2014. november 19., szerda

Adventi naptár

P-vel adventi naptárazunk. Meghúztunk egy felső limitet, mennyibe kerülhet a 24 ajándék összesen maximum és december 1-től ugyanazt a minden nap egy ajándékot kibontós játékot játsszuk, mint tavaly ilyenkor a három urakkal. Az én csomagocskáim már készen vannak (P. szerintem még sehol sem tart, úgyhogy nagyon remélem, hogy a jövő héten alkot valamit a témában és nekem is lesznek ajándékaim, nem csak neki). Hogy mi van a kis összehajtogatott papírságok belsejében, nem merem ide leírni, mert hátha titokban olvassa az illetékes a blogot néha. Akit érdekel, annak december 1 után elárulom.


Közben minden hétvégén megnézünk száz néhány lakást, készülünk a karácsonyra, amit részben itthon töltünk, részben P. szüleinél, előre örülünk a szilveszternek, ami innen nem messze, Dániában lesz, tervezgetem a jövő év elejét, amit nagy valószínűséggel batmobil nélkül fogok kezdeni, mivel a mostanit az év végén leadom a három uraknál, céges járgány gyanánt. Az az ördögi gondolat fordult meg a fejemben, hogy mi van akkor, ha nekem nem is kell másik autó? De kell! Mindamellett, hogy megspórolnék egy valag pénzt az ily módon be nem fizetett adón és biztosításon, arról nem is beszélve, hogy magát az autót is meg kellene vennem, ami szintén nem tartozik a nagyon spórolós programok közé, igazából nagy kedvem lenne biciklivel járni. Hogy ez a lázálom meddig tart, nem tudom még megmondani, minden esetre meglehetősen elszánt vagyok és ha a próbakör jól megy a következő héten (biciklivel dolgozni menni!), januártól feladom az autós luxust és átállok a télen-nyáron biciklizésre. (Tudom, most páran röhögnek a markukba, P. is kuncogott, amikor a tervemet vázoltam neki, de majd mindenkinek jól megmutatom, hogy kell felhagyni a konformista életformával és télen a biciklin megfagyni).

2014. november 7., péntek

Elhagyom a három urakat

Ezt már tudom pár hete, csak az nem volt még világos, mikor és hova tovább. Mivel azonnal két ajánlatot is kaptam, amikor kipattant, hogy keresgélek, meghallgatván mindkét félig ismerős céget, az egyik be is jött, így egynapos főpróba után megállapítottuk, hogy remekül tudunk együtt dolgozni, nem kezdek el rendesen munkát keresni, úgyis annyira utálom/nám. A másik ajánlat is szuper lett volna, ha nem azt kellett volna csinálnom, amit csinálnom kellett volna. Értitek na. A két szupercuki cégvezetővel mindenesetre jót kávéztam tegnap este, elmeséltették velem, hogy kerültem ide, teljesen el voltak bűvölődve (pedig kezdettől fogva tudtam, hogy ez nem nekem való meló lesz, de az interjút akkor is hülyeség lett volna kihagyni, így elmentem rá mégis.) Jövő héten majd kedvesen lemondom, másik ajánlatra hivatkozva. Apropo másik ajánlat, meg kellene becsülnöm magamat, hiszen mások hetekig, hónapokig, fél évekig keresnek munkát, én meg nem csináltam semmit és mindjárt két helyről is át akartak venni. 

Három urak vegyesen viselik a válásunkat és az ezzel járó következményeket: O. félig örül, félig nem. Nyilván örül, hogy előrébb vagyok egy lépéssel, mint eddig, pontosan tudja, hogy kellett a változás, de kicsit szomorú is, mert azonnali hatállyal lecsapott rám egy másik banda és karvaly módjára egyik napról a másikra lenyúltak, így esélyünk sem volt hozzászokni a gondolathoz, hogy nem megyek többet, hanem hirtelen egyszer csak nem mentem többet. Mindenki beleegyezésével ugyan, de mégis túl gyorsan. "Khátá, du bist unser Baby, tudod, hogy mindig, mindhárman melletted állunk."- ennyit fűzött hozzá. Baromi nehéz odébb állni, basszus. D.-vel volt a legrosszabb megbeszélni a dolgot, mivel csak ült velem szemben és szomorúan, mindenbe beletörődve bámult, nem szólt semmit, amikor a keddi próbanap után visszafurikáztam Rellingenbe megbeszélni velük a dolgot és együtt levonni a konzekvenciát. Hazaindulás előtt, kint az autó mellett álldogállva párszor megölelgettük egymást, hozzáfűzte, hogy "Määäääääuscheeeeeeeen" (azaz "Egérke." Ez volt a számos  beceneveim egyike, az O-tól eredő Oma Yallah és a Khátúúúschka mellett), majd lefixáltuk a következő coffee to fly-os sörözés időpontját és az utána következőét is. Nemrég összeszámoltuk a közösen "etetett" malacperselyünk tartalmát (amiről csak D. és én tudunk és ami a munkaidőben, O-val és D-vel céges pénzen játszott darts party-k győzelmeinek köszönhetően minden héten jellemzően 5-10-20 euróval gyarapodott, mert kettőnk közül akármelyikünk is nyert akármennyit is az elmúlt fél évben, azt mindig belegyömöszölte a malacba, aki hát mit volt mit tenni, megtelt papírpénzzel, és mielőtt kiderült volna a botrány a többiek előtt, inkább disznóölést tartottunk). Mindkettőnk legnagyobb meglepetésére volt benne több, mint háromszázötven euró, ami azért jó, mert így az elkövetkező fél évben biztosan nem kell egy centet sem fizetnünk a szokásos, heti egyszeri munka utáni sörözés (néha evés a Champs-ben) alkalmával, mert a malac egy jó darabig fedezi minden, ilyen irányú költségünket.

P.-vel még a legelején, amikor kikristályosodott, hogy mindenképpen változás lesz, krízis meetinget tartottam. Megbeszéltük, hogy nem most jön el a világ vége (amit mégis minden munkahelyváltás után beképzelek, nem tudom miért), biztosított róla, hogy mindenben mellettem áll, nem történhet semmi baj, no para. 
Lakáskeresés még zajlik, most a hétvégén is megnézünk kettőt, egyet a múlt héten lestoppoltunk, ott még ki kell várni, hogy a bérbeadó akar-e árat növelni és ha igen, mennyit. Lassan ugyan, de azért alakul a dolog, a következő 50 évben biztosan találni fogunk egy megfelelő lakást.

2014. november 3., hétfő

A héten van/lenne/lesz miről beszámolnom, de mielőtt teljesen segget csinálok a számból, inkább a kivárás módszerét alkalmazva, majd csak akkor tudósítok, ha már ténylegesen lesz miről. Cserébe - Blanka kedvéért - megmutatom a csizmámat, amit a konyhai napsütésben fényképeztem le: