Tojáseső hulljon reád...

Hát az úgy volt, hogy szombat délelőtt ébredés után elmentünk a metróba bevásárolni. Ez minden alkalommal nagyon vicces, mert ilyenkor P. baromira felpörög, hogy juhú bevásárlás és olyan mennyiségű mindent veszünk meg, amit aztán alig tudunk felcipelni az 5. emeleti birodalmunkba. Lényeg a lényeg, P. vásárlási lázban ég és már reggeli közben örül a programnak. 

Hogyaszongya: eltöltöttünk legalább 2 órát a metróban, vettünk minden elképzelhetőt a borospoharaktól kezdve (amiket VALAKI folyton eltör) az élelmiszeren át egészen a gin(ek)-ig. Az after bevásárlás-móka aztán ott kezdődött el, amikor a kb. 2 tonna nehéz bevásárlókocsival ellavíroztunk az autóig, amit egyéb kedves hamburgiak olyan remekül körbeparkoltak, hogy a csomagtartóhoz nem fértünk hozzá a bevásárlókocsival, amit úgy oldottunk meg, hogy én beálltam a kocsi mellé, P. pedig DOBÁLTA nekem a megvett árukat, amiket egymás után elkapkodva belehánytam az autóba. Egy pillanatig még át is suhant az agyamon, hogy ennek a lazaságnak még megisszuk a levét, de aztán nem foglalkoztam többet az ünneprontással, P. különben is olyan vigyorral az arcán dobálta a wc papírokat meg a nem törékeny dolgokat, hogy egy idő után már nem érdekelt. Amikor elfogytak a dobálható dolgok, P. még mindig nagyon lazán, átnyújtott az autó nyitott hátsó ajtaja (és a fejem) fölött egy öntöttvas (!) serpenyőt, amit szintén a metróban zsákmányoltunk, gondoltam is, hogy az jó lesz, ha nem bírom el egy kézzel és a fejemre esik, megnyomorodok még itt a végén és halálomig ápolhat, mert az ő lelkén fog száradni, na mindegy. Ezzel a gondolattal aztán az egy szabad kezemmel a fejem fölé nyúltam a serpenyőért, amit ugyan elbírtam, de mivel én kis hülye üresnek gondoltam (mert ugyan már KI annyira kis zizi, hogy figyelmeztetés nélkül a fejem fölött, ahol még csak esélyem sincs belenézni, a kezembe nyom egy öntöttvas serpenyőt, ami nem üres???), szóval én kis hülye nyúlok érte az egy szabad kezemmel, megbillentem, mert csak így bírtam el, majd észreveszem ám, hogy tojások potyognak rám, amik szerencsére nem rajtam törtek szét, hanem részben átpattantak rólam az autóra és ott törtek el, részben pedig legurultak a fejemről / vállamról / hátamról és a földön törtek szét. Csak egy 10-es csomag tojást vettünk ugyan, de abból szerintem mind 10 a fejemre esett. Először nem is tudtam erre mit mondani a meglepetéstől, főleg, miután megállapítottam, hogy P. mekkora bakot lőtt, mert a nyavajás tojásokat nem csak simán belepoakolta a kiba** serpenyőbe, hanem - biztos ami biztos - a serpenyőbe először beletett keresztbe két újságot (a Süddeutsche Zeitung-ot kicsit sajálom, mert már előre örültem neki), szóval KERESZTBE beletett két újságot, úgy hogy azok jobbról-balról kilógtak a serpenyőből, ennél instabilabb konstrukciót nem is lehett volna építeni, majd erre RÁ a 10es csomag tojást. Na herzlichen Glückwunsch. Hát erre most mit mondjak? FELELŐTLEN! Az ötlet kezedettől fogva halálra volt ítélve. Én meg ott álltam az autó mellett, záporoztak a fejemre a tojások és nem szóltam semmit.

Kellett pár perc na, hogy röhögni tudjak, de miután P. első mondata a kollektív ledermedés után az volt, hogy "jajj bocs, az én hibám", már nem érdekelt, hány tojást törtünk szét, elkapott a röhögés. 

És négyet a tízből még meg is tudtunk menteni.

Facit: my darling 6 tojást ejtett ma a fejemre. Világos nappal, nyilvános helyen. Igazából úgy lett volna fair, ha a maradék 4-gyel utána megdobálom. Kár, hogy ez nem jutott akkor az eszembe.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...