Újabb életbölcseletek északról

Tegnap este 2 nagyon fontos dolgot tudtam meg:
  1. A lovak 5 Celsius fokon érzik magukat a legjobban. (Die Wohlfühltemperatur für Pferde)
  2. Az egér-stratégiát
Az első pontnál azt hittem, rosszul hallok.
Képzeld Khátá, beszéltem ma egy ügyféllel, akitől megtudtam, hogy mi a lovak számára az optimális kültéri hőmérséklet, amin a legjobban érzik magukat (also die Wohlfühltemperatur, ettől a szótól teljesen transzba is estem, mennyire szép már, hogy egy szóval ennyi mindent vissza lehet adni? Akaratlanul is kitör belőlem néha a nyelvész) Tippelj!
- öööh... 18 fok?
- neeeeem. Kevesebb!
- 10 fok?
- 5 fok!
- Wow. Látom, neked is vannak nagyon hasznos ügyfeleid, micsoda extra infókat tudsz meg autóeladás közben, egyszerűen remek.

A második pont az egér stratégia, amire még kis példatörténetet is hozott, hogy a csökött kis agyammal biztosan felfogjam, miről van szó. Új céges dolgokban gondolkozik, új emberekkel, kibővült profillal és szolgáltatásokkal, teljesen be volt lelkesülve tőle, nem is mertem neki elmondani, hogy költözöm, mert olyan jó kedve volt. Felvázolta tehát az egér-stratégia lényegét, megosztom veletek is:
Van két egér: Khátá egér és O. egér Ülnek az egérlyukban és marha jól megy nekik, mind a ketten tele vannak sajttal. O. egér azonban nem bír megülni a kis egérseggén és állandóan megy, úton van, kutat további, még jobb, még több sajtok után. A nagy jólét ellenére megy az egér-brainstorming, hogy honnan lehetne még jobb, még több sajtot felhajtani? Mert az egerek nem elégedhetnek meg azzal a sajttal, amivel rendelkeznek. Nem azért, mert telhetetlenek, hanem mert ha épp jól is megy a soruk, akkor is folyamatosan lesni kell, hogy hogyan lehetne még jobbá, még gyümölcsözőbbé tenni a sajt-bizniszt.  Nem csak kvantitatív, hanem kvalitatív értelemben is. 

Hogy ezek a mai egerek milyen kib*szott okosak...!

A végén tehát megtanultam, hogy a lovak 5 fokon érzik magukat a legjobban és hogy mindannyiunknak mindig lesni kell, hogy hol van még több sajt. Ezen két nagy bölcseletet immár ti is tudjátok, a szentmise véget ért, menjetek békével.

News

Felvettek Heubachba, ami azt jelenti, hogy június végén délre költözöm. Az egyik felem örül, a másik meg nem akarja közölni O-val a hírt, hogy magammal viszem Hildegardot is...

Előről kezdődik a lakáskeresgélős-megőrülős móka, kidobok egy valag pénzt az ablakon, de nem baj, valószínűleg megéri, mert kapásból két évre szerződünk, nyugalom és Sicherheit lesz végre. VÉGRE. A pénteki állásinterjún egyébként azt beszéltük meg, hogy ezen a héten csütörtökig adnak választ, hogy részükről oké-e a Frau Borbély. Ehhez képest tegnap délután kaptam egy e-mailt, hogy tudják, hogy csütörtök volt megbeszélve, de ők már köszönik eleget gondolkodtak, július 1-gyel herzlich Willkommen bei der Firma, ha nekem is oké. Nem tudom, mi győzhette meg őket (a bizonyítványaimon kívül túl sok mindent nem láttak), mert az interjún csak ültem, mint boci, mert nem hagytak szóhoz jutni, hanem inkább rám ömlesztettek másfél órányi történetet és céges infót.

Klausnak még nem mondtam a dolgot, tegnapig nem is volt biztos. Meg akarom őket látogatni személyesen Vlodropban, hogy ezt mégse e-mailben beszéljük meg, szerintem beiktatok a hétvégére egy holland körutat, ha ők is ráérnek.

Andi a Magyarországra menésünk előtt, 8-án jön meglátogatni Duisburgba, ami nem csak azért jó, mert a hétvégét akkor közösen elszórakozgatjuk, hanem mert a HiLux-ba sok cucc fér és egy jó nagy adagot a dolgaimból el fogok vele küldeni délnek, amit addig tárolhat nekem, amíg oda nem költözöm a környékre. Éééés mindez nem is az én fejemből pattant ki, hanem az övéből! Kiváló! 

Valamint: a hónap híre, avagy balfaszságom újabb bizonyítéka! Megtudtam, hogy fizetek egyházi adót. Au jaaaa! Illetve ez a bruttó béremből kerül levonásra, tehát a számlámra átutalt összeg már alapból meg van csonkítva a fergeteges, szentséges és magasztos egyházi adóval.
 Hát mit mondjak? Kurvára ki vagyok akadva.

Feladat: bele kell szeretnem Hamburgba...

Tegnap este újfent megvolt az egóm szervizelése. Ez rend szerint hetente több alkalommal következik be, a kisebb-nagyobb karbantartási munkálatok hossza általában fél óra, de ezúttal a telefonálási idő rekordot döntött, 1 óra és 9 perc volt, utána nagyjából lerohadt a fülem, meg az akku is plimmegett már egy ideje. A fél órához már hozzá voltam pedig szokva. Ilyenkor rend szerint megtudom - vagy inkább újra és újra megerősítést nyerek arra vonatkozóan - hogy okos vagyok, vicces vagyok és nagyon szép vagyok. (Hogy lehet, hogy ezek után még mindig nem törtem világuralomra?)

Tájékoztatott, hogy az új célja, sőt, feladata / küldetése, hogy beleszeressek Hamburgba. Kiváló! - montaja Babi néni, miközben elnyomott egy sóhajtást. Inkább valami még messzebbi helybe nem szerethetnék bele? Például Timbuktuba vagy Vlagyivosztokba? Nah-nah-nah? Légyszilégyszi!
Pont attól félek én is, hogy beleszeretek Hamburgba, aztán cseszhetem, megint a nehezebb utat választottam. O. szerint ez lenne a legegyszerűbb és majd meglátom. Meg... Az biztos. Miután tegnap (is) közölte, hogy szerinte a világ legszebb városa Párizs, még majdnem hálát is éreztem, hogy nem éppen Párizsba kell beleszeretnem, mert hát be kell lássam, hogy azzal jobban meg lennék lőve, mint így, északkal.

Előbb mindig megállapítja, hogy az észak-németek visszahúzódóak és nem beszélnek sokat, majd elkezd kibaszottul sokat beszélni. És szóba jön minden, nagyon nagy a szórás: munka, Emily, Párizs, Berlin, Hamburg, Anke Engelke(!), személyes nyomor, Duisburg, mi az ami a spóroláson kívül még unsexy, Land Rover, szeplők, Porsche navi, kocogás, Eurovision Song Contest, Köln, különféle sütemények, eper és tejszínhab, zöldséges kuszkusz...

Péntek II.

Pénteken reggel arra ébredtem, hogy fél8-kor csörög a telefonom. Az első gondolatom az volt, hogy "miiiiiiiazisten?", aztán a második, hogy "úristenelfelejtettemdolgoznimenni?", aztán az, hogy "demanemisdolgozomhanemheubachbamegyek", aztán az, hogy "akkor kiiiiiiiiiazisten ez mégis ilyen korán?" Andi volt, nem derült ki, hogy mit akart, de jót röhögött, hogy én még az ágyban fetrengek. Vazz. Nem is értem, mit gondolt, fél8-kor hol legyek??? 9-kor indultam el Duisburgból, a 490 km-t tervezett 4 és fél helyett 6 óra alatt sikerült megtenni, mert az A7-en Würzburg után nagy baleset volt és több, mint egy órát meneteltünk. A kocsiban volt vagy ezer fok, nem volt rossz ötlet a kivasalt inget beakasztani a kocsiba hátra, mert teleizzadtam az ujjatlant, amiben vezettem, külön megálltam a cél előtt 5-6 km-rel egy retkes kis benzinkúton "lemosni magam", meg átöltözni. Nem tudom, mit néztek meg jobban: a holland rendszámot, vagy azt, hogy bementem a wc-be átizzadt ujjatlanban és cuki csinicuccban jöttem ki. Heubachban aztán csacsogtunk, amiről kellett, illetve fura módon inkább ők csacsogtak, nem tudom, hogy ez jó vagy inkább nem, rám ömlesztettek egy csomó infót és végül abban maradtunk, hogy adjunk egymásnak csütörtökig időt eldönteni, hogy ki mit szeretne, és visszatérünk rá a jövő héten telefonon. Ugyanannyi esélyt látok rá, hogy esetleg van valaki más, könnyebben mozgósítható jelölt is a tarsolyukban, mint hogy tetszettem nekik. Meglátjuk.

Utána elzarándokoltam Niederstotzingenbe Andihoz, csak egy 40-50 km-rel lakik odébb, elmentünk valami kertes-kiülős helyre vacsizni, aztán lazulgattunk kicsit a műhely előtt egy-egy sörrel, majd elkezdtünk nézni lefekvés előtt (illetve gyakorlatilag közben) valami szomorú-romantikus-meghalós-elengedős Kim Basingeres filmet, amin aztán 10 perc alatt mindketten el is aludtunk. Egyikünknek jobban lógott a bele, mint a másiknak. Feltűnt aznap, hogy valami nem stimmel a benzin árakkal, mert a szokásos 1.65-1.74 helyett több helyen is láttam 1.55-öt, 1.57-et, ennyiért utoljára Ausztriában, Schärdingben tankoltam, hú de jó!!! Andiéknál is 1.57 volt, meg is beszéltük, hogy vacsizásból visszaérve mindketten megetetjük a paripákat. Előbb beállt Andi a Hilux-szal, aztán én is odatoltam Zsoltit. Beledugom a csövet és még mielőtt elkezdett volna ömleni a benzin, a digitális kijelző átugrott 1.57-ről 1.66-ra. Központilag PONT AKKOR VÁLTOZTATTAK ÁRAT, AMIKOR ÉN KERÜLTEM SORRA. Hát mit mondhatnék? Jellemző. Volt egy kisebb agyvérzés sorozatom. Aztán tankoltam 1.66-ért.

Másnap reggelizés, akkor találkoztam anyukával is. Valahogy előző este már nem sikerült elcsípni, pedig egy Grüß dich-et bemondtam volna azért neki. Pörgött persze ezerrel, pakolta elő a 103 féle péksütit, mert hjaj lehet hogy valamelyiket nem szeretem, de itt van még 22 féle, ezt is nézzem meg, lehet ez jobb, de jaj inkább amazt... Andi mondta is neki, hogy "chill Luise, chill..." Nagyon bírom a mama búráját, ezerrel magyaráz, tök nagy hévvel mondja-mondja, én meg közben mentálisan keresztre feszülök, hogy megértsem, mert annyira svábul beszél.

Péntek

Lefutottam az eddigi összes kötelező kört a heubach-i céggel, beszéltünk számokról, bérről, lehetőségekről, képzésről, mindenről, pénteken Zsoltival újra délnek vesszük az irányt, Klaustól már el is kértem magam aznapra a munkából. Hát mit mondjak? Izgulok, mint az állat. Nem ismerek a cégnél senkit, ők sem engem, teljesen legálisan és szabályosan ismerkedünk egymással, semmi protekció vagy bármi. Heh... Kicsit át kell gondolnom, mi mindent lehet ilyenkor egy magamfajta Frau Boohbeliii-től kérdezni, mert ettől azért rendesen bennem van a para, mert kajakra beképzelem, hogy nem fogok tudni megszólalni németül (annak ellenére, hogy 4 hónapja mást se csinálok). Már fut a Gyomorideg 2.0 program. Utána viszont jó lesz, mert bármi történjék is, már regisztráltam Niederstotzingenbe Andihoz, úgyhogy pénteken délután-este vállalkozunk valamit együtt (ami minden esetben - reméljük Nattheimer Spezial - sörrel fog kezdődni), megvitatjuk a közös Magyarországra menést, szombaton meg szépen visszatolom a szekeret Duisburgba.

Miközben telefonon:
O: - Naaa? Und was macht Schwaben? (na, mit csinál a Svábföld? --> ez közkedvelt formula, Andi is kérdezgette az elején, hogy Naaa, was macht dein Leben in Germany? Hát mit csinálna vazz?
- Még semmit, de valószínűleg pénteken odatolom az arcomat.
- Akkor csak reménykedhetek, hogy nem sikerül.
- Nyugi, simán lehet, hogy nem is lesznek szimpik...
- (lemondóan, talán még legyintett is közben) Dehh... biztos azok lesznek, mert a déliek szimpatikus emberek, kicsit olyanok, mint az olaszok.

Wie bitte??? Jól hallottam? Te most tősgyökeres észak-németként magadtól beismerted, hogy a dél-németek szimpatikus emberek, anélkül, hogy bárki is pisztolyt fogott volna a fejedhez??? (Egyébként szerintem a svábok meg az olaszok között nagyon nagy a különbség, de ha mindezt az észak-németekhez viszonyítjuk, akkor tényleg meg lehet őket említeni egy lapon.)
(...)
- mit csinálsz pünkösdkor?
- az már ez a hétvége? Nem tudom, nincs még tervem. Mé'?
- meglátogathatnál itt fenn északon...
Épp levegőt vettem, hogy válaszoljak, hogy jó, mire ő:
- de sajna nem érek rá a hétvégén. Bocsi, csak hangosan gondolkodtam.

Bazzeg. :-)

Dies und das...

Andi kitalálta, hogy elköltözik otthonról. Nem tudom, milyen rég óta van ez nála tervben, de gyanítom, hogy van benne nekem is jócskán részem (teljesen akaratlanul), hogy elszánta magát: kinézett magának egy cuki kis lakást, amit szeretne bérelni és ha még nem adták ki, elköltözik anyutól és aputól. Totál örülök neki, ez azért mégis csak egy nagy lépés olyasvalakinek, aki mindeddig otthon lakott a szülői házban. (Mentségemre szóljon, hogy én nem bujtogattam fel semmire, nem formáltam semmilyen véleményt arról, hogy jó-e ennyi idősen otthon lakni vagy nem, erre a végeredményre saját magától jutott. Biztos ösztönzően hatott rá, hogy végig nézte, hogy ide jövök a világ végére egyedül és még mindig életben vagyok, nyilván nem lehet olyan nagy kunszt, neki is csak-csak sikerül, ha rászánja magát végre.)

Az elmúlt hétvége nagyon békés volt, mivel Hendrikék Belgiumba mentek tengerpartozni Annével és a kölykökkel. Hívtak engem is nagyon, de ezt most inkább kihagytam. Így sem untam magam, mert szombat estére bejelentkezett a Hartwig + Anja egység, hogy nézzünk együtt BL döntőt, mert Bayern-Chelsea játszik és drukkolni kell. Megtettük, mégis kikapott a Bayern. Vasárnap este ugyanezen egységgel elmentünk vacsizni a göröghöz: aprócska étterem a pályaudvar közelében, nem túl drága, cserébe nagyon finom! Nem bírtam megjegyezni a nevét a kajának, amit kiválasztottam, valami húspogácsák voltak sült krumplival és (mostfigyelj!) Metaxa-szósszal! Brutál finom...

Ma eszembe jutott többször is, hogy O. a csütörtöki "lánykérés" óta nem jelentkezett, de úgy voltam vele, hogy majd biztos szól, ha van valami, én nem zaklatom, valószínűleg volt elég baja a hétvégén, nem tetézem a gondjait. A gondolatátvitel néha tényleg jól működik, mert ma este felhívott biciklizés közben (ő biciklizett, én pusztultam a kanapén futás után), hogy mizu, megnéztem-e a Garda tavat a neten?
- öööh mit is kellett volna rajta megnéznem?
- te már el is felejtetted, hogy mit tervezünk???
- (közben Blanka jutott eszembe, hogy hú bazzeg, tényleg megyünk???) ööh neeem, persze, hogy nem felejtettem el! De nem tudom, hogy lesz-e szabadságom, tulajdonképpen hogy is akarunk menni? Repülünk, vagy mi? Azé' az nem pont itt van a sarkon. (Bodensee mennyivel egyszerűbb lenne egyébként, lehet majd megkínálom az ötlettel...)
- autóval! Mindegy hol leszel, érted megyek. Akár Duisburgba, akár Svábföldre, onnan meg már nincs is messze! (Szerintem mondjuk de, de hát jóvan'...)

Ajánlat

Van itt egy alternatív lehetőség, hogy ne kelljen új személyigazolványt csináltatnom. Az alternatív ezúttal tényleg großgeschrieben. Telefonálás O-val - mindig tartogat meglepetéseket:

- O: ...túl sokat dolgozom, szerintem veszek ki szabit. El szeretnék menni a Garda tóhoz, csak még nem tudom, mikor. Mikor van neked szabid?
- (kicsit nagyon meglepve) ööö... nekem most nem annyira aktuális a szabi, meg júniusban egyébként is Magyarországra kell mennem, mert lejár a személyigazolványom, újat kell csináltatnom.
- Óóóh, tudod mit?
(magamban: jaj csak fel ne ajánld te is, hogy jössz velem, menjünk együtt, mert az már tényleg kicsit sok lenne a környezetemnek. Hazaállítanék 2 pasival. Lehet tippelni, kik és hányan ájulnának el, milyen sorrendben) 
- Na monnyad, mit?
- Összeházasodunk és akkor kapsz állampolgárságot és nem kell személyigazolványt csináltatnod, mert itt kapsz egy újat. És nem is kerül sokba!
- (közben kitört belőlem a röhögés) Pfff...! Ez tényleg sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint hazamenni igazolványt igényelni...
- és akkor nem is szabadságra mennénk, hanem nászútra! Amit kell, azt úgyis tudok rólad. Okos vagy, szép vagy, vicces vagy, nekem ennyi elég is. 
- és hárman megyünk? te, én, Frau Borbély...?
- nem, Frau Boohbelii-t nem kell, hogy vigyük, ő akkor már a múlté lesz.
- MÉ'?
- hát mert akkor téged már Ruttkowskinak fognak hívni.
- oh neeemááár, nem tarthatom meg a nevem? De én akarom!
- hmm... De. Sőt, tudod mit? Neked jobb neved van, mint nekem, én is felveszem akkor a tiédet. Boohhbelii leszek. Milyen jól hangzik már, Boohhbeliii. BOOHHBELIII...
- rendben, így jó lesz.
- de hogy fogják hívni a gyerekünket?
- (újra meglepve, eddig gyerekről nem volt szó, csak személyigazolványról, meg szabiról) öööh... vagy Borbély, vagy R. Borbély, akkor abban kicsit a te neved is benne lenne.
- nagyon jó! Ha lány lesz, akkor lehetne Beatrice...
- buhh... úgy érzem, lassan informálnom kell anyámat az eseményekről.
- na de akkor tervezzük meg szépen előbb a Garda tavi dolgot, aztán lassan a többit is.
- nem gondolod, hogy akkor a gyerekcsinálást még nem kellene júniusban elkezdeni?
- igazad van, az szerintem is ráér augusztusig, előbb kicsit tesztelünk (sic!), meg szülni is talán jobb késő tavasszal, úgyhogy az augusztus optimálisnak tűnik.
- :-)
- na akkor mindezen gondolkodj el szépen, aztán később még telefonálunk!
- igenis!

Hát mit mondjak? Még röhögtem utána egy darabig...

Az utóbbi napokban brutálisan szétszórt vagyok. Kezdődött minden múlt hét pénteken azzal, hogy munkából hazafelé Ratingen és Lintorf között életemben először csináltak rólam egy sztárfotót. Traffipax-szal. Hát ezt is ki kellett próbálni, na. Valahogy a nap végére leromlott a hangulatom, teljesen bezombultam és úgy mentem haza, mint valami gép, gondolatban nem annyira az úton voltam, hanem az önsajnálat kellemes, langyos, sötétzöld kis posványában melegedtem éppen. Pontosan tudtam, hogy Lintorf előtt van egy híd, ami alatt van egy nem túl kedves doboz, ami fényképez, minden nap 1x elmegyek mellette hazafelé és a "szemébe" nézek keményen. Pénteken is elmentem mellette, csak kicsit gyorsabban, mint máskor. 50 helyett kb. 70-nel. Már csak akkor kapcsoltam, amikor belevillant a szemembe a piros fény. Gondoltam is, hogy ezzzazz, ez még hiányzott a teljes nyomor fílinghez, ilyet akarok még ma százat. Tegnap szóltam Svennek, hogy ha levelet kaptam lájf, akkor az az enyém, felvállalom, küldjenek bankszámlaszámot és átutalom a lét, ahova kell. Bäh. (Mert persze a rendszám alapján nem én kapom a levelet Duisburgba, hanem Vlodropba megy az ajándék, még csak elsunnyogni se tudom, vállalnom kell a gnómságomat.) Mondja, hogy ne stresszeljek, ték it ízi Kháátááá, ez itt nem kerül sokba. Ettől mondjuk megnyugodtam, mert már aggódó üzemmódba kapcsoltam magam, hogy majd 50-100 eurókat fognak rólam lenyúzni egy hülye kis zombi gyorshajtásért. Aztán beszéltem Andival is (pont ott hívott fel tegnap hazafelé menet, ahol lefotóztak, gondoltam is, hogy fasza, most meg ugyanitt a szent helyen fognak elkapni telefonálásért...), ő is annyit fűzött hozzá, hogy majd kapok egy kb 15 EUR-s büntit. Itt azért nem veszik a dolgot annyira véresen (nem eszik olyan véresen a kását, az jutott eszembe...), meg a tilosban parkolást sem, mert azért is kb. 10 EUR-ra vágnak meg - nem, ezt még nem próbáltam ki, Hendrik mesélte, mert ő már játszott ilyet. Jó ez a hozzáállás egyébként, tetszik: nem akarnak anyagilag agyonverni, mert megszegted a szabályt, hanem először csak az orrodra koppintanak egyet. Hogy ejnye, ilyet nem szabad! (Nyilván ha 160-nal mentem volna 50 helyett, más lenne a helyzet. O-nak például 4 hétre elvették februárban a jogsiját, az felért talán egy tarkón vágással is, mondjuk egy olyan géppel a segge alatt, amivel nyomul, nem is csodálom. Azzal tényleg nehéz lassan menni.)

A szétszórtságot az is jól mutatja, hogy napok óta minden reggel eljátszom a következő mókát, kicsit unom már: eltipegek a kocsiig, laptopot bedobom hátra, beülök. Helló Zsolti-mondok. Bekötöm magam. Rákötöm magam a zenére. Gyújtást adok, elindulok. Megállok. Gyújtást leveszem. Káromkodom. Zene leállít, öv kicsatol. Kiszállok. Visszahajtom az előző este behajtott külső visszapillantó tükröket. Visszaülök. Becsatolom magam. Rákötöm magam a zenére. Gyújtást adok. Elindulok. Gratulálok magamnak, vállveregetek, hogy ezaz Kháátáá, ma is sikerült...

Ma volt itt egy ügyfélbácsi, aki Flensburgból jött elvinni egy Fiat Ducato-t. Flensburg a német-dán határon van, innen kb 530 km-re északra. (Mondom én, pont középen vagyok, nagyjából minden, ami érdekes, vagy szóba jöhet, 400-500 km-re van innen a szélrózsa minden irányában...) Teljesen olyan bácsinak tűnt, aki mindent hozott magával, ami kell egy autóelhozáshoz. Persze tévedtem. Addig el is jutottunk, hogy piros 5napos rendszámtáblája van, hála Istennek, mert azt nem tudtam volna neki szerezni. De a felszereléshez nem volt nála se csavar, se csavarhúzó. Rendszámtáblatartókat ugyan hozott magával, de azok sem voltak megfelelőek. Bezzeg ragasztószalag volt nála... Direkt a célra. Hát nem akartam kiröhögni, hogy nem gondolja kend komolyan, hogy felragasztószalagozzuk a rendszámot? Pedig de. Megint nekem kell rendszámtáblát felszerelni, neeemakarom... Elslattyogtam szépen a kis fúrószarságért, meg csavarszarságokért, meg hoztam neki grátisz 2 rendes rendszámtáblatartót és felszereltük/tem a rendszámtáblát. Úúújeee.

Tegnap este Andi volt rossz passzban, gondoltam megmutatom neki, mit művel a teljesen félrenevelt jávorszarvasa, amit tőle kaptam tavaly karácsonyra. Gödöllőn még csak Gyöngyvér monitorára mászott fel rendszeresen, most meg már teljesen el van szemtelenedve. Elchi épp megfékezhetetlenül felzabálja a bazsalikomomat:


Gondolkozom rajta, hogy talán vissza kéne küldeni egy hétre Niederstotzingenbe az "apjához", hogy nevelje meg rendesen.

Téged nem lehet egy hétre se egyedül hagyni!!!

Tudtam, hogy O. este hívni fog, mert cuki módon tegnap extra megkérdezte sms-ben, hogy ma telózunk- e. Nem bízza a véletlenre, egy nappal hamarabb – biztos, ami biztos - regisztrál telefonálásra. 
Teljes köztünk az egyetértés általában, mert ez idő tájt nagyon hasonló a nyomorunk, csak én előrébb járok néhány lépéssel, ő meg még önszántából nyomorog. Miután megvitattuk, hogy kinek mennyire szar, megkérdezte, hogy amúgy a munkával mizu, meg vagyok-e elégedve, stb. Gondoltam elmesélem neki ezt a Heubach-témát, ha már így szóba hozta, úgyis mindig erről kérdez és meg van győződve róla, hogy nekem nincs helyem az autóbizniszben, mert nem illek oda. 
Sok mindenre számítottam, de arra a reakcióra nem, amit adott: teljes megrökönyödés, egy csalódott óóóóóóóóóóóó, majd érvek tömkelege. Nem volt rá jellemző. Az lett volna jellemző, ha - mint mindig - azt mondja, hogy igen, Khátá, ez lesz a jó döntés, amit gondolsz, menj csak a magad orra után. Ehelyett most:
- de ott nem is beszélnek Hochdeutschot, bezzeg északon igen! Gyere inkább ide, itt sokkal jobb!
- de ott nem találtam munkát, te is tudod.
- de ott nem is érted, mit beszélnek, te magad mondtad! Én sem érteném!
- ebben mondjuk igazad van.
- és és és… (itt kifakadt) TÉGED NEM LEHET EGY HÉTRE SEM EGYEDÜL HAGYNI?!!! Mert látod? Azonnal odébb mész! Túl sokat mozogsz!
- cukivaaaaagy!
- deh deh deh (és itt elfogytak az észérvek) a svábföld különben is tök hülye!
- nem mondtam, hogy tuti elköltözöm, egyáltalán nem biztos semmi, ez csak kósza hír, igazából sehol sem tartunk még a kontaktolással sem! De tudod mit, ezt még meg kell beszélnem a Frau Bohhbelii-vel és Hildegard-dal is! Őt is megkérdezzük, jó? (És innentől én már csak a vígasztalásra gyúrtam, mint valami gyereknél. Mintha egy ötévest győzködnék, hogy nyugodtan üljön a télapó ölébe, nem bántja...)
- Fritz Heinrichet meg se hallgatjátok...?
- dehogynem, persze, hogy meghallgatjuk majd őt is. (Mindenkit meghallgatunk, akit csak akarsz, csak legyél megint vidám!)
- nem fog neki tetszeni. Mert ő azt akarja, hogy Hildegard északra jöjjön! Te is tudod, hogy Hildegard nem szeret sokat mozogni!
- majd megbeszélik, ha aktuális lesz, jó?
- mööööööh. Nem akarom, hogy a svábföldre költözz!
- (...)
Nekem közben elfogytak az észérveim, erre egyszerűen nem tudtam mit mondani. Már bántam, hogy elmeséltem neki, nem kellett volna, nem érte meg.
És már értem, miért olyan nehéz egyszerre jónak lenni ebben a kettéválasztott istenverte országban északon meg délen is: mert ezek nem bírják egymást elviselni. Ha találsz valaki számodra kedveset északon, annak a dél tabu, mer' a déliek hülyék. Schwaben ist doof. De ha párhuzamosan délen is van valaki számodra kedves, annak meg az észak a tök hülye. Hamburg ist doof. És húznak kétfelé, mint a foxi a rongyot. És legszívesebben már ketté szakadnék, mert nekem meg mindenhová mehetnékem van, mert engem meg nem lehet egy hétre se egyedül hagyni.


PS az előző poszthoz: Andiból szám szerint kettő van, egymás haverjai. Az egyik az autókereskedő, a másik a sváb földműves. Így talán érthetőbb a hetes felsorolás: a földművesnek van a csigája. A másiknak nincs. :)

Megdeglettem

Blanka már tegnap tudta, én még letagadtam, de igaza volt! Bátág vagyok. Ledöntött a megfázás, húzom a belem, taknyos vagyok. Andi tegnap mondta, hogy nem lesz ma az irodában, mert egy haverjának segít valami földmunkában, meg traktorozni, ez az én napi rutinomat annyiban érintette, hogy fel kellett találnom magam (az üres percekben), mert nem volt kivel e-mailezgetni egész nap. Mer' traktorozott. De nem viccelt, ma reggel kaptam ezt a képet, hát ilyennel mondjuk lehet is veretni:


És utálom, hogy ott mindig jó idő van (kb mint otthon), és ezt az orrom alá is dörgöli, itt egész nap lógott az eső lába, be volt borulva és olyan szürkület volt, hogy villanyt kellett kapcsolni az irodában. Erre rátett egy lapáttal, hogy már reggel rottyon voltam, alig bírtam megülni a székemben. Írtam Andreasnak, hogy küldjön nekem napsütést. Küldött:

 

Dilemmázás.

Valamelyik este cseng a telefonom, valami tök ismeretlen szám, bäääh, mondom, ehhez de nagyon nincs kedvem, de sose lehet tudni, azért csak-csak felveszem. Nem valami barátságosan szóltam bele, csak a vezetéknevemmel (Mert minek cifrázzam? Mondom én, engem itt germanizálnak: lassan tudok olyan bunkó lenni, mint egy német...)

- Borbély.
- ööö... Kháátáá... te vagy az???
- (közben megismertem a hangját) héjj O! Ezt a számod nem is ismerem!
- mi volt ez a zaj az előbb? 
- vazzeg, az a zaj volt a rendes nevem!

Más téma: 
Nem akartam ezt még itt megemlíteni, de nem bírom magamba tartani. Ma kaptam egy e-mail visszajelzést Heubach-ból, hogy lehet, hogy kellenék egy ottani sváb cégnek és ha eljutunk odáig, hajlandó lennék-e oda költözni. Vazz. Hát nem mondom, meglepődtem. Csak azoknak, akik nem tudják, hogy hol van ez a térképen: alapvetően Stuttgart és Augsburg között, nem bajor területen, hanem Baden-Württemberg tartományban. (Kis szociolingvisztikai kitérő: itt már a württembergiek és a badeniek mesélnek egymásról hülye sztereotíp vicceket, de mindketten egyetértenek abban, hogy mégis a bajorok a leghülyébbek) A távolságok tehát:
- Stuttgarttól 68km-re
- Augsburgtól 100km-re 
- Passautól kicsit több, mint 300km-re 
- Győrtől durván 700km-re 
- a  német-svájci határtól 200km-re
Heubach Duisburgtól laza 500 km-rel van délebbre, ami nem kevés, de mondjuk eddig sem az egyszerűbb úton mentem, vagy ha lehet ilyet mondani, az egyszerűbb út nem létezik, vagy csak én hordok olyan szemüveget, amivel soha nem látom! Amellett, hogy ettől brutál felment a vérnyomásom, igazából azt kell mondjam, jó lenne kicsit falusiasabb környezetben lakni, nekem ez hiányzik! - közben azért azt is meg kell hagyni, hogy Heubach nem a kicsit falusiasabb irányvonal lenne, hanem - a Ruhr-vidékhez képest - a komplett falura költözés. A dolog egyelőre megrekedt a bácsival való levelezésen, kicsit szaglásszuk egymást, én közben kicsit (nagyon) pánikolok, hogy megint túl sok az izgalom, épp kezdtem megszokni itt, erre elkezdenek nekem ilyen e-maileket írogatni... Mindenesetre vadul mérlegelek, de nyilván a lóvé sem mindegy, meg még ezer más dolog, erről még nem beszéltünk, ez svábéknál amúgy is vékony jég. Hát meglátjuk na.

Azoknak, akik folyton azt kérdezgetik, hogy mikor jöhetnek már meglátogatni: pontosan az ilyenek miatt NEM TUDOM, hogy mikor tudok rendesen vendéget fogadni. Mert fingom halvány lila lövésem sincs, hol tudok kicsit több gyökeret ereszteni, mint most és az mikor lesz és hogyan. Addig meg még légyszi neeee. 
Na. Ééértem? :)

Katyvasz


A képet Csillától kaptam, nem tudom mi ez, de nagyon tetszik. A Borbély mosolypor. Ha valaki lát ilyet, mindenképpen szóljon, rendelek belőle egy mázsát. Nem teljesen tudom egyébként értelmezni a képet. Miért a sok napszemüveg??? Mert vakít a mosoly, vagy WTF?

Valamint:

1.Telefon:
Én: -...de szerintem én most már lefekszem aludni, mert kifolyik a szemem.
O: - de te már pizsamában vagy?
-???

2.Telefon:
Andi: -...és különben meg nagyon pozitívat csalódtam benned.
-Hogyhogy?
-Nem is vagy plázapicsa!
-???
4.Gyarapodott az Évke-által feltalált állatok halmaza: eddig megismerhettük a kettő- és négymellbimbójú kacsát és az egycsontú cápát. Most csatlakozott hozzájuk a csonkafülű réce is.

5.SMS
Andi: - ...és akkor utazhatok majd veled az autóban, vagy csak a vonóhorgon? Höhö. Vonóhorog. Ez a kedvenc magyar szavam. Vonóhorog... vonóhorog...VONÓHOROG!
- ???

6.SMS
Andi: -...mmmh Khátááá, mondd már, hogy is volt tegnap a Weicheier magyarul? 
- Puhapöcs! (puhapötsch)

7.Niederstotzingenben
- te Andi, egy flakon vizet ha adsz a visszaútra, azt megköszönöm.
Andi: (miközben kezembe nyom egy flakon vizet) -... ilyen van nálatok is?
- mmh...tudod Andi, nekünk nincs pénzünk flakonra. Magyarországon mindenkinek van egy vödre és ha esik az eső, akkor vize is van.
(Közben Andi apja hangosan felröhög a szoba másik felében.)

Niederstotzingen!

Akikben esetleg a cím alapján felmerült a kérdés, hogy ez ugyan már mégis hol a rákban van, azoknak azt tudom mondani, hogy közvetlenül Oberstotzingen mellett! Ez a kisváros volt a hétvégi mókázásom színhelye, laza 519 km-rel délebbre Duisburgtól, a svábföld kellős közepén (ami egyébként hivatalosan bőven bajor terület, de ebbe a dialektológiai szociolingvisztikába vagy ha jobban tetszik szociológiai dialektológiába nem mennék inkább bele, maradjunk annyiban, hogy Schwabenländle.) Itt lakik Andreas és népes családja. A szó szoros értelmében: 4 fiatalabb tesója van!

Péntek este 9 körül értem oda, kb 5 óra volt az odaút, mert a délutáni forgalom az autópályán nem egy hálás dolog így a hétvége kezdetén, Leverkusen előtt iszonyat nagy dugó is volt, úgyhogy lehetett araszolni ezerrel. Niederstotzingen egy vidéki kis város - igazából 2500 lakossal bíró falu, kb annyira város, mint nálunk Pannonhalma. A Schmid családi bunkert nem csak arról lehet felismerni, hogy (autókereskedés lévén) 1-2 Hilux áll az udvaron, hanem hogy közvetlenül mellette van egy Aral kútjuk is - szempontomból ez szerencsésebb volt, mert egy benzinkút azé' csak kiveri a szemem, azt nem tudom nem észrevenni. Az autóeladást és a szerelő műhelyt Andi viszi egyedül, a benzinkutat meg fater. A ház böszme nagy, vertikálisan terjeszkedős: a földszinten van iroda, meg ez-az-amaz, az első emeleten laknak a szülők, a másodikon a 2 db nagyszülő, a harmadikon a kölykök. Tök jó, teljesen szeparált, mindenkinek megvan a maga kis élettere.

Na szóval ott tartottam, hogy péntek este megérkeztem. Begördültem Zsoltival a benzinkútra. Andival még előtte kb egy órával sms-eztünk, hogy megvár a kajával, rendelünk pizzát. Nem volt semmi kínos egymásranézegetés / zavartanpislogás / nemtudnimostmitcsinálás, miután kimásztam a járgányból megölelgettük egymást (mert itt ugye nem puszit adnak, hanem megölelnek, ha érdemesnek tartanak rá), azonnal kaptam egy sört a kezembe, majd kérdezett valamit, amiből egy büdös mukkor sem értettem. Volt egy halovány elképzelésem, hogy szerintem azt kérdezi, hogy mennyi ideig tartott az út, de vér ciki, amikor nem a kérdésre válaszolok, úgyhogy nem bíztam magamban, egyszerűen bejelentettem ország-világ előtt, hogy most jön a coming out: egy büdös mukkot sem értek abból, amit kérdezel, kedves Andi. Megismételte. Még mindig iszonyatosan svábul, de egy fokkal már jobb volt, átjött a lényeg, tényleg azt akarta csak megtudni, mennyit jöttem. Akkora nekem viszont már leesett, hogy itt a Hochdeutsch, mint olyan nem létezik, úgyhogy ha nem erőltetem meg magam, akkor igencsak nehéz hétvége elé nézek.

Andi szobáját kaptam meg, ő pedig átment csövezni az egyik tesójához, ami szerintem szupernagy cukiság, mert mivel ilyen népes a család, nyilván nincs vendégszoba, valakinek fel kellett hát magát áldoznia, hogy nekem ne kelljen senkivel egy szobában aludnom. Nem mintha gáz lett volna, de azért ez így jobb volt. Másnap délelőtt elmentünk Ulmba, ami egy nagyon kellemes sváb kisváros a közelben, csináltam 1-2 fotót a ferde ház nevű nevezetességről, ami - tudom, ez most néhányotokat sokkolni fog - egy ferde ház. Íme:




Beültünk a Barfüßer nevű helyre, ami egy nagyon népszerű ulm-i étterem-kocsma-sörfőzde keverék (közvetlenül a börtön oldalában) és nagyon finom fekete sört főznek helyben. Én már az elején makacsul eltökéltem, hogy hadat üzenek a német / sváb szűkmarkúságnak - ami aztán később kiderült, hogy egyáltalán nem a Schmid család jellemzője - és majd én megmutatom, milyen a magyar virtus és történjék bármi, most én fizetem a kettőnk fogyasztását, meg különben is vendégül látnak az egész hétvégére. Tervben volt, hogy enni is kéne valamit, mert egyikünk sem a reggelizős típus és jócskán benne voltunk már a napban, rendeltünk hát hausgemachte Maultasche névre hallgató, tipikus sváb készítményt, amitől teljesen hanyatt vagyok esve, hogy mennyire finom! Kell ilyen még. 100 darab. Ez egy kis tésztából készült csomag, ami meg van töltve egy darált húsból-hagymából-spenótból álló fűszeres cumóval és ki van főzve. Hozzá krumplisaláta passzol és barna mártás, meg ropogósra sütött hagymakarikák. (Basszus, folyik a nyálam...) 

Ami a név eredetét illeti, kétféle lehetőség van, nem igazán érdekel, kit untatok vele halálra, akkor is elmesélem, kezdem a logikátlannal: Maultasche. A 16. századra megy vissza a szó etimológiája, akkoriban ez még az Ohrfeige, azaz a pofon szóval volt egyenértékű, a kaja nevében a Tasche szó nem a megszokott táska értelemben van jelen, ami egyébként sokkal logikusabb lenne, hiszen egy mindenfélével megtöltött és kifőzött tésztatáskáról vagy zsebről beszélünk, hanem a tatschen / tätschen igére lehet visszaeredeztetni, aminek az ütlegeléshez van némi köze. A Maul meg ugye szó szerint pofát jelent. Ez alapján a nevét arról kaphatta, hogy a kis felpúposodott, megtöltött csomag hasonlóan néz ki egy archoz, aminek jól odacsaptak előtte. Beteg egy etimológia, de nagyon jól passzol a bajor-sváb mentalitáshoz. A másik magyarázat, ami  nekem egy hajszállal ésszerűbbnek tűnik, azt mondja, hogy a mahlen igének a hosszú "a" hangzója mindenféle sváb beszélt nyelvi jellegzetességek miatt az idők során megrövidült és így lett belőle a Maul szó, ami mellett a Tasche valóban táskát, csomagot jelent. Ez alapján tehát a Maultasche jelentése: felaprított - kvázi darált vagy őrölt - tartalommal megtöltött táska. 

Szóval alaposan teleettük magunkat táplálkozással, meg közben lenyomtunk fejenként két ilyen fekete sört, ami szintén nagyon finom és igencsak erős volt, amitől aztán úgy belejöttünk a pofázásba, hogy 5 órát ültünk a kocsmában, megbeszéltük minden nyomorunkat - amiből mostanság mindkettőnknek akad dögivel - és fel sem tűnt, hogy milyen rég óta ott vagyunk, csak amikor ránéztünk az órára. Visszaérve Niederstotzingenbe aztán eszembe jutott, hogy Zsolti ablaktörlő lapátaival van valami gond (leginkább az, hogy ezerháromszáz évesek) és nem törölnek már rendesen, eső meg azé' errefelé esik tisztességgel. Kérdeztem Andit, hogy tudok-e náluk a benzinkúton ablaktörlő lapátot venni és ha beszerzem, ugye felszereli nekem, mert én análfabéka vagyok hozzá? Ennek persze az lett a vége, hogy - mivel a kaját és a sört előtte én fizettem - meghívott egy ablaktörlő lapátra, jobban mondva kettőre, meg fel is rakta. Totál jófej. Aztán ideje volt a vacsinak, találkoztam a szülőkkel is rendesen. Az előbb már említettem, hogy itt nem divat a Hochdeutsch. Ezt annyival egészíteném ki, hogy a tősgyökeres sváb nem (csak) azért nem beszéli, mert derogál neki, hanem mert egyszerűen nem tud németül, csak svábul, ami az én helyzetemre nézve nem volt éppen egy ajándék. A szülők szupernagyon cukik, Andi anyukája totál túlpörgős típus - nagyon fiatal egyébként, kb egyidős lehet az én anyukámmal - csinált vacsira spagettit, de biztos ami biztos, rakott elém kenyeret, sajtot, 3-féle felvágottat, kenőmájast, vajat és lekvárt is, hátha pont a spagetti nem jön be. Kérdezték hogy szoktam-e enni Flädlesuppe-t. Amikor kiderült, hogy nem ettem még soha sváb palacsintalevest - azt hiszem kicsit furán nézhettem -, sőt, azt sem tudom mi az, azonnal elém nyomtak egy tányérral, mert  - meglepő módon - épp az is volt otthon. Hasonló a leves alapja, mint a májgombóclevesé, csak - nem mellesleg - tele van rakva csíkokra vágott palacsintával.

Vacsi után értünk jött az egyik öcs egy spanjával, elmentünk Lauingenbe, ahol egy pofás kis vízipipabárban a magam részéről elfogyasztottam a pipa mellé egy barna búzasört, a többiek meg koktéloztak, aztán éjfél körül hazavitt minket a haversrác. Andi közben megállapította, hogy nem látott még nőt, aki ekkora élvezettel itta volna a sört, mint amivel én teszem. Szokás szerint nem csináltam semmit, csak hoztam a formámat. A kocsiban visszafelé előjött, hogy ezmegazmegamaz mi magyarul, ehhez annyit kell tudni, hogy Andreas (létező!) magyar szókincse a következő elemekből áll össze: vonóhorog, téligumi, nyárigumi. Ezeket kajakra tudja magyarul. Megfejeltük még a tudását a puhapöcs és a klíma szavakkal, amin halálra röhögtem magam, mindahányszor kimondta. Fura egy sváb szájából azt hallani, hogy puhapöcs.

Ma reggel még toltunk egy reggelit közösen a szülőkkel, közben Andi anyukája kérdezte, hogy de ugye mikor jövök már legközelebb? Mondtam, hogy most nem rajtam van a sor, de ha Andi eltolja a szekeret Duisburgba, akkor utána én is visszanézek szívesen, mert brutál jól éreztem magam és nagyon köszönöm és jól esik, hogy így befogadtak. Az az irreális benyomásom van egyébként, hogy kollektíven szeretnek. A szó legpozitívabb, baráti értelmében. Lefutottuk a kötelező köröket, mely szerint anyuka csinálni akart nekem az útra kaját, de mondtam neki, hogy nem Timbuktuba megyek, szerintem menni fog evés nélkül is, de ha kapok egy flakon vizet, azt megköszönöm. Végül addig alkudozott, amíg a flakon víz mellé két almát is rám tukmált. Amíg mi Andival leszedtük a reggeliző asztalt, elrohant, majd 3 nagy kartonnal tért vissza, amik tele voltak általa varrt, selyemből készült díszrózsákkal, amiket az ember alkalmi ruhára tűz, vagy a hajába, vagy ide-oda. Teljesen el voltam érzékenyülve, amikor mondta, hogy ezeket néhanapján el szokta ajándékozgatni, szeretné, hogy ha választanék magamnak párat, ha tetszik. Megmutatom:


A piros (középső) rózsa ruhára tűzős, a másik kettő meg hajba. Majd ha egyszer nőiesen fogok öltözködni, használom is talán valamelyiket. Nem annyira az én stílusom, de tetszenek egyébként, a gesztusról nem is beszélve. A hazaút zökkenőmentes volt, mondhatni reibungslos, de az a gyanúm, hogy valaki a múlt héten valamelyik éjjel titokban kicserélte Zsoltiban a motort, mert úgy megy, mint a szél. A köhögést is abba hagyta, ami nagyon jó, mert már kezdtem fosni, hogy mennem kell a Detlefhez szereltetni, mert rángat, amikor lassítok és kisebb fokozatba váltok. Mindez nyomtalanul elmúlt. Nem értem.

Köln!

Minden azzal kezdődött, hogy hétfőn este a szomszédaim munka után összevont támadást intéztek ellenem. Először Hendrik hívott meg valami szülinapi bulira, ahova Anne-vel voltak hivatalosak estére, de ezt hárítottam, mert az ilyen bíró-bulikat már ismerem megérkezésem napjáról, agyhalál, köszöntem alásan, kihagytam. Aztán Hartwig jött az ötlettel, hogy Anja-val este bemennek a belvárosba kicsit sörözni, lenne-e kedvem velük menni? Annyira nem volt, mert akkor még nem tudtam, hogy O. nem fog számot tartani a vendégszobámra másnap, mert egyből visszamegy északra a kölni móka után, úgyhogy pánikszerű takarítást terveztem estére, de olyan kedvesen hívtak, hogy végül mentem. Nagyon finomat kajáltunk a thai-nál és elfogyasztottunk számos söröket, éjfél körül indultunk vissza, közben Hendrik csörgött, hogy itthon fussunk még össze, mert nekik még benne van a bugi a lábukban (nem voltak már ők sem szomjasak), úgyhogy végül mindenki nálam kötött ki. Megittunk még egy sört fejenként, amit Hartwig egyszercsak nem tudom honnan varázsolt elő, aztán blablabla, kb hajnali 3 körül hagytuk abba, Hendrik már bealudt az asztalnál ülés közben. Reggel bitangpusztulatosan másnaposan ébredtem, semmi kedvem nem volt semmihez, leginkább meg akartam halni, de O. délre ígérkezett kb, gondoltam is, hogy Dienstag am Arsch, na pont ez hiányzik még nekem mára... Alig bírtam magam összegyűjteni, amióta itt vagyok, így nem kapartam még el.

Aztán sikerült neki alaposan bemutatkoznom. Ahogy ideért, csengetett a kapucsengőn, gondoltam nem a gombbal engedem be, hanem kimegyek a folyosóra és majd én jól személyesen kinyitom a lépcsőház ajtót. Megtettem. A folyosón épp ott tartottunk hogy hallo-hallo, ölel-ölel, be akartam invitálni hozzám, amikor becsapódott a lakásajtóm, amin kívülről csak egy gomb van. A kulcs meg persze a lakásban volt. Mi meg a folyosón. Há-há. Még mielőtt pánikba kezdtem volna esni, eszembe jutott, hogy a teraszajtót 10-15 perce nyitottam ki, ami zsír, mert így csak a kertbe kellene valahogy bejutni. Becsengettünk Hendrikhez, mert ő lakik még rajtam kívül a földszinten, az ő lakásán keresztül ki tudnék menni a kertjébe, azon át meg az enyémbe, azon át meg a lakásba. De Hendrik nem nyitott ajtót. Na ezen a ponton kicsit befostam. Aztán megláttam, hogy a folyosói ablakból pont a kertemre látni ki, úgyhogy szegény O-t kimászattam az ablakon (mert én természetesen nem fogok magassarkúban kikommandózni rajta, meg ha már így itt van, vegyem valami hasznát is) és megkértem, hogy menjen be és engedjen vissza a lakásomba. Simán vette az akadályt és kimászott a folyosóablakon. Kinyitotta belülről az ajtót és közölte, hogy Hallo Khátá, rosszkor jössz, épp nem érek rá, mert Kölnbe készülök. Ezután a kis előjáték után aztán szerintem már nagyjából tudta, hogy mire számíthat tőlem a továbbiakban, mire vagyok képes.

Kölnben szuperkirály időnk volt, sétáltunk nagyot a Rajna parton és a belvárosban, beszélgettünk sokat, ültünk minden lépcsőn, ettünk epertortát valami szuperpuccos kávézóban, nagyon jó volt. Minden aktuális nyomorom ellenére végig röhögtem a napot. Nehéz volt ráhangolódni, hogy na akkor most program van, de végül sikerült. Délután beültünk egy étterembe enni, ahol - valószínűleg kívülről is láthatóan nagyon dominánsan döntöttem el, melyik asztalhoz üljünk le - az egyik libanoni pincér odaszólt a bajsza alatt O-nak, hogy "ennyi év után is jól teszi, hogy az asszonyra hallgat". Na vazz. Mé, mégis hány évesnek néz ez engem? Egyikünk sem javította ki a pincért, hanem csak összevigyorogtunk, aztán O. mosolyogva megkérdezte, hogy Was möchtest du trinken, Schätzchen? Onnantól egyezményesen azt játszottuk, hogy idős házaspár vagyunk. Én voltam Hildegard, ő pedig Fritz Heinrich. Konzekvensen így hívtuk egymást egész nap és boldog boldogtalant kritizáltunk, fikáztunk és leszóltunk.

- Nézd csak Hildegard, milyen hülyén áll azon a csajon az a szűk nadrág, olyan a lába, mint a fogpiszkáló!
- Igazad van Fritz Heinrich, meg a csaj is biztos tök hülye, látni rajta.

- Mondd csak Hildegard, leülünk kicsit erre a lépcsőre napozni?
- Remek ötlet, Fritz Heinrich, üljünk le!

- Te Hildegard, ez a pizza egy 10-es listán maximum 6-ot ér, a te kajád milyen? Megkóstolhatom?
- Persze Fritz Heinrich, vegyél belőle, de az enyém sem jobb 6-osnál.

- Hildegard, nyald meg a fagyimat, tök finom!
- Boooah Fritz Heinrich, nyald meg te, ha akarod!

Szóval ez ment egész nap. Ahhoz képest, hogy O. este 9-10 körülre tervezte az északra való hazaérést, fél9-kor szálltam ki a kocsiból Duisburgban, jól eltelt az idő...


- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...