2013. március 31., vasárnap

Húsvét

Tegnap megnéztük Stuttgartban a Porsche múzeumot, az egyszer látogatható helyek közé vettem fel az élménylistára, szerintem van a témában többet nyújtó autós kiállítás is: a göteborgi Volvo múzeum például legalább fél napra le tudja kötni az ember idejét, rengeteg interaktív dologgal, amiket ki lehet próbálni, bele lehet ülni, meg lehet fogni, míg itt - igaz az épület nagyon impozáns és csak kicsit kisebb, mint a sydney-i operaház - az autónézésen kívül nem sok egyéb extra van. Egynek jó volt. Meg kellett persze nézni utána a Porsche Shop-ot is, amiben az a jó, hogy teljesen felesleges dolgokat lehet venni nagyon drágán: ezerféle kisebb és nagyobb autómodell, naptár, iratrendező, sapka, póló, hűtőmágnes, kutyafüle és - az aduász, amire mindenkinek szüksége van - Porsche logós, mini gurulós bőrönd, amiben talán 2 napi ruha is elfér: mindössze ötszáznegyvenkilenc euróért. Nyilván nem árulnák több színben is, ha nem akadna időről időre néhány olyan hülye, aki meg is veszi.

Reggel O. közreműködésének köszönhetően sokkot kaptam: hajnali fél9-kor bekopogott hozzám és bejelentette, hogy felébredt, de még visszafekszik. Álmomban éppen fülbevalókat válogattam T. Katával a Kolonics Krisztinek (no comment) és mivel minden reggel egyedül ébredek fel, nem igazán vagyok hozzászokva, hogy valaki bekopog a hálószobaajtón: "Khátá, kijössz kicsit visszaaludni?" (persze ha nem ébreszt fel, eleve vissza se kellett volna aludni...). Megvártam hát, amíg a vérnyomásom lemegy 800-ról legalább 300-ig és elmúlik a menekülési rohamom is, majd kimásztam hozzá a nappaliba, áthelyezve a székhelyemet a kihúzott kanapéra, ami ilyenkor az ő fészke, ahol begömbölyödve aludtunk még egy órát. Öregedtem legalább 5 évet, úgy megijesztett.

Este beugrottunk a bevásárlóközpontba fekete tűfilcet venni, mivel egész karos tetoválást kellett valakinek készítenem (sőt, nem csak a karjára, hanem még a feje tetejére is, nem mást, mint a homlokától a tarkójáig szétnyíló cipzárat, ami alatt kilátszik az agya) és mivel nem volt itthon fekete tűfilcem, ezt be kellett szerezni, lényeg a lényeg: amíg én sorba álltam, ott hagyott "mindjárt jövök Khátá" jelszóval és elrohant. Sejtettem, hogy a bejáratnál lévő virágárust szemelte ki, mert ismerem már, mint a rossz pénzt már befelé menet is láttam az arcán, hogy valami szöget ütött a fejébe: egy bazinagy csokorral jött vissza, kaptam sok rózsát: tíz fehéret és tíz pirosat.


A svájci csokinyulak pénteken érkeztek és eredetileg hárman voltak, csak valami sötét alak időközben felzabálta az egyik szerencsétlenül járt kisnyulat.

Valamint: úgy döntöttem, hogy sötét, nagyon sötét terveimről - annak ellenére, hogy már a közepén járok a megvalósításuknak - sokatok csalódására még nem tudósítok, mivel mostanában túl erősen fúj a változás szele és amíg nem tudom, mit kezdek vele, nem csinálok segget a számból.

2013. március 28., csütörtök

Életem első muffinjai


...ennek a kis majomfejűnek, mert huszonkettedikén volt a szülinapja és tortát nem voltam hajlandó csinálni mert nem tudok
Különben sem tudtam, melyik nap is szeretne a hétvégén Geislingenbe megérkezni: először vala a "csakszombatonérkezemmertpéntekenteleleszazautópálya", majd - számításaimnak megfelelően - jött ma a "Khátámégispéntekenmegyek" verzió, úgyhogy munka után elcsűrtem gyorsan bevásárolni és megsütöttem életem első muffinjait, akik mogyorós csokipudinggal vannak megtöltve és lila egérszarral+csokimázzal díszítve - közben azért bedörgöltem két sört, biztos ami biztos, fel kellett rá készülni, hátha szar lesz a süti. Legközelebb kicsit több sütőport kapnak és akkor magasabbak lesznek.

Hát most mondja valaki, hogy nem vagyok kibaszottul kurvajó fej?!


PS: sötétebbnél sötétebb terveim még annál is sötétebbre sikerültek, mint terveztem, amivel megleptem e kávéházi szegleten magam magam. Ritkán fordul elő ilyen...

2013. március 26., kedd

Az irodában

Az egyik kolléganőm nagy átéléssel búvárol egy magyar nyelvű megrendelést, miközben egy mukkot sem tud magyarul:

- Khátá????
- tessék...
- mit jelent az, hogy hóógííí?
- MI?
- hóóógíííí.
- (itt némi kuncogás következett, mert még mindig nem értettem, mit akar) MIII????
- hóóóógíííí. Betűzöm: H, O, G, Y.

Az úri közönség tapsol.

- ...és Khátááá...?
- tessék...
- az mit jelent, hogy vááágíííí?
- a hóóógííí mintáján elindulva fényes logikával kikövetkeztettem, hogy a VAGY szóról beszélünk. Vááágííí. Majd percekig röhögött a "kifizetés" szón, mert "mennyire aranyos, hogy úgy kezdődik, hogy kifi." :)

2013. március 24., vasárnap

Bumbi bácsi és a produkcióesztétikai materializmus

Ezt a posztot Szabolcsnak ajánlom.

"Nincs kellemesebb dolog a produkcióesztétikai materializmusnál." Ezzel a mondattal kezdtem a mai napi weboldal-fordító munkát. A következő gondolatok futottak át az agyamon, mielőtt nekiálltam a tényleges dolgozásnak:

- inkább visszafekszem aludni
- kardomba dőlök
- enni kéne valamit (ami egyébként kísértetiesen hasonlít a régebben vizsgaidőszakban művelt tanuláson kívüli bármit csináláshoz)
- mi az a produkcióesztétika?
- apámnak az egész weboldal fordítást nem, de a szóban forgó 5 sort biztosan ki fogom számlázni, de legalábbis lefordíttatom vele, hogy érezze a törődést és lássa, mekkora krisztusi kegy részese lehettem ezzel. Az Isten fizesse meg neki.

Miután tehát lebeszéltem magam az első két pontról és se nem feküdtem vissza aludni, se nem dőltem kardomba, (még csak enni sem kezdtem el helyette!!!) a hülye bölcsész-hozzáállásomnak köszönhetően mielőtt lefordítottam - mert az egyébként önmagában nem nagy kunszt - előbb kényszeresen utána kellett járnom, mi az a produkcióesztétika. Most kaptuk a hírt, ezt itt ki is fogom fejteni, úgyhogy sajnálatomat kell kifejeznem mindenkinek, akit ez nem érdekel, mert most meg fogja tudni: a produkcióesztétika az irodalom- és művészetelmélet egyik ága, amely különös hangsúlyt fektet a művészeten belül magára az előállítási folyamatra (legyen az irodalom, képzőművészet vagy zene), ennek az ok-okozati összefüggéseire, szabályaira, funkcióira. Na, ez nem is olyan bonyolult. Most, hogy magyarról magyarra fordítottam az első mondatot, elkezdődhet a tényleges munka. Közben persze csevegtem a Babi nénivel google talkon, mivel ő még nem tudta a nagy hírt, hogy nincs kellemesebb dolog a produkcióesztétikai materializmusnál. Hát mit mondjak? Tudtam, hogy rá lehet számítani, azonnal kellően átérezte a felfedezés átütő erejét és fontosságát, emberi mivoltunkra gyakorolt formáló hatását.

Volt szerencsém jelen lenni az ominózus kiállításmegnyitón, ahol a produkcióesztétikai materializmus, mint olyan, részletes kifejtésre került és ahol a családban azóta szállóigévé vált "angyalok verbális narrációja" szókapcsolat is elhangzott. Anyuval és XY-nal (nehogy sérüljenek a személyiségi jogaid, nem fedem fel kilétedet) egymás mellett álltuk végig a megnyitóbeszédet, aminek körülbelül a harmadik percében XY odahajolt hozzám és halkan a fülembe súgta: "Te érted, amit mond?" Hát, ilyen ez kérem szépen, az angyalok verbális narrációja nem volt eléggé produkcióesztétikusan materialista, fenn is akadtunk a megnyitóbeszéd retorikai (vagy inkább kognitív?) hálóján emiatt jó páran.

Volt egy másik esztétától származó másik szövegrész is, amit ma fordítottam és ahol röviden, de annál vidámabban emlékeztem meg a szerzőről, Bumbi bácsiról és aminek az okát nem fogom nektek elmesélni, mert romba dönteném vele valaki karrierjét, így aztán a krisztusi megvilágosodástól kísérve magamban röhögök csak tovább.

2013. március 23., szombat

Mikulásvirág

A mikulásvirágom, aki már kb. 6-7 éve a tulajdonomat képezi és megjárta Budapestet, Ravazdot, Geislingent és akinek csak akkor volt piros a levele, amikor szegény Anna mamától anno megkaptam, azóta mindig csak zöld, most elkezdte meghozni az ELSŐ piros leveleit. Illetve a zöld leveleit kezdi el átpirosítani. Miért pont most? Eddig ménem? - kérdi a Babi néni és joggal. 
(Mielőtt bárkinek is eszébe jutna: nem, nem azért, mert ímehát meglelte hazáját Geislingenben, erre más okot kell keresni.)


PS: Jóapámnak szeretnék itt nyilvánosan köszönetet mondani, hogy a weboldalán, amit éppen németre fordítok, a művészi munkásságáról szóló Zsávolya-kritikákat is elérhetővé tesz. Apu, most hullik ki a maradék hajam. Ha az angyalok verbális narrációját is megtalálom, még ma világgá megyek, istenbizony. :)

2013. március 21., csütörtök

Nyááányáááányááááá

Tegnap este csengetett egy szerelőruhás muki. Rég volt már ilyen, de be kell ismernem, hogy egy megveszekedett mukkot sem értettem abból, amit mondott, illetve annyi lejött, hogy kérdezte, bérlem-e a lakást és az összmondandó valami szerelési tevékenységre koncentrálódott, amit a végén megköszöntem, de nem kértem. Pont, vessző és levegővétel nélkül beszélt vagy három percig, én meg közben magamban röhögtem és arra gondoltam, hogy ilyen a világon nincs, egy szavát sem értem!!! Hát mit mondjak? A sváb dialektusnak is vannak árnyalatai, de ennyire durván még Andi szülei sem beszélnek, pedig nálam eddig ők tartották az adott-idő-alatt-kimondott-és-általam-meg-nem-értett-szavak rekordját. Nem szeretem az ilyet, mert az a tapasztalatom, hogy aki ennyire el van kanászodva tájszólásilag, azzal nyelvi zsákutcába kerülök, mert hiába mondok neki bármit, ő megérti ugyan, de nem tud németül válaszolni, csak svábul. Remek. Az embernek olyan érzése támad, hogy ennyi erővel akár egy vaddisznóval is beszélgethetnék, körülbelül ugyanannyi sikerrel járna az is (ha nem többel).

Ma csak délig dolgoztam, mivel kivettem fél nap szabit, hogy el tudjak menni a hivatalba a Polgár Jenő úrhoz a Jenőhöz az anyakönyvi hivatalba, ahol is dicsőségesen elvégeztem az egyházból való hivatalos kilépést. 30 eurómba fájt ugyan, de ezzel megszabadultam az egyházi adótól örök életemre. Bámulatos, mennyivel egyszerűbb itt az ügyintézés, mint otthon: odamegy az ember, közben senki nem köt bele, nem küldik át 10 másik hivatalba, nem kell 8 órát sorban állni, hogy a végén kiderüljön, hogy nem tudnak segíteni, hanem elmondod, amit akarsz és elintézik. És közben kedvesek és segítőkészek és mosolyognak. 10 perc alatt megvolt. Kaptam egy hivatalos dokumentumot róla, ami a mai naptól hatályban van és amit meg kell őriznem, a következő havi béremből pedig már nem vonhatnak le egyházi adót. Úúúúúújeeee.

Közben terveződik O-val a jövő hétvége, remélem semmi nem jön közbe és el is ér idáig csütörtökön, vagy pénteken. Szeretnénk megint egy napot Stuttgartban tölteni és ezúttal elmenni a Porsche és a Mercedes-Benz múzeumokba, mert legutóbb a melegfelvonulás túlságosan lekötötte a figyelmünket. :)

2013. március 18., hétfő

- Khátá, mit csinálsz húsvétkor?
- bäääh... nem tudom még, miért?
- milyen napra esik ez idén?
- péntek-szombat-vasárnap-hétfő.
- nem szeretnék négy napig egyedül itthon lenni, a gondolatot is utálom. Mit szólnál, ha meglátogatnálak?
- jóóóóóó! :-)

Én is gondoltam erre, de mivel legutóbb január végén volt már itt őkegyelme, nem akartam felhozni az ötletet, mert meg voltam róla győződve, hogy ez egy újabb fejezet lenne csak a Kezem belelóg a bilibe - válogatott elbeszélésekben. A terv tehát a hétvége óta a következő: önsajnálat helyett evés, ivás, 3-4 napig ide-oda menés, alvás, döglés és a január óta keserves futással leadott háj visszaszedése mindkét fél részéről.

2013. március 16., szombat

IKEA és a szomszéd perverz

Voltam ma az IKEA-ban, vettem egy nagy polcot, amit már az autóba se tudtam egyedül betenni, mivel hosszabb volt mint könnyű, 33kg összsúllyal. Miközben próbálgattam kiszedni a tolós kocsiból - sikertelenül - egy harmincas pár sétált el mellettem a parkolóban. A nő szemén láttam, hogy sajnál, a pasi meg egyenesen rám nevetett, amitől természetesen elöntötte a szar az agyam, hogy én itt meggebedek, hogy ezt a kartont beleszenvedjem az autóba, ez a majom meg kiröhög, ahelyett, hogy segítene, úgyhogy megajándékoztam egy "segítsen már legyen szíves" (ha már ilyen jó kedve van)-kíséretével a kartonommal. Hát mit mondjak? Meglepődött, de erre nem lehetett nemet mondani, vagy úgy tenni, mintha nem hallotta volna, mivel 3 másodperccel előtte röhögött ki.
Hazaérve egyértelművé vált a probléma: nekem kell az autóból kiszednem és feltranszportíroznom a cuccot a lakásba. Eltartott vagy 20 percig, közben többször eszembe jutott, hogy elvileg az ember a saját súlyát el kell, hogy bírja, én meg itt 33 kilóval szenvedek, das geht ja gar nicht... valamint, hogy ha egy hullát kellene eltüntetnem, nem bírnám el, na meg gyorsan el is kapnának, mert túl sokáig tartana elnyühülni az autóig, ahova egyedül nem is tudnám betenni. (Amikor ezt O-nak kifejtettem ma este, azt nyilatkozta, hogy ő előbb feldarabolná a hullát, mert úgy "könnyebb vele bánni.") Nos, ilyen és ehhez hasonló hasznos gondolatok suhantak át az agyamon, amíg küszködtem a kartonnal. Az összeépítése sem volt egyszerű, mivel ez egy kifejezetten nagy polc, no meg mert utálok ilyesmivel foglalkozni. Nekiestem, de bizonyos részeibe annyira nehéz volt belenyomorgatni a kis fa csapokat, amik összetartják, hogy egy idő után be kellett vonnom az összeszerelési aktusba 2 széket és az egyik magassarkú cipőmet is, mint eszközöket. Szerintem ha ezt élőben lenyomom az interneten, biztos lettek volna olyanok, akik még fizettek is volna azért, hogy ezt az akciót láthatják... Viszont: a polc elkészült, az alkotó pihen.

Apropo hulla: nem emlékszem, hogy írtam-e már, a szemközti épültben lakik egy medvealkatú, hosszú, ősz hajú - kecskeszakállas fazon, aki valami miatt nem dolgozik, hanem nonstop az ablakban áll és nézi, mi történik lent az utcán (és persze a mi garázsunkban, mert oda direkt belát). Félelmetes. Kapcsolatunk a héten új dimenzióra helyeződött: valamelyik reggel elég morcosan indultam munkába, hideg volt, álmos voltam, mindenkit utáltam, ez meg már fél8-kor ott állt az ablakában és lesett. Csúnyán néztem rá. Ronda pofát néztem neki. Erre mit csinált? Mosolygott és integetett. Húúha montaja Babi néni, ennek a fele se tréfa. Munka után, amikor hazaértem, akkor is az ablakban állt, ahogy kiszálltam a kocsiból megint mosolygott és integetett, erre mit volt mit tenni, én is elmosolyodtam és visszaintettem. Este aztán elmeséltem O-nak, mik a hírek támadnak az írek aki maximális nemtetszéséről biztosított és azt az utasítást adta, hogy ignoráljam a fazont, ne is nézzek oda reggelente - ami nehéz, mert pont szemben van az ablaka a garázzsal. Ez az egész a hullacipelésről jutott csak eszembe, nem is lényeges.

2013. március 14., csütörtök

F, a mindent megmondó ember

A főnök a fejébe vette, hogy eladási továbbképzést kapunk egy marketingestől - hívjuk mondjuk F-nek - a "hogyan lehet még jobban fokozni az eladási volument" témában, aminek talán még értelme is lenne, ha nem rossz embert bízott volna meg a feladattal. Értem én, hogy a faszi a maga szakterületén atom - ami a telemarketing és amit mi nem is művelünk - de ebben a brancsban, mint kiderült, egyáltalán nincs otthon, amit hiába mondtunk B-nek eddig 2-szer, amikor a véleményünket kérdezte, hogy szerintünk hasznos volt-e, egyszerűen nem akarta megérteni. F. potom ezerhatszáz (!!!) euróért jön el hozzánk Frankfurtból egy napra szót fosni és a munkaidőnket rabolni, ami azt figyelembe véve, hogy nincs belőle semmi hasznunk, kurvára nem éri meg.

Egy példa: az egyik kolléganőm (hívjuk mondjuk A-nak) F. kérésére felhívta az egyik ügyfelet, hogy a 2-3 napja e-mailben elküldött 1200 darab RL-KLT 6280-as nevű műanyagládáról szóló árajánlat milyen döntési stádiumban van, lesz-e belőle megrendelés, hogy tetszett az ár stb.
A: - Jó napot kedves XY, a hétfőn e-mailben küldött RL-KLT 6280-as ajánlattal kapcsolatban hívom blablabla...
F: - Frau A, arra kérném, a következő telefonálásnál ne beszéljen ennyire érthetetlenül, próbáljuk meg az RL-KLT 6280 nevet nem említeni. (Itt A-nak a tarkójáig csúszott a szemöldöke, mert ő tudja mi az az RL-KLT 6280, az ügyfél is tudja, mit az az RL-KLT 6280, mivel ő kérte az árajánlatot is, egyedül F-nek nincs lövése róla, de jóvanbazmeg jelszóval A. is belement a játékba)
A: - de hát ha ez a hivatalos neve a terméknek, amit a logisztikusok ismernek... Mit mondjak helyette?
F: - hát műanyag ládát. (Közben az úri közönség már magában röhögött)
Majd jött a következő telefonálás:
A: - jó napot kedves XY, a tegnapi műanyagládás ajánlattal kapcsolatban hívom.
Ügyfél: - milyen műanyag láda?
A: - tudja, az 1200 darab műanyag láda, aminek az alján vízelvezető lyukak is vannak.
Ügyfél: - MI?????
A: - készítettem Önnek tegnap egy árajánlatot műanyag ládákról.
Ügyfél: - Frau A, én komolyan nem értem miről beszél.
A: - hát a 600x400x280mm méretű, kék színű műanyag ládák... KLT-k...
Ügyfél: - jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!! A 6280-ra gondol??? De hát ménem azt mondja akkor???

Pfff...

Köszönjük, Emese.

2013. március 12., kedd

...unom a pápát, a szentelt vizet és a marihuááánáááát

...unom a pincért a sarki bárban, unom a tévét a hálószobában, unom a nőt, aki nem harap, csak karmol, unom az embert, aki mindent összebarmol, unom a káoszt, unom a rendet, unom a zajt, unom a csendet, unom a hóhért, unom a dajkát, unom a szüzet és unom a szajhát, unom az elejét, unom a végét, unom a háborút, unom a békét, unom a négert, unom a sárgát, unom a zsidót és unom az árját, unom a doktort, unom a gyógyszert, unom a szexet és unom az óvszert, unom a dealert, unom a pápát, a szentelt vizet és a marihuánát... 
 
Apropó pápa és szentelt víz: döbbenetes, hogy minden ellenszenvem ellenére a pápaválasztás puszta hírértéke miatt mégis a kanapéhoz szögezve figyelem, honnan jön a milyen színű füst. Hopp, erről jut eszembe, ma végre utána mentem alaposabban, mit kell tennem az egyházi adó fizetési kötelezettségem megtorpedózása érdekében: hivatalosan ki kell lépnem az egyházból - ez mondjuk nem volt nagy meglepetés. Ha a pápa visszaléphetett a hivatalából, azt hiszem én is inkább visszautasítom a megtiszteltetést, hogy még egy valagnyi egyházi adót is befizessek. Ez különösebben nem visel meg, mivel megvan az az előnyöm egy bennszülött némettel szemben, hogy én ettől még Magyarországon lazán köthetek templomban házasságot (nem mintha ez egy olyan hú de erős pro érv lenne, de mégis na), mert csak itt leszek törölve a listáról, a templomi esküvő pedig Magyarországon csak attól válik függővé, hogy meg van-e keresztelve a delikvens (márpedig a keresztvizet nem tudom és nem is szándékozom levenni magamról). 

Lényeg a lényeg: egy év becsületes kizsákmányolás egyházi adó fizetés után még ebben a hónapban ünnepélyesen elzárom a szent csapot és megspórolok magamnak párszáz (!!!) eurót éves szinten. Mindössze annyit kell tennem, hogy elmegyek az itteni anyakönyvi hivatalba és befizetek 30 EUR-t, mert ebben a tartományi körzetben ennyibe fáj megszabadulni az egyháztól. A jegyző szépen bejegyzi, hogy Frau Booohhbeliii - geislingeni lakos - megtagadta a német egyházat és nem fizet egy centet se többet, erről kapok egy hivatalos dokumentumot, majd jót röhögök a markomba. Így lesz.

Na közben kijött a fekete füst is a kéményen, holnap is lehet izgulni, addig is töltsön el mindenkit jól a Szentlélek, menjetek békével. :)

2013. március 11., hétfő

Örökbe fogadtam egy bíborost

Vatikáni görbe tükör következik, a bejegyzést ortodox katolikusoknak nem ajánlom.

XVI. Benedek lemondása óta naponta röhögünk a Babi nénivel a különböző magasröptű (általában hvg-s) vatikáni és pápahíreken, mint például: 
- "a pápai piros cipő helyett Benedek inkább barnát részesít előnyben, a döntést egyedül hozta meg." (Én is egyedül szoktam eldönteni reggelente, melyik cipőmet részesítem előnyben...)
a lemondó pápa pásztori gyűrűjét XVI. Benedek a Vatikánban hagyja, de még nem tudjuk, pontosan mikor zúzzák össze – mondta Lombardi. (Ez azért odavert. Aludni sem tudtam, amíg ki nem derült, pontosan mikor zúzzák össze. Végül nem is zúzták össze, így újra helyreállt a világ rendje.)
- A Rómába megérkezett bíborosok hétfőn délelőtt és délután is tanácskoztak a vatikáni szinódus-teremben (...) és úgy döntöttek, hogy üdvözletüket és hálájukat kifejező levelet írnak a lemondott pápának, XVI. Benedeknek. (Mindenki szabadon eldönthette, hogy színes ceruzát, vagy zsírkrétát részesít-e inkább előnyben...)
- Közben a római Pantheon melletti Gammarelli szabóság kirakatába hétfőn kitették az új pápának készített fehér színű reverendát három különböző méretben. (Erre hagynék egy kis időt: 3 (!!!) különböző méretben!)
Fontos továbbá, hogy mikor melyik ablakon néz ki hány órakor a pápa. Mi is lenne a társadalommal ezek nélkül a hírek nélkül? Tehetetlen, kétségbeesett, síró embertömegek rohangálnának az utcán fel-alá, akik nem tudják, aznap a pápa milyen cipőt részesít előnyben és éppen hány órakor melyik ablakon néz ki. 

De a legjobb, a hab a tortán, vagy inkább a mini koktélcseresznye a koktélcseresznye habján: találtam ma egy linket a német Spiegel Online-on, ami egy viszonylag komoly hírportál, legalábbis túlmutat a hvg szintjén, de magam is megütköztem a felfedezésen, amit tettem: Fogadj örökbe egy kardinálist! (Mindez 9 nyelven elérhető, Facebookon és Twitteren megosztható!!!) Szerintetek mit csináltam? 
Először elújságoltam a Babi néninek, hogy mi az esti program, ha hazaértünk, majd együtt örökbe fogadtunk egy-egy kardinálist. 
Az első lépés: "Imádkozz egy kicsit, hogy a Szentlélek Úristen a megfelelő Bíborost válassza ki számodra, és utána kattints az alábbi zöld regisztrációs gombra." Őszintén szólva én kihagytam ezt a lépést és vakmerő bátorságról téve tanúbizonyságot egyből a zöld gombra kattintottam, majd a következőket tudtam meg:

Üdvözöllek Frau Babi, (mert azt ti sem gondoljátok komolyan, hogy majd a saját nevemen fogadok örökbe bíborost...)
szívből gratulálunk!
A következő bíborost fogadtad örökbe:
Francesco Monterisi, Italy, született 1934.5.28.
Ő 2010.11.20. óta bíboros és a feladata: Archpriest emeritus of the Basilica of Saint Paul Outside the Walls (Monterisi in da hauz:) 
A bíborosodért való imádkozás közben töltsön el a Szentlélek!

Na kis kedveskéim, ezt is megtudtátok ma, fogadjatok ti is örökbe minél több bíborost és közben töltsön el mindenkit a Szentlélek, menjetek békével.

2013. március 10., vasárnap

Ma csak 50 percet esett az eső...

...kizárólag abban az 50 percben, amíg futottam. Komolyan, ohne Scheiß.

Kb 10 fok volt kora délután, amikor nagy nehezen rászántam magam, hogy megmozduljak. A napokban izmos hőmérséklet különbség van észak és dél-Németország között, ahogy hallom, itt legalább 7-8 fokkal melegebb van, mint fent. Mondtam tehát a Babi néninek, akivel épp csacsogtunk, hogy ha a fene fenét eszik is, elindulok futni, mert menni kell, ha szél fúj, ha eső esik - őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy azonnal elkezd esni, ahogy kiteszem a lábam a házból. Először csak csepergett, majd mire elértem a félutat jelző kereszteződéshez, ahol jobbra kanyarva Heidenheimba, balra kanyarva pedig Stuttgartba megy az ember, már tolerálhatatlanul szakadt az eső és fújt a szél. Mit lehet ilyenkor tenni? Mivel idáig is futva jöttem, nincs más választásom, mint tovább futni, mert senki nem fog hazavinni, ha a hátamon pörgök, akkor se. Ha beállok a tetős buszmegállóba a várakozó emberek közé, az sem segít rajtam, mert hideg van, vizes minden ruhám és nem tudom, mikor fog elállni az eső. Bähhh... hazafutottam tehát. Leírhatatlan érzés volt: szembe fújt a szél, vert az eső, alig láttam valamit és meg kellett állapítanom, hogy a nadrágom meglepően sok vizet fel tud szívni, ami azt a fantasztikus érzetet biztosítja, mintha kilós súlyokkal a lábamon futnék. Mert nem elég a saját seggemet cipelni. Remek. 

A kötelező c-vitamin és a forró zuhany után aztán nekiálltam az e-bayen kábelt keresgélni a laptopomhoz, mivel a jelenlegi töltőkábel érintkezési hibás (vagy hogy mondják ezt? Netzteil. Aminek az egyik felét a laptopba, a másikat meg a konnektorba dugom. Na.) Sajnos sokkal többet találtam, mint amire számítottam, nem tudtam eldönteni, pontosan milyenre van szükségem, úgyhogy mielőtt az egész cajgot kivágtam volna az ablakon, segítségül hívtam a pindúr pandúrokat Viktort, akinek ezúton is köszönöm a rendelkezésre állást és azt, hogy a szavakkal nem kifejezhető kompetenciámat és számítástechnikai szakértelmemet türelemmel viselte. (Próbált eleinte kérdésekkel segíteni: "Mi a típusa? 1415?" - Minek??? - "A laptopnak. Kata, másnapos vagy?") 
Eredmény: egy darab online megrendelt és kifizetett Netzteil (vagy kábelmiazisten), már csak ki kell várni, hogy a postás bácsi idehozza nekem és újra megmozdítható lesz a laptop! Juhú!

Valamint: már csak nagyon kevés idő választ el sötét, nagyon sötét terveim megvalósításának megkezdésétől. Akkor is, ha a tervezett időpontot egyes tőlem független, külső erők láthatóan el akarják halasztani, én kitartok. Khhh. :)

2013. március 7., csütörtök

Zsolti és az elefántormány kagyló

Elkanyartam ma Zsoltival az autómosóhoz azzal a mottóval, ha már úgyis tankolni kell, le is mosatom, mert:
1. iiiiszonyatosan mocskos (volt)
2. rengeteg sót kapott szegény az elmúlt hónapokban és megígértem neki egy alapos alvázmosást.
A kasszánál a szőke csaj az orrom alá dugott egy listát, hogy válasszak, milyen mosást szeretnék, közben kinézett az autóra és megállapította, hogy úúúú, de koszos! - ezzel megadta a kegyelemdöfést, beválasztottam a leghiperszuperebb, legteljeskörűbb verziót alvázmosással együtt, majd elgaloppíroztam szépen hátra a mosóhoz és gyönyörködve végignéztem, ahogy leázik az autóról kb 3 tonna retek. Közben begurult mögém egy idősebb pofa, ránézett a kijelzőre és megállapította vigyorogva, ékes sváb tájszólással, hogy:
- hinnye, ez még eltart egy darabig! - igen, most kezdődött csak el a program - montaja Babi néni.
- höhö, nembaj, van időm - majd ezzel a lendülettel kikapott az autójából egy üveg sört, odaállt mellém és jókedélyűen elkezdte meginni. A bácsi szagából ítélve nem ez volt ma az első söre, de teljesen kis jófej volt. Elcseverésztünk erről-arról, a mosó berendezés közben már a viaszréteget vitte fel Zsoltira, láttam a bácsi arcán, hogy valami nyomasztja, nagyon nézte a rendszámomat:
- de kiskegyed mégsem ide valósi, ugye? Északról jön, nem?
Hát mit mondjak? Ha akarnám se tudnám magam svábnak kiadni, bár ezek szerint észak-németnek még elmehetnék.
Hazaérve aztán elmentem szépen futni, utána farkas éhesen egy salátával az ölemben beültem a tv elé eszegetni, nem sejtve, milyen horror vár rám: az egyik tudományos magazinban épp az elefántormány kagylóról (panopea abrupta) ment egy műsor, aminek segítségével megkaptam a hírt, hogy létezik a gusztustalanság, amitől konkrétan leteszem a kanalat. Aki ismer, tudja, mennyire hadilábon állok a tengeri herkentyűkkel. Láttatok már ilyen kagylót? Bocsánatot kívánok, de nekem erről nem az elefánt ormánya jut az eszembe, hanem egy ordenáré nagy ****, amire kis mellényt kötöttek madzaggal. Tessék, meg lehet nézni. Bele vannak fúródva a tengerben az iszapos homokba, 6-8 évig ott hagyják őket a tenyésztők, majd összegyűjtik és darabját több, mint 100 EUR- ért eladják éttermeknek. Tekeregnek, nyújtogatják (a fejüket) az egyik végüket, még valami nyálka is folyik belőlük. Blöe. Na azt hiszem az evést most ünnepélyesen be is fejeztem, a salátámat elviszem inkább holnap dolgozni. Volt még valami amiről be akartam számolni, de elfelejtettem, annyira lekötött ennek a kagylós undormánynak a kényszeres végignézése. :)

2013. március 1., péntek

Zsolti a bééé-kaaaa

Az utóbbi 2-3 napban ökölbe voltam kicsit szorulva, mert feltűnt, hogy Zsolti nem úgy megy, mint szokott. Lomhább, többet fogyaszt és a hangja is egyre rondább, hangosabb. Mint egy Porsche az alagútban. Tegnap este hirtelen felindulásból (fürdés után, pizsamában) lerohantam a garázsba és megnéztem, mennyi olaj van a motorban, majd miután konstatáltam, hogy majdnem semennyi, elrongyoltam gyorsan a benzinkútra, vettem bele való olajat és fel is töltöttem. Mondom, foglalkoztatott a téma nagyon. Lefekvés után még telefonáltam O-val, nem vettem jó jelnek, hogy pont most hozakodott elő vele, hogy képzeljem, mennyire olcsón sikerült bevásárolnia egy ezüst színű Ford Fokus kombit, még ülésfűtés is van benne és hogy én jutottam róla eszébe, hogy ez mennyire nekem való (és jaj utálom érte, de igaza van)! Mivel az autónak másnap munkába menet ugyanolyan szar hangja volt, mint előtte, fényes logikával és ökölbe szorult arccal kikövetkeztettem, hogy sajnos nem az olaj volt a baj, majd miután egész nap lyukat idegeskedtem a hasamba, írtam R-nek, hogy ha van rám egy kis ideje, munka után elugranék hozzájuk, mert gáz van, meg kéne nézni a járgányt, mert fosok, hogy ott maradok vele valahol. Ahogy odaértem, tettünk vele egy próbakört, R. és Ch. kb az 5. megtett méter után tudták mi a gond: a jelszó Radlager, azaz Zsolti csapágyas, méghozzá bal oldalt elöl. Ez nagyon megnyugtatott, mert a motorhibához képest semmiség, könnyen javítható, egyszerű és nem halálos. Még majdnem örülök is neki. Mindezek mellett mocskosul büszke vagyok magamra, hogy észrevettem, hogy nem úgy megy, mint kéne - ezt leginkább azok tudják értékelni, akik ismerik a végtelen autós szakértelmemet, ami mentségemre szóljon, hogy az utóbbi egy évben sokat fejlődött. Holnap Ch. megrendeli a passzoló alkatrészt, hétfőn munka után újra odakanyarok és megjavítják Zsolti járművet. Niederstotzingenből hazafelé jövet O. is elért telefonon, hogy mizu, elmeséltem neki nagy örvendezve, hogy csapágyas az autó, szerintem átérezte a megkönnyebbülésemet, de azért hozzá tette, hogy legrosszabb esetben leboltoltuk volna a Fokust - annak ellenére, hogy soha nem adnak el autót nőknek, én le(he)ttem volna a kivétel. 

Azért mégis baromi jó, hogy idáig nem jutottunk el, mert Zsolti az egyetlen és igazi 1,6-os béééé-kaaaa. :)