2013. április 8., hétfő

Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van és ne legyek kemény?!

Kis kedveskéim, ma nagy dáridónak lehettem részese, nem is tudom, hol kezdjem a történetet: úgy döntöttem, nem fontos, hogy értsétek a teljes összefüggést, nem futok neki túl messziről a magyarázásnak: különben is minden O. hibája, mivel kb. 2 hete nagy nehezen rávett, hogy regisztráljunk mindketten egy hülye-nagyon hülye, ismerkedős platformon, mivel az a vesszőparipája, hogy "Khátá, túl introvertált vagy, többet kellene emberek között lenned." (Nem is vagyok introvertált, csak ebben a városban nem áll rendelkezésemre a megfelelő társadalmi réteg, azzal pedig nem segített, hogy bedobott a hülyék közé a mély vízbe. Mondjuk az is igaz, hogy hagytam magam meggyőzni.) Elérte hát, hogy az alábbi történetben szereplő és számos hasonló ökörnek individuumnak a célpontjává váljak: végül is megszokhattuk már, hogy - ha minden napra nem is, de - majdnem minden hétre akad egy hülye, akin lehidalok. 

A mai lehidalást nagyon praktikusan azonnal össze is köthettem némi nyelvészeti megfigyelésekkel, feltaláltam ugyanis a spanyol viaszt: vannak idiómák, amiket az ember megszokásból használ, anélkül, hogy a szó szoros jelentésébe igazából belegondolna. Hogy mit értek ez alatt? A stehen - auf - etwas kifejezést. A következő döbbenetes e-maillel lettem ma ugyanis gazdagabb: "Sagmal Süße, wäre es für dich eigentlich schlimm, wenn ich auf Füsse stehe?" (Mondd már Édes, kellemetlennek találnád-e, ha azt mondanám: a lábakra gerjedek?") Pfff...  
Mivel a fenti mondandó csupa alapszóból áll, nem valami nehéz megfejteni/lefordítani, miről is van szó. Ezen a ponton jöttem rá arra, hogy az agyam szándékosan blokkolja a durva dolgokat (tudat alatt mégis királylány vagyok!), mivel elsőre egyáltalán nem vágtam le, mit akar ezzel mondani. A következő gondolatmenet zajlott le a fejemben, miközben az agyam a közeledő sokkhatást elkerülendő, segítségért kiáltva inkább a csillámpónis érthetetlenségbe menekült: Mi az, hogy wenn ich auf Füße stehe? Hiszen mindannyian lábakon állunk... Nem értem, így még nyelvtanilag is hibás. Miért zavarna az engem, ha ő lábakon állna? Hát megkérdeztem. Azt kell mondjam, kevésbé fájt volna a szépérzékemnek (is), ha erre inkább nem jövök rá. Még a válaszból sem derült ki elsőre - nekem legalábbis - hogy egy vadidegen kőkemény lábfétisével van dolgom: "Naja ich riech halt gerne dran aber nur bei meiner Freundin was ja du in dem Fall dann wärst, is aber nichts schlimmes eher lustig." (Na igen, szívesen szaglászom, de csak a barátnőmét, aki ebben az esetben te lennél. Nincs ebben semmi rossz, inkább vicces.) Pfff... Hát mit mondjak? Nekem még ezen a ponton sem volt teljesen tiszta a kép, hogy miről is van szó, még mindig azon tipródtam, hogy miért nem jó az neki, ha két lábon áll és mit akar szaglászni... Félre tettem hát egy kicsit a témát pihenni és nekiálltam dolgozni. Valahol aztán egy megrendeléshez tartozó szállítólevél elkészítése közben, teljesen váratlanul csapott bele az agyamba a villám, hogy aztakurva, ich stehe auf Füße, BASSZUS!!! ENNEK A LÁBAKRA ÁLL FEL! JAJJJ! Rég volt ekkora AHA-effektusban részem... mondhatni sokkot kaptam. Aztán röhögőgörcsöt. Aztán munka után itthonról felvilágosítottam Herr Lábfétist, hogy ezzel a fantáziájával baromi rossz ajtón kopogtat, amiből ő természetesen azt szűrte le, hogy gonosz és felszínes vagyok. Hát jó, nem baj, akkor az vagyok.

Hogy mit tanultam ebből? Két dolgot is:
1. Soha nem gondoltam volna, hogy a lábfétis így megbotránkoztat, de be kell valljam, hogy ezek szerint létezik a téma, amiben prűd vagyok.
2. A történet sajnos belepasszol O. tegnap este felállított tézisébe, amely szerint minél délebbre mész az országban, annál hülyébbek az emberek (ez utóbbi igaz még nem nyert végső megerősítést, de kutatás alatt áll). :)