A hollandok is megőrültek.

Tegnap tehát vettem a Media Marktban Zentral-Europa SD-kártyát, tök jó, mert Magyarországot is tudja. Fel is avattam, jól elnavigáltattam magam Vlodropba. Az út totál jó volt, fél-1 körül ott voltam Klausnál, megnéztem a 10 kiskutyát, akik júúúúhhhhúúúúúúj ennyire cukik, aztán beültünk a haverjaival az egyik vlodrop-i kocsmába (kettő van), ahol valami iszonyatos német-holland keverék dalok mentek, mutatok egyet (be kell vallanom, ezt magam is ismertem, ilyen dülöngélős song) Kapaszkodjatok, vagy üljetek le, mert ez fáj. Szóval ez faszán belement a fejembe, még mindig az kattog, hogy jaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, er lebt noch, jaaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, stirbt nicht. Szörnyű. Meg volt még egy, amin sokat röhögtem, ha már így benne vagyok, ezt is megmutatom, nem kevésbé veszélyes Lischen sem. Na hát az egyik kocsmában egész nap ilyenek mentek, de csutkó hangerővel, azt hittem nem élem túl. Eleinte tudtunk beszélgetni, aztán felnyomták a hangerőt, de annyira, hogy egy szót sem lehetett érteni. Mivel végül úgy indultam el itthonról, hogy nem viszek ottalvós cuccot, nem is ihattam, mert 86KM a hazaút, azé mégiscsak. Ilyen zenék mellett meg, mint ez az alter Holzmichl, viszonylag nehéz józanul nem megőrülni. Sőt... Az elején Klaussal lenyomtunk 2 dl sört dél körül, ezek furamód 2 deciseket isznak, kis poharakból, ám abból meglehetősen sűrűn és sokat. Meg nem is pénzzel fizetnek, hanem zsetonnal a kocsmában. Amikor bemész, veszel (pénzért) zsetont és azzal megy a móka tovább. Ha elfogy a zseton, veszel még. Délután 3 körül kivonultunk az utcára, mert jött a karnevál menet, azt meglestük, nagyjából olyan mint Kölnben, csak sokkal kisebb (Vlodrop egy 1800 fős kisfalu). Van egy rakás kép, lehet nézegetni:

Ezt a képet még odafelé menet csináltam, feltűnt ugyanis, hogy mekkora bazi lila elefántot vontat a Merci. :) Őket pár kilométeren át üldöztem...


Aztán kiderült, hogy ez csak a fele az egész elefántnak, aki egyébként összerakva így néz ki: 

No. Jönnek a többi karneválképek:

Dobálják a cukorkákat az emberek közé... Klaus mondta is, hogy vigyázzak a fejemre, mondom mé, bajom lesz, ha megdobnak gumimacival vagy cukorral? "Nem, de ha kis pálinkás-rakétásüveggel találnak el, az fáj!" 
 Ők voltak a legjobb arcok szerintem. Az erdei manó és erdei manóné vagy mi... :)
Na hogyaszongya. A felvonulás után tehát fél 4-4 körül visszamásztunk a kocsmába, én onnantól töményen szenvedtem, mert ordított az alter Holzmichl, beszélgetni nem tudtunk, ültünk csak, ők ittak, én meg nem. Illetve de, csak Schneewittchent, vagy kólát. Célozgattam is rá, hogy na akkor én lassan mennék, aztán Klaus úgy nézett rám, hogy visszavontam a tanaimat, "hát de majd csak 6 körül kezdődik az igazi móka!!!" Jézus, mondom, addig van még 2 óra... Voltak ugyan nagyon jó arcok, de velük sem tudtam sokat beszélgetni, mert nem volt mód. A (kicsit elmosódott) generális és generálisné:


Egyértelmű volt tehát, hogy este 8-9-nél hamarabb nem szabadulok. Nagyon szenvedtem. Közben átgondoltam, hogy milyen okos húzás volt ottalvós cucc nélkül menni, mert most lennék a bajban, hajnalig kéne mulatni, és amilyen tempóban ők itták a 2 deci söröket (meg utána a feleseket is), nem biztos, hogy azt a felemet látták volna meg, amelyiket mutatni szeretném, no meg ma hótt másnaposan kellett volna onnan munkába jönnöm. Így is kínomban hollandra ittam magam. Kólával meg Schneewittchen-nel. Végig attól féltem, hogy valamelyik őrült majd táncolni akar, mert az tuti kiverte volna a biztosítékot, ha az ilyen alter Holzmichl zenére még ropni is kell. Na azt biztos nem. Ami meg még nagyon sajnálatos, hogy tegnap óta nem megy ki a hülye dallam a fejemből, még az idefelé úton is azt énekeltem magamban, hogy jaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, er lebt noch, jaaaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, stirbt nicht. Blöe. Ücsörögtünk tehát a kocsmában, egyre többen lettek, Klaus mindenkinek elmondta, hogy én vagyok az új magyar Kollegin, egy hete vagyok itt és milyen jól beszélek németül. Möhh. (Ez a harmadik hetem egyébként.) Itt teszek egy rövid szociolingvisztikai kitérőt: az idősebb generáció nem olyan betonhülye, mint a fiatalabb németek, nekik van még fogalmuk arról, melyik ország hol van. A generálisék pl voltak Magyarországon, mesélték, hogy jártak Hévízen, meg Zalakaroson is, bár a nevekkel kicsit bajban voltak, de engem már az is meglepett, hogy a Hévíz meg a Zalakaros fejből ment nekik. Aztán jöttek 6-7 körül az ilyen igazi dülöngélős számok, amikor összekarolnak és kollektíven ritmusra jobbra-balra dülöngélve éneklik a Stammcafé-t, hol holland, plattdeutsch vagy német színezettel... ezt ismerjük azt hiszem, hát mit volt mit tenni, asszimilálódtam. (Apropo asszimiláció: küldtem Malténak a bohócos-cicás-virágosrétes képet, "Assimilationszwang címmel, halálra röhögte magát, majd közölte, hogy látod-látod, így jár az, aki ilyen vidékre költözik, de szerinte hitelesen tudom ezt képviselni - na ezért még kap egy pofont). Közben eszembe jutott néha a Kisherceg, amikor a róka már előre örül, hogy milyen jó lesz, ha megszelídítik, úgyhogy én ennek jegyében már fél7-kor elkezdtem örülni a 8 órának, mert az volt a tervezett hazaindulási időpontom. Fél8-kor aztán jött egy fura, vikingnek öltözött ember (csávó inkább), Klaussal (a hangos zene miatt ordítva) rötyögtek kicsit, közben néha mosolyogva rám mutogattak - itt már rosszat sejtettem - ment a nagy bólogatás, Klaus elment, a csávó meg velem ordítozott tovább, hogy hol vannak a gyerekeim, meg a férjem. Óh mondom bazz... :) Nagy nehezen tisztáztuk, hogy a felsoroltak nem léteznek, én meg mit csinálok itt és rokona vagyok-e Klausnak, mire hívhat meg, jaj de kár, hogy vezetnem kell, blablabla... (őt itt mindenki ismeri, nagyon kemény, ha mondod, hogy Klaussal jöttél, akkor nem kérdeznek vissza, hogy ugyan már melyikkel, egyértelmű, hogy kiről van szó.) A csávó aztán addig győzködött, hogy menjek vele megnézni, mi van az egyébként 50 méterrel odébb lévő másik kocsmában, meg Klaus is azt tolta, hogy utána majd visszajövök ide, menjek csak, hogy nem volt kedvem tovább ordítozni, hogy de én már el akartam indulni haza, hát ottegyemegafene-alapon átmentem vele a másik kocsmába. Ott jöttem rá, hogy ez a két lokál úgy tagolódik, hogy egyikben az idősebb törzsközönség (alter Holzmichl), a másikban a fiatalabb bulizik. Átértünk szóval a másik kocsmába, ami tele volt fiatalokkal, akik a karneválos menetben szerepeltek, mindenki be volt öltözve és a csávó betolt engem kb 15 másik viking közé, akik lájtosan már be voltak tintázva, jah azt elfelejtettem mondani, hogy mind holland volt és nem sejtették, hogy az iszonyatos zenehangerő mellett viszonylag nehezen értek hollandul. Kb 10-szer ordítoztam el különféle arrajáró és kérdezősködő vikingeknek, hogy NEM BESZÉLEK HOLLANDUL, aztán a kezembe nyomtak egy sört, az istennek nem akarták elfogadni, hogy vezetnem kell még haza majdnem 90KM-t, totál rám tört a menekülési reflex, mert mindegyik nagyon ismerkedni akart. (Tudjátok, amikor be van az ember tintázva, és ilyen "jááájjdecukivagy" érzéssel megszorongatja a másikat - itt: engem - Na én ennyit nem ittam és a bennem lakó Frau Borbély nem vette jó néven a szoros kontaktust.) Gyanítom egyébként, hogy Klaus megbeszélte a csávóval, hogy ismeretségekre lenne szükségem... Végül egy laza fél órás ottlét után mondtam a vikingeknek, hogy nekem most tényleg haza kell indulnom, Klauson keresztül elérnek, ha akarnak, majd olajra léptem. Iiiiiszonyatosan elfáradtam, szerintem éveket öregedtem, az egész hazautat végigénekeltem különféle slágerekkel, amik hirtelen eszembe jutottak, mert az alter Holzmichl nem akart kimenni a fejemből, de nem sokat segített, mert még ma is ezzel küzdök, akkora dózist kaptam tegnap...
Ennyit a hosszú hétvégéről. Ma weboldalt fordítok, meg mennem kell a bankba is, elintézni az online banking-et, úgyhogy 4kor kereket oldok, mert a duisburgi bankfiókba kell mennem.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...