IKEA és a szomszéd perverz

Voltam ma az IKEA-ban, vettem egy nagy polcot, amit már az autóba se tudtam egyedül betenni, mivel hosszabb volt mint könnyű, 33kg összsúllyal. Miközben próbálgattam kiszedni a tolós kocsiból - sikertelenül - egy harmincas pár sétált el mellettem a parkolóban. A nő szemén láttam, hogy sajnál, a pasi meg egyenesen rám nevetett, amitől természetesen elöntötte a szar az agyam, hogy én itt meggebedek, hogy ezt a kartont beleszenvedjem az autóba, ez a majom meg kiröhög, ahelyett, hogy segítene, úgyhogy megajándékoztam egy "segítsen már legyen szíves" (ha már ilyen jó kedve van)-kíséretével a kartonommal. Hát mit mondjak? Meglepődött, de erre nem lehetett nemet mondani, vagy úgy tenni, mintha nem hallotta volna, mivel 3 másodperccel előtte röhögött ki.
Hazaérve egyértelművé vált a probléma: nekem kell az autóból kiszednem és feltranszportíroznom a cuccot a lakásba. Eltartott vagy 20 percig, közben többször eszembe jutott, hogy elvileg az ember a saját súlyát el kell, hogy bírja, én meg itt 33 kilóval szenvedek, das geht ja gar nicht... valamint, hogy ha egy hullát kellene eltüntetnem, nem bírnám el, na meg gyorsan el is kapnának, mert túl sokáig tartana elnyühülni az autóig, ahova egyedül nem is tudnám betenni. (Amikor ezt O-nak kifejtettem ma este, azt nyilatkozta, hogy ő előbb feldarabolná a hullát, mert úgy "könnyebb vele bánni.") Nos, ilyen és ehhez hasonló hasznos gondolatok suhantak át az agyamon, amíg küszködtem a kartonnal. Az összeépítése sem volt egyszerű, mivel ez egy kifejezetten nagy polc, no meg mert utálok ilyesmivel foglalkozni. Nekiestem, de bizonyos részeibe annyira nehéz volt belenyomorgatni a kis fa csapokat, amik összetartják, hogy egy idő után be kellett vonnom az összeszerelési aktusba 2 széket és az egyik magassarkú cipőmet is, mint eszközöket. Szerintem ha ezt élőben lenyomom az interneten, biztos lettek volna olyanok, akik még fizettek is volna azért, hogy ezt az akciót láthatják... Viszont: a polc elkészült, az alkotó pihen.

Apropo hulla: nem emlékszem, hogy írtam-e már, a szemközti épültben lakik egy medvealkatú, hosszú, ősz hajú - kecskeszakállas fazon, aki valami miatt nem dolgozik, hanem nonstop az ablakban áll és nézi, mi történik lent az utcán (és persze a mi garázsunkban, mert oda direkt belát). Félelmetes. Kapcsolatunk a héten új dimenzióra helyeződött: valamelyik reggel elég morcosan indultam munkába, hideg volt, álmos voltam, mindenkit utáltam, ez meg már fél8-kor ott állt az ablakában és lesett. Csúnyán néztem rá. Ronda pofát néztem neki. Erre mit csinált? Mosolygott és integetett. Húúha montaja Babi néni, ennek a fele se tréfa. Munka után, amikor hazaértem, akkor is az ablakban állt, ahogy kiszálltam a kocsiból megint mosolygott és integetett, erre mit volt mit tenni, én is elmosolyodtam és visszaintettem. Este aztán elmeséltem O-nak, mik a hírek támadnak az írek aki maximális nemtetszéséről biztosított és azt az utasítást adta, hogy ignoráljam a fazont, ne is nézzek oda reggelente - ami nehéz, mert pont szemben van az ablaka a garázzsal. Ez az egész a hullacipelésről jutott csak eszembe, nem is lényeges.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...