...eközben Geislingenben

A teraszomra új lakó költözött: bemutatom Herr Schneemann-t.
Az udvar kicsit havas:

A bal oldalon a korlátba kapaszkodva féltettem az életem, amíg leértem rajta... A lépcső jobb oldalán közben 2 gyerek lefelé SZÁNKÓZOTT.



Weihnachtsmarkt

M.-nek mégis dolga van hétfőn, nem jön. Hát mit mondjak? Egyáltalán nem bánom, ezen valahogy meg sem lepődtem. Megmenekültem több személlyel folytatott, több kínos beszélgetéstől és további (nála fontosabb) emberek felesleges megbántásától. Feltételezem, hogy a burn out-ja nincs még teljesen elfelejtve, na meg előtte is folyton volt valami kínja, ami miatt aktuálisan sajnálnia kellett magát szenvednie kellett. Summa summarum: meg vagyok könnyebbülve, jobb így mindkettőnknek nekem.

Tegnap - Luise meghívása nyomán - a családdal tartottam adventi vásározni Neuburgba. Érdemes a képeket meglesni, gyönyörű volt a vásár és a kastély is. A nap "vicce" az volt, hogy összefutottunk Andival, a ribi barátnőjével, annak anyjával és annak aktuális hapsijával. Felment bennem a pumpa alaposan. Mivel tök véletlenül találkoztunk össze a vásári buherálás közepette, nem tudott elmenekülni, muszáj volt bemutatni a ribit barátnőt, meg az egész fantasztikusan összeválogatott pereputtyot is körülötte: a csaj rettenetesen ki volt nyalva, úgy viselkedett, mintha ő lenne őexcellenciája XY főhercegnő, a válláról lógott egy ilyen hónaljtáska, amiben egy törpeméretű dög figyelt. Csak gratulálni tudok. Kezet fogtunk. Elég erős(nek hitt) kézfogása van, de én győztem - pedig ez az, amire nem lehet felkészülni, nekem legalábbis soha nem jut eszembe, hogy kézfogás előtt arra gondoljak, hogy jaj csak az enyém legyen erősebb. (Igen, ez nálam presztízs-kérdés.) Az eredményt mindig utána szoktam kiértékelni és ezúttal nagy fölénnyel ledomináltam a ribancot főhercegnőt, ami sovány vigasz, mert legszívesebben lelöktem volna a kastély teraszáról, bele a szökőkútba, amiben annyira fagypont körüli hideg víz volt, hogy ha hógolyót dobáltunk bele, az nem esett szét hanem háborítatlanul ott úszkált benne tovább. Ide löktem volna legszívesebben bele kutyástul mindenestül a második emeletről, de úgy, hogy a szökőkútból előbb leengedjük a vizet és csak akkor folyatjuk bele újra vissza, amikor ő már landolt a beton aljzatban. Ha rajtam múlott volna, előtte apró szögekkel is kiköveztem volna a szökőkutat, biztos ami biztos alapon... Gonosz vagyok? Szerintem nem. Az a gonosz, aki fellázítja a másikat a családja, barátai, eddigi környezete ellen és mindezek után barátnőnek nevezi magát. Aki meg mindezt hagyja, sőt, elhiszi, hogy ez így van rendben... hát... ezt inkább most nem is véleményezem.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...