A nagy ho-ho-ho-horgász

A hétvégén horgászni voltunk a Schaalsee-n. 

Nem vicc, teljesen komoly, három darab horgászbottal, élö kukacokkal (akik szegények egy éjszakát P. hütöszekrényében töltöttek elötte), ezerháromszázhetvenkettö csalival, gumihalakkal, horgokkal, és egyéb kétezerhatszázötvennyolc aprósággal felszerelkezve, vasárnap reggel 8-kor útnak indultunk. Béreltünk egy csónakot egész napra (szenzációs 10 euróba került csak, tök menö, volt benne még igazi vasmacska is) és szépen kisiklottunk a nyílt vízre. A Schaalsee egyébként (és most jön a Landeskunde rész, amit valami miatt már rég hanyagolok) Hamburgtól kb. egy órányi autóútra van a Hamburg-Lübeck-Schwerin háromszögben, bazi nagy természetvédelmi terület, 24 négyzetkilométer nagyságú, baromi mély tó. A baromi mélyet úgy kell érteni, hogy tényleg baromi mély, átlag 17 méter, de a legmélyebb pont eléri a 72 métert. A rendszerváltás elött egyébként a tó volt a határ kelet- és nyugat-Németország között. 

Fel voltunk szerelkezve pulcsikkal, kendökkel, 2 flakon 30 faktoros naptejjel, hütötáskában kenyérrel, kolbásszal (mert amióta P. tud a kolbász létezéséröl, valamint amióta a Babi néni volt oly kedves és 10 szállal megdobott bennünket otthonról - az Isten fizesse meg a jóságát :-), reggelire és vacsorára is azt eszik, ha teheti), retekkel, édességgel, jeges teával, fürdöruhával, törölközökkel és háromszáznegyvenhét egyéb aprósággal. Mivel kettönk közül ö a nagy ho-ho-ho-horgász, viszont én vagyok az, aki biztonsággal mozog a csónakban és tudja, mi-merre-hogyan, nem volt egyszerü megértetni vele, hogy amit mondok, az tényleg úgy van és ha nem úgy csinálja, akkor felborulunk (mert persze ugyanolyan kemény feje van, mint nekem, én sem csináltam volna csak úgy, amit mond, addig, amig ki nem próbálom, amit én gondolok és rá nem jövök, hogy az úgy nem jó és neki van igaza). nem volt könnyü meccs, na, de végül megúsztuk felborulás nélkül az akciót. "Találtunk" a tavon egy kb 50 négyzetméteres, jól eldugott, mini szigetet, amit ki is sajátítottunk gyorsan, majd némi tereprendezgetés és faág-hurcibálás után kitüztük rá a zászlónkat, leterítettünk egy plédet, eszegettünk, iszogattunk, fetrengtünk és fürödtünk/úsztunk is. A tó annyira gyorsan mélyül, hogy a vízbemenés után még lehet 2-3 kisebb lépést tenni, majd hirtelen jön az 5 méteres és a nagyobb mélység és már csak úszni lehet, amit P. horgászással ötvözött, amin én a partól teli szájjal röhögtem: beúszott szépen a csónak elejéhez, ahol már rég nem ért le a lába, nagy nehezen kiszegedette a horgász motyót, kutyaúszással ki a nyílt vízre és onnan tekergette az orsót, meg küldözgette be a csali-müanyag halat egyre messzebbre. Vicces volt, na. Föleg, miután már felöltözve, a csónakból koordinálgatva, mit csinálnak a horgász botok, úgy sikerült az egyiket bedobnia, hogy az a müanyag izé, ami a víz felett szokott lebegni és jelzi, hogyha kapás van (kapásjelzö???), leszakadt a damilról és kisodródott a nyílt vízre:
- Schatz, nincs kedved még egy kört úszni?
- Pfff… de persze, hogy van. Azért szárítkozom itt a napon, mert még pont be akartam menni még egyszer a csali-izédért a tóba. ;)

Mindenesetre a kirándulás remek volt, 8 órát töltöttünk a vízen, fogtunk még egy sügért is, akit aztán szerencsére visszaengedtünk a vízbe, mert csak kb 20 centis volt, de mégis elmondhatjuk magunkról, hogy fogtunk valamit a boton kívül is.  A szigetünkön pedig majdnem ráléptem egy bazinagy kígyóra, aki aztán bepucolt a vízbe baromi gyorsasággal, én meg persze üvöltöztem 10 percet, meg ugráltam fel-le, hogy wráááá kígyóóóó, P. meg játszotta közben a nyugodt pasi szerepét, mondván, hogy nem kell a pánik, de rövidesen rájöttem, hogy ö is ugyanannyira be van fosva az ilyenektöl, mint én… 


Íme néhány kép:







- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...