Semmittevős hétvége

Biztos elhíznék, ha O.gyakrabban jönne: péntek este elmentünk vacsizni a sarki sörfőzdés étterembe (ahol mindig maultáskát kell enni, mert az a legfinomabb), másnap délelőtt bőséges reggeli nálam, kora délután egy kis evés Ulmban, majd vacsora nálam, ma reggeli egy geislingeni kávézóban, majd délután süti, kávé és fagyikehely Ulmban... Mindezek között 1-1 óra délutáni alvás itthon, mese nézés, fetrengés, az evések alapos kipihenése... Iszonyatosan fel vagyok táplálva. 

Beszélgettünk közben a kajáról, szóba jött, hogy régebben mennyivel egyszerűbb ételek voltak, meg hogy gyerekként miket evett az ember. Mindeddig szentül meg voltam róla győződve, hogy a parízeres kalácsos kombináción nem lehet túltenni, de be kell lássam, hogy a németeknek ez is sikerült. Itt nem csak az undorító porcukros/nutellás lángos fut, hanem - és most kapaszkodjatok - a négercsókos zsemle is. Hát mit mondjak? Ez nagyot ütött. O.persze el volt hűlve, hogy nem ismerem, mert ez mekkora szenzációsan finom dolog és hogy ilyet gyerekkorában lehetett kapni a menzán és hogy ezt ki kell próbálnom, mert majd mennyire rá fogok kapni, úgyhogy az ulmi progi után el kellett menni szépen négercsókot meg zsemlét venni és itthon megmutatta, hogy kell ezt mesterien elkészíteni. Mert ugye nagyon nem mindegy, hogy a szakértelemmel kettévágott zsemlébe hogyan teszed bele a négercsókot, hogyan csukod rá a másik felét, meg arra is figyelni kell, hogy hány bár (vagy Pascal?) nyomást fejtesz közben ki, amikor újra összecsukod, mert az nem szakszerű, ha nagyon összeplaccsan. Még jó, hogy feldobtam itthon a mentőötletet, hogy mi lenne, ha nem 1-1 egész zsemlét rontanánk el csinálnánk meg mesterien, hanem egyet elfeleznénk, mert így neki végül nem 2-t kellett egyedül megennie, hanem csak egyet... Mit is mondhatnék? Nem szeretem a négercsókos zsemlét. Akkor sem, ha ennyire tehetségesen, hozzáértően és mesterien van elkészítve.

Tegnap megbeszéltük, hogy ma 10-11 körül elmegyünk szépen a már előre kinézett kávézóba reggelizni, ő pedig utána visszaindul északra, mert ha nincs dugó az autópályán, akkor is 5-6 óra az út, mégiscsak jobb világosban hazaérni. Ok, rendben, ezt el tudtam fogadni, mert magam is hasonló véleményen lennék, ha nekem kellene még utána ennyit vezetni. Megettük a reggelit, megkávéztunk szépen, majd jött a nagy ötlet O.részéről: Khátá, de nem akarunk evés után mégis egy kicsit visszasunyni? Hogy a viharba ne akartunk volna. Ez végül a kanapén történő Jancsi és Juliska mesefilm nézést jelentette, ami épp az egyik gyerekcsatornán ment. Utána feltápászkodás, nademosthazaindulok mondás, tényleges táskaösszepakolás. Lementem vele a mélygarázsba kikísérni, elbúcsúztunk, beült, kitolatott, majd visszaállt a kocsival. Ablak lehúz, majd jött az újabb ötlet: Khátá, de nem akarunk mégiscsak felmenni a hegyre megnézni a várat? Hogyaviharbane. Bepattantam és felautókáztunk hát a várhoz, ahol megmaradt a tegnapi hó, aminek köszönhetően még a jól megérdemelt, 10 centis hóemberemet is megkaptam. Autóhoz visszabaktatás, engem lakásnál kivetés, újra elbúcsúzás. Ő haza indult, én meg szépen átöltöztem kényelmesbe, begömbölyödtem a tv elé, majd 10 perc múlva csengettek. Nem találjátok ki, ki volt: O.jött vissza, mert: 
1. nála maradt a kocsiban az esernyőm
2. sehol nem találta a telefonját
Hát mit mondjak? Röhögtem. Nekiestünk megkeresni, megcsörgetni persze nem tudtam, mert az egész itt levés alatt ki volt kapcsolva, hogy ne zavarja senki. Nem találtuk sehol, pedig arra kifejezetten emlékeztem, hogy amikor pakolta be a táskáját, akkor még a kis asztalon volt a teló. Felvetettem, hogy menjünk ki a kocsihoz, segítek megkeresni, mert csak ott lehet. Vagy a táskájába dobta bele a pulcsikkal együtt, vagy a középkonzolban lesz, vagy csak lecsúszott az ülés alá... stb. Ebben meg is egyeztünk, majd jött a következő nagy ötlet: Khátá, nem akarunk mégis inkább még valamit csinálni? Nem akarok még hazamenni, inkább vezetek sötétben... (Hogyaviharbane. Visszaöltöztem rendes cuccba, beültünk a kocsiba és újra elmentünk Ulmba 1-2 órára, beültünk a tegnapi kávézóba egy laza leves-tortaszelet-fagyikehely kombinációra, körbejártuk a dómot, majd visszahozott Geislingenbe, harmadszor is elbúcsúztunk és tényleg haza indult.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...