Visszatértem

Múlt kedden hajnalban elcsűrtem jó igényesen, szépen feleslegesen Donzdorfba. A két megtekintendő szépreményű lakás egy halom fos volt egy török tulajdonossal. Amikor megpillantottam a házat, azt hittem befosok: voll am Arsch! Randa, régi, lepukkant, mocskos. Átfutott az agyamon, hogy gyere Khátá, üljünk be a Batmobilba ide nem megyünk be, hanem inkább azzal a lendülettel, amivel jöttünk, elmenekülünk, de ezt végül 2 dolog miatt nem tettem:

1. (ez az irreális magyarázat) Hátha jön a tulaj és a homlokára csap, hogy áááh ez nem is az a lakás, amit ki szeretnék adni, mert az egy másik utcában van, szépen felújítva, csak arra vár, hogy én beköltözzek és ez itt csak egy ótvar vicc, ezzel akarja a komolytalan érdeklődőket kiszűrni. 

2. (ez a reálisabb magyarázat) Mivel várt rám, nem akartam bunkó lenni, úgyhogy összecsikorgattam a fogam és jól megnéztem mindkét lakást. Hát mit mondjak? Nagy élmény volt.

Az első egy 2 szobás csodapalota volt, a török-sváb csávó közben magyarázta, hogy nemrég vette meg ezt az egész házat és egy éven belül fel lesz az egész újítva (én meg közben gondoltam, hogy majd egy év múlva akkor visszajövök még egy nagyot röhögni) és hogy az irodája is ebben az épületben van (boooaaaahhh és muuuhahaha minden mennyiségben) és hogy a csodalakhoz egy parkoló is tartozik ám, amit használhatok majd. Csuhaj! Haza se megyek többé, beköltözöm ide a szemétdombra, ami ugyan fos, de majd egy egy év múlva már haj de jó lesz, addig meg fizetek érte rezsi nélkül havi 400 eurót. Tökre megéri. Hát nem? Hát nem. A másik lakás az épületben egy padlástéri kis másfélszobás szörnyedvény volt, úgynevezett Dachgeschosswohnung. A csávó közben közölte velem, hogy ez van jobb állapotban, ezt nem is kell renoválni, a lakás azonnal költözhető. (Itt átfutott az agyamon, hogy na most lenyelem a nyelvem...) Jólvan' - montaja diplomatikus Babi néni, majd jálántkázám, ha a lakásbérlés aktuális lesz - majd sarkon fordult és elhúzta a kondenzcsíkot Donzdorfból kurvagyorsan. Vissza se nézett.

A másik lakás kicsit odébb, Schwäbisch Gmündben volt, de amikor a navi nem találta meg a Heidenheimer Straße 33. címet és a városban kb egy órát keringtem a 120 fokban, hogy majd én hátha magamtól megtalálom, mert majd jól megkérdezem az itteni sváboktól, akik persze nem tudták hol van, elborult az agyam és otthagytam az egészet a pecsába. A tulaj valami nyugdíjas sváb mókus lehetett egyébként is, mert azt a lehetőséget, hogy esetleg e-mailben fotót küldjön a lakásról, vagy sms-ben a pontos címet, azt nem ismerte / nem volt hajlandó rá. Elkapott tehát az ideg elég alaposan, hogy én ezt így nem csinálom, hajnali 3-kor keltem, hogy ezt a rakás fost itt megnézzem / ne találjam meg, mindenki tövig bekaphatja, elhúzok inkább szépen Niederstotzingenbe Andiért és haza megyünk Magyarországra. Itt még gyorsan megjegyzem, hogy később, Ravazdon jutott eszembe, hogy a lakás nem is Schwäbisch Gmündben van, hanen Oberkochenben, ezért nem találta a navi a címet, mert SG-ben nincs Heidenheimer Straße, csak OK-ben...

A hazaút sima csiga volt, szépen felváltva vezettünk. A határon eljátszottuk a jóapámmal már bevált taktikát, mely szerint a Mitfahrer (ez esetben Andi) az osztrák-magyar határon kap egy sört és lazulhat, én meg haza viszem magunkat. Tetszett neki. Otthon alaposan odavertünk a programoknak, voltunk Ravazdon, Győrben, Pannonhalmán, Tihanyban, Balatonfüreden, Budapesten és Szadán. Mindenkinek köszönöm, aki foglalkozott velünk vagy vendégül látott minket, nagyon jó volt benneteket újra látni!

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...