2014. január 18., szombat

Berlin Vol.2

Szavatok nem lehet, mert tegnap is volt poszt és ma is van. Nah. 

Tegnap egész nap úton voltam D-vel, mivel el kellett hozni Berlinből újabb két darab Infiniti-t, lásd régebbi poszt. O-nak két kérése volt az elhozáson kívül, indulás előtt reggel letetette velünk a nagy-szent-esküt, hogy mindkét kívánságát beteljesítjük:
1. Első osztályon utazunk az ICE-vel, nem másodon, mint legutóbb.
2. Elmegyünk ebédelni a berlini Block House-ba.

Sem D, sem én nem vettem volna első osztályra jegyet, mert nincs értelme erre a 300 km-re, amit csupán másfél óra alatt teszünk meg, arról nem is beszélve, hogy a jegy a duplájába kerül: kettőnkre fizettünk összesen 261 eurót, csak az odaútra. Az ICE pontosan jött, háromnegyed 11-re Berlinben voltunk, 11-re az Infiniti centrumban. Csacsogtunk kicsit T-vel, megnéztük a két objektumot, felszereltük a piros rendszámokat, majd elhatároztuk, hogy elérkezett a kettes kérés teljesítésének az ideje (amúgy is baromi éhes voltam már), felmartuk az egyik kocsit és T. ötlete nyomán elkezdtük beadogatni a Block House utcáját a naviba: "Tök egyszerűen oda fogtok találni, úgy tudom a Ku'Damm-on van egy éttermük, ahogy végig mentek, a bal oldalon lesz..." - mondá T, majd D-vel elkezdtük a navit betanítani az útvonalra:

- Khátárííínáá, szerinted hogy írják, hogy Ku'Damm? H-val?
- Őszintén szólva nem tudom, próbáld meg, hátha ismeri.
- Nem ismeri. Akkor H nélkül: Kudamm. De így sem ismeri. Blöeh.
- Akkor csak azt add be, hogy Ku... Egyébként az nem lehet, hogy a Ku'Damm az a Kurfürstendamm rövidítése a berlini szlengben?
- Bazeg. De lehet.

Persze, hogy az volt... Egész nap azon röhögtem, hogy Kuhdamm... amit biztosan valami tehén után neveztek el a jó berliniek, mi meg halál komoly fejjel mondogatjuk a navigációnak, hogy Kuhdamm. Még szerencse, hogy T. nem látta/hallotta, mit művelünk, mert megszakadt volna a röhögéstől.

Meg is találtuk a Kurfürstendamm-on a steak helyet, D. teljesen be volt lelkesülve, hogy Khátáríínáá, a Büsumer ráksalátát meg kell kóstolnod! Ettél már olyat, amikor a hamburgi Block Houseban voltunk? Rendeljünk 2 előételt (is) és felezzünk???
Meg kell állapítanom, hogy a Büsumer Krabben névre hallgató előétel valami olyan szinten állati finom volt, hogy majdnem sajnáltam elfelezni D-vel: vannak benne (sajnos kis kukacoknak kinéző, nagyon apró) rákok (akiknek a kinézetétől erősen el kellett vonatkoztatnom), akik az északi-tengerből jönnek és uborkával, kaporral, retekkel, olíva olajjal, lila hagymával és egy szelet fokhagymás pirítóssal szervírozzák. Ha ebből rendeltünk volna még fejenként hármat, nem is kellett volna főételt enni... 
Kaja után visszamásztunk T-hez, aki addigra irányba rakta a másik járgányt is, megölelgettük és haza indultunk: beigazolódott a rettenetes sejtésem, hogy péntek délután nem lesz vicces két ekkora szekrénnyel kikepeszteni a berlini belvárosi csúcsforgalomból (mert ráadásul a hülye Infiniti centrum a város kellős közepén, a Brandenburgi kapu közvetlen közelében van, csak hogy az ember életét jól megkeserítse). D-vel megbeszéltük, hogy megpróbálunk együtt maradni egész úton, az ő felvetése az volt, hogy menjek én elöl, akkor olyan tempót diktálok, amilyet akarok, ő alkalmazkodik hozzám. Meg kellett sajnos torpedóznom az udvarias ötletét, mert nem akartam elöl menni, inkább vállaltam, hogy 007-es ügynöknek képzelem magam és rátapadok hátulról (ami egyébként nehezebb, mint csak menni elöl, mert folyton mindenki közénk akart tolakodni és állandóan vissza kellett kepesztenem D. mögé, amikor kitúrtak, ami sajnos gyakran előfordult, arról nem is beszélve, hogy párszor a lámpa is leharapott). Nagy nehezen kivergődtünk hát a városból, fel az autópályára, nálam már egy ideje vinnyogott a járgány, hogy már csak 45 km-re elég az üzemanyag, itt egy perces néma csenddel megemlékeztem EM-ről és a Ford Transitos Hamburgba költözésemről, amikor majdnem megtörtént a katasztrófa. Később tankoltunk, megbeszéltük, hogy a pályán is menjen csak D. elöl, ott végképp nem nagy feladat rajta maradnom, a gázt meg pont annyira tudom nyomni én is, amennyire ő, ilyen típusú gátlásaim/félelmeim nincsenek, főleg ha az ember segge alatt egy 238 lóerős "szekrény" van, ami bírja is a kiképzést. Szó se róla, D. nem is nagyon fogta vissza magát, a következő pisilős megállónál vigyorogva kérdezi, hogy "na, bírod? Ne cseréljünk helyet? 200-zal mentünk ám!" Köszönöm a kedves tájékoztatást, de mivel én mentem mögötted és nem a Nyúl Béla, meg nem is a Schulz Gizi, pontosan tudom, mennyivel mentél, mert én is pontosan annyival mentem, hogy le ne morzsolódjak és nem, ne cseréljünk helyet, ez így teljesen jó, ahogy van.