Utórezgések, konzekvencia

Reggelre megnyugodtam. Tegnap, miután Günzburgból hazaértünk és be tudtam jönni a lakásba, még kb fél óráig fenn volt a vérnyomásom a plafonon, még a kezem is remegett. Nem csoda, mint mondám, a záras ember annyit kérhet a szolgáltatásért, amennyit nem szégyell, mivel rá vagy utalva, nincs más választásod: vagy be akarsz jutni a lakásba és ezért sokat fizetni, vagy nem fizeted ki, amit kér és kint maradsz (és éjjel megfagysz a folyosón). 

Peterék nagyon rendesek és segítőkészek voltak tegnap. Mondtam neki, hogy az üzemanyagköltségét természetesen kifizetem, mivel innen Günzburgig és vissza összesen lenyomtunk kb 100 km-t, nem is vártam el tőle, hogy ingyen furikázza a seggemet szombat este, miután kiugrasztottam őket az ágyból. Nem hagyta, hogy kifizessem. Azzal az indoklással koptatott le, hogy néha az autót is használni kell, jót tesz az. Hogy ti is értsétek miért mondta ezt: a lakástól kb 300 m-re van az üzlet, amit bérelnek, oda értelemszerűen nem kocsival járnak dolgozni. Ennek ellenére a garázsban áll 2 autó is: egy Porsche 911 és egy akkora Porsche Cayenne, amibe fél Ravazd beleférne. Én eddig csak a 911-ről tudtam és minden bizonnyal leszakadt volna a pofám tegnap, ha éppen nem lettem volna a saját nyomorommal annyira elfoglalva, hogy csodálkozni is elfelejtek, milyen autóba szállok be éppen ökölbe szorult arccal, házi papucsban, piros zokniban, és a Peter feleségétől (barátnőjétől?) kölcsön kapott pulcsiban. 

Andiról röviden annyit, hogy amikor odaértünk és megcsörgettem, a tesóját, R-t küldte le a kulccsal, ő maga köszönte, de nem méltóztatott velem találkozni. Hát mit mondjak? Fájt. R is vágta, mert elég szánakozó arccal nyomta a kezembe a kulcsomat.

Hazaérvén még úgy volt, hogy O-val telózunk, ami sajna a Günzburgba-kepesztésem miatt elmaradt, de ezt ma mindenképpen el kell neki mesélnem, mivel nála külön aktualitása van a kizárom-magam-a-lakásomból- történetnek. Elég gyakran emlegetjük, hogy legutóbb, amikor ez a szörnyűség megtörtént, épp ott volt ő is. Akkor találkoztunk először: amíg kinyitottam neki az épület ajtaját, a huzat bevágta mögöttem a lakásajtót és neki kellett kimásznia a közös folyosó ablakán a kertekhez, betörni hozzám a teraszon keresztül és visszaengedni a birodalmamba. Ez azóta is nagy nosztalgia-téma, majd a tegnapi akción is biztos fogok tudni röhögni, ha kicsit elhalványul a szívroham emléke, amit emiatt kaptam.

Eksön

Voltam újra az IKEA-ban, a fő zsákmány ezúttal egy fehér szekrényke, még egy nagy zöld szőnyeg és 2 magas állópolc, körítve némi dekóval és apróságokkal. Pozitív, hogy a 3 nagy dolog összeszerelése közben egyszer sem kaptam agyvérzést, csak akkor, amikor a vásárlás után az IKEA parkolóban a nehéz cuccokkal megrakodott bevásárló kocsi elkezdett nekigurulni a mellettem parkoló Opelnek, miközben én telerakott kezekkel próbáltam kinyitni a csomagtartót. Hát nem nagyon tudtam hirtelen kínomban, mit dobáljak el gyorsabban, hogy ne zúzzam le a szomszéd autót...

De volt ma jobb is: pont a napokban jutott eszembe, hogy olyan rég balfaszkodtam utoljára, attól félek, lassan eljön annak is az ideje. Hát eljött. 
Elindultam a lakás alatti helységben található mosókonyhába, hogy kiszedjem a ruhákat a mosógépből és kiteregessek. Fogtam a kulcsom és a teregetős kosarat, kiléptem a lakásból, elindultam lefelé a lépcsőn, amikor megakadt a szemem a kulcstartón fityegő kék műanyag elektromos szarságon, amivel az irodába reggel becsekkolunk, munka után meg ki, így automatikusan számolódik a munkaidőnk. Miért akadtam fenn ezen? Mert nem a lakáskulcs volt nálam, hanem az irodakulcs. Mi következik ebből egyenesen? Hogy kicsuktam magam a lakásból!!!

Mivel nem volt más választásom, becsengettem a házmesterékhez, mivel csak őket ismerem az épületben. Titokban abban reménykedtem, talán van valami univerzális kulcsuk, amivel vissza tudok menni. A felesége nyitott ajtót, csak résnyire, mögötte mindenhol tök sötét volt, hú mondom ilyen későn van? Igen, mondja. (Este fél 9 volt...) Felvázoltam neki a gondomat, közölte, hogy mindjárt visszajön, csak felvesz valamit. (Pfff...) Aztán megvitattuk, hogy nekik nincs pótkulcsuk, de a főbérlőmnek talán van, hívjuk fel. OK, hívjuk (ugyan tudom, hogy mind a három kulcs nálam van, de hátha mégis...) de nekem nincs meg a száma, mivel nem telefonnal járok mosni. Hát nekik sincs. Fasza. Kigugliztuk, felhívtam a csaj telefonjáról (akinek jaj még mindig nem tudom a nevét), majd a főbérlőm közölte velem nagy jókedvvel, hogy nincs kulcsa, de nekem sok szerencsét kíván.

Eszembe jutott, hogy Andinak adtam egy lakáskulcsot még anno az elején. Viszonylag kevés esélyt láttam arra, hogy tőle vissza tudom szerezni, mivel az utóbbi 1 hónapban egyáltalán nem beszéltünk, mert nem érem el telefonon. Nem baj, egy próbát azért megér, különben a lábtörlőmön kell, hogy aludjak, a hideg folyosón. A mobilszámát hálistennek megtaláltam az interneten, a szomszéd csaj telefonjáról felhívtam. Kb. a 136. csengés után vette fel a telefont, mondtam neki mi van, meg azt is, hogy csak ő tud segíteni, mert senki másnak nincs kulcsa a lakásomhoz. Kérdezte, hogy el tudok-e menni hozzá a kulcsért. Persze bazzeg, nem csak mosni, de wc-re is autóslusszkulccsal járok. Itt Peter, a házmester beleszólt a telefonálásba, mert levágta, mi volt a kérdés, mondta, hogy ő elvisz Günzburgba, nem gond. Szegénykék... Mindketten átöltöztek (hja, rajtam melegítőnaci, póló melltartó nélkül, piros zokni és papucs volt, szuper látványt nyújtottam, bár így is mázlim volt, mivel fürdés után első körben nem is akartam a fürdőköpenyemet levenni, de valami tudat alatti hang rábeszélt, hogy ha csak a mosógépig megyek is, vegyek már fel valami normális cuccot), leslattyogtunk a mélygarázsba és szépen elmentünk Günzburgba. Ott megkaptam a kulcsot, visszajöttünk, ugyan azzal a lendülettel oda is adtam Peternek, arra az esetre, ha még egyszer ilyen lesz (nem lesz, de ha mégis), ne kapjak megint idegösszeomlást. 

Ha ők és Andi nem lettek volna otthon, lehúzhattam volna magam a wc-n, mivel a legközelebbi Schlüsseldienst Göppingenben van és tekintve, hogy szombat este senki nem dolgozik, 500-600 EUR alatt nem úsztam volna meg a zárcserét.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...