2014. január 17., péntek

3 pontba foglalom a mondandómat...

1. EM itt tartózkodása alatt voltunk egy koncerten, ahonnan hajnali fél 1-kor majdnem nem sikerült haza jönni, mert Zsolti a béka bedobta a törölközőt. Hogy ez mit jelent? Nem indult be, hiába adogattam rá a gyújtást. Remek érzés volt: kb 3 fok, eső, bent ülünk mindketten a telelehelt autóban, aki nem indul, csak köhög. Még egyszer mondom, hajnali fél 1-kor. Kb fél óra próbálkozás után beláttam, hogy ennek nincs értelme, felhívtuk az ADAC-t (Allgemeiner Deutscher Automobil Club), ahol szerencsére kb 2 hónapja klubtag vagyok, így ingyen elvontatnak, ha úgy hozza a sors, vagy csak kivonulnak, feltöltik az akksit, átnézik a kocsit, megpróbálnak segíteni, bár az elvontatás puszta gondolatától felállt a szőr a hátamon. Mondta az ügyeletes telefonos csaj, hogy a kolléga legkésőbb egy órán belül kiérkezik oda, ahol éppen nyomorgunk. Egy óra??? Bazeg, HONNAN jön, Timbuktuból??? Mit volt mit tenni, vártunk. Fél órát, negyven percet, háromnegyed órát... én közben nem tudtam feldolgozni, hogy Zsolti nem hallgat rám, újra és újra beültem, újra és újra gyújtást adtam... hiába... majd egyszer csak, kb 45 perc kudarcra ítélt próbálkozás után beindult a disznó...!!! Remek. ADAC újra felhív, kolléga nem kell, haza mehet - úgyse ért még ide, pedig mindjárt letelik az egy óra. Biztos elmormolt egy imát értünk, amikor vissza lett fordítva egy óra kocsikázás után telefonon... Summa summarum: ezt a húzását nem tudtam megbocsátani Zsoltinak, ez volt az utolsó csepp a pohárban, aminek az lett a vége, hogy nagy eséllyel belátható időn belül lecserélődik, de erről majd csak akkor tájékoztatom a nagyérdeműt, ha ténylegesen nyélbe is ütődött az üzlet, talán a jövő héten.

2. A speed datingre megkaptam a visszaigazoló e-mailt, nem úszom meg, vasárnap délután 5-kor esemény lesz. Ide perpill nincs mit hozzáfűznöm, majd meglátjuk.

3. Maltével is találkoztam tegnap este, mivel 6 hétig itt van a városban (és valószínűleg a jövőben hetente rendszeresen több napot itt fog tölteni), újra felmerült hát, hogy mi lenne, ha összefutnánk a számos lemondott találkozók után most már tényleg...? Egy éve nem találkoztunk (utoljára akkor, amikor képes volt tavaly januárban egyetlen este miatt Brémából Geislingenbe utazni, másnap meg vissza). Megittunk egy kávét és egy sört, megbeszéltük ki mit csinál hol, elmondtam, hogy még mindig (vagy inkább megint) lakást keresek, majd rákontrázott, hogy egy haverja kiköltözik a hozzám viszonylag közel fekvő albérletéből, ahol most egy darabig ő csövezik a hamburgi melója miatt és fizeti a havi lét a spannak, de hajlandó lenne nekem átengedni, ha szeretném. Pfff. Hát mit mondjak, baromira furdalhatja a lelkiismeret, ha a neki is ugyanannyira kellő lakást képes nekem lepasszolni. Meglátjuk mi lesz, másfél hét múlva elmegyek hozzá és szemügyre vételezem az objektumot, hogy egyáltalán szóba jön-e.