Pokoli napokat tudok magamnak azzal okozni, hogy saját magamra és a mindennapjaimban fontos szerepet játszó kevés emberre projektálom a félelmeimet és beképzelem magamnak, hogy mi van, pedig csak dehogyis. Most kaptuk a hírt, mégsem ellenem van a világ összeesküdve. Kivétel nélkül mindig van ésszerű magyarázat, csak azt kell megvárni, amíg elér hozzám az infó. Ez utóbbi rövid kijelentéssel 2 gond is van: az egyik, hogy nem vagyok sajnos az ésszerűség híve, habár nagyon szeretnék a utóbbi 7-8 hónapban erősen irányt váltottam. A másik, hogy rendkívül türelmetlen vagyok. Nem szoktam tudni kivárni, amíg elér hozzám az ésszerű infó, benne a probléma igazi okával, magyarázatával vagy megoldásával, hanem - biztos, ami biztos alapon - már jó előre pánikba esem, elkönyvelem, hogy minden úgyis csődbe megy és hiába való és amikor a végén jön a megoldás és megbizonyosodom róla, hogy nincs is világégés, nem tudok neki igazán örülni, mert már jó előre kicsináltam magam és belefáradtam az aggódásba. (Ahogy a főnököm mondaná, ich verstehe die Welt nicht mehr. Tőle vettem át egyébként a Gottes Erdboden szókapcsolatot is, egyszerűen zseniális, milyen sokrétűen be lehet építeni a mondandóba. Huh a Gottes Erdboden-ről jut eszembe, már akartam írni arról, hogy milyen érdekes, hogy a nyelvtani értelemben vett birtokos eset - Genitiv - használatának komplett megszűnése nem csak Köln és környékére jellemző, hanem számomra meglepő módon bizony a déli területekre is. Részes esetet használnak helyette. Kőkemény. Bocsánat, ezt majd máskor fejtem ki, Önök a nyelvészeti perceket hallották, adásunkat megszakítjuk.)

Azért most meg vagyok könnyebbülve. Nagyon.