Nagy nap van ma

Zsolti-jármű német állampolgár lett: az úri közönség tapsol.
A biztosítás és a KFZ-adó ugyan durván sokkoltak, de még mindig jobban megéri (talán), mint ugyanez holland pepitában, arról nem is beszélve, hogy 4 vagy 6 hónap után kötelező átjelenteni az autót. Mivel egy darabig még nem tervezek - minden kívülről jövő nyomás ellenére sem - országon belül odébbállni, ez egy okkal több, hogy nyugton maradjak a seggemen. Ha elköltözöm, megint jelenthetem át, megint újabb rendszámot kapok stb stb. Ezzel több kínom remélem mostanában nem lesz. 

Nehéz napom volt ma: reggelre annyi hó esett, hogy rossz előérzettel indultam munkába, ami sajnos be is jött. 2 hegyen kell átvágnom reggelente: az első Geislingenben van, a második Bartholomä után, Heubach előtt. Az egyes számú szerpentinen csak várakoztam egy 10-15 percet, ami közben rettegtem, hogy a szakadó hóesésben az előttem szlalomírozó göppingeni ökör belém csúszik: a novemberi havazásban nyári gumikkal tolta a drágám. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen látványos tapadási különbség van a téli és a nyári gumik között. Most végre beláttam, hogy nem felesleges pénzkidobás volt a 4 új gumi... Olyan volt, mintha az autónak mind a 4 kereke egymástól függetlenül azt csinálna, amit akar. Az egyik erre fordult, a másik arra, a harmadik nem pörgött, a negyedik meg kapart csak. Megdöbbentő volt látni. 

Az igazi vicc a második hegynél jött, ahol is közölte velem egy - erős bajor színezettel beszélő - rendőr, hogy nem mehetek tovább, mert le van zárva a Steige. A meddig kérdésemre az volt a válasz, hogy menjek szépen haza, csináljak magamnak egy jó kis kávét és egy óra múlva vissza lehet nézni. Áhá. Ezen jót röhögtem (komolyan gondolta!), majd kerestem magamnak egy félreeső helyet, ahol egy órácskát üldögéltem az autóban, rendezgettem a papírjaimat, sms-eket törölgettem kínomban, felhívtam O-t, elpanaszoltam neki, hogy nem tudok dolgozni menni (neki ez vicces volt, nekem nem annyira...) szóval csupa hasznos dolgokat csináltam. Egy óra leteltével bepróbáltam még egyszer a hegyet: nem sikerült, de a várakozási helyemet megváltoztattam legalább: ezúttal a hegy tetején, egy szintén várakozó kamion mögött kempingeztem még egy óra hosszat. 2-szer ment el mellettünk hókotró, egy idő után kezdtem nem érteni, mi zajlik. Ha ő már többször is fordult, miért nem lehet leereszkedni a völgybe? 6-7 km-re voltam már csak a céltól, elég idegesítő volt egy helyben ülni, amikor dolgozni kellett volna reggel 8-tól. Miután a szembe-forgalom beindult, nálam is megjelent az első agyrágó bogár, hogy az előttem álló LKW mi a jó életért nem indul mán el...? További 20 perc várakozás után meggyőztem magam, hogy a kamionos csak fosik az áruval nekiindulni és az, hogy nem mozdul, nem azt jelenti, hogy nekem sem szabad. Se rendőr, se szalag, se lezárás vagy mi fene. Szépen kikerültem tehát és nekivágtam a lefelé útnak a szerpentinen. Kb 200 méter után nagyjából rá is jöttem, hogy az LKW miért nem indult el: ő valahonnan tudta, hogy csak a szembe-sáv volt lepucolva. Az, amin repesztettem lefelé, még mindig havas és jeges volt, nem mondom, csúszott is alaposan, de mivel gyök kettővel mentem, nem volt semmi gond. Aztán az irodába 2,5 órás késéssel beérve hallottam a rádiós hírekben, hogy a Steige Heubach és Bartholomä között teljes hosszában le van zárva, a kolléganőim kérdezték is, hogy mégis HOGYAN jutottam át rajta? ("Mér, az az, amin jöttem?") Áhá. Hát mit mondjak? Szemrebbenés nélkül átmentem rajta, fel se tűnt, csak a rendőrök néztek rám, mint valami űrlényre, amikor kibukkantam a kanyar mögül Heubach elején.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...