2013. december 8., vasárnap

Svábok...avagy a lesújtó véleményem nem változott

Tegnap vidáman netbankolgattam, utalgattam ezt-azt ide-oda, majd teljesen véletlenül belebotlottam egy számomra ismeretlen, viszonylag magas összegbe, ami november végén lett levonva a számlámról. MIAZISTEN??? - háborodott fel a Babi néni és joggal. Megnyitottam a részleteket, ahol a következő pofátlanság fogadott: a göppingeni adóhivatal nagy vidáman levonta a következő évi gépjárműadót Zsoltira, ami azért röhej, mert:
- 3 hónapja hivatalosan elköltöztem a szövetségi államból
- Zsolti is át lett november elején jelentve, HH rendszáma van, az égvilágon semmi közük nincs már se az autómhoz, se a gépjárműadómhoz.
A hamburgi adóhivataltól még levelet is kaptam az autó átjelentése után arról, hogy az összeg és az esedékesség dátuma nem változik a korábban a göppingeni adóhivatal által megállapítottakhoz képest, viszont a lét az itteni hivatal fogja levonni (logikus módon, hiszen 3 hónapja ide fizetek adót). Drága sváb tázsvíreink viszont azt gondolták, a hivatalos bejelentés ellenére miért is ne vonjuk már le mi is a pénzt, milyen vicces lesz már, ha a hamburgiak és mi is jól járunk. A hiba csak az volt, hogy észrevettem és WRÁÁÁ! - montaja Babi néni - bedobom jó igényesen kővel az ablakát - és éktelen haragra gerjedt, majd sztornózta az adóhivatal levonását, aminek köszönhetően az összeg az utolsó centig visszatért a számlájára. (Pozitív meglepetés volt egyébként, hogy van ilyen online opció, hogy a kívülről rám küldött terhelést egyszerűen vissza tudom utasítani, illetve a levont pénzt füttyszóra vissza tudom hívni.)

Hétfőn mindenesetre felhívom őket és kivont karddal a város ellen vonulok úgy megosztom velük a véleményemet ékes német nyelven, hogy csak úgy nyekkennek. 

Ráverek a kezükre, az biztos. Anyád számlájáról vonogassál éves gépjárműadót, köcsög !