2015. július 27., hétfő

Esküvön voltunk

Szombaton esküvön voltunk. 

Nagyon.

Nem volt egyszerü menet.

Délután háromkor kezdödött és másnap reggel fél hétig tartott, amit nem sokan értek meg a vendégek közül, talán voltunk összesen (az eredeti 130 fös felállásból) heten - az ifjú párt is beleértve -, akik bírták a végéig. Körülbelül reggel fél 6 körül hagytuk el az éttermet, ahol ünnepeltünk és valaki (talán P.) rendkívül hülye ötlete nyomán "még egy utolsó sörre" elmentünk a Zzzzischer nevü késdobálóba, ami gyakori vége mindenféle altalunk látogatott partiknak, itt issza az ember általában az utolsó "na még egy sört", amit rend szerint másnap mélyen megbán(ok). Nem volt ez másképp vasárnap reggel sem: simán beállítottunk a tömött kocsmába menyasszonyostul-völegényestül-nászmenetestül reggel 6-kor, még rendeltem magunknak egy kör "utolsó" sört, megvártam, amíg utánunk a második taxival P. is odaér, majd angolosan távoztam. Sok volt már a strapa, akkorra már kb 15 órája ünnepeltünk és nekem betelt a képzeletbeli poharam, fogtam tehát magam és hazamásztam battyogtam, zsebemben az egyetlen lakáskulcsunkkal. Nem volt egy kellemes élmény felmászni az 5. emeletre, azt már most megmondom. 

Leszereltem magamról valahogy az esküvöi szerkót és bedöltem az ágyba, mint egy darab kö. A következö schnitt, ami még megvan, az, hogy P. mellettem szuszog az ágyban, felriadok és azon csodálkozom, hogy vajon KI engedte be szegényt a lakásba, amikor nálam volt az egyetlen kulcs és amióta hazavonszoltam magam, itt fekszem az ágyban??? Vajon a szomszédon keresztül átmászott a tetöteraszon? De a terasz ajtó nincs nyitva... Vagy kifeszítette a bejárati ajtót? El sem tudtam képzelni, hogy jött be. "Majd jól megkérdezem, ha felkeltünk" - ezzel a gondolattal átfordultam a másik oldalamra és vasárnap délutánig meg se moccantunk. 

Délután a nem kicsit nehézkes felkelés és szenvedés után aztán P. egy puszival megköszönte, hogy hajnalban a tizedik telefonos csöngetés után azért mégis felébredtem és beengedtem a lakásba. Hát pfff, igazán nincs mit - montaja a Babi néni és nagyon örült neki, hogy nem derült ki a szörnyü titok, mely szerint egyáltalán nem emlékszik a hajnali ajtónyitogatásra. (Gondolatban még meg is veregettem majdnem a vállamat, hogy képes voltam felkelni, elmenni az ajtóig, azt kinyitni és visszamenni az ágyba. Wow.)

Aztán hétfön reggel munkába menet P. megtalálta a kulcsot a bejárat ajtó elött található lábtörlö alatt. Amit elvileg én tettem oda, ami számomra valami teljesen brand new info volt és ami szerintem rendkívül nagy jófejségröl tesz tanúbizonyságot, hogy még abban a "rozoga" állapotomban is, amiben haza jöttem a 15 órás esküvöi ünneplés és a "csak még egy sör" után, még gondoltam rá, hogy ez a kis majom is be tudjon jönni és a szönyeg alá gyömködtem a kulcsot. Romantik pur.

Csak az a kár, hogy erröl - magamat is beleértve - senki sem tudott.