálni, hogy lehetőleg senki ne lássa, hogy egy lila és egy zöld zokni van rajtam, de a tervem befuccsolt, amikor a túlbuzgó eladó csaj odasündörgött megkérdezni, hogy mizu... Bevallottam hát, hogy szeretném a csizmákat megvenni, ő pedig rendkívül udvarias módon, mellettem állva megvárta, amíg leveszem őket, hogy becsomagolhassa. Pfff... 

Igen, két különböző színű zokni van rajtam, szándékosan. NAÉSAKKORMIVAN?

Péntek reggel rulez

Ma reggel a következö jelenet játszódott le: elöször mérges voltam, majd a dühöt elnyomta a röhögés.

Többször kértem már P-t, hogy ha nálam alszunk és reggel zuhanyozni megy, légyszilégyszi vegye fel a papucsát, mert amikor csurom vizesen kijön a zuhanyzóból és nincs rajta papucs, összevizezi a folyosón a padlót, ami alapjában véve még nem annyira rossz (bár ha nem nagyon muszáj, ezt is ki lehetne kerülni), de mivel a fürdöszoba közvetlenül a lakás bejárati ajtaja mellett van, a folyosón a kövezet nem annyira tiszta, mint egyéb helyeken, amit ha bevizez és mezítláb (vagy utána már bárhogyan) belelép, azzal széthordja az utcai koszt az egész lakásban. Nem szeretem és kész, kiver a víz a gondolatától is. Többször megbeszéltük tehát, hogy ez nem jó.

Ma reggel, amikor kikecmergett az ágyból, természetesen nem volt rajta papucs, a szemem sarkából láttam is, de úgy voltam vele, hogy péntek reggel van, én ezen nem vagyok hajlandó vitatkozni, nem teszem szóvá a dolgot, akármennyi vizet pancsol is ki a folyosóra. Kerültem-fordultam, teát föztem magunknak, megkentem két szelet kenyekeret reggelire, közben ö végzett a tusolással és (természetesen) mezítláb kihuppogott a fürdöszobából. Nem tudtam megállni, hogy lopva, csak egy tized másodpercre ne nézzek le a földre, ahol épp tapicskolt… látni akartam, na, a katasztrófa helyszínét. P. természetesen elkapta a pillantásomat, majd kapcsolt, hogy huppsz, hibát követett el, majd hogy mentse, ami még menthetö (mivel szegény nem tudta, hogy én már magamban elkönyveltem, hogy békésen türöm, hogy széthordja a koszt a lakásban), szóval hogy mentse, ami még menthetö, fogta a tiszta törölközöjét és (ahh, még leírni is rosszul esik!) ledobta a padlóra és még rá is lépett, hogy így itassa fel a vizet A FÖLDRÖL. Na nekem itt húzták le a rolót, a sokktól nem tudtam megszólalni, de az arcomon pontosan látható volt a "nemhiszemelhogyatisztatörölközövelitatodfelakosztaföldrölazonnalhagydabbamertmegnyúzlak" - gondolatmenet.

Ehhhh… 

Ma megtanultuk hát, hogy a tiszta törölközövel nem törölgetjük a padlót. Akkor sem, ha elötte nagyon összevizeztük, mert a kettö közül ez a sokkal rosszabbik rossz.

Má megin'

Az van, hogy nem bírok a seggemen nyugton maradni. Illetve én bírnék, de P-vel összeköltözni nem tudunk sem az ő lakásába, sem az enyémbe, így megint lakást kell majd váltanom. Majd. Ha találunk is valamit. Egy olyan város olyan negyedében, ahol tömegek szeretnének lakni, mert annyira király. A kevésbé vonzó, illetve halandó emberek számára fenntartott negyedekben, ahol pl most én is lakom, is alig találni értelmes lakást, lásd. a mostanira is vagy fél évet vártam. Tök jó, remek kilátások. Minden esetre kb két hónappal ezelőtt, amikor P-vel megbeszéltük, hogy kb a jövő év elején összebútorozunk, azt az egyezséget sikerült kialkudnom, hogy kettőnk közül csak ő keresgél, én nem csinálok semmit (Illetve persze csinálom, amit mindig is szoktam, intézem nyuszi barátai és üzletfelei ügyeit, de a lakáskereséssel nem terhelem az idegrendszeremet, mert megtehetem királylány vagyok.) Khhhh. Mivel - most kaptuk a hírt - az elmúlt három évben négyszer költöztem el, így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy agyvérzést kapjak a költözés szó puszta hallatától is, ezért aztán P. rendkívül megértő módon hajlandó volt átvenni a komplett keresgélési feladatot, nekem csak igent vagy nemet kell mondanom, ha talál valamit az interneten. További nehezítő tényező lesz az is (de majd csak a második lépésben), hogy meg kell majd egyezni, ki mit ad el a saját cuccaiból, mivel egy halom kramancból kettő van: mosógép, hűtőszekrény, konyhai gépek, estébé estébé. Ehhez azt tudom hozzáfűzni, hogy könnyen konszenzusra fogunk jutni, mivel semmit nem vagyok hajlandó eladni. (Annyira rendes vagyok, egy öröm lehet velem együtt lenni.) Hogy miért? Mert a legutolsó előtti költözésemkor, Geislingenből Hamburgba, mindenemet eladtam és azt a konzekvenciát vontam le belőle, hogy kurvára nem éri meg. Hatalmas mínuszt csináltam, cserébe a legutolsó, Hamburgon belüli költözésem után mindent vehettem meg újra, amiből az adódik, hogy vadonatúj hűtőszekrényem van 2 év garanciával, zsírúj mosógépem van (2 éven belül a második, beteges!!!) szintén 2 év garanciával, vadiúj bútoraim vannak, ágyam, matracom, polcok, kanapé. Semmit nem vagyok hajlandó eladni. Mivel P. 12 éve ugyanabban a lakásban él, nincsenek új cuccai, úgyhogy stipistopi én győztem. 

Hát most mondja valaki, hogy nem vagyok jó fej!?

Nyüzsgünk

Az van b*meg, hogy kidobott az ágy 7:00-kor. Vasárnap reggel. Nem is tudom erre mit mondjak. Kiosontam a nappaliba és próbálok lehetőleg úg...