Az ortográfia búcsút int

Azt vettem észre, hogy rohamossan rohamosan romlik a magyar helyesírásom. Ma értem el az eddigi mélypontot, amikor is - még leírni is szégyenlem - elgondolkodtam azon, hogy az Adrienn szót egy vagy két n-betűvel írjuk. Nem is ez a legrosszabb benne, hanem az, hogy hosszú percekig tépelődtem magamban rajta és viszonylag sokáig tartott, mire rájöttem, hogy egy n-nel írjuk két n-nel írjuk. Ettől aztán jól meg is ilyedtem ijedtem. Most azok a - nem csak elképzelt - barátaim röhöghetnek a markukba, akiket bölcsész módon fojton folyton kijavítgattam a magyar hejesirást helyesírást illetően. Ilyen lehet az, amikor a hóhért akasztyák akasztják...Valamint: valami miatt elkezdtem mondatvégi pont hejett helyett felkiáltójeleket használni!!! Akkor is, amikor pontot kéne tenni!!!! Idegesítő!!! Úgy néz ki, mintha írásban ordítanék!!!

Hétvége

Sajnos eltelt a hétvége, megint egyedül maradtam.

Mivel péntek este mindketten ki voltunk pusztulva - én az egész heti munkától, ő pedig a 7 óra autókázástól - nem terveztük túl magunkat. Evés, fagyi, séta. Egyébként is spontán hesszelés volt a cél a hétvégén, tenni, ami éppen jól esik, eszegetni-iszogatni, örülgetni magunknak. O. kivett egy szobát egy ulm-i hotelben, ott volt a főhadiszállása. Neki is, nekem is így volt a legjobb, legkevésbé stresszes.
Szombaton Stuttgartban töltöttük a napot, ahol nagy meglepetések vártak ránk: ahogy beértünk a belvárosba, beleszaladtunk két, piros koktélruhába öltözött transzvesztitába (mendegélés közben ez kb így nézett ki: "és képzeld Khátá, utána blablabla és még több blablabla, uuuuuuuuuuh odanézz!" De mire ő kimondta, hogy uuuh, addigra már én is rángattam a kezét, hogy uhhhhhhhh azt nézd meg!) a két travi után meg egy nagy csapat melegbe botlottunk. Jó másfél órát ültünk egy padon a parkban és lestük az embereket, miközben O. kifejtette abbéli meggyőződését, hogy azok a férfiak, akik keresztben átvetett válltáskával járnak, azok mind melegek. Gondoltam is, hogy szerintem ez így nem passzol, mert fél Stuttgart így néz ki, ahova nézünk, minden pasi félrevetett válltáskával masíroz, de oké, legyen igazad. Közben mutogattunk erre-arra, hogy az is ott tuti meleg, meg nézd csak, az a másik, ahogy megy, ő is tuti meleg. Az a kettő meg leszbikus. Meg amott is, az a rövid hajú nő. Egy fél óra nézelődés után gyanús volt már, hogy itt mindenki vagy meleg és leszbikus, vagy az alaptézis nem stimmel a táskával. Kiderült: mindenki meleg és leszbikus. A hétvégén ugyanis Christopher Street Day vette kezdetét Stuttgartban, amiről mi előtte semmit nem tudtunk. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy a városban szombaton 200 000 (kétszáz-ezer) meleg és leszbikus tette tiszteletét felvonulás, bulizás - was auch immer - céljából. Eszement jó volt. És itt volt velem végre valaki, akivel a témában 100%-ig egyet értettünk. Valamint: nagyon tetszik a stuttgartiak hozzáállása: akinek nem jött be a dolog, az egyszerűen otthon maradt. Nem úgy, mint Budapesten, ahol az ilyen rendezvényekkor minden radikális jobboldali és intoleráns turbómagyar úgy érzi, hogy pontosan akkor és pontosan ott van neki is tüntetni valója, mert tarthatatlan, hogy ilyen emberek is vannak és lőjünk inkább mindenkit a Dunába. A szombati publikum Stuttgart belvárosában nem fújolt, nem köpködött, nem ordibált, nem buzizott, nem gyűlölködött, hanem elfogadta, hogy szombaton Stuttgartban a melegeké a pálya - akikkel hozzá teszem, ugyanúgy lehet szórakozni, sőt. Megtörtént. Brutál jó program volt. (Fura ez, hogy amikor találkozunk, akkor melegeket lesünk, mert legutóbb Kölnben is ugyanezt csináltuk, bár ott ez nem volt nagy szó, mert köztudottan Köln minden melegek és leszbikusok német fellegvára, ott nem nagy ügy ilyet látni. De nem ennyit egy helyen!!!) 
Késő délután elkapott minket a park közepén valami iszonyatos zivatar, bemásztunk valami fa alá, mert nem volt a közelben semmi építmény, ami megmentett volna bennünket. A fa alá állás persze nem segített semmit, még úgy sem, hogy a kardigánomat a fejünk fölé tartottuk, úgyhogy haza kellett indulni, mert istenesen bőrig áztunk. O. kidobott a kocsiból a ház előtt, úgy beszéltük meg, hogy ő is, én is szépen otthon letusolunk, átöltözünk száraz ruhába és visszajön hozzám vacsorázás céljából. Pirított zöldséges-tejszínes-zöldpesztós kuszkuszt csináltam, sajtos-olivabogyós-paradicsomos salátával, ami valami olyan sikert aratott, hogy a végtelen (már-már idegesítő) kritikussága ellenére mindent elpusztított, ami nála nagy szó, mert az étteremben is mindig meghagy valamennyit. Amióta ismerem, voltunk párszor itt-ott kajálni és még soha nem evett meg mindent, amit elé raktak. Most meg de. Kétszer is.

A másnapi sütisütés vicces volt, mert előrebocsátotta tegnap, hogy azt légyszi-légyszi csináljuk együtt, ne kezdjem el, amíg ő nincs itt, mert látni szeretné, hogyan készül. Jóvan - montaja Babi néni. Majd:
- na akkor most elkezdjük a sütit megcsinálni.
- ok, szuper! Kicsit leülök a kanapédra, jó? (A tisztánlátás kedvéért: kanapé = nappali. Nappali nem = konyha. Konyha = konyha)
Kb 3 perc múlva ki kellett mennem a nappaliba, hogy a neten megnézzem, mi a sorrend a piskótánál. Mit látok? Fekszik a kanapén és alszik. Be is van takarózva egy pléddel! Arra se ébredt fel, hogy turmixoltam. Mibe fáradt el ennyire? Mi ébresztette fel fél óra múlva? A süti illat, amikor kivettem a piskótát a sütőből. Még jó, hogy ennyit segített!

Ez volt hát a móka mára, zárul Miki mókatára. Kaptam tőle 3 hangoskönyv cd-t kölcsönbe, most szépen nekiállok és meghallgatom őket, mert túl hirtelen maradtam megint egyedül. A fene esne a vendégfogadásba, meg abba is, hogy ilyen gyorsan megszokom, hogy van itt valaki.

Ma azzal szembesültem...

...hogy létezik az ember, aki még nálam is bonyolultabban komplikálja túl a(z egyébként egyszerű) dolgokat. Most kezdem megérteni, mit gondolnak mások, amikor én csinálom ugyanezt. Hogy bírtok ti engem elviselni? Ez valami iszonyatos!

Ajándék Hamburgból Khátának...


- Oaaah Khátáááá... !!!
- ???
- Eltűnt a holland akcentusod!!!!
-Boooah...pedig az előbb még megvolt! Látod ez van, ha az ember kicsit nem figyel oda...
- Pedig az olyan cuki volt!
- Bocsánatot kérek, többé nem fordul elő.

Ez pedig alant a Khátá és a Fachwerkhaus című műalkotás. Hiába tiltakoztam, hogy nagyon nem szeretnék lefényképeződni, nem használt. Sőt, utána megkaptam azt is, hogy olyan kicsi vagyok a képen a nagy ház előtt, mint egy egér. Wie eine Maus.


Holnap pedig Stuttgartba megyünk!

Hát az úgy volt, hogy...

...tegnap itt volt Andi és Anja. Polc felfúrási, cserébe lángos sütési és együtt kajálási programot toltunk. Anja csak leste szegény, hogy mi ketten harapjuk a fokhagymát mellé. Kaja közben csengettek. Ez azért nagy szó, mert engem senki nem ismer itt, egyetlen szomszédot sem láttam eddig, joggal merült fel bennem a kérdés, hogy KI A RÁK EZ??? Valahogy így nézett ki:

(Laposkúszásban megközelítem az ajtót - elvégre valami sorozatgyilkos is lehet, sose tudhatjuk ugye...)
- csávó az ajtóban: (kezet nyújt) szia, Andreas vagyok.
- én: (kezet fogok vele, meglehetősen kérdőjel arccal) szia Andreas. Khátá vagyok.
- csávó az ajtóban: itt lakom pont fölötted és rózsát ültettem a teraszon és leszórtam a földet véletlenül a teraszodra. Jöttem feltakarítani.
- én: (közben az jutott eszembe, hogy valami volt abban a lángosban, mert épp azt hallucinálom, hogy egy csávó áll az ajtómban kis lapáttal és seprűvel a kezében és fel akarja takarítani a teraszomat) öööh... persze, gyere. (Ha tényleg sorozatgyilkos, akkor most megszívtam.)
- csávó: de ne haragudj, véletlen volt! (és kiment a teraszra és felsöpörte a földet, ami tényleg ott volt lepotyogva.
Andi és Anja meg az asztaltól nézték végig - nem hallván előtte a beszélgetésünket - hogy egy vadidegen csóka kislapáttal kimegy a teraszra, felsöpör és elmegy.
Visszaülök az asztalhoz, eszünk tovább. 2 perc múlva megint csengettek. Na most kezdtem el félni. MI VAN MA? Látogassuk meg Katát világnap?
(megint laposkúszásban el az ajtóig, ezúttal egy csaj áll a kukucskáló lyuk előtt)
ő: szia! skdjvbspoib a nevem. (sajnos ahogy kimondta, azonnal elfelejtettem, ami azért nem jó, mert vele fogok még találkozni)
én: szia srkgnsorisrpni, Khátá vagyok.
ő: gondoltuk (KIK?) ha van kedved, feljöhetnél hozzánk egy pohár valamire, még nem ismerjük egymást.
én: (isten bizony gyakrabban kell lángost csinálnom, ez nagyon üt) öööh... nagyon kedves vagy, persze szívesen! Most látogatóm van még, de egy óra múlva, ha ott vagyok, jó? Vigyek valamit? Bort...?
ő: ááh nem kell, van pezsgő!

És valóban. Miután Andi és Anja eltolták a szekeret haza, felmásztam (jó fokhagyma szagom volt) a fölöttem lévő másik lakásba (nem a kis lapátos csávóhoz, hanem vele szemben), ahol ez a pár lakik. Jó 2 órát ültünk és pofáztunk a teraszon, a csávó kólázott, mi meg a csajjal ketten megittunk egy üveg pezsgőt. 

Azt kell mondjam, hogy tetszenek a szomszédaim! 

Két dologról tudok ma közvetíteni...

...hogyaszongya:

1. Vettem magamnak távirányítót a tv-hez! Végre! Már majdnem elfelejtettem, milyen az, amikor nem kell minden átkapcsolásért felpattanni a kanapéról.

2. Sok reális és irreális félelmem van, volt, meg biztos lesz is még, de mostantól fogva a Babi néninek köszönhetően attól is aktívan félek, hogy óriás piton van a wc-kagylómban és ha nem nézem meg előtte, beleharap a seggembe. Miért? Hát ezért! Eddig előszeretettel nem kapcsoltam fel a villanyt a fürdőben (de, a fürdéshez de!), na ennek a boldog periódusnak ma vége lett, mert sötétben nem tudom csekkolni, hogy van-e óriás piton a wc-ben. 
(Évke tanácsa mindenkinek, akinél valami miatt óriás piton van a wc-csészében: "Mindig cucáld meg... majd a wc-kefe elijeszti, ha bele is ment")

Nachtspringen Turnier

Meglepődik még valaki, ha azt mondom, megint történt valami? Nem? Gondoltam.

Tegnap este elszüttyögtem Andihoz Günzburgba. Nachtspringen Turnier volt Niederstotzingenben a környékbeli lovas egyesület szervezésében, ami ilyen éjszakai lovas akadályátugratást jelentett. A viccalapot az képezte, hogy a Nachtspringen szó kimondva ugyanúgy hangzik, mint a Nacktspringen, csak az elsőnél éjszaka ugratnak, a másodiknál meg meztelenül. Andi megint elérte, hogy nőket lessek vele - mert ugye legutóbb az éttermi pincérnő melleit lestük, hogy igaziak-e vagy nem - most pedig megállapítottuk, hogy a lovas csajoknak nagy a segge. Végig Günzburgi búzasört ittam, külön Gass Kata figyelmébe ajánlom: jobb, mint a Paulaner!!! Ez valahogy mindig csodálkozást vált ki az itteniekből, hogy - ha tehetem - búzasört iszom.
Ott volt Andi egyik tesója, Anja, és a barátja Dr. Lars is Berlinből, akinek a vezetéknevét nemhogy én, de Andi sem tudja. Nem csak azért Dr. Lars, mert ténylegesen orvos, hanem mert - ha kérdezted, ha nem - fossa a nagyobbnál nagyobb okosságokat. Meg kell hagyni, hogy alapvetően nagyon művelt az ürge, de van benne valami orrbarúgnivaló, amikor elkezd okoskodni. 4 hetet töltött a Semmelweis egyetemen Budapesten anno, amikor a praktikumot csinálta, egész jól ráragadtak magyar szavak, kifejezések, mondatok, amik kapcsán tegnap szóba jött a finnugor-magyar nyelvrokonság kérdése. Mondtam neki, hogy ez nyelvészetileg egyáltalán nincs bizonyítva és különben is elévült teória, nem kell hozzá nagyon ragaszkodni. Ez hiba volt, ezt nem kellett volna, mert ellenkezett Dr. Lars nézeteivel (és neki mindig igaza van). Ezzel megnyomtam egy olyan gombot nála, ami egy eget rengető és egész estén áthúzódó, vidám vitát eredményezett kettőnk között - mert általában véve sajnos nekem is mindig igazam van. Szar ügy. Andi végig mellettem álldogált a sörsátorban a pultnál és egy bizonyos vitázással eltelt idő után küldött egy sms-t mellőlem, hogy "Hallo Kata, lebst du noch oder stirbst du schon?" Dr. Lars éppen a tranzitív és intranzitív igékkel érvelt, meg azzal, hogy a finnek is a szavak végére pakolják a morfémákat - ami elég gyenge indoklás, mert egy halom másik ilyen nyelv van még, akikkel szintén nem vagyunk rokonok, pedig nem prefixeket használnak, hanem szuffixeket. Ezt a vitát olyan sokáig műveltük - a többiek közben semmit nem értettek belőle - hogy Andi leszűrte azt a végkövetkeztetést, hogy ha valamelyikünk még egyszer kimondja a tranzitív vagy az intranzitív szót, az arcunkba lép. 
Amikor a program Niederstotzingenben a végére ért, átmentünk még Sontheimba, ami a szomszédos falu, ott is valami utcafesztivál volt, lenyomtunk még egy sört, majd Anja hazafuvarozott bennünket Günzburgba. Ma dél körül aztán gondoltam, hogy hazajövök Geislingenbe, megreggeliztünk, Andi újra megállapította, hogy "trinkfest" vagyok, mert neki megint fájt a feje, nem bírja annyira a strapát. Elbúcsúztam, megbeszéltük, hogy ő még szépen visszafekszik aludni, amiből aztán semmi nem lett, mert Zsolti úgy döntött, hogy nem indul be. Oh jeee! A telefonomat előző nap persze elfelejtettem pénzzel feltölteni, kicsit rá is paráztam, hogy Andi már visszafeküdt aludni és nem hallja meg az sms-emet, hogy nem indul be Zsolti (mert felhívni már nem tudtam, a lakásba visszamenni szintén nem, mert nincs már kulcsom hozzá). Szerencsére még fogta az infót, lejött, megnézte, neki sem indult be. Fasza. Elmentünk a Land Cruiserrel Niederstotzingenbe, ott átültünk az autószállítóba, azzal vissza Günzburgba, ott Zsoltit rácsörlőztük és visszamentünk vele a niederstotzingeni műhelybe. Andi adott csereautót a hétre, most egy ősöreg Toyota Corolla 4x4-em van (érzem a különbséget, mert Zsolti nem négykerékmeghajtásos). Kicsit azért be vagyok fosva, mert a gyújtógyertyák most lettek vadonatújakra cserélve, nem tudom, mi lehet a baja.
Ha mindezt összegezve szemlélem, mégis ki kell jelentenem, hogy recece iszonyatos mázlim van, hogy az autóm éppen Andinál mondta fel a szolgálatot és nem Heubachban munka után vagy Geislingenben munka előtt, mert azonnal tudott segíteni.

Ez a taxival hazamenésről jutott eszembe...

...és egész nap nem megy ki a fejemből: Im Taxi weinen.

Én most eltolom a szekeret Günzburgba, puszipacsi, holnap majd jelentek. 

Möhre oh Möhre, wir fahren nach Paris...

A cím egy, az Eisenpimmel névre hallgató duisburgi punk banda "Große Gurke" (azaz nagy uborka) című számából van, ma fedeztem fel őket. Épp agyhalottnak tettettem magam munka után itthon a kanapén, közben - hogy nehogymá' ne csökkenjen annyit az IQ-m, mint amennyit minden nap szokott - ment a tv, amiben valami szőke német csaj uborkát szedett (mer' méne'?), aláfestő zenének meg ez szólt, hogy "ich hab 'ne große Gurke" (azaz nagy uborkám van), gondoltam is, hogy na ezt kikeresem a zinterneten, mert ez kedvemre való. Höh - montaja Babi néni. Már kezdtem elfelejteni ezt a prolinémetet, amit a Ruhr-vidéken tolnak. Hogyaszogya:

Möhre-oh-Möhre - wir fahren nach Paris (répa, óh répa, Párizsba megyünk... ez a kedvenc részem)
voll toll, doch weisse was, wat dat beste is?
Ich hab 'ne große Gurke, ich hab 'ne große Gurke
Finger weg, Du Schurke - Finger weg, Du Schurke

Holnap este Andinál csövezek, mert a környékben valami lovaglós program lesz, amin részt veszünk és valószínűleg éjszakába nyúló ténykedés elébe nézünk. Mondott valamit valami éjszaka taxival hazamenésről, úgyhogy feltételezem, a vezetéshez megengedett mennyiségnél valamivel több sört fogunk elfogyasztani, majd tudósítok vasárnap itthonról, ha életben maradok. :)

Ezt a Babi néninek küldöm, mert amióta Duisburgból eljöttem, fogadjunk, hogy nincs meg a Józsi a mocsárból - dózisa. :)


Balfasz vagyok

Na kádváskéim, sok idő telt el bénázás nélkül, úgyhogy ma belehúztam. Mivel délelőtt jött hozzám valami szakmuki a radiátorokon lévő egyéni fogyasztásmérőt lecsipogtatni, valakinek be kellett engednie a lakásba, mert magam nem tudtam itthon lenni, mert dolgoztam. A főbérlőmmel, Beatrice-szel megbeszéltük, hogy ő majd elintézi, csak legyek szíves dobjak egy kulcsot a postaládába, hogy be tudjon jönni. Este lefekvés előtt megtettem, nyugiban elmentem reggel dolgozni, majd délelőtt kaptam egy sms-t:
Bea: Kata! Ma jön a technikus, elfelejtetted a kulcsot a postaládába dobni?
Én: Nem! Tegnap este bedobtam!
Bea: De melyikbe?
Én: Hát az enyémbe!
Ahogy ezt kimondtam, leesett, hogy ő végig az ő postaládájukról beszélt és hogy az enyémhez nincs kulcsuk... Meg minek is dobnám a saját kulcsomat a saját postaládámba? De egyáltalán nem jutott eszembe, hogy máshova is be lehetne dobni...

Aztán így folytatódott a nap a munkahelyemen:
Cseng az ajtótelefon, kiszaladok, beengedem a DHL-es futárt. Hozott egy kibaszott nagy műanyag raklapfedelet Budapestről, a főnök - Herr B. - irodája előtt csacsogtam az emberrel, hogy mit kaptunk stb, közben megtámadott minket Frau B. kiskutyája, aki aznap az irodában csövezett valami miatt. A futár is kutyázott, én is kutyáztam, közben intéztük a raklaptetőt:
Futár: (miközben a kutyát dögönyözi) Mi a neve?
Én: ...öööhh... nem jut eszembe...
Futár: (hülyén néz rám) Tessék?
Én: Nem tudom!
(még hülyébben néz)
Pár másodperc csend...
Futár: MI AZ ÖN NEVE?
Én: (akkor már fájt a felismerés, hogy nyilván nem a kutya nevében kell aláírnom a szállítólevelet...) Öööh... Boohbeliii... Fákk.
(Herr B. tapintatosan nem jött ki egy darabig az irodájából, de szerintem bebújt a szekrénybe röhögni.)

Mivel a szupermenő internet előfizetésemhez tartozik Festnetz-telefonszám is, de nagyon sváb módon készüléket persze nem kaptam hozzá, így ma elmentem munka után a geislingeni Media Marktba és vettem egy vezeték nélküli telefont. Ezt is megértem, van vezetékes számom, amihez a készüléket én Wilson, egyedül "kötöttem be" úgy, hogy még működik is!

Andi tegnap megint nagyon sokat segített: reggel alig tudtam elindulni a munkába, mert Zsoltinak 10 percig kellett könyörögni, hogy ha gyújtást adok, akkor röffenjen be, ne csak köhögjön, kicsit nagyon befostam, hogy csak meg ne haljon itt nekem, úgyhogy miután ökölbeszorult arccal nagy nehezen elértem a melóba, jeleztem Andinak, hogy Zsolti reggel majdnem szaboltálta a munkába menésemet, jaj mi lehet a baj. Azonnal rendelt nekem gyújtógyertyákat, amiket, miután meló után elmentünk IKEA-ba, nálam a mélygarázsban be is szerelt a kocsiba. Aztán összeszerelte a fürdőszoba szekrénykémet és a cipős szekrényemet... majd közölte velem, hogy ha a közeljövőben ki merem találni, hogy megint elköltözöm, ő pontosan éppen akkor 8 hétig szabadságon lesz. 

Aki érti, jót röhög, aki nem, attól bocs. :)


Ennyi jutott mára...

Ma - amikor már végleg lyukat idegeskedtem a hasamba - végre megjött a júniusi bérem a bankszámlámra. Klauséknak valami gondjuk volt az utalással és a tőlük már megszokott nagy holland lazasággal elfelejtették velem közölni, hogy nem azért nem kapom meg 2 hete a fizetésemet, mert soha nem is fogom megkapni, mert utálnak és haljak inkább éhen Geislingenben (miközben különböző emberek a véremet veszik, mert nem fizetem be a lakásra a kauciót, az internet díjat, a biztosítást meg az adót az autóra, tankolni nem tudok, akkor dolgozni sem tudok...estébé) hanem mert elakadt a lé és a belga számláról kellett utalni, ami eleve tovább tart, mert külföldi utalás.

Holnap Andival újabb támadást intézünk az IKEA ellen, mert még szükség van 1-2 dologra, de most már csak lájtosan, a lakásban is lassan-lassan minden lesz, ami kell. Egészen hasznos, hogy O. a jövő hét végén (talán) tiszteletét teszi Geislingenben, mert így rá vagyok kényszerítve - a többi későbbi látogatóm számára is szükséges - extra paplan, párna és lepedő beszerzésére.

Kódolt képüzenetek és némi egyéb

Blankának:


Viktornak - bár ő szerintem nem olvassa a blogot - és Adélnak:


Anyunak, Évkének és Viktornak:


Anyunak - hálószobafal + villa, ami nem tudom, hogy jött el idáig, de tök jó, mindig ezzel eszem:



Ecséimnek, akik közül sajni csak 1 olvassa a blogot:



Alkottam is, amióta beköltöztem: Nap motívum + lámpafestés arannyal. A másik, az étkezőfalon lévő növényminta nincs még kész, azt még nem mutatom meg, mert nem vagyok vele teljesen megelégedve.



És végül a világhírű kihúzhatós szuperkanapém, amin mindenki aludhat, aki eljön idáig. Nem nagyon volt még felavatva, Andi aludt rajta eddig egyszer, mert betoltunk egy üveg pezsgőt és nem ült már kocsiba.


Tegnap O. bejelentette, hogy a jövő hét végén találkoznunk kell - annak ellenére, hogy eddig augusztus volt betervezve - ide jöjjön-e vagy én megyek inkább hozzá? Hát mit mondjak? Kicsit sokkolódtam, azóta felváltva örülök és kapok idegösszeomlásokat. A jövő héten még tervezünk, én tuti nem megyek most oda, úgyhogy kizárásos alapon egy lehetőség maradt.

Valamint: a kábeles-bedugós internetemből én, Wilson, teljesen egyedül csináltam wifit! Király vagyok vagy királylány?


Lefosom a bokámat - 3-szor!


Lefosomabokámat -1

Három – sikertelen – internetszerzési taktikám volt eddig Svábföldön:
  1.  Várni, hogy valaki elintézze helyettem (mert nekem nem csak halovány gőzöm sincs róla, milyen internetre van szükségem, de lepkefingnyi kedvem, meg időm és lehetőségem sem volt ez után rohangászni. A telefonálás puszta gondolatát is utáltam. 
  2. Lesni, hogy a szomszédé esetleg nincs lejelszavazva. Minden nap csekkoltam, mindhiába. Az is megfordult a fejemben, hogy felmegyek hozzá és felajánlom a szolgálataimat, hogy mondjuk havi 10 EUR-t fizetek neki, ha ad hozzáférést a saját internetéhez és mindenki jól jár. (Tudom, tudom, szánalmas vagyok… Khátá, szánalmas vagy!) 
  3. Várni, hogy minden magától megoldódjon. (Ez volt a legkevésbé sikeres mindközül.)

Több, mint 10 napja vagyok hivatalosan geislingeni bejelentett városi polgár, több, mint 10 napja nincs internetem, több, mint 10 napja nyekergek hol Andreasnak élőben, hol Olafnak telefonon – amikor tv macit akar nézni telefonon keresztül - hogy niiiihiiincs neheteeheeem. Lassú lépésekben eljutottam odáig, hogy kiszimatoltam, a KabelBW nevű szolgáltatónál előnyös szerződést tudok kötni gyors internetre, amennyiben van kábelcsatlakozásom a lakásban (vagy miabánat ez, Kabelanschluss). Hát én azt ugyan HONNAN tudjam? – montaja Babi néni, s köpött egyet. Kiderült nagy nehezen (a professzionális technikai hozzáértésemmel nem csoda, hogy ennyi ideig tartott), hogy nekem van ilyenem a lakásban! Hujiii, ez remek, akkor már csak fel kellett hívni a Kabel BW-t és a pontos lakcím után lekérdezni, hogy akkor mehet-e a menet, vagy mi a rák és hogyan tovább, meg mennyi az annyi. Mivel mindennemű hivatalos ügyintézéstől szabályosan kiver a víz, ezt a nyomorult telefonhívást is 3-4 napig halogattam. (Valamitől mindig félnem kell. A tankolással már nincs gondom, most épp a hivatali ügyintézéstől félek.) „Nem volt időm rá” – montaja Babi néni, de persze hazudott. Végül egy nagyon szimpatikus csávóval beszéltem kb 20 percen keresztül, aki miután bediktáltam neki minden adatomat, nevetgéltünk 10 percet, lebetűztem neki a nevemet, aszongya:
Én: - …B wie Bertha, O wie Otto, R wie Robert, B wie Bertha, E wie Emil, L wie Ludwig, und Y am Ende.
Ő: - Booohbeliii?
Én: - Ja.
Ő: - Ez véletlenül nem egy magyar név?
Én: - De. MÉ????
Ő: - Akkor azt nem Borbélynak kell kiejteni?
(én közben arra gondoltam, hogy na most lefosom a bokámat. A sváb mondja meg nekem, hogy nem is vagyok Boohbelii, hanem Borbély. Hä???)
Én: - Öööh… de. Maga ezt HONNAN az ördögből tudja?
És itt elkezdődött valami olyan szintű rizsamennyiség, hogy le kellett ülnöm és erőnek erejével visszafojtanom a röhögést. A csávó kajakra megette a mesekönyvet.
Ő: - „Mert amikor kicsi voltam, 9 éves, 3 hetet töltöttem Keszthelyen egy magyar cseregyereknél. Keszthelynek kell kiejteni, nem? K-E-S-Z-T-H-E-L-Y. De nem a szüleimmel ám, hanem egymagam! Mire visszajöttem 3 hét után, alig tudtam németül! Mert bizony 3 hétig magyarul kellett beszélnem! Sajnos azóta már mindent elfelejtettem, de blablablabla blablabla blablabla… „
Én meg csak ültem közben és nem hittem el, amit hallok. Végül megbeszéltük, hogy szombaton még valami technikus felhív, hogy aznap mikor jöhet és nyélbe ütjük a szupernagyongyors internetemet. Addig már csak hármat kell aludni! Ja és lesz vezetékes számom is - ez mondjuk csak Olafnak jó hír, bár eddig sem panaszkodott a Khátá miatt kialakult telefonszámlája miatt. Mindegy. Willkommen in der Zivilisation!

Lefosomabokámat - 2

Munkából hazafelé jövet felhívott Andi:
Ő: - Kaptál ma e-mailt anyámtól?
Én: - Nem. Mé’?
Ő: - Mert holnap van apu 50. szülinapja – tehát ugrik a „szokásos” szerdai bármitegyüttcsinálós esténk – szűk családi körben elmegyünk kajálni este és megünnepeljük a szülinapot, anyu meg ragaszkodik hozzá, hogy te is gyere. Lenne kedved?
Én: Wow, de én nem vagyok családtag!
Ő: - Nem baj. Nagyon szeretné, ha jönnél.

Úgyhogy ott is leszek, visszatarthatatlanul. Regisztráltam Schmid családtagként.

Lefosomabokámat -3

El kellett, hogy vigyem az útlevélmásolatomat a főbérlőimhez, hogy a lakásra letett rettenetes mennyiségű kauciómhoz hozzáférésem legyen a külön csak erre a célra létrehozott bankszámlán. (Ami szerintem szuperkorrekt egyébként…) Úgy beszéltük meg, hogy bedobom az üzletük postaládájába a fénymásolatot, mert az itt van Geislingenben. Jóvan, montaja Babi néni. Gondoltam munka után sétálok egyet legalább, a címet tudom, egyszer voltam ott, nagyjából emlékszem, hogy merre van. Itt látszik igazán, hogy csak az önbizalmam lett a költözés óta sokkal nagyobb, a tájékozódási kompetenciám ugyanannyira a béka segge alatt van, mint előtte. Geislingenről azt kell tudni, hogy a várost egy jó nagy hegy választja ketté. Egyik városrész a hegy egyik oldalán, a másik meg a másik oldalán van. Én a hegyen lakom, középen. Elkezdtem az óvárosba lebattyogni, nagyon céltudatosan, meg voltam győződve róla, hogy tudom, merre van a Fahrschule, amit keresek. Mentem, mentem, mendegéltem, aztán amikor meguntam, megkérdeztem egy idősebb bácsit, aki olyan kis békésen ücsörgött egy padon a parkban, pont úgy nézett ki, mint aki tudja, merre akarok menni:
Én: - Nem tudja véletlenül, merre van az Überkinger Straße? Valahol itt kell lennie a környéken.
Ő: - De. Pontosan a hegy másik oldalán, Überkingen irányában. (és röhög…)
Én: - pfff… (bravó Khátá) Hát akkor köszönöm az infót, ezt is megtudtam ma.
És ezzel a lendülettel, mint vert hadak, elkezdtem hosszú, tömött sorokban elvonulni, miközben kigondoltam, hogy majd reggel navival munka előtt beugrom, én ma már el nem megyek a hegy másik felére is, ennyi séta pont elég volt potyára. Közben a bácsi még valamit elkezdett mondogatni mögöttem, visszafordultam, hogy wie bitte?
Ő: - Épp megjött értem a feleségem az autóval, mi pont arra megyünk tovább, jöjjön, elvisszük!
Én: - Hä???
Ő: - Az Überkinger Straße felé megyünk haza, jöjjön, szívesen elvisszük!
Én: - Wow, hát nagyon kedves, köszönöm!
És valóban elvittek az Überkinger Straße-ra, én közben csak ültem az autóban és nem hittem el, hogy ez most komoly. Vadidegen svábok úgy felvettek az autójukba, hogy nem is kértem, sőt, eszembe se jutott, hogy velük menjek! Út közben persze sikerült visszaemlékezni, hogy ez valóban a másik irányban van, meg a fájdalmas felismerés is belém vágott, hogy na most visszafelé mászhatom meg gyalog az egész  hegyet… 
Mindenesetre befogom a számat a németek sztereotípségével kapcsolatban, mert én is az vagyok, nem csak ök: nem néztem volna ki egy öreg svábból, hogy ilyen önzetlenül kedves egy magamfajta jöttmenttel (igaz, azt ránézésre nem tudja, hogy külföldi vagyok, az enyhe akcentusomból kiindulva meg bármi lehetek) és ez nem az elsö bizonyíték volt, hogy az eddig ismeretlen sváb cukiság - mint fogalom - létezik!!! :)

Volt mára is poszt...

de otthon felejtettem a pendrive-ot, úgyhogy mégsincs.
Ha minden jól megy, csütörtök este lesz netem. Újra ember leszek!

Lakástéma...

Mázlim van, hogy Andreas ilyen közel lakik (40-50km) és, hogy ilyen jó fej. Nélküle már biztos felkötöttem volna magam valamelyik közeli fára: a lakásban ugyanis olyan szinten nem volt semmi, hogy amikor beköltöztem, a lámpák helyén is csak 3 db zsinór lógott ki a falból – néhol még most is. Rájöttem, hogy viszonylag nehéz úgy lámpát beszerelni, ha lövésem sincs, minek a 3 vezeték… Arról nem is beszélve, hogy szerszámaim sincsenek, meg nem is értek hozzá. Kicsit pánikoltam is, hogy az előre megbeszélt IKEA-napunkon délután minél hamarabb menjünk Ulm-ba, mert ha ránk sötétedik, cseszhetjük, nem látunk majd semmit, még wc-re sem tudunk elmenni**, úgyhogy a biztonság kedvéért vettem 2 állólámpát is, hátha nem passzol valami a villanyszereléssel, akkor legalább legyen mozdítható fényforrásunk, amit csak a konnektorba kell beledugni.

Szegény nagyon sokat melózik a lakásomon: összeszerelte az ágyamat, aztán az egyik kisasztalt, a másik kisasztalt, beszerelte a lámpákat, bekötötte a nappaliban a tv-t (amit ő hozott nekem, mert neki 2 volt, nekem meg egy sem). Megháláltam a fáradozásait (nem, nem úúúúgy), főztem vacsit, meg vettem sört. Azóta voltunk még egyszer az IKEA-ban, vettem étkezőasztalt, 4 széket, 2 lámpát és egy piros kanapét, amit szombaton Andi avatott fel, mint első rajta alvó. (Bevertünk este egy üveg pezsgőt meg némi bort annak örömére, hogy mindketten lakunk valahol, így egyértelmű volt, hogy Andi itt alszik.)
IKEA után, nálam a káosz tetején:  
Andi: - Khátá, nem lenne nagy gond, ha a szüleim később beugranának?
Én: - hova? Hozzám???
Andi: - igen, anyu nagyon szeretné látni a lakásodat, apu meg akkor már jönne vele együtt.
Én: :-)
Így is történt. Lilly, az eb is jött, akinek a múltkor odacsuktam a farkát a kocsiajtóval. Luise hozott magával egy nagy kosár behűtött sört, bort, üdítőt, amit persze nem hagyott kifizetni, bármennyire sopánkodtam, aztán rávetették magukat a 3 tonna frissen vásárolt IKEA bútoromra és mindent összeszereltek nekem. Az asztalt, a székeket, a kanapét, a lámpákat… 

Mivel Andi az utánfutóval nem tudott bejönni az IKEA program után mélygarázsba***, kicsit elálltuk a bejáratot, de úgy, hogy még simán be lehetett járni az autó és az utánfutó mellett, csak ránézésre tűnt kicsit fosnak a helyezet. Közben persze jött egy BMW, én annyit láttam csak messziről, hogy Andi segít neki kívülről benavigálni a garázsba, gondoltam is, hogy na bazz, kifogok valami jól szituált sváb parasztot, le is veszi helyben a fejem, hogy mit képzelek magamról, elállom itt az útját a lakóknak…  Ahogy beparkolt, odamentem hozzá – gondoltam bárki is az, elmagyarázom, hogy nem fért be az utánfutó a garázsfeljáróba és bocsánat. Egy idősebb nő szállt ki a kocsiból, megfogta mindkét kezem, megszorongatta és elkezdett bocsánatot kérni, hogy pont most jött haza és bebonyolította itt nekünk a cipekedést-költözést. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira kedves volt.

**ez Ravazd óta nagy téma. Ha wc-ről van szó, azonnal az a sztori ugrik be – nem csak nekem, hanem amióta elmeséltem,  Andinak is – amikor a két ovis kislány a borospincénk fölött a szőlőhegyen üvöltötték az apjuknak a domboldalból, hogy „apaaaaaaa kakiltuuuuuuuuuuunk! Mind a ketteeeeeen! Hozzál papííííííííírt!” Amikor mondtam Andinak, hogy a wc-ben lenne a legfontosabb, hogy csiholjon valami világítást, azonnal mondta, hogy naná, különben majd én is kiabálhatom, hogy „ich habe gekaaaackt!”

***a mélygarázsban bérelek nagyon nem szívesen, aranyáron egy helyet Zsoltinak. Mivel a domb tetején lakom, más lehetőség nem nagyon van a hosszú távú, biztonságos parkolásra, de ez már a fájdalomküszöbömön túl van. És most jön a csavar… (dobpergés)… wait for it… a háztömbben van - pont alattam - egy cég, akiknek bérbe adtam a parkolómat reggel fél8-tól délután 5ig havi 25 euróért azzal a feltétellel, hogy ha szabim van, beteg vagyok vagy was auch immer, jelzem feléjük e-mailben és teljesen eltakarodnak aznap a helyemről. Minderre persze nem magamtól jöttem rá, hanem a főbérlőm mondta, hogy a lakás előző tulaja ezt csinálta, próbáljam meg, ha gondolom. Gondoltam.
Miután júni 30-án beköltöztem, 4-5 nappal később tök véletlen rájöttem, hogy ezek nap közben a helyemen parkolnak úgy, hogy nem kötöttünk szerződést, nálam nem jelentkezett senki sem, egy centet sem fizettek – annak ellenére, hogy a főbérlőm megadta nekik az elérhetőségeimet – én meg havi 40 eurót fizetek, hogy a mocsok svábok nap közben ingyen parkoljanak a helyemen! Hát mit mondhatnék? Habzó szájjal bevonultam a Grüner Systemtechnik irodájába azzal a nem titkolt céllal, hogy most svábvér fog folyni. Másnap délután munka után a postaládámban egy előre kitöltött és a cégvezetés által aláírt bérleti szerződés várt egy levéllel, hogy ha egyet értek, írjam alá, dobjam a postaládájukba, utalják a pénzt és szent a béke. Mit mondjak? Meg vagyok elégedve.

Zárásként: a nagy pakolásban találok vicces dolgokat itt-ott kartondobozokban eldugva, amik még Ravazdról, vagy a budapesti lakás(ok)ból származnak. Íme két gyöngyszem Ravazdról:

Potyondi Mihály: Ne kérd vissza a szőnyeget!

Kopott, rőt gatyádból foltot vág anyád
Életlen baltával ne pucolj ablakot
Lobogó hajjal ne fuss a Nap után
Akkor se, ha vár reád Ica,
A gépsonka lábú lány.

A lényeg:
Csibék előtt legyen víz,
A gyerek üljön a napon (és)
Nyúlszőrből legyen a kalapom.

Vízenergia sütiből!

Még mindig életben vagyok, még mindig nincs netem. Kicsit kalózkodom az ebédszünetben a blogon. Amíg nem lesz rendes netem, ilyen kis hülye rövid történetekkel foglak benneteket bombázni, szennyezni a virtuális környezetemet, csak azért, hogy a báránykáim ne széledjenek szét az internetes útvesztőben, ahonnan majd nem jönnek vissza hozzám, mert hűtlen voltam hozzájuk. (Nem is igaz!!!)

Na hogyaszongya:

Geislingen határában egy óriásplakát van elhelyezve a következö felirattal:
"Wasserkraft aus Kuchen" (azaz vízenergia sütiből)

Ezen minden reggel halálra röhögöm magam munkába menet, és még úgy is vicces, hogy tudom, hogy Kuchen (azaz süti) egy közeli kisváros

Ez a német mérnökök leújabb technikai áttörése, világsiker! Itt kérem a vízenergiát már rég nem vízből nyerik, hanem sütiből.
Próbálok a héten írni, csak még nincs netem, úgy meg nehéz. Eddig minden rendben, nem kell aggódni, kepesztek tovabb.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...