V. idősebb török kurd barátja is (hívjuk mondjuk E-nek) velünk tartott a Kehl-Strasbourg körútra. Na jó, nem csak velünk tartott, hanem az egészet ő finanszírozta. Mivel nincs közeli török ismerősöm (meg kurd sem), hagytam magam V. által kulturálisan kicsit kiképezni út közben. Neki Geislingen nagyjából útba esett, így megoldottuk az utat az ő autójával, az úriember pedig Kelhben a hotelben várt ránk.
Valami olyan szédületes török vendéglátásban volt részem, hogy a sztereotip előítéleteim nagy része leépítésre került. Királylány voltam két napig. Odaérve mindketten (!) virágcsokrot kaptunk, E. telerakta az autója csomagtartóját mindennel, amire csak szükségünk lehetett: egy karton RedBull, egy üveg nagyon régi, nagyon nemes vörös bor, Ballantines, Raffaello, Toblerone, egy üveg Cinzano, kóla, ásványvíz, gyümölcsök... stb. Ő maga nem iszik alkoholt, ez mind nekünk lett bekészítve, mivel nem tudta, mihez lesz kedvünk, hozott mindenből. Nagyon alapos.
Elmentünk egy török helyre vacsizni, ahol E. a pincértől törökül rendelt valamit. Mindhármunknak. Hú, jól átvette az irányítást - gondoltaja Babi néni magában, mert hangosan mondani nem merte. V.-nek ez úgy tűnt megszokott, hogy E. rendel helyette, mert nyilván ő ismeri ki magát az étlapon a temérdek értelmetlennek tűnő kajanevet illetően. Két fura, hosszú, hasáb alakú, fasírt szerű, grillezett húst kaptunk, alatta török lepénykenyér és bulgur, fokhagymás szósz és grillezett pepperoni paprika. E. fogta a paprikát és a villájával lehúzta róla a külső réteget, ami a grillezés közben elválaszthatóvá vált, majd szó nélkül átnyúlt V. tányérjára, kivette a paprikáját, arról is lehúzta a bőrt, visszatette, majd átnyúlt hozzám, az enyémről is elvette és meghámozta nekem is. Hogy néztem-e nagyot? Igen. Hogy látszott-e rajtam? Remélem nem.
Evés után a hotelben folytattuk a rötyögést, E. és V. szobája volt a főhadiszállás, én az enyémbe 2 napig csak aludni jártam vissza. Reggel fél 6-ig beszélgettünk és boroztunk/pezsgőztünk, kicsit húztam a belem utána, mivel csak 3-4 órát aludtam. Másnap V-vel már a reggeliző asztalnál ültünk a hallban, amikor E. megjelent. Megcsókolta, majd láttam, hogy felém jön. Na erre kíváncsi vagyok - gondoltaja Babi néni, mert erre nem volt felkészülve. Kaptam egy arcsimogatást és egy homlokpuszit. Hogy meglepődtem-e? Meg. Kicsit? Nem, nagyon. Ez másnap reggel és a visszaindulásunk előtt, búcsúzásnál is ugyanígy ment. E. egy végtelenül jó lelkű, nagyon bőkezű, igazi gentleman.
Reggeli után megnéztük Strasbourgot, a belvárosa nagyon szép (a strasbourgi münster gyönyörű), de ezt leszámítva maga a város ronda. Ahogy az ember átlépi a határt, megszűnik a jó kis német élére állítottság és valami francia káosz veszi kezdetét. Az emberek mind nagyon jól öltözöttek, a férfiak mind ugyanúgy néznek ki és az összes nő 3 kiló sminket visel (meg kellett volna kérdeznem O-t, biztos van valami megfelelő elmélete a franciákra is, nem csak a melegekre). Este újra a töröknél vacsoráztunk Kehlben, de mivel nap közben megtudtam, hogy E. báránysteak-et akar enni (ami az előző napi tapasztalatok alapján azt jelenti, hogy mindhárman azt "akarunk" enni) így hát - egy életem egy halálom alapon - valahogy ki kellett, hogy vonjam magam ez alól, mert már a báránysteak szó puszta hallatán kivert a hideg verejték.
Apropo báránysteak: előző este a fura, hosszú, hasáb alakú, grillezett húsfasírt is bárány volt, utólag tudtam meg. (Az úri közönség tapsol.)
