2014. március 30., vasárnap

Tududúúú

Mivel az egész hetem azzal telt, hogy este 6-ig dolgoztam, utána pedig kartondobozokat fuvaroztam a munkahelyem, valamint a régi és az új lakás között, amiket aztán fel kellett hordanom a harmadik emeletre az új kéróba, nem igazán maradt időm semmire. A hétvégén házhoz szállították a bútoraim egy részét, a többit egyedül és/vagy P-vel vettem meg, fuvaroztam haza és hordtam fel az emeletre, valamint a hétvégén D. is sokat segített Momo nevű spanjával: felfúrták a lámpáimat, összeszereltek bútorokat stb... Kicsit lóg a belem, de legalább látni a fényt az alagút végén: ma (vasárnap) először alszom az új helyen. Mindenem kartonokban áll, nincs még felfúrva függönykarnis, az ágy sincs még teljesen összeépítve, így jelenleg a saját kanapémon csövezek (a Babi néni "szobájában")...

P-vel az utóbbi két hétben alaposan "összebarátkoztam", majd ha lesz ihlet (meg idő, meg fejben mindent szépen végig gondoltam / lecenzúráztam), beszámolok arról is részletesebben. A társkeresőről mindenesetre már két hete töröltem a profilom, abba hagytam továbbá a mindenféle alakokkal való találkozást, kávézgatást, Alstert körülsétálást, tereferét és miegyebet, innentől kezdve mindennemű privát program egy irányba halad, vele. Az első találkozása is megvolt a három urakkal (illetve közülük O-val és D-vel), mert pénteken, a munka utáni közös IKEA-ba menés előtt eljött elém és tisztességes viking módjára bemutatkozott a többieknek. (Itt megjegyezném, nem tudom ki volt kíváncsibb a másikra: P. a munkatársaimra, vagy a három urak P-re... A többiektől az utóbbi két hétben mást se hallottam, mint hogy "Khátá, mikor mutatod be? Előbb le kell ám, hogy okézzuk a fazont, a beleegyezésünket kell kérnie!" Áhá. Pfff, vannak itt elképzelések, kérem...!) Mindenesetre P. átment a végső vizsgán, kölcsönösen lemeózták egymást, O-t és D-t lekenyerezte, M. pedig lecsúszott a nagy találkozásról, de hát így jár, aki pénteken hamarabb hazamegy.

2014. március 22., szombat

Kőkemény vagyok

Tegnap meglehetősen hardcore estét tartottunk P-vel, több szempontból is. Ezek közül egyet kifejtek: a vacsorát! Az előétel saláta volt rukkolával, spárgával, paradicsommal és valami barnás salátalé-lötyivel, amit ő szempillantás alatt betolt, én meg a tőlem megszokott gyökkettes sebességgel lapátolgattam befelé, közben csevegtünk, borozgattunk. Mindaddig, amíg meg nem csúszott a hülye-hülye villám a még hülyébb salátán meg a szószon, aminek az lett az eredménye, hogy egy jó maréknyit lendületesen kidobtam részben a tányér mellé a terítőre, részben az ölembe. Tök jó - gondoltaja Babi néni - innentől kezdve felesleges is úgy tennem, mint aki normális, mert ezennel ünnepélyesen kiderült, hogy egy malac vagyok. Nem is akármekkora. Így indult tehát az este. Miután elfogyasztottam/tuk a salátát a tányérból, az ölemből és az abroszról is, betekintést nyerhettem egy nagy fémtálba, amiben az egyelőre még nyers vacsoránk helyezkedett el: lapos, fehér, halfilének kinéző cuccok (ez részben megnyugtatott), valamint ... és most jön a neheze (Babi, megnyerted a halas szendvicset/currywurstot) 2 darab, egyenként 15 centis garnéla rák, fejjel, szemmel, csápokkal, páncéllal és mindennel, amije van. Hát most mit mondjak? Egy pillanatra kitértem a hitemből. Mosolyogtam szépen, hogy időt nyerjek a rámtörni készülő menekülési-és pánikroham előtt, közben P. elkezdte belepakolászni szép komótosan a rákokat és a fehér izé-filéket a serpenyőbe. Nem bírtam magamban tartani, muszáj volt elmesélnem neki, hogy nem igazán az én stílusom, amikor a tányéron fekvő kajának a szemébe tudok nézni, mire ő roppant cuki módon azonnal felajánlotta, hogy akkor lefejezi a rákokat, így különben is sokkal jobban beleférnek a serpenyőbe a fehér dzsuvák mellé, milyen jó ötlet. Heeehhh. Így is történt, majd a kérdésemre, hogy milyen névre hallgat a filének kinéző cucc a rákok mellett, azt a kétségbeejtő választ adta, hogy azt majd inkább később meséli el. Így is történt. Tálalta a pirosra sült, lefejezett garnélákat, rizottót, spárgát és a fehér, eddig beazonosítatlan cumót, majd mielőtt az első darabkát beletettem a számba, felvilágosított. Mit gondoltok, mi volt az? Seeteufel-Bäckchen, azaz ördöghal, DE nem ám a farkából (szokásos módon) készített filé, hanem az ARCA!!!! Nah itt tértem ki aznap este másodszor is a hitemből. Kajakra ördöghal-arcot eszünk. Atyavilág. Majdhogynem hálás is voltam érte, hogy ezt az infót nem osztotta meg velem idejekorán, mert álmatlan éjszakáim lettek volna tőle. 

Hogy megettem-e? Igen. A rákot is és az ördöghal pofazacskóját is. Hogy túlélem-e? Azt még nem tudom.

2014. március 20., csütörtök

Megszakítjuk adásunkat...

Bréking nyúz: végre találtam lakást, úgyhogy végre újra kiszórhatok egy valag pénzt az ablakon berendezésre és bútorokra, juhú végre lesz rendes életterem, 2 szobám, értelmes otthonom, ami szép és lakályos. Az egyik szemem sír, mert nincs rá szó, mennyire utálok költözni (és mert 2 év alatt ez lesz a 4. lakásom), a másik meg nevet, mert ezzel a 2014-re megfogalmazott, összesen 3 darab célkitűzésem 66,6666 %-át március közepével ünnepélyesen teljesítettem, ami nem rossz, mert jó. (A három cél - nem fontossági, hanem abc sorrendben, hogy ne köthessetek belém - a következők: új autó, új lakás, új partner. Ebből az autó már 2 hónapja megvan, a lakást ma intéztem el, a harmadik projekten pedig - ahogy ti is láthatjátok - nagy erőkkel dolgozom.) A lakáskulcsokat már megkaptam, így a márciusból fennmaradó 2 hétben lesz időm a dolgaimat fokozatosan, apránként áthordani az egyik lakásból a másikba, illetve a cég tetőteréből az új lakásba és közben az ebédszüneteket az IKEA-ban töltve mindent megvenni, D-t sörrel és kajával megkenni és a bútorokat hétvégente összeszerelni vele. Mozgalmas 2 hétnek nézünk elébe. (Arról nem is beszélve,  hogy csődbe megyek - háhá.)

Egyéb téma: pénteken P-nél vacsizunk, ő főz. A tegnapi kérdése, hogy szeretem-e a halat és a "héjas dolgokat", némi aggodalomra ad okot. Eleve: mit értünk héjas dolgok alatt? (Ő rendkívül szabadosan a "Krustenkram" kifejezést használta, ami remek, mert ezzel egy lépéssel sem vagyok előrébb.) Héja van pl a kenyérnek, krumplinak (amit sajnos nem Kruste-nek hívnak, úgyhogy csak ámítom magam), de ha halas irányba kezdek el tovább fantáziálni, akkor sajnos meg kell állapítsam, hogy fájdalom, a kagylónak is héja van, sőt mi több, a rák páncélját - és legfőképpen azt! - is belevehetjük a halmazba. Mondanám, hogy nagyon várom az estét, de egy kis gyomor(!)idegem mégis van: mi lesz, ha rendkívül lelkesen csupa olyan dolgokat készít, amiket majd nem leszek hajlandó megenni, mert gusztustalanok, vagy mert a tányéron még fejük és szemük van (abszolút no go: semmi nem kerülhet elém, aminek elkészített állapotában a szemébe tudok nézni). MI LESZ AKKOR - kérdem én és joggal?

2014. március 19., szerda

A koncert állati jó volt

Olyan nagyon norvég. Meg olyan összebújós. Vagyis inkább összebújni akarós. De nem az elejéről kezdtem a történetet, álnézést kérek: kedden 19:00-ra beszéltük meg a talit egy mexikói kajáldába, nem titkolt, koncert előtti eszegetési céllal. Mivel a lokál közvetlenül a Reeperbahn-nal párhuzamos utcában van, időben, már délután, munka közben elkezdtem aggódni, hogy HOL fogok majd parkolóhelyet találni...? Miután átverekedtem magam a fél belvároson és az autót is sikerült letenni, elszüttyögtem a megbeszélt helyre. Enchilada-t rendeltünk, egy nagy tálat kettőnknek. Baromi szimpatikus volt, hogy P. nem állt neki a szokásos hülye finomkodásnak, hogy Ladies first és blabla, amitől egyébként minden alkalommal le vagyok stresszelve, hanem egyszerűen átvette az irányítást, belenyúlt, kivette az egyik részét, lenyalta a villáját, majd ugyanazzal a lendülettel (és ugyanazzal a villával) belemászott a közös mártásos tálba is. Egy szó mint száz, egyáltalán nem zavartatta magát, én meg baromi hálás voltam érte, hogy ilyen laza és közvetlen, mert ez rajtam is sokat segített. Hát most mit mondjak? Nem vagyok hozzászokva az ilyen első-második randikhoz, amikor még viselkedni kell, meg amikor még mindenki azt hiszi a másikról, hogy normális, úgyhogy teljesen bestresszeltem a helyzettől, főleg, mert ebben az esetben nem csak a "legyünkmártúlrajta" volt a célom, meg a "majdmeglátjuklegközelebb"... További jó pont, hogy a "Mit iszunk? Rendelek 2 sört, jó lesz?" - kérdéssel indított, megspórolva nekem vele azt a kört, amikor morgok, szívom a fogam és kávét kell, hogy igyak annak ellenére, hogy a vacsora mellé egy 0,33-as sört minden probléma nélkül meg tudnék inni. (Mert bizony volt olyan is, hogy a pasi bejelentette, hogy a szombat délutánhoz szerinte inkább még a kávé illik, ami után nyilván nem vetettem fel, hogy de én szívesebben innék sört, különben is hétvége van!) Nem tudom magam jobban kifejezni, egyszerűen megkönnyítette az életemet és az egész este lefolyását ezzel a közvetlenséggel és végre nem éreztem úgy magam, mint akinek botot dugtak a seggébe.

Vacsi után elbattyogtunk a szakadó esőben a bárhoz, ahol a koncert helyszíne volt, végig hallgattuk a német "előzenekart", ami egy énekes-gitáros csajból és egy csellós paliból állt, majd a fő fellépő norvég lányt is. Ott álltunk, hallgattuk a zenét és az jutott eszembe (hogy anyák napján legyen virág mind a két kezemben): hihetetlen, hogy több, mint két év, több ezer kilométernyi költözködés és 3 lakhely kellett ahhoz, hogy egy hamburgi, kb 30 négyzetméteres, pirosan kivilágított lebujban végre hatalmába kerítsen az az érzés, hogy jó helyen vagyok jó időben és a megfelelő mancs fogja át hátulról a nyakamat úgy, mint amikor a nagy macska a kis macskát az irhájánál fogva cipeli. (Nem írom le, ki szokta még ezt csinálni, mert a Babi néni kiröhög és joggal.)

Állati boldogság fogott el, nem is tudom, mikor éreztem ilyet utoljára. Egy teljesen gondtalan állapot, azzal a szent meggyőződéssel fűszerezve, hogy minden úgy jó, ahogy most van.

2014. március 16., vasárnap

...

A kávézás P-vel nagyon jól sikerült, azt hiszem, mindketten meglehetősen elégedetten mentünk haza. (Legalábbis remélem, hogy ő is kb. azt kapta, mint amire számított és hasonlóan meg van/volt elégedve, mint jómagam, aki nem teljesen erre számítottam, cserébe valami sokkal jobb jött, mint amire fel voltam készülve.) A "széles váll keres tartalommal rendelkező buksit"-hoz csak annyit, hogy a széles váll ígérete nem pusztán vicc volt: egy szerény, visszafogott, kb. 1.90 cm magas, meggyurmázni való, szőke, szemüveges, kordbársony nadrágos vikinget medvét kell elképzelni. Tök jó. Ittam egy überdimenzionálisan nagy tejes kávét, utána sétáltunk egyet Eimsbüttel városrészben (ez külön meg is lepett, amikor írta, hogy hol találkozzunk, mert ez nem a belváros, hanem nagyjából a világ valaga), majd ad hoc jelleggel beültünk még valami hülye kis parkban egy lehetetlenül kicsi kávézóba, ahol aztán egymás hegyén-hátán nyomorogva egyezményesen újabb kávé helyett inkább egy sört ittunk.

Kedden este a Prinzenbar nevű klubba megyünk Maria Solheim koncertre.

2014. március 15., szombat

Kenguru krónikák

Hendriknél hallottam először 2 hete Duisburgban hangoskönyv formájában Marc Uwe Kling Känguru Chroniken című írásait (nem találok rá jobb szót, mint az "írást", habár lehetne még szatírikus-komikus, politikai és kritikus epizódregénynek is hívni). EM a héten rendkívül cuki módon letöltötte nekem mindhárom hangoskönyvet, így van mit hallgatnom, nem tudok vele betelni, annyira jó. Egy kengururól szól, aki egy szép napon a mesélő ajtaján kopogtat, mint új szomszéd és kölcsön szeretne kérni 2 tojást az ebédhez. Lassan kiderül, hogy nem csak tojása nincs otthon, de só, tej, liszt, edények és tűzhely sem... végül nem csak a konyhába nyer betekintést, hanem a kenguru be is költözik a mesélő szabad szobájába és lakóközösséget alakítanak...

Apropo EM: tegnap szkájpoltunk, végre sikerült teljesen berendeznie a lakást, ahol életében először, immár egyedül, lakótárs nélkül lakik. Ideje volt, na. Mondogatja már egy ideje, hogy meg kellene látogatnom, végül írásos, hivatalos meghívót igényeltem lakásmegtekintési hosszú hétvégével egybekötött sörözési-és kajamaratonra (mint a régi szép időkben, amikor még az én lakásomban csövezett, basszus, de jó volt!), csak nem képzeli, hogy egy sima szóbeli meghívásnak eleget tudok tenni?! Cöhh. Lényeg a lényeg, április végén valószínűleg visszatérek egy újabb körre a tett helyszínére: Geislingenbe.

Továbbá: ma délután találkozom egy újabb kispajtással, akivel a jövő héten végre rendes kultúrprogram van kilátásban (természetesen azzal a feltétellel, hogy a mai kávézás jól sikerül). Olyan stílusosan és egyszerűen írt rám, hogy lenyűgöződtem. Látszólag ugyanaz a fő célunk is: olyasvalakit találni, akinek kivan mind a négy kereke, vagy ahogy a német mondja: minden bögréje megvan a szekrényben. A mondat, amivel megvett kilóra: "széles váll keres tartalommal rendelkező buksit. Természet, kultúra, beszélgetés, perspektívák.. .rókalánnyal?" (Itt most persze röhögnöm kell magamban, mert az jutott az eszembe: "Én csak egy kurva macska vagyok, nem egy kibaszott tudós!" Szóval rókaként nem tudom, hogy azt a típusú szellemi tartalmat kínálom-e neki, amire vágyik, mindenesetre egy kávét abszolút megér a dolog.)

.
.
.

Folytatjuk...

2014. március 12., szerda

Az új hobbi

Amióta D. rendelt egy elektronikus dart táblát, az az új módi, hogy az ebédszünetben meg néha előtte, meg utána is dart csatákat vívunk. Nem vicc, teljesen komoly. Felszereltük szépen a falra, a padlón egy csík ragasztóval meghúztuk a dobós vonalat és amikor van 10 perc szabadidőnk, egymást gyilkoljuk az autók között a két urakkal, mert M. csak néha száll be, mert béna. D. nagyon jól dob, céloz és talál is, O. örül, ha egyáltalán eltalálja a táblát, néha szerencséje van, nekem meg vannak jobb és rosszabb napjaim. Újabban az a módi, hogy mielőtt a másik eldobja a nyilat, a többiek megpróbálják rendkívül kedves módon valamivel verbálisan kizökkenteni a koncentrációból, hol több, hol kevesebb sikerrel:

D. van soron. Koncentrál. Hunyorít. Dobásra lendíti a karját...
O: - Negerpimmel! (négerpénisz)
A hatás teljesen eltérő: D. ilyenkor rend szerint tényleg kizökken és egyest vagy ötöst dob, mert ezek vannak a becélzott 20-as közvetlen jobb és bal oldalán. Nálam volt rá példa, hogy 25-öst dobtam, ami inkább véletlen volt, mintsem a Negerpimmel (pozitív?) hatása, O. pedig úgyis csak hadonász, akkor is, ha mondunk közben valamit, meg akkor is, ha nem.

Néha van tétje is a játéknak, D. és O. alkalom adtán pénzben is fogadnak - én ilyenben csak egyszer vettem részt, mert nem szeretek pénzben játszani. El is nyertem az összes aprójukat, kereken 10 eurót, amit munka után D-vel elsöröztünk a coffee to fly-ban - mire másnap behozta az irodába a tőlem kapott malacperselyét, amibe azóta a megnyert játszmák "eredménye" folyik be 1 és 2 eurós érmék formájában és amit rend szerint elsörözünk a fent említett helyen.

2014. március 10., hétfő

2014. március 9., vasárnap

Megtettem hát.

Az ismerkedős weboldalon megjelenik néha egy rendszer által generált szöveg, hogy egészítsem ki a profilomat az általam kedvelt helyszínekkel, ami németül így hangzik: "Tipp: Wählen Sie Ihre Lieblingsorte aus!" Vajon normális, hogy a Lieblingsorte helyett MINDEN ALKALOMMAL Lieblingstorte-t olvasok?

A plattformon egyébként Füchsin néven futok, azaz róka, rókanő, rókalány, nem is tudom, minek fordítsam. Egy női róka, na. Az egyik - rendkívül humoros - kispajtás (41) ezt írta: "Agyafúrt mosolyod van. Igaz, rókanőként kell is, hogy legyen. Hogy kell téged korrektül megszólítani? Hey Füchsin? Hallo Frau Fuchs? Sehr geehrte Frau des Waldes? Hallo Prinzessin?" A pasinak tehát van humora, kár, hogy túlkoros hozzám. Továbbá, a profilján azt az infót találtam, hogy (mint később kiderült erotikus) novellákat ír, amit elsőre persze nem hittem el és gondoltam letesztelem: megkértem, küldjön már nekem egyet e-mailben. Küldött. Nem viccelt, tényleg erotikus irodalomban utazik, nem is akármilyenben.

Egy másik, határozottan kockábbnak tűnő kispajtás (26) különös hobbit űz: quadrocoptert röptet. Erre hagynék némi időt. Tehát még egyszer: quadrocopert röptet. Khhhh... No comment. Különben is túl fiatal. Meg túl kocka is.

Harmadik kispajtás (27) ma délelőtt tök ismeretlenül rám írt, hogy fagyizzunk. Megpróbálom egészben lefordítani, mert megéri: "Nagy adag fagyit és egy kávét ajánlok egy kedves beszélgetésért cserébe. Van már terved ma délutánra? Olyan szépen süt a nap, ezt az időt nem szeretném egyedül élvezni, főleg, ha a velem szemben ülőnek ilyen szép mosolya van. Örülnék, ha visszaírnál." Hát ez valami olyan szinten szupercuki volt, hogy úgy döntöttem, ha nem is az esetem a csávó, egy fagyit és/vagy egy kávét mindenképpen megér az ügy, egyébként is szélesítenem kell a szociális hálómat.

Facit: hihetetlen különbség van a weboldalon ténykedő dél- és északnémet kispajtások között. (Mert ugye aki ennyit költözik mint én, annak sajnos/szerencsére megvan az összehasonlítási alapja is.) Emlékszem, hogy Geislingenben nem győztem lekoptatni a kellemetlen fazonokat, a maradék kevés pedig, aki kedves volt, külsőre nem volt megfelelő. (EM persze az abszolút kivételt képezi.) Nem tudom, hogy ez a nagyvárosnak és/vagy inkább a földrajzi elhelyezkedésnek köszönhető-e, de az itteni résztvevők között csak a hétvégén kettőt találtam, akikhez küllem alapján szó nélkül hozzámennék akik első blikkre meglehetősen szimpatikusnak tűntek, egyikükkel hétfőn vagy kedden találkozom is.

Tudom, belecsaptam a lecsóba, de ha már elkezdtem, akkor végigcsinálom rendesen. D. már tegnap utalt rá sms-ben, amikor újságoltam neki a híreket, hogy "Khátá, bármilyen új palival is találj összejönni, már az elején le kell szögezned neki, hogy munka után néha sörözünk, nehogy megint beleszaladj valami félőrültbe, aki aztán pusztán féltékenységből meg akarja neked tiltani a munka utáni csacsogási sörünket!"

2014. március 7., péntek

Mi legyen?

Voltam ma T-nél Berlinben, elhoztam tőle egy Dodge Nitro 2.8 névre hallgató, böszme nagy, amerikai dögöt. Mivel ilyet még nem vezettem, az autópályán a tankolásnál meglepetésként ért a hír, hogy a tank a slusszkulccsal nyílik. Akarom mondani nem nyílik. "Tök jó" volt, ott álltam mint valami hülye, dugdostam bele a slusszkulcsot a tanknyílásba, tekergettem-csavargattam benne, nyomkodtam, mint majom a csengőt és nem nyílt ki. A mellettem tankoló papi előbb-utóbb felfigyelt rá, hogy mit hegesztek és morgok már ennyit és odajött segíteni. Neki persze némi erőszak alkalmazásával kinyílt a tanksapka. Cöhh...

Továbbá: O. amióta tudja, hogy G-nek "megszűnt a mandátuma" nálam, azzal nyúz, hogy regisztráljak megint azon a weboldalon, ahol EM-et is megismertem egy évvel ezelőtt (és ahol 3 teljes napja O. is újra megtalálható, én csináltam róla a profilképeit tegnapelőtt, nem volt egyszerű menet). Hát nem tudom, kicsit húzom a szám az ötlettől, de közben tudom, hogy nem mond hülyeséget, mert az első pofára esés már megvolt, innen már csak jobb lehet. Ha pozitívan állok a dologhoz, akkor a jókat kiszűröm, a hülyéket pedig remekül tollhegyre lehet tűzni a blogon és elindítani a sztenderd kepesztésem története mellett a társkeresés Hamburgban című mellékszálat is. Vagy nem? Vagy de? Vagy nem? Olyan magabizonytalan vagyok.

2014. március 6., csütörtök

Psycho

Arról, hogy G. elúszott az árral, nem szeretnék nagyon részletesen nyilatkozni. Legyen annyi elég, hogy miután visszajöttem a duisburgi hétvégéről, komoly fejmosást kaptam tőle, amiért előzetesen nem kérdeztem meg őfelségét, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy egyedül Duisburgba utazzam, azzal a nem titkolt és mocskos céllal, hogy meglátogassam az ottani barátaimat, akiket másfél éve nem láttam és akik között igen, van több hímnemű egyén is, nem csak nők. (Itt meg kell egy percre emlékeznem hőn szeretett Csabibabinkról, akit sajnos/szerencsére csak a szűk család ismer(t) és aki már 10 évvel ezelőtt - a tőle jól megszokott verbális és kognitív niveau-n - a fejemhez vágta, hogy erkölcstelen vagyok. Akkoriban, 17 évesen. Csak úgy úsztam az erkölcsi fertőben. Meg azóta is természetesen, mást se csinálok a szabadidőmben. Szóval miután kiderült, hogy ráadásul Hendriknél aludtam - kőkeményen: egyedül a vendégszobában! -, G. teljesen kifordult magából. "Ez egy abszolút no go, ezt nem tehetem meg, mert kapcsolatban vagyunk és egy rendes nő nem alszik havernál." (Persze, mert egy "rendes nő" jól idomítható, mint a cirkuszi majom, meg betanítható, hogy azt csinálja, amit mondanak neki. Cöhhh... Továbbá: szerintem a kapcsolat szó erre az alig pár hetes viszonyra erős kifejezés volt, de hát úgy tűnik, ő kapcsolatban volt velem, én meg nem voltam kapcsolatban vele. Nehéz, na. Paradoxon. Majd ha egyszer sok felesleges időm lesz, írásban fogok elmélkedni, vagy még jobb: fiktív leveleket fogok írni arról, hogy vajon hogy definiálható egy kapcsolat, hol kezdődik és mi képezi az átmenetet a szimpla viszonyból egy kapcsolatba? Vajon az első szextől kezdve már kapcsolatról kellene beszélnünk? Miért is? (Tudom, még mindig rendkívül értékes és a világ, valamint a társadalom számára fontos, előrelendítő jellegű gondolataim vannak, de kérem szépen, ez van, ez foglalkoztat aktuálisan.) Lényeg a lényeg, nem csináltam semmi rosszat, ő pedig büntetett érte, legalábbis megpróbálta. Kell, hogy mondjam? Nem sikerült neki. 

Nem szépítem a dolgot, ilyet még életemben nem pipáltam. Ő nem tudta elfogadni, hogy nem várok utasításokra senkitől, nem lehet (táv)irányítani és előírni sem, hogy mit tegyek vagy mit ne, mert azt köszönöm szépen, magam is el tudom dönteni, én pedig nem tudtam elfogadni, hogy meg akarja kötni a kezem, teljes kontroll alá akar vonni és uralkodni rajtam. Soha, senki. Eddig sem és ez után sem.

Igazából még majdnem büszke is vagyok magamra, mert miután felvázolta a rettenetes sérelmeit és a rám, valamint a botrányos viselkedésemre vonatkozó elvárásait ("én nem akarok neked semmit előírni, nekem "csak" elvárásaim vannak veled szemben."sic!) és a szemrehányásokat, nem is hisztiztem, még egy kicsit sem, pedig manapság min háborodjon fel az ember lánya, ha nem ezen??? Mondjuk megvolt az oka a csendes reakciónak is: hüledeztem percekig, mert nem hittem el, hogy ilyen a világon van, ezt nem gondolhatja komolyan, hallja vajon ő is, ami a száján kijön? HOL vannak a rejtett kamerák, hadd mosolyogjak bele az egyikbe! Mikor kerül a műsor adásba?

Facit: nekem egy rendes (kocka)német kell. Nem görög észak-német, nem egyéb náció, főleg nem mediterrán, mert úgy tűnik, nem fér meg a két dudás egy csárdában. Valaki olyan kell, mint EM. Neki legalább ki volt minden kereke.

2014. március 4., kedd

Hinfallen, aufstehen, Krone richten, weitergehen

Van az úgy, hogy a Gizi és a Jani elmennek speed datingre, mert mindketten magányosak, találkozgatnak, vállalkozgatnak ezt-azt, moziba és étterembe mennek, tán még együtt is alszanak itt-ott, majd másfél hónappal később mégiscsak kiderül, hogy mégsem jó ez így. És akkor a Gizi és a Jani leülnek egy kávézóba, megbeszélik az élet nagy dolgait, meg azt, hogy őket inkább mégsem egymásnak teremtették és "barátok maradnak". Gizi haza fuvarozza Janit a belvárosból és összeszedi a jobb napokon nála felejtett fülbevalóit, meg a kis tégely arckrémet a mosdókagyló széléről, (Jani valószínűleg még az este kidobja Gizi fogkeféjét a fürdőszobájából "minek az oda?" jelszóval - egyébként tök jogosan), integetnek egymásnak egy utolsót az ajtóban, majd Gizi maga mögött hagyja a betegesen féltékeny déli mentalitást akarom mondani az elrontott estét, az autóból felhívja D-t, megbeszélik, hogy mi történt, majd pár nap múlva már Gizi sem szomorkodik, hanem inkább annak örül, hogy két füle van, mégsem szatyor időben kiszállt a körhintából.

Hát most mit mondjak? Megesik, hogy a csiga is elesik.