Tender autó névadásra :)

Adél nyomán: "szóval jó, jó a nagybetű, de mégiscsak... írjunk ki tendert névválasztásra, hátha valaki jó keresztszülőnek mutatkozik!"
Szóval kedveskéim, aki a Roncsom hivatalos keresztanyja-keresztapja akar lenni, küldjön alternatívákat, mi legyen a Fahrzeug neve! Ide is jöhetnek a tippek meg a privát e-mail címemre is. A szavazást teljesen rátok bízom, a tippeket - feltéve, ha elég összegyűlik - felteszem majd ide és az lesz a neve a zöld kombiszörnynek, amit ti megszavaztok. :) 

Róla van tehát szó:

Hazakepesztésem története

Kádvás mindenki, ezúton bejelentem, hogy (recece) visszaértem egyben.
Csütörtökön a munkából indultam el fél3-3 körül a bajor főhadiszállásra, de előtte el kellett repesztenem a benzinkútra, mert rájöttem, hogy sem elsősegélydoboz, sem elakadásjelző háromszög, sem láthatósági mellény nincs a Roncsban (Adél kedvéért innentől nagy betűvel íratik, nehogy megsértődjön). Karin addig piszkált, amíg a parkolóban itt az irodaház mögött elkezdtem szétbuherálni az autót, mert hátha elrejtve megtalálom a hiányzó részeket, akkor mégsem vennék meg mindent újonnan. Nyilván. Ebből persze az lett, hogy megtaláltam a pótkereket (ami persze jó, mert eddig azt sem tudtam, hogy az van benne, olyan jól el volt dugva a csomagtartó alatti tárhelyre!), cserébe kipottyant egy üveg Händlmayer mustár a raktérből, ami a földet érést követően azonnal ripityára is törött, ami nem hatott volna meg különösebben, ha nem úgy nézett volna ki az egész szétplaccsanva, mintha a csomagtartó mögé f*stam volna. De komolyan. Ez persze nagyban meggyorsította a keresgélési munkálataimat, mert a fő célom immár nem a dolgok megtalálása volt, hanem a helyszínről való mihamarabbi eltűnés. Irány tehát a benzinkút, ahol kiderült, hogy minden van, csak mellény nincs, pedig az lett volna a legfontosabb. Az a faszi volt a kasszánál, akitől legutóbb megkaptam a 2 csavart ingyen, amikor az egyik ügyféllel a rendszámtáblás mókát toltuk az Aral kúton. Mondtam neki, hogy jóvan nem baj, még tankolok és akkor csak az elsősegélydobozt és a háromszöget viszem majd el. A tanksapkával harcoltam éppen, amikor látom, hogy jön utánam, egy neonzöld mellénnyel a kezében, óh mondom, dejó, mégis talált egyet? Mondja, hogy nem, tényleg nincs most láthatósági mellényük a kúton, de neki van kettő és az egyiket nekem adja ajándékba. Beszarábia. Szerintem nem tudja, hogy folyamatosan inkognitóban vagyok, biztos azt hiszi - mint mindenki más is- , hogy én vagyok a hibbant holland csaj, aki néha itt kotor a benzinkúton a zöld szörnykombival. De egyébként tök jó fej az ipse, el is fogadtam a mellényt tőle. Így aztán mindent megszereztem, ami csak kellett az útra, el is indultam jó igényesen. 6,5 órával számoltam, mert a navinéni szerint Erkrath-tól Ruhstorf-ig kb 670 km az út, ami beza nem kevés, cserébe végig autópálya van. Voltak olyan szakaszok, ahol különösebb megerőltetés nélkül, egy huzamban 200 km-t kellett menni egyenesen, ilyenkor a navi azt mondja, hogy "Folgen Sie dieser Straße noch sehr lange!" - azaz, hogy kövessem ezt az utat még nagyon sokáig. Áhá. Egzakt! Dugó persze volt dögivel, a súlyosabb gondjaim valahol Regensburg és Nürnberg között kezdtek el tetőzni: a Regen és Zwiesel feliratok láttán épp kezdtem volna kellemes nosztalgiába merülni, hogy Lindbergben bezzeg mi minden történt legutóbb októberben, meg milyet ordítoztunk egymással Herr B.-vel az utcán a szakadó esőben, erre megállt a forgalom a pályán és úgy is maradt másfél órára. Motor leáll, agy kifolyik. Baleset. Közben persze be is sötétedett, hát nem mondom, valami isteni élmény volt a Bajor erdő közepén másfél órát ülni egyedül a sötétben. Közben csak azt lehetett látni, hogy valami iszonyatos autó-tömeg torlódott fel mögöttem - mind a 4 sáv tele volt álló/várakozó járgányokkal - meg hogy előttem 30-40 méterre kék-piros villogó fények vannak, meg elment 3 autómentő. A kíváncsibb emberek elkezdtek kiszállni az autókból és előre battyogni, megnézni, hogy mizu. Erre én is gondoltam kb egy óra sötétben ücsörgés után, hogy mégis meg kéne nézni, hogy továbbmegyünk-e még ma, vagy megzabálnak éjjel a medvék, de végül nem mertem kiszállni, mert eszembe jutott, hogy ha halottat látok, tuti nem megyek innen egy métert se tovább egy jó darabig! Maradtam tehát a seggemen és elküldtem minden germánokat a jó büdös rákba, hogy pont most, pont itt kell összetörni a pofájukat, hogy ne mehessek haza. Ennek köszönhetően a betervezett 21:00 helyett este 22:30 körül értem Ruhstorfba, másnap reggel 7-kor meg már újra a pályán voltam. Röpke 5 óra alatt sikerült is Budapestre érni, ahol a Babi nénivel kínait ettünk (Ez de hiányzott! Jó kis kínai kaja a Dózsa György út-Thököly utca sarkán lévő kínaiból, ahol a néni cérna hangon mindig azt kérdezi, hogy "kícit cípősz ném báj?") Aztán Panna segítségével kirámoltuk a lakást, ezúton is köszi Panna, majd kiderült, hogy nem fér el minden retkes cuccom a Roncsban, ami előbb is eszembe juthatott volna, mert így visszanézve elég egyértelmű volt. Háh de jó! Újabb köszönet (Zsoltinak a békának) Annának és Katának, mert másnap a Galaxy-val ők hozták utánam a nem beférős cuccaimat Győrig, ahol Máté és Kata is megállapították, hogy a rendszámom seggfej. Nämlich: SG FJ 88. Nekem ez soha nem jutott volna eszembe, cserébe azóta ha meglátom, bevillan, hogy seggfej. Danke schön! :)
Otthon - mint mindig - tök jó volt, pincésztünk, lemostam a Roncsot, kipakoltam-bepakoltam-átpakoltam-visszapakoltam: utálok költözni, ezt újra és újra meg kell, hogy állapítsam. Le kéne szokni erről, mert a motyó soha nem lesz kevesebb, sőt...! Voltam fogorvosnál is, egy élmény volt. Pontosan tudtam, hogy kisebb gáz van már a számban, mert éreztem, hogy fáj itt-ott. A fogi alaposan belelendült a helyrehozási munkálatokba, de hiába könyörögtem neki már az elején, hogy teljes narkózist akarok, végül abban maradtunk, hogy elkezdi simán és ha fáj, kapok érzéstelenítő szurit. Nem tudom, miért hiszi minden fogorvos azt, hogy majd nem fog fájni. Lófaszt nem. Mindenki tudja, hogy fájni fog. Még jóformán hozzám sem nyúlt, én már teljesen készen voltam, úgyhogy számára is viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ez az azonnali duplaoldali érzéstelenítés-fejezet lesz, amitől aztán az egész fejem úgy lezsibbadt, hogy ferde volt a vigyorom egész nap, folyt a nyálam és a szemem alatti részeket sem érzékeltem, pedig ott nincs is fog. Illetve nem tudok róla. :)
Hétfőn reggel Mátéval együtt indultunk útnak, elvittem Sopronba a suliba, nekem végül is mindegy volt, hogy hol megyek át a határon. A navi nem volt tisztában vele, hogy Győrnél új elkerülő van Enese felé, úgyhogy egész úton el akart bennünket küldeni a rossz irányba, nem győztünk ellenállni a körforgalom-fétisnek, amit produkált. Sopronban még beugrottam valami boltba 150 kiló Zabfalatokat venni, aztán tűz, kb egykor már újra Ruhstorfban voltam, ahol Luise-nél regisztráltam kávéra és sütire, majd nekivágtam az újabb 670 km-nek, ami még hátra volt. Itt kezdett a helyzet rosszra fordulni megint, mert elfáradtam. Würzburg környékén nagyon álmos lettem, az első lapos pislogásnál úgy megijedtem, hogy azonnal leálltam a következő benzinkútnál, futottam pár kört, meg ugráltam, megmostam az arcom, mindent csináltam, csak múljon el, mert onnan még majdnem 400 km hátra volt hazáig. A kúton valami olyan hightech wc volt, hogy vonalkódot kellett nyomtatni hozzá, beletelt pár percbe, mire felfogtam, hogyan jutok be. Mindezt 70 centért. Erről jut eszembe, a benzinárakban is durva különbség van: tudtam, hogy Ausztriában olcsóbb, úgyhogy még mielőtt átértem volna a határon, Schärdingnél teleraktam a Roncsot, ott került 1.54-be literje, Ruhstorfban már 1.66, az autópálya német szakaszán meg már 1.74 volt. Sajna Frankfurtnál ki kellett próbálnom, milyen érzés 1.74-ért teletankolni, na nem mondom, az fájt! A bealvós periódusban kínomban elkezdtem Rammsteint hallgatni, ami be is vált, azt leszámítva, hogy az agresszióm átfordult a kamionosok irányába és egyenként átkoztam el mindet, akit kerülgetni kellett, mert 80-nal előzgetik egymást. Két nagy Rammstein kedvencem van újabban, az egyik a Waidmanns Heil című vadászós nóta, a másik meg a nem kevésbé kegyetlen Eifersucht. Ennek eredményeképpen Würzburgtól Frankfurtig úgy jutottam el, hogy felváltva (énekeltem) ordítottam, hogy "...die Kreatur muss STERBEN!", meg hogy "Töte mich und iss mich ganz AUF!" (ehhez a másodikhoz még azt is hozzá lehet fűzni, hogy tümmdürürümmdümm-dümmdümmdümm-tümmdürürümmdümm, Máté azt is tudja, hogy mindez sünihangon is remekül kivitelezhető).

Este fél 10-kor érkeztem meg Duisburgba, addigra a belemet már úgy vontattam magam után, olyan fáradt voltam. A pályáról persze nem lehetett lejönni Großenbaumnál, mert le volt zárva, tovább kellett mennem Wedau-ig, megkanyarodni és a másik oldalon visszajönni. Imádtam. Az összes cuccot egy pléddel letakarva a kocsiban hagytam a ház előtt, ami miatt aztán azt álmodtam, hogy éjszaka betörték a Roncs ablakát és kiloptak belőle mindent, reggel felébredés után nem győztem kirongyolni az utcára megnézni, hogy megvan-e még a motyóm... Michaellel is minden le van zsírozva, már csak kulcsátadás van hátra, remélem az a héten menni fog, mert akkor a cuccaimat egyenesen a másik lakásba pakolom már ki, nem Hendrikhez, mert ott nincs elég hely, a járgány meg tök sokat fogyaszt így, hogy ennyire tele van ömlesztve, szóval valamit csinálnom kell vele. Apropo teleömlesztés. Ma ritka nagy balfaszkodásnak lehettem újra részese, pedig már kezdtem azt hinni, hogy vége. Ahogy a Besenyő Pista bácsi mondaná, "Dehogyvanmárvégehogylennemárvége???!!!" Beértem reggel dolgozni, leparkoltam a Roncsot, aki még mindig tele van pakolva és sokkal többet nyom, mint egyébként terheletlenül. Most fordult először elő, hogy elfelejtettem behúzni a kézi féket. De ez itt sík terep mondjuk, az is igaz. Kiszálltam, éppen nagyban turkáltam a hátsó ülésen a borok között, erre mit veszek észre? Megy az autó előrefelé. Mih? ÁÁÁ AZTAKURVA! Elkezdtem rohangálni, mint a mérgezett egér, először azt gondoltam, hogy elé pattanok és megállítom. :) Értitek, kiteszem a kezem és az 1100 kg saját tömegű autót, ami most faszán meg is van terhelve még kb 150 kilóval, majd én, Wilson, a kezemmel megállítom. Mint annak idején a hetes buszon az ajtónyitást, a Tombácz Katával. Ott is nagyon power voltam. Szóval közben alaposan befostam, mert a Roncs előtt állt a HB-s autó, aki mindig előttem parkol és akit ha meglátok, mindig az jut eszembe, hogy mit keres ez itt brémai rendszámmal, na de ez most mindegy is volt, mert épp felé gurult a Lantra, feltartóztathatatlanul. "Tök jó" volt. Na mondom nincs más hátra, gyorsan be kell ugranom és behúzni a kézi féket. Igen ám, de a centrálzár hajlamos játszani velem, mert néha működik, néha meg nem, persze most pont az a két ajtó nem volt nyitva a kocsin, amin keresztül az autó megkerülése nélkül be tudtam volna ugrani, úgyhogy választhattam, hogy vagy átrohanok a másik oldalára és ott ugrom be a guruló autóba - időt vesztegetve ezzel -, vagy most sebtében előkeresem a kulcsomat, kinyitom a kurva ajtót és úgy ugrok be - szintén időt vesztegetve ezzel. Utóbbit választottam, sikerrel. Nem ment neki a kurva brémai autónak, de az ujjamat nem tettem volna már oda. "Kicsit" felment a vérnyomásom is. Hát így indult a mai munkanap.
Valamint: a blogstatisztikánál meg lehet nézni a keresési kulcsszavakat, amiket ti adtok be a keresőbe, amikor pl nem jut eszetekbe a blog címe és meg akarjátok a neten találni. Vannak néha viccesek, a keresési kulcsszavak általában a blog, borbely kata, duisburg és a kepesztésem szavak köré épülnek, az eddigi legjobbat azonban ma találtam meg, íme: "vércsék tanitoja" 
Remek. 

T.Katának és Blankának! :)

Transporter-móka

Átkozott szerda. Egyedül az irodában. A legnagyobb mókák mindig olyankor történnek, amikor nincs itt Karin. Dejó! Tegnap megbeszéltük, hogy ma jön egy bácsi, aki egy Ford KA-t szeretne venni, ma jön a kocsi papírjaiért és ad nekem 3000 EUR előleget. (amit juppí, ma haza viszek és holnap vissza hozok, mert a Sparkasse ma 1-kor bezárt.) Jóvan, ezzel nincs is gond, ezt simán el tudom intézni, lepapírozni, beszedni... Direkt rákérdeztem Karinnál, hogy van-e mára ezen kívül még valami olyan, mi élő ügyfelekkel kapcsolatos, akik idejönnek teljes valójukban és csinálnom kell velük valamit? "Nincs." Remek. Bejöttem reggel gyanútlanul dolgozni, épp a kávémnak akartam nekiállni, amikor csörgött a telefon. Felveszem. Valami istentelen dialektusban elhadarta valami pasi, hogy ugye Niermannsweg 15 a házszám, mert nem talál parkolót és hol teheti le az autót, mert jött a Transporterért. Miiiih? Miiiihiiii? Na mondom wóóhóó, várjunk csak, Ön most a papírokért jön? Nem, ő a Merci Transportert akarja elvinni, itt áll már az udvarban az iroda mögött, most ért ide. Miiih? HOVA? Milyen Transporter? Jézus! Jézustransporter! Mondtam neki, hogy vááárgyá' Lali, most igénybe venném a telefonos segítséget, mert én ugyan nem tudok róla, hogy itt bármilyen Merci is lenne, pláne nem olyan, amit el lehetne vinni. Felhívtam Karint, hogy mi a rák? Mondja, hogy hívjam Klaust, mert a Mercit Neussban kell, hogy átvegye az ügyfél. Felhívtam Klaust, hogy mi a rák? Aszongya' nekem ilyen meglepődve, hogy mé', Karin nem mondta? Jáájj mondom de viccesek vagytok ti mind a ketten! Mondja, hogy akkor el kell, hogy vigyem őket Neussba a Dieterhez, mert ott a Merci, ott fognak fizetni, meg minden, meg hogy meg kell várnunk, amíg Sven odaér, vigyem le őket a kantinba addig kávézni. Fasza. Itt elkezdtek torlódni a gondjaim. Kinyomtattam gyorsan a számlát, meg a Quittungot a kocsihoz, lemásztunk a büfébe, meghívtam őket egy kávéra. Kiderült, hogy Hannoverből jönnek. Óh mondom wie schön. Nyelvészeti kitérő: elméletileg Hannoverben beszélik a legtisztább Hochdeutschot az országban. Azt szeretném mondani, hogy LÓFASZT! 
Az egyik bácsi kérdezte, hogy ugye holland vagyok? Hát mondom ez nem nyert hangszórót. Mé'? "Mee' olyan hollandosan beszélek." Áhá. :) Jó 20 percet nyomorogtunk a kávénk mellett, közben nekem eszembe jutott, hogy az út Neussba nem lesz egy ajándék, mert egyszer voltam csak ott eddig és most nekem kell mutatni az utat a két embörnek. Mégpedig balfaszkodás nélkül! Nem fog menni. Nem fog menniiiiiiii! Fasza. Elkezdtünk játszani a navigációkkal, megadtam nekik a címet, mert ha elveszítjük egymást, legalább ők ne jöjjenek velem Vlagyivosztokba, hanem találjanak oda a Transporterhez. Belepötyögtem én is a navi nénibe, hogy Neuss, Ruhrstraße 49. Erre közli velem a hülye, hogy 43 km. Na most csíptelek hazugságon büdös köcsög, mert ezt kivételesen tudom, hogy csak kb. 16 km innen. Hiába terveztettem vele újra az utat, nem tágított, azt tolta csak, hogy 43 km, ráadásul a térképen is láttam, hogy nem jó, amit mutat, mer' nem arra van!!! Itt kezdtem el leizzadni, mert azt mégsem mondhatom a bácsiknak, hogy nem megyek velük, mert nem találom meg az innen 16 km-re fekvő falut navi nélkül...! Vagy hogy menjenek ők elöl és mutassák meg nekem, merre van a Merci Transporter, amit meg akarnak venni. Wáááh. :) Na addig csűrtem-csavartam az útvonaltervezést, mire nagy nehezen a hülyéje is rájött, hogy hova akarok menni, Sven is hívott, hogy indulhatunk, úgyhogy én mentem elöl a ronccsal, utánam meg jöttek a bácsik egy menő fekete Mercivel. Közben iszonyat gyomoridegem lett, mert rájöttem, hogy ha eltévedek, nem tudom úgy beállítani a dolgot, hogy szándékosan akartam arra menni, mert arra kell, mivel a 2 bácsi is navival jön utánam, látják, ha hülyeséget csinálok. Az egyikük így is többet vigyorgott, mint kellett volna, gyanítom, hogy a balfékségemen. Így aztán elkacsáztunk szépen Neussba. Ott persze kiderült, hogy a szar Transporter tolóajtaja kicsit lesérült, van rajta egy kb fél centis rozsdafolt, aminek természetesen nem szabadna ott lennie, mert ez egy új járgány, kerül vagy 30 000 EUR-ba. Gáz! Mindezek ellenére az egyik bácsi közben kérdezgetett, hogy milyen autóink vannak még és nagyon lelkesen pötyörészte az e-mail címet meg a weboldal címét a telefonjába, hogy majd megkeres, mert kéne neki VW Tiguan. Nem értem, mire fel a lelkesedés, ennél rosszabb benyomást szerintem nem lehetett volna tenni, még ha megerőltetem magam sem (de, igaz, még oda is sz@rhattam volna az autójuk elé, akkor az talán elvette volna a kedvüket). Idejönnek reggel Hannoverből, az alkalmazottnak fingja sincs az érkezésükről, nem tudja, milyen kocsiról van szó, "holland" akcentussal beszél, várni kell vagy 20 percet a semmire, elmenni egy másik városba (eleve miért ide kellett jönni, ménem kapásból Neussba?), ott kiderül, hogy szépséghibás a sok pénzért megvett járgány... Ennek ellenére ő szuperlelkesen Volkswagen Tiguant is akar még venni. :)
Visszaértem és a nagy ijedtségre ettem egy iszonyat nagy pudingot. Mert megérdemlem. (Ekkorát még sose láttam. :)
Este valami szülinapi buli lesz Axelnél, aki az erdész, Hendrik barátja. Én is meg vagyok hívva, de ezt most szerintem kihagyom. Eleve délután kezdődik a móka, én leghamarabb 6-7 körül érek haza, mert meló után még el kell mennem keresni egy Postbankos ATM-et Erkrathban, meg ez-az-amaz, bepakolni a kocsiba otthon, összerendezni mindent a holnapi útra stb... Nem érezek túl nagy indíttatást még mindezek után szülinapozni menni. Holnap terv szerint délután 3-kor lelépek a munkából, ha minden jól megy, este 9-re Ruhstorfban leszek, ott megalszom jól, és reggel korán indulok Budapestre, az már csak 500 km onnan. Szerintem késő délután / kora este Ravazdon leszek már.

Azt mondta az anyukám, hogy írjak a blogra. MÁR CSAK NÉGYET ALSZUNK! :)

Igenis.
Biztos unjátok már, de megint belefutottam valamibe a hvg.hu-n. Vélemény érkezett a múltkori családtudományis cikkre! A kőkeményebb fajtából ráadásul! Én ezeket tényleg nem keresem. Egyszerűen megtalálnak. Most csak röviden leírom, mihülyeség-minemaz, ezzel nem akarok behatóbban foglalkozni, de a mondandó nagyon türemkedik kifelé. Már ahogy az egész kezdődött, azonnal magával ragadott: "Isten a hálószobában is szeret." Felkiáltok: Kiváló! Köszönöm! Sok minden eszembe jutott már a hálószoba kapcsán, de hogy Isten is ott lenne, pláne, hogy még szeret is, na ez még ebben a kontextusban eddig nem. Példátlan. Olyan stílusban ír az embör, hogy - nem tudom, mennyi időt vehetett igénybe a vélemény papírra vetése - magam is többször megtorpantam olvasás közben, mert még a vércse-rosszindulatomnak köszönhetően külön minden szavára kiemelt figyelmet fordítva is többször vissza kellett "tekernem" a mondat elejére, mert vagy elfelejtettem a végére, hogy mit akart mondani, vagy csekély értelmemmel eleve fel sem fogtam. Ilyeneket ír például: "A szó szoros értelmében indokolatlan, mert semmilyen érvvel alá nem támasztott durvasággal szembeni természetes ellenérzést legyőzni törekedvén nem is foglalkoznék sokat Árpád testvérünk szövegével." Buhá. Az jut eszembe erről, hogy "az kizárt dolog, mert nem tudom!" Van még egy kedvenc részem a bácsi agymenésében, ezt egy az egyben beemelem, okuljatok ti is:
"Az egyéjszakás kalandok sebessége egyszerűen alkalmatlan a test és a lélek egymásra hangolódásának olyan finom zarándokútjára, amelyet katolikus jegyespárok ma is tömegével élvezhetnek."  
Én is akarok tömegével élvezni! (Tudom, tudom, nem is, mégis ezen kell, hogy röhögjek.) Ezzel most egyébként azt mondja a bácsi, hogy aki nem katolikus jegyespár, annak egyéjszakás kalandjai vannak csak és nem mehet finom testi zarándokútra sem, vagy hová?? :) Kezdjük keverni a szezont a fazonnal. Hja igen, majd' elfelejtettem, azt is mondja ez a ravasz bácsi a katolikus tömegével élvezés kapcsán, hogy "öröm egymást ráérősen felfedezni". Ó igen? Most adunk a szarnak még egy pofont: ki és hol mondta, hogy nem öröm egymást ráérősen felfedezni? Elsüllyedünk lassan a mocsárban. Eredetileg nem a házasság előtti szex állítólagos káros hatásáról volt szó? Hogy jön az ide, hogy ki milyen tempósan vagy ráérősen fedezi fel a másikat? Eleve: mit értünk a másik felfedezése alatt? Mondhatom, hogy a hétvégén úgy felfedeztem valakit (persze csak ráérősen), hogy csak úgy nyekkent? Az már házasság előtti szex? Vagy ha úgy hívom, hogy ráérős felfedezés, vagy finom zarándokút, akkor az jobb? Akkor nem jön be az Isten közben a hálószobába? Vagy hogy van ez? (Amúgy meg mé' jönne má' be?) Ahogy a Besenyő Pista bácsi mondaná, mihülyeség-minemaz. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni.
Közben rendeződni látszik rövid távon a lakhatásom. Végre!!! Amikor ideértem februárban, volt róla szó, hogy a szomszédot meg lehetne kérdezni, hogy esetleg kiadja-e nekem a lakását, mert ő maga és a felesége nem laknak benne, mert Kínában élnek. (Igen, engem is megdöbbentett, hogy léteznek olyan németek, akik elmennek Kínába lakni.) Ez az ötlet aztán elsikkadt, nem is beszéltünk róla, nemrég villant csak be, hogy hopp, az lenne a legkényelmesebb, mert akkor nem kéne bútorozatlan lakást kivennem, amibe aztán mehetek ágyat meg mindent venni, mert a szomszéd lakása kompletten be van bútorozva. Persze Hendrik nem talált sem e-mail címet, sem telefonszámot, ahol elérhetnénk az embert, így csak egy levelet tett a postaládájukba, amiben leírta, hogy mi az ötlet. Valami ismijük biztos rendszeresen összeszedi a leveleiket és tájékoztatja őket, mert 4-5 nappal később jelentkezett a muki Kínából, hogy részéről pár hónapra simán ok lenne a dolog. Megbeszéltünk egy nekem és neki is tetszős árat, mindenki hepi. (Én majd mondjuk csak akkor, ha már a kezemben lesz a lakáskulcs, de hát na, nem elégedetlenkedem, eddig majdnem minden úgy alakult, ahogy én akartam.) Tehát a dolgok jelenlegi állása szerint a szomszéd Michael lakásába fogok beköltözni áprilistól júniusig. Egy ajtóval odébb, mint ahol most lakom. Azt hiszem, ezt hívják mázlinak. Kifejezetten jól jön, mert így nem kell szerződés, nem kell kaució (a másik lakásnál, amit kinéztem, valami irreális kauciót kellett volna letenni, az nem nagyon tetszett), hanem csak egyszerűen áttolom a szekeret a szomszéd lakásba. Arról nem is beszélve, hogy az a kuckó, amit Wuppertalban találtam, kb 40 négyzetméter, ez meg 80. Eleve 1-2 hónapra terveztem csak itt lakást bérelni, mert még nem vált nyilvánvalóvá, hogy ez a magyar piacosdi egyáltalán megéri-e vagy nem, így meg nyilván nem írok alá lakásbérleti szerződést 4-5-6 hónapra. Nyertem 2 hónap egérutat és vééégre egyedül fogok lakni.
Tegnap este (annak örömére, hogy jó hideg lett megint) elmentünk hármasban fagyizni. Ülünk nagyban a cukrászdában, egyikünk jobban fázik, mint a másik, de azért hősiesen toljuk befelé a fagyi kelyhet. Közben csevegünk, Sandra barátja a hétvégén Kung-fu versenyen vett részt és ő lett a tartományi bajnok a korosztályban. Ügyes kölök. Mondom neki, hogy na akkor Karma (mert így hívják) most biztos tele van kék-zöld foltokkal, mi? Néz rám hülyén, hogy ugyan má' mé' lenne? Hát mondom mert küzdött, nem? Erre Hendrik elvigyorodik és nagyon kompetensen közli velem, hogy Kata, aber hallo, ez wushi! Itt nem küzdenek, itt csak formagyakorlatok vannak. Közben Sandra majdnem belefulladt a fagyijába, annyira röhögött, mert a bagoly-mondja-verébnek-hogy-nagyfejű 2.0 próbaverzióját mutattuk éppen be, közölte Hendrikkel ugyanabban a kioktató stílusban, mint ő az előbb velem, hogy Hendrik, aber hallo, az nem wushi, hanem wushu! Nekem erről az jutott eszembe, amikor az ember bemegy a japán étterembe és rendel egy tonhalas wushit.
Valamint: első látogatóm Gass Kata lesz, húsvétkor. Bárhol is fogok akkor lakni, ő is ott lesz 5 napot, visszacsinálhatatlanul, mert már lefoglalta a repcsijegyet. Tök jó!

Bátág vagyok.

Február végén megkaptam a hamburgi AOK biztosítótól a betegkártyámat. Bankkártya méretű és anyagú kis cucc, praktikusabb, mint a magyar, mert az ugye papír alapú és az enyém pl eléggé saláta állapotban van már, a számokat is alig lehet kivenni rajta, mert lekoptak. Ez meg itt műanyag és chipes, az orvosnál ugyanúgy csak bedugják egy kártyaleolvasóba, mintha fizetnél vele, pedig nem. Ezt azért tudom ilyen jól, mert ma kipróbáltam. Buhá! - montaja Babi néni. Osnabrückben sikerült valami olyan faszán felfázni, hogy vasárnap estére már éreztem, hogy nem lesz ez jó, hétfő este meg már el akartam pusztulni a fájdalomtól, Karin haza is rugdosott előbb a melóból, Klaus mondta, hogy ma ne menjek be, pihenjek, így reggel elmentem orvoshoz. Nem értem, hogy szedhettem ezt össze, teljesen jól fel voltam öltözve, meg annyira hideg sem volt. A Besenyő Pista bácsit kell idéznem, hogyaszongya, ez kérem szépen hülyeség! Még jó, hogy már tag vagyok ennél a Krankenkasse-nél, mert most ezzel nagy gondjaim lennének. Elmentem tehát a Frau Gröne-hez, aki a város ezen kerületének az általános orvosa, Hendrikék is hozzá járnak. A megérkezéskor 10 EUR-t legomboltak rólam, mert itt úgy van, hogy negyedévenként kell ennyit befizetni (pont ma olvastam, hogy ezt a jövőben 5 EUR-ra akarják majd módosítani). Jó fél órát kellett várnom, mire mondták, hogy Frau Boohhhbeliiiiii, aki én vagyok. Újra meg kellett állapítanom, hogy itt nem úgy működnek a dolgok, mint otthon. Az otthoni tapasztalataim alapján, ha a lábujjadon vagy teszem azt a seggeden nem passzol valami, először akkor is levetkőztetnek, felsőtesten is, mer' az fontos. Miután jól megaláztak és a lehetséges összes testnyílásodba bekukucskáltak (ahova nem is feltétlenül kéne), végre elkezdenek azzal is foglalkozni, ami tényleg a bajod. Talán. Na ez itt nem így van. A néni hozzám se ért, elpanaszkodtam neki, hogy el szeretnék pusztulni, de lehetőleg gyorsan, mert közben eléggé fáj, aztán elküldött pisilni, ami vicces volt, mert nem annyira vagyok hozzászokva a pohárba pisiléshez, közben a lényeget elfelejtettem, hát majdnem az lett belőle, hogy bementem-pisiltem-kijöttem, de szerencsére még időben leesett, hogy annak nem sok értelme lenne. 3 perc alatt bevizsgálták, nem is láttam, hogy hol meg hogyan, aztán közölte velem, hogy mindenem be van gyulladva. Nem csoda, sejtettem, hogy a hátam meg a hasam nem véletlenül fáj ilyen őrült módon. Kiírt a melóból szerda-csütörtökre, most 3 napig itthon vagyok, napi 4-5 liter folyadékot meg kell innom, remélem pénteken már tudok menni dolgozni. Felírt antibiotikumot, aminek nem örültem, de ha ez kell, akkor ez kell. Elmentem a patikába kiváltani, ott közölték velem, hogy ez most ingyen van. Wáó! - montaja Babi néni, erre végképp nem számítottam. Van ennek a Krankenkasse-nak értelme! 2 fecnit kaptam a nénitől, most már tudom, hogy az egyiket a munkaadónak kell adni (jelen esetben ez kapásból megy majd pénteken a Frau Giljohannak könyvelni), másikat a AOK-nak kell postázni Hamburgba, de miután megkérdeztem a nénit, hogy ezekkel kell-e valamit csinálnom, jót röhögött, megsimogatta a hátam és az AOK-s papírt elvette és odaadta a titkárnőnek, hogy ő majd postázza helyettem, én elég, ha Klausnak (illetve a Frau Giljohannak) benyújtom a másik papírt. Gyík vagyok, sajnálom. Akkor meg már közöltem vele, hogy kevésbé tűnjek űrlénynek, hogy nincs teljesen 2 hónapja, hogy itt vagyok, ezt a kört még egyszer sem futottam le, nem vagyok képben betegségileg, a vadiúj betegkártyámat is most avattam csak fel. Kérdezte honnan szalajtottak, mondom Ungarn. Kiderült, hogy a lánya Szegeden végzett egyetemet, ezen beszartam. Tök jó! Megállapította, hogy nem is magyar akcentusom van, hanem amerikai, mert nem mondom, hogy Rrrrrrrr. Az fasza, ilyet még senkitől nem hallottam. Mihülyeség, minemaz. Malte is rendszeresen röhög hol a hangsúlyon, hogy ezen-azon, hiába mondom neki, hogy ha az ember 25 évig kivétel nélkül minden szónál az első szótagot hangsúlyozza (Erstsilbenbetonung) - mert a magyarban ugye hát ez a vitathatatlan tényálladék -  arról nem lehet olyan könnyen leszokni, de ez őt nem érdekli, az a gyanúm, valahol mélyen még talán drukkol is, hogy ez ne múljon el, mert így rendszeresen lehet rajtam röhögni. Büdös dög. Múltkor a kocsmában a wahrscheinlich szót kellett vagy 13-szor elismételnem, aztán amikor már kellőképpen halálra röhögte magát keresztben meg hosszában is, akkor még 10-szer elmondatta velem rendes hangsúllyal is, hogy rögzüljön.

Osnabrück képekben

Csináltam képeket Osnabrückben, nem vagyok ma a dolgok magaslatán. Végül sajni csak péntek-szombat voltunk ott, ma este már itthonról tudósítok.
A hotel kívülről nem annyira impozáns, de belül odavertek nagyon. Közvetlenül mellette van a Parkhaus, ahol letettem a roncsot némi kavargás után. Felmásztam a mélygarázsból a hotelbe, ahol élő zongorajáték ment. Wáó! Csak úgy, funkciótlanul, nem koncert meg semmi, pusztán aláfestő zenének ott ült egy zongorista és játszott. Amacskarúgjameg. Szóval a hotel nagyon király volt, bár este szokás szerint megint én értem oda hamarabb és a recepción a "Frederike" nevű tudálékos kislány kiakasztott megérkezéskor, mert miután utána nézett a számítógépben, hogy Herr M.B. nem érkezett még meg, megkérdezte, hogy a férjem-e. Mondtam nem. Ez eddig ok, bár az itt alvásunk és egyebek tekintetében nem gondolom, hogy ez egy nagyon releváns infó lett volna, amit neki mindenképpen tudnia kell. Mindegy. Szóval különböző csevegések következtek a szoba elfoglalásáról, a reggeliről, meg arról, hogy - bármennyire nem látszik rajtam - nem én vagyok Herr M.B. (ez neki mintha nem lett volna világos...), úgyhogy nem írnám alá helyette a becsekkolós ívet inkább mégsem, ez alatt a csajnak törlődött a memóriája és még kétszer megkérdezte, hogy a férjem-e. Na itt untam meg a játszódást. A harmadik nemleges válasz után - sajna túl későn - jutott eszembe, hogy azt kellett volna mondanom, hogy "Nem, nem a férjem! A prostituáltja vagyok, akit ma estére rendelt és szeretnék még két flakon habfürdőt és extra gumilepedőt a szobába rendelni, ugye ez a szoba árában inklusive benne foglaltatik?" Késő bánat, ezt majd legközelebb elsütöm. Hülye liba. A szobában ugyanolyan trükkösen lehetett csak villanyt kapcsolni, mint legutóbb Münsterben, de itt már nem okozott gondot, mert amott elsajátítottam a fénycsinálás bonyolult művészetét. Nämlich: bemész a szobába a mágneskártyával, ez eddig ok. De a villany nem ég odabent! Az hagyján, villanykapcsoló van ugyan, de nem tudod vele felkapcsolni a villanyt, mert hiába nyomkodod 100-szor, nem történik semmi! Ez Münsterben egy 20 perces játszás volt, mire egyedül rájöttem, hogy az ajtó melletti kis fémdobozkán lévő nyílásba (amire nincs ráírva semmi) bele kell dugni a mágneskártyát, onnantól kezdve működik minden villanykapcsoló! Szóval Osnabrückben már nem fogott ki rajtam a technika, tán még el is vigyorodtam, amikor megláttam a dobozkát a falon. Bevackoltam magam, majd megdöbbenve konstatáltam, hogy két külön ágy van. Köztük a biztonság kedvéért éjjeli szekrénnyel, hogy tuti el legyenek különítve. Kiváló. Közben hívott Malte, hogy késik kicsit, mondtam neki, hogy ha szándékosan nem akar velem egy ágyban aludni, akkor jó, ha meg de, akkor van egy problémánk. Megbeszéltük, hogy kb fél óra múlva érkezik, majd szobát cserélünk. 3 perc múlva kopognak. Mi a fene? Ennyi idő alatt nem érhetett ide, ki meri zavarni a meghitt "Legyen Ön is milliomos!"- nézésemet? (ja itt gyorsan elmondom, hogy Beszarábia, mert amikor a tv-t bekapcsoltam, azt írta ki, hogy "üdvözöljük Herr M.B., kellemes időtöltést kívánunk a Hotel Remarque Osnabrückben!" Boah ey!!! - montaja Babi néni...) Szóval **kopog-kopog, kinyitom, egy hotelalkalmazott csaj áll az ajtóban, szuperkedvesen közölte, hogy úgy hallotta, itt össze kellene szerelni két különálló ágyat duplává, mert kis tévedés történt, én kértem-e, jó helyen jár-e? (Aztakurva!) Azt a leborult! Mondtam neki kérdőjel-arccal, hogy gratulálok a hotel gondolatolvasó funkciójához, ezt a szolgáltatást ugyan nem rendeltük ma estére a szobához, de látom nagyon jól működik! A többi gondolatomat is így ismeri, vagy még fejlesztés alatt van a rendszer? Profin összehegesztette az (egyébként ilyen módon nyomtalanul szétszedhetősre-összerakhatósra megtervezett) ágyakat, szép estét kívánt és eltűnt. Én meg néztem, mint a Gizi a moziban, hogy ezt vajon HONNAN tudta? Amikor konstatáltam a szörnyűséget az ágyakkal, direkt nem hívtam fel a recepciót, meg le sem mentem, mert ha Frederike még egyszer megkérdezi, hogy a férjem-e Herr M.B., istenbizony megvertem volna, gondoltam ezt a sarat majd Malte elsikálja az alvással, mégis ő foglalta a szar szobát. Később kiderült, hogy miután mondtam neki telefonon, mi a tényálladék, felhívta a kocsiból a recepciót, hogy ejnye. Nem tudom, mit mondhatott nekik, de percek alatt varázsoltak dupla ágyat. Este elmentünk még a belvárosba bóklászni, enni-inni, miután az ágyakkal való nagy ijedtségre lenyomtunk 2 megérkezős Becks-t. A képek ugyan másnap (ma) készültek, de a helyszín ugyanaz.








grüne Umweltplakette am Arsch!

Ma reggel ráesemeseztem Herr B-re, hogy a Frau Borbély azt üzeni, vattafakk, foglalt szobát Osnabrückben vagy nem? Mert oké, hogy volt róla vasárnap szó, de részemről megrekedtem azon az információs szinten. Véletlenül kihagyott ebből a körből, igaza is van, végül is csak ketten leszünk ott, minek is kellene erről tudnom? Megint nagyon sokat képzelek magamról. Ráadásul ilyen hülye kis részleteket, hogy megyünk vagy nem...Pfhöhh. (Mihülyeség minemaz.) Nem tudom, melyikünk van jobban szétesve. Lényeg a lényeg, foglalt helyet, péntek-szombat-vasárnap ott leszünk, meg vigyek fürdőruhát. Áhh bitte neeee... Megint jön majd a szokásos terror, megint én fogom a saját fejemet víz alá nyomkodni, mint a Széchenyi fürdőben... (Ott ugyanis az történt, hogy muszáj volt megmutatnia, kettőnk közül ki viseli a nadrágot - sajnos nem én - főleg, miután bejelentettem, hogy nem akarom, hogy vizes legyen a hajam, kényszert érzett rá, hogy mindenképpen lenyomjon a víz alá, én meg az egyik ilyenfajta sunyi közeledését úgy értelmeztem, hogy most akar beleölni a medencébe és naná, hogy majd telemegy az orrom vízzel és ráparáztam, majd mindezt megelőzendő, hirtelen lenyomtam a saját fejem a víz alá, mondván, hogy ha már muszáj, ha már eljő a pillanat, akkor én teszem meg, nem adom meg neki az esélyt az effajta kínzásos-kéjes élvezetre. Aztán kiderült, hogy nem akart semmit, csak közelebb jött, én meg pusztán önszorgalomból megijedtem és harakiribe kezdtem. Mert egy Angsthase vagyok. Na ezt nevezem egyébként tökéletes pszichikai terrornak! Ő nem csinál semmit, de valahogy mégis eléri, hogy én magam nyomjam a saját fejem a víz alá, amikor meg egyáltalán nem is akarom! Aztán persze csak néz, mint a hal, hogy nekem meg mi bajom van, ez mi volt, majd amikor elmondom az elméletemet, kiröhög. Arról nem is beszélve, hogy mód felett viccesnek tartja a fürdőruhám hátán az anyagot megmarkolni és hirtelen felfelé megrántani, aminek következtében a seggembe megy az egész. Erről nem tudom leszoktatni, egyszerűen nem hajlandó megérteni, hogy ez nem nyilvános helyre való viselkedésminta, amit produkál - rássz, nágyon rássz! - ráadásul elég hülyén néz ki az is, amikor megpróbálom visszaállítani a helyzetet és a ruházatomat...3 percenként) :)
Elkalandoztam. Vissza a hotel témához: megnéztem tehát a weboldalán, hogy mégis mizu, pontos cím stb, hogy a navi nénivel tudjak konzultálni, meg hogy néz ki a hely, mittomén... Elkezdtem studírozni és körülbelül a harmadik kattintásig jutottam, amikor elért a szívroham. Hogy miért? Háááh! Azért, mert 2012 január 2-től Osnabrück is az első fokozatú környezetvédelmi kategóriába tartozik, ahol nem különböző körzetek vannak csak a városon belül, ahova zöld környezetvédelmi besorolás-matrica nélkül nem lehet autóval bemenni, hanem az egész kurva város egy nagy grüne Umweltzone lett, és átutazni sem lehet rajta a zöld matrica nélkül, nemhogy napokra ott maradni! 40 EUR a bünti, az sok!!! Na mondom fasza, van egy sejtésem, hogy az én 1997-ben forgalomba helyezett roncsomnak nemhogy zöld, de semmilyen színű besorolása nincs. Elkezdtem veszett tempóban keresgélni a kocsipapírok között - amik szerencsére mind hollandul vannak - hogy megtudjam, milyen a káros anyag kibocsátása az autónak. Nem találtam semmit, annak ellenére, hogy közben félig megtanultam kínomban hollandul. Mondom Karinnak, hogy mi van, tudja-e esetleg, hol tudom megnézni ezt a Schadstoffklasse-t a papírokban? Mondja, hogy az autó szélvédőjén kell legyen a zöld matrica, az övén is van, annak ellenére, hogy sárga a besorolása. (Euro3-as a motor) Erről az a vicc jut eszembe, hogy Apu, mi ez? – Feketeribizli! – és miért piros? – Mert még zöld! Rágugliztam. Benzinkúton, DEKRA állomásokon, meg valami hivatalban is lehet kb 5 EUR-ért zöld matricát venni. Buhá mondom ez valami vicc? Akkor minek a nagy környezettudatosság, ha a sárga vagy piros besorolású autókra 5 EUR-ért lehet zöld matricát venni? Nooooormális? De persze nem ilyen egyszerű, mert ha odamegyek a benzinkútra (ez meg a másik: minden szörnyűséges esemény színhelye a benzinkút! Most még ez is!) akkor elkérik a forgalmit, amiben nyilván látszik, hogy nem úgy van az és nem kapok matricát mégse. Szóval valami trükk van ebben, csak nem látom még, hogy hol. Ha meg nem vagyok jogosult a zöld matricára, de beszerzem és ráteszem és észreveszik, az közokirat hamisítás. Ennyit semmilyen Osnabrück nem ér meg. Sunyiságban sajnos / szerencsére nem vagyok annyira jó. Olvastam egy másik lehetőséget is a neten, kell a kocsiba beépíttetni úgynevezett Rußpartikelfiltert, ami az ilyen részecskelófaszokat kiszűri (itt a Pusi jutott az eszembe, ő már biztos előre röhög). Ha ez benne van, kapsz legálisan zöld matricát. Óh mondom, ez nem hangzik rosszul, nézzük csak meg alaposabban. Nem kellett vón: potom 330 EUR-ért szűrnék ki a részecskéimet. Hát annyiért bazzeg építsenek be a nílusi krokodilnak Rußpartikelfiltert, nekem ugyan ne! Akkor inkább Osnabrück közelébe se megyek! -montaja Babi néni. Közben azé' megijedtem, mert Malte meg már lefoglalta a szaros hotelben a szaros szobát, mi van ha csak felárért lehet sztornózni, vagy neadjisten valamennyit már át is utalt, jáááhhájj. Különben eddig nem is tudtam, hogy itt vannak ilyen véresen veszélyes öko-helyek. Megy a Gizi gyanútlanul az autóval és fogalma sincs róla, hogy véletlenül egy Umweltzónába került! Félelmetes! (Itt megint a Besenyő Pista bácsira kell hivatkoznom, amikor a lisztjavító szerről filozofál: csinálja a pék a kenyeret, egyszer csak észreveszi, hogy elromlott a liszt. BRÁÁÁŰ, ELROMLOTT A LiiiSZT!) Körülbelül így tudom én is elképzelni. Jáááj, Umweltzónába kerültem! Segítség segítség, Umweltzónába kerültem! - és akkor jönnek a Pindúr Pandúrok és hoznak nekem grüne Umweltplakette-t a szélvédőre. Vagy ha ők nem érnek rá, akkor a Keptön Plenet jön. Vagy a Jézuskától majd Rußpartikelfiltert kérek. Vagy egyszerűen nem megyek ilyen hülye helyre. :) Utána néztem egyébként, van még 1-2 ilyen veszélyes város, ahova mostanában a ronccsal be nem tolom a (seggemet) arcomat, mert közellenség vagyok, mert ezek is Umweltzónák és az rám nézve egészségtelen: kezdjük is mindjárt a hétvégi elhalálozásom helyszínével, Osnabrückkel, oszt ilyen még Bréma, Hannover, Berlin, Leipzig, Frankfurt am Main és Stuttgart. Ezek a bio-ökovárosok. Auuu ja! Vannak még sárga és piros pöttyös városok is, de azokat meg ki nem szarja le?
Közben pont hívott Klaus is, na mondom fasza, akkor jól megkérdezem tőle, hol találom meg ezeket az adatokat a holland forgalmiban. Elmondtam neki, mi a bajom, meg hogy grüne Umweltplakette, és azt is, hogy kifejezetten az a véleményem, hogy HÖE! Közölte, hogy nyugi már, a roncs holland rendszámos, holland forgalmi papírokkal, szerinte rám nem vonatkozik ez a törvény (illetve ha vonatkozik is nem tudnak velem mit csinálni), mert Hollandiában ezek a matricák egyáltalán nem is léteznek, úgyhogy ha kérnék is tőlem a zöld Plakettet, akkor se tudnám produkálni, mert ilyen ott nincs. Minden külföldit meg nem zárhatnak ki a városból. Ezt mondta egyébként Karin barátja, Dieter is, mert őt is felkerestem vélemény nyilvánítás céljából. Hát nem tudom na. Lemondani nem fogom a hétvégét, úgyis csak péntek este érek oda, ha meló után még haza ugrom Duisburgba cuccért, 8-9-nél hamarabb nem leszek Osnabrückben. Majd jól azonnal bejárok a Parkhausba, biztos ami biztos orral a falnak és vasárnap délutánig ki sem jövök onnan. Klaus azt mondta, túl sokat parázok ezen. Ezt a lazaságot el kell tőle tanulnom.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...