Takinéni

A költözés óta ma volt itt először P. takinénije, egy szuper aranyos, idősebb hölgyemény, aki Fehéroroszországból származik és csak kicsit pötyög németül. Rend szerint egy kis, 100 éves, megsárgult lapú füzetkében levelezünk vele az aktuális teendőkről, miegymásról: itt szokta tudtunkra adni, hogy elfogyott a mosószer, vagy hogy venni kell wc tisztítót/vízkőoldót/miegyebet. Az új lakást még nem ismerte, csak P. régi fészkét, úgyhogy neki is új terep volt a mai móka. Soha nem találkoztam még a nénivel élőben, mert (nyilván) rendszerint munkaidőben jön, kéthetente egyszer, de amit az eddigiek alapján elképzelek róla, az valami nagyon aranyos. Ma este például, ahogy hazaértem a munkából, a következő két kép fogadott - amin aztán a könnyem is kicsordult a röhögéstől:

A fürdőszobában a két mosdókagylót konzekvensen felosztottuk magunk között P-vel: a bal oldali az enyém, a jobb oldali a zemberé. A mai happeninget a következőképpen képzelem el: jön a taki néni, szétnéz, nekiáll a mosdókat tisztítani, majd úgy dönt, hogy az úgy nem elég testvéries, hogy minden cucc az én oldalamon van (amiket nyilván csak én használok, mert női cuccok és szándékosan nem pakoltam át őket P. oldalára, mert megint megkapom, hogy túl sok a női cucc a lakásban, no comment) szóval nekiáll a testvériesség és egyenjogúság jegyében a fele cuccot átpakolni tőlem P-hez, aminek aztán az lesz az eredménye, hogy női kézkrémtől kezdve a deón keresztül az arckrémen át minden átkerül P-hez, míg az én felemen megmaradnak az alapdolgok, amiket még a takinéni sem tudott elképzelni  másik oldalon, mert egyértelműen smink-és piperecuccok. Íme:
                                                                                                                        


A másik dolog, amin megborultam, az volt, hogy a kanapén katonásan rendbe állította a párnákat és a (rendszerint szanaszét heverő) rókámat, akit még D. lopott nekem tavaly a menzáról, ahova a háromurakkal ebédelni jártunk, beállította szépen a kanapé közepére, mint valami kis királyt a párnák közé. Mekkora jó fej mán a néni, bakter…, nem gyenge humora van!  :-)


Lámpabiznisz

Na az van kis kedveskéim, hogy itt ülünk a kanapén mindketten. P. focit néz, én pedig tudósítok. Közben azt az epres szmötyit isszuk pezsgővel felhigítva, amit a nyáron csináltunk és fagyasztottunk le rendkívüli előrelátásról téve tanúbizonyságot, mondván „majd a télen milyen jó lesz”. Legurultak, jó lett.

Voltunk ma délután egy lámpaboltban. Na AZ kérem szépen nem egy egyszerű lámpabolt volt, hanem úgy kell elképzelni, hogy adott az üzlet, ami valami olyan szinten tele van tömve mindenféle lámpákkal, hogy már csak előre kialakított kigyúrt járatokon lehet közlekedni. Az eladó, egy középkorú úriember (gyanítom, a tulajdonos), olyan tájékoztatásban részesített bennünket, hogy a fülünk kettéállt tőle. Fél óra lámpatanácsadás után (szavajárása volt a médindzsörmeni) mindent megtudtunk a témáról, amit csak ember megtudhat. Nem volt mondjuk teljesen haszontalan, hogy lyukat beszélt a hasunkba, mert végül rendeltünk nála egy lámpát (médindzsörmeni) a hálószobába. Amikor kifizettem az előleget, megkérdezte, hogy ugyan már az ország melyik részéből jövök, mert egy kis dialektust vél felfedezni a beszédemben. Mondtam neki, hogy azért, mert az nem dialektus, hanem akcentus és Hungáriából jövök. Erre mit mond? Óóóó, ott ő is volt a rendszerváltás körül többször is átutazóban és Budapest és a Balaton és hogy mekkora halmokban állt a kaja, pedig ő nagyevő, de kéremszépen azt az adagot, amit ott kapott, azt még ő sem bírta benyomni. Pffff… szép emlékek.

További nagy hír, hogy pénteken munka után megkaptam a kölcsön-bringát, amin letesztelésre kerül, hogy elég izom vagyok-e azzal munkába járni, vagy begyíkultam az elmúlt időkben és már csak a buszra és autóvezetésre vagyok alkalmas. Nos, azt kell mondjam, miután ma megtettem az első próbakört vele a munkába (igen, volt szerencsém szombaton 10-től 4-ig dolgozni), hogy eddig bejött, bár a seggem már most fáj pedig még nem is mentem vele olyan nagyon sokat. Fél óra oda, fél óra vissza, egészen oké, azt leszámítva, hogy izzadok, mint a ló, erre majd még ki kell találnom valamit (bár titokban azt remélem, hogy ha edzésbe jövök, akkor majd nem folyik a hátamon patakokban a verejték biciklizés közben). Az a terv, hogy amikor nem esik, minden nap bringával járok. Ha bejön, 2 hét múlva visszaadom a bicajt a gazdájának és veszek magamnak egy sajátot.

Öröm és bódottág

A szombat és vasárnap baromi megerőltető volt, nem is nagyon fecsérlem rájuk a szót, átköltöztünk nagy nehezen  az új lakásba, ami több mint remek, egyikünk jobban oda van tőle, mint a másik. Az egyik ilyen kiapadhatatlan örömforrás / folyamatos highlight például a fürdőszoba: 2 mosdókagyló, padlófűtés, zuhanykabin és überdimenzionálisan nagy fürdőkád, amiben ha kinyújtom a lábam, nem tudok hátra dőlni, mert elmerül a fejem.  A fürdőszobának köszönhetően a sok-sok vízben fürdés nem csak az én mániámmá vált (újra), hanem legnagyobb meglepetésemre P. is teljesen rá van feszülve a témára. Tegnap például a következő kis jelenet játszódott le:
Ülök nagy boldogan a fürdőkádban, sok hab és sok-sok forró víz társaságában. Hallom, hogy P. valamit heggeszt a nappaliban, mert nyitva a fürdő ajtaja, majd egyszer csak becsörtet hozzám a maga kis medve módján, megáll a kád előtt, szétnéz, örül egyet (ezt egyébként mindketten rendszeresen csináljuk, mert a fürdőszobával egyikünk sem tud betelni, annyira király), kicsit elgondolkodik, álmában csenget egy kicsit majd a következő díjnyertes kérdést teszi fel jómagamnak, aki közben épp merül:  - „Hozzak neked egy fürdési sört?”

Hozott. Ő a kád szélén ült, én tovább pancsoltam és ilyenformán benyomtunk két sört. Herrlich.

Nyüzsgünk

Az van b*meg, hogy kidobott az ágy 7:00-kor. Vasárnap reggel. Nem is tudom erre mit mondjak. Kiosontam a nappaliba és próbálok lehetőleg úg...