Köln!

Minden azzal kezdődött, hogy hétfőn este a szomszédaim munka után összevont támadást intéztek ellenem. Először Hendrik hívott meg valami szülinapi bulira, ahova Anne-vel voltak hivatalosak estére, de ezt hárítottam, mert az ilyen bíró-bulikat már ismerem megérkezésem napjáról, agyhalál, köszöntem alásan, kihagytam. Aztán Hartwig jött az ötlettel, hogy Anja-val este bemennek a belvárosba kicsit sörözni, lenne-e kedvem velük menni? Annyira nem volt, mert akkor még nem tudtam, hogy O. nem fog számot tartani a vendégszobámra másnap, mert egyből visszamegy északra a kölni móka után, úgyhogy pánikszerű takarítást terveztem estére, de olyan kedvesen hívtak, hogy végül mentem. Nagyon finomat kajáltunk a thai-nál és elfogyasztottunk számos söröket, éjfél körül indultunk vissza, közben Hendrik csörgött, hogy itthon fussunk még össze, mert nekik még benne van a bugi a lábukban (nem voltak már ők sem szomjasak), úgyhogy végül mindenki nálam kötött ki. Megittunk még egy sört fejenként, amit Hartwig egyszercsak nem tudom honnan varázsolt elő, aztán blablabla, kb hajnali 3 körül hagytuk abba, Hendrik már bealudt az asztalnál ülés közben. Reggel bitangpusztulatosan másnaposan ébredtem, semmi kedvem nem volt semmihez, leginkább meg akartam halni, de O. délre ígérkezett kb, gondoltam is, hogy Dienstag am Arsch, na pont ez hiányzik még nekem mára... Alig bírtam magam összegyűjteni, amióta itt vagyok, így nem kapartam még el.

Aztán sikerült neki alaposan bemutatkoznom. Ahogy ideért, csengetett a kapucsengőn, gondoltam nem a gombbal engedem be, hanem kimegyek a folyosóra és majd én jól személyesen kinyitom a lépcsőház ajtót. Megtettem. A folyosón épp ott tartottunk hogy hallo-hallo, ölel-ölel, be akartam invitálni hozzám, amikor becsapódott a lakásajtóm, amin kívülről csak egy gomb van. A kulcs meg persze a lakásban volt. Mi meg a folyosón. Há-há. Még mielőtt pánikba kezdtem volna esni, eszembe jutott, hogy a teraszajtót 10-15 perce nyitottam ki, ami zsír, mert így csak a kertbe kellene valahogy bejutni. Becsengettünk Hendrikhez, mert ő lakik még rajtam kívül a földszinten, az ő lakásán keresztül ki tudnék menni a kertjébe, azon át meg az enyémbe, azon át meg a lakásba. De Hendrik nem nyitott ajtót. Na ezen a ponton kicsit befostam. Aztán megláttam, hogy a folyosói ablakból pont a kertemre látni ki, úgyhogy szegény O-t kimászattam az ablakon (mert én természetesen nem fogok magassarkúban kikommandózni rajta, meg ha már így itt van, vegyem valami hasznát is) és megkértem, hogy menjen be és engedjen vissza a lakásomba. Simán vette az akadályt és kimászott a folyosóablakon. Kinyitotta belülről az ajtót és közölte, hogy Hallo Khátá, rosszkor jössz, épp nem érek rá, mert Kölnbe készülök. Ezután a kis előjáték után aztán szerintem már nagyjából tudta, hogy mire számíthat tőlem a továbbiakban, mire vagyok képes.

Kölnben szuperkirály időnk volt, sétáltunk nagyot a Rajna parton és a belvárosban, beszélgettünk sokat, ültünk minden lépcsőn, ettünk epertortát valami szuperpuccos kávézóban, nagyon jó volt. Minden aktuális nyomorom ellenére végig röhögtem a napot. Nehéz volt ráhangolódni, hogy na akkor most program van, de végül sikerült. Délután beültünk egy étterembe enni, ahol - valószínűleg kívülről is láthatóan nagyon dominánsan döntöttem el, melyik asztalhoz üljünk le - az egyik libanoni pincér odaszólt a bajsza alatt O-nak, hogy "ennyi év után is jól teszi, hogy az asszonyra hallgat". Na vazz. Mé, mégis hány évesnek néz ez engem? Egyikünk sem javította ki a pincért, hanem csak összevigyorogtunk, aztán O. mosolyogva megkérdezte, hogy Was möchtest du trinken, Schätzchen? Onnantól egyezményesen azt játszottuk, hogy idős házaspár vagyunk. Én voltam Hildegard, ő pedig Fritz Heinrich. Konzekvensen így hívtuk egymást egész nap és boldog boldogtalant kritizáltunk, fikáztunk és leszóltunk.

- Nézd csak Hildegard, milyen hülyén áll azon a csajon az a szűk nadrág, olyan a lába, mint a fogpiszkáló!
- Igazad van Fritz Heinrich, meg a csaj is biztos tök hülye, látni rajta.

- Mondd csak Hildegard, leülünk kicsit erre a lépcsőre napozni?
- Remek ötlet, Fritz Heinrich, üljünk le!

- Te Hildegard, ez a pizza egy 10-es listán maximum 6-ot ér, a te kajád milyen? Megkóstolhatom?
- Persze Fritz Heinrich, vegyél belőle, de az enyém sem jobb 6-osnál.

- Hildegard, nyald meg a fagyimat, tök finom!
- Boooah Fritz Heinrich, nyald meg te, ha akarod!

Szóval ez ment egész nap. Ahhoz képest, hogy O. este 9-10 körülre tervezte az északra való hazaérést, fél9-kor szálltam ki a kocsiból Duisburgban, jól eltelt az idő...


- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...